Szülő2.0

Ma minden az iskoláról szól. A pedagógusokról, a jövő nemzedékéről. A szabad oktatásról. Illetve szól még a felvételikről, a férőhelyekről, az utolsó pillanatban is vadul kapkodó, szervezkedő szülőkről. Nem volt az elmúlt három hónapban olyan nap, telefon, e-mail, beszélgetés, hogy ne szebesülnénk a kiszolgáltatottsággal.

De vajon miből adódik a kiszolgáltatottság érzése? Miért érezzük úgy, hogy nincsenek válaszaink, hogy nem kapunk megfelelő alternatívákat?

Magam is gyakran unalommal olvasom és írom, már-már elcsépelt frázisoknak élem meg a megváltozott tudásról, az új paradigmáról szóló eszmefuttatásokat. Bár mindannyian tudjuk, a 21. században a korábbiaktól eltérő szemléletet kell magunkévá tennünk, hogy a hagyományos nézőpont nem segít bennünket a hosszú távú törekvéseinkben. Mégsincs egy magabiztos életvezetés, egy kipróbált és bevált módszer. Próbálkozások vannak, tévedések legtöbbször. És szerencsés fordulatok, jó esetben.

Herceg anyuka, egy átlagos szülő, aki némiképp a modern kor gyermeke, de útkeresésében a hagyományos zsigeri lépések állandó megtorpanásra késztetik. Megkeresi gyermeke számára a legjobb iskolát, ahol szabadon, kompetencia alapon, készségeket fejlesztenek, ahol a kreativitás és a kooperáció felülírja a lexikális tudást, hiszen az mindig pótolható guglizható, helyettesíthető. Elhiszi és hangoztatja, hogy az egyéniség számít, az együttműködés és az empátia, ami sikerre visz. Azonban a felvételihez protekciót keres, kivételt, kiskaput kutat, még egy helyet, mert épp nem volt “b” terv kivételesen. Ha végül sikerült, és bekerül a szűkös férőhelyekre, a kiválasztottak közé, akkor összcsapja tenyerét, túljutottak a nehezén, sínen a pálya.

Ha Herceg anyuka az elmúlt öt-tíz év alatt csak fele annyi energiát fektetett volna a gyermekébe, mint amennyit a felvételi procedúra során fordított, ha a későbbiekben csak töredék alkalommal lenne olyan vehemens, talán nem lenne szükség demonstrációra, tiltakozásra. Ha nem csak a bizonyítvány jelentené a visszajelzést, nem csak a hagyományos értelemben vett mondatokat és értékelést értené meg, ha maga is ismerné és elfogadná gyermeke erősségeit és gyengeségeit, akkor nem lepődne meg egy-egy rossz eredményen, egy-egy elutasításon. Akkor nem lenne személyes kudarc, ha nem úgy, vagy nem oda kerül be.

Jó iskolákra szükség van. Bennük jó pedagógusokra. Akik értékelik és elfogadják a másságot, az egyéniséget, az eltérő fejlődési ütemeket, a megtorpanásokat és a szárnyalásokat. Ugyanannyira szükség van jó szülőkre is. Akik együttműködésben, párbeszédben taníttatják gyermekeiket. Akik számára a középpontban nem a jó iskola, a modern pedagógia, a korszerű oktatási rendszer, hanem a gyermek áll. Az egyéniség, és a számára megfelelő környezet, módszer, elvárás rendszer. Aki nem fél képviselni és elfogadni a gyermekét, aki ismeri a korlátait és támogatja a fejlődésben. Aki nem ellenfélnek, hanem szövetségesnek tekinti a tanárt, tanítót, és adott helyzetben embernek is, aki tévedhet. És persze akitől ugyanez elvárható.

Sokféle iskola alakul, indul útjára mostanság. Különbözőképpen ugorják meg ezek a modern kor elvárásait, kihívásait. Néhányuk majd elbukik, és néhány majd kiemelkedik. Biztos lesz olyan, ami tévedés, és bizonyára lesznek olyanok, akik példaértékűt alkotnak majd. De ha már iskolát választunk, csinálunk, álmodunk, ne zárjuk ki a legfontosabb tanítást, amit az iskolában át kell adnunk: hibázni lehet. Újra és újra lehet kezdeni, újra és újra neki lehet futni. Hibázhat az iskola, hibázhat a tanár, hibázhat a szülő és főképp hibázhat a gyerek! Mert szerecsére aztán lehet jobban csinálni.

Herceg anyuka, ha megtartja ezt a figyelmet és érdeklődést az iskola irányában, a gyermeke irányában, ha magára is akképp tekint, mint az élethosszig tartó tanulás egyik éllovasára, akkor nincs elbukás, nincs rossz felvételi. Van esetleg egy másik út, egy másik helyzet, ahol jobbat lehet lépni.

És ettől lesz jó tanítás, ettől (is) lesz jó, 21. századi iskola.

(Ezúton is elnézést minden Herceg anyukától és apukától, akik megszólítva érezhetik magukat. Minden Szabó, Kovács, Asztalos és egyéb vezetéknévvel rendelkező szülő számára is releváns lehet a fenti információ.)

Képek: Pinterest

Ma reggel a zuglói Teleki Balanka Gimnázium igazgatója azt nyilatkozza egy rádióban, hogy elvesztettük azokat a gyerekeket, akik az elmúlt négy évben a közoktatásban részt vettek. Mert amióta az új Köznevelési Törvény uralkodik, kilúgozták az agyunkat, és nincs menekvés.  Jó, jó, a kilúgozás érzékelhető, ebben a nyilatkozatban is, de azért ne essünk át a ló túlsó oldalára!

Miért engedjük? Miért tehetik meg velünk, hogy diktatórikus rendszereket építenek a fejünk felett? Hogy az iskolákban egyen gyerekeket akarnak gyártani? Ugyanazért, amiért elvakultan és demagóg módon nekiesünk az ellenfélnek, mert struktúrálatlanul, faltörő kos módjára megyünk neki annak, ami kicsit is zavarja a köreinket.

Férleértés ne essék, a jelenlegi közoktatási helyzet tényleg elég ótvaros nagy bajban van! De ennek az egyik alapvető oka, hogy all inclusive szolgáltatást várunk el. Elfelejtjük, hogy a gyereknek van családja, szülei, barátai, akik épp olyan felelősek az életéért, a tanulmányaiért, a boldogulásáért.

Egy általános iskolás gyerek esetében sokkal fontosabbak az otthonról hozott üzenetek, mint a kívülállóké. Később,  amikor kamasz korban a külvilág érdekesebb lesz, a szülők meg cikik, akkor is a kortárs közösség lesz a hangadó, nem az iskola, emellett továbbra is a mélyben ott szunnyad a szülői házból hozott muníció. Amit ha ideig óráig félre is tesz a gyerek, alapvetően meghatározó lesz!

Az iskola fontos, a tanító, tanár személyisége fontos. De nem ír felül mindent! Nem vesztettünk el senkit, akit szerető és támogató családi légkör vesz körül. Ahol a szülők reálisan látják az iskola és a diák kapcsolatát. Ahol van elég odafigyelés, mire van szüksége a gyereknek. És ez nem csak pénz kérdése. Nem csak magániskolákban lehet gondolkodni.

Vannak jó minőségű, jó pedagógus gárdával rendelkező állami iskolák. Persze nekik is nehezebb, és a nehézségek leküzdéséért harcolni kell. Mindkét oldalnak. Nem csak az iskoláktól kell elvárni, hogy harcolják ki, oldják meg, aztán tanítsák meg, indítsák útjára a gyereket, de aztán sikersztori legyen ám!!!

Számtalan lehetőségünk van, hogy segítsünk a diáknak, tanárnak egyaránt. Felelősséget kell vállalni, bele kell állni a helyzetbe. Ha nem tetszik, ki kell lépni, tovább kell állni, közösséget kell építeni, segíteni és bátorítani kell. Nem sopánkodni, túldramatizálni, áldozati szerepbe bújni. Persze szenvedni és felelősöket keresni könnyebb, mint azon törni a fejünket, hogyan tehetném jobbá magam, a gyerekem, a családom, a környezetem életét.

Nehogy bárki is azt higgye, hogy varázsütésre megoldódik majd minden probléma a gyerekkel, ha normálisabb lesz a közoktatás. Akkor fog megoldódni, ha normálisabbak lesznek a szülők!

Képek: Pinterest

És ebbe mind beférünk. Tanítja a Tág Világ Iskola, amely most indul önálló útjára, sok szülő és gyerek örömére. Egyre több szülői csoport lép, és alakít magának, gyermekeiknek megfelelő, a saját elvárásaik szerinti iskolát.

Nem feltétlenül az aktuális politikai viszonyok és trendek miatt. Valamennyi kapcsolat bizonyára van a jelenlegi, ellehetetlenülő közoktatási viszonyok, és a megszaporodott iskolaalapítások között, például, hogy mára egyre kevesebb teret és lehetőséget kapunk a másképp gondolkodásra. Azonban ebben nem csak az állami, hanem nagyon sok alapítványi, magán iskola is élen jár. Nem szeretjük, ha a saját jól bejáratott köreikben másképp gondolkodók, kirívó esetek, vagy nehézségek adódnak. Ez probléma. És a problémákat kezelni kell. Ki kell szűrni, meg kall javítani, újra kell szerelni. Fejlesztjük és tökéletesítjük a gyerekeinket, ahelyett, hogy elfogadnánk őket olyannak, amilyennek születtek. És azáltal, hogy elfogadjuk őket, ők maguk is az elfogadást és a világ sokszínűségét tanulnák meg és sajátítanák el. Így aztán keressük a helyünket, keressük a gyerekeink helyét.

A szeptemberben induló Tág Világ Általános Iskola családi délelőttjére várnak minden érdeklődő szülőt, akinek gyermeke első, második vagy ötödik osztályba készül, és olyan iskolát keres, ahol a gyerekeknek élmény és öröm a tanulás.  A Tág Világ családi délelőttön alkalom nyílik megismerkedni az iskola szemléletével, a leendő pedagógusokkal, beszélgetni arról, milyen az élet a Tág Világban, hogyan és miről tanulunk. Lehet majd kérdezni a Tág Világos szülőktől és gyerekektől, miközben  játékos feladatokon keresztül a leendő elsősök, másodikosok és ötödikesek is kipróbálhatják, mekkora kaland a tanulás, milyen szuper a közösség, és milyen ügyesek ők maguk!
Szabad időpontok: március 19. szombat 10:00-12.00
március 26. szombat 10:00-12.00

Mert a világ valóban tág. Helye van mindenkinek, és mindenféle ember együttélésének. Ez vonatkozik a magatartási problémákra, a tanulási nehézségekre, a közösségi tevékenységekre is. Lehet, hogy hamarabb vagy zökkenőmentesebben ír, olvas, számol a gyerek ha fejlesztjük mielőbb, de a másik oldalon sérülhet a személyisége, elvesztheti a saját élete feletti kompetens érzését. Mert állandóan felmérik, fejlesztik, értékelik, és ha hibás részletet találnak benne, akkor megpróbálják kijavítani azt.

Sok olyan iskola kellene, ami megbízik a gyerekekben, hogy az eltérő képességek és személyiségek ugyan külön ütemben és módon fejlődnek, de mindenki értékes függetlenül a teljesítménytől és az eredményektől. Mert mindenkiben van valami jó, különleges és egyedülálló. Még a “hülyegyerekben” is.

A Tág Világ Iskolában úgy gondolják, nincsen rossz vagy tehetségtelen gyerek. Csak megfelelő út, pedagógiai módszer és tanári elhivatottság kell hozzá, hogy minden gyerek kifejezhesse önmagát, kamatoztathassa a benne rejlő talentumot.

Az értékelés szöveges, és a legfontosabb, hogy a gyermek önmagához képest mért fejlődését állítja a középpontba. Minden embernek, de a kisgyerekeknek különösképpen fontos az egyéni visszajelzés az Ő és a tanító személyes kapcsolata. A szöveges értékeléskor ez a kapocs erősödik, ahogy megérzik a gyerekek, hogy egyéni figyelmet és visszajelzést kapnak magukról. Ez inspirálóan hat mindenkire!

Tág Világos szülők írták:
A Tág Világ programban eltöltött 4 év számunkra bebizonyította, hogy a tanulás lehet egy igazi kaland, amely a tudás, a felfedezés és a kreativitás világába vezet. Mi már tudjuk, hogy az „alternatív” iskola nem azt jelenti, hogy nincsen fegyelem és nem kell komolyan venni a tanulást, hanem azt, hogy olyan módszerekkel dolgoznak a pedagógusok, amely mellett jobban kibontakozhatnak a gyerekek képességei, szabadon engedhetik kreativitásukat, miközben nemcsak elsajátítják a kötelező tananyagot, hanem megtanulnak együttműködni, csapatban dolgozni, felelősséget vállalni.

Maga a Tág Világ Általános Iskola egy új iskola, a program azonban több éves múltra tekinthet vissza. Az iskola szakmai igazgatója, Mózes Dóra a Tág Világ programot néhány kollégájával közösen 5 évvel ezelőtt indította el egy III. kerületi önkormányzati iskolán belül. Azóta sajnos kiderült, hogy a KLIKK és az önkormányzati iskola szabta keretek között a program nem tud tartósan működni. Ezért a programban részt vevő, 2015/2016‐ban 4. osztályos gyerekek szülei úgy döntöttek, hogy Dórával összefogva létrehoznak egy olyan iskolát, ahol a gyerekek ebben a szellemiségben folytathatják a tanulást.

Sok kritika és ellenérzés kíséri a magániskolákat. Az viszont biztos, hogy a hagyományos iskolák NEM készítenek fel a gimnáziumi felvételire. Miközben ugyanis az állami iskolákban egyre kötöttebb a tananyag és egyre kevesebb a kreativitás és egyre kevesebb idő jut az alapkészségek és kompetenciák fejlesztésére, addig a gimnáziumi felvételi kompetencia alapú és kreatív gondolkodást követel. A Tág Világban a kompetencia alapú oktatáson van a hangsúly.

Látni kell azt is, hogy egyre nehezebb bekerülni a 8 és a 6 osztályos gimnáziumokba, a kötelező tananyag és a felvételi vizsga egyre jobban elszakad egymástól, így a legjobb gimnáziumokba való bejutás mindenképpen rengeteg többlet munkát követel mind a gyerekektől, mind a szüleiktől, járjanak bármilyen általános iskolába.

Így aztán ott a kérdés, ami fejtörést okoz a szülőnek, melyik útra lépjen, mit várjon a gyerekétől? Ez persze a családok és szülők beállítottságán múlik, de vélhetően egy nyitott és kreatív út jobban szolgálja a gyerekek hosszú távú boldogulását, boldogságát. 

További Információk a Tág Világ Iskola honlapján.

Képek: Pinterest

Miközben épp szétrobban a közoktatás rendszere, mert belülről feszegetik a szereplők a rájuk kényszerített bilincseket, dübörögnek a közösségi oldalak, szerveződnek a tüntetések a felelős szülői és tanári szerepek érdekében, a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva, régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.

És ez az, amitől valójában semmi sem változik. Politikai hatalomtól, nézetektől és berendezkedésektől függetlenül.

Kezdjük azzal, hogy nekapkodja fel anyuka azt a csecsemőt olyan sűrűn, mert már most el lesz kényeztetve… kellenek a gyereknek a korlátok, szabályok és fenyegetések, esetenként a megfelelő helyen és időben a testi fenyítés, hogy tudja mi a helyes, merre kell menni a jó úton.

Ha valaki esetleg azzal bíbelődne, hogy megértse, és együttműködjön a gyerekével, arra tutira azonnal rásütjük a bélyeget: ELKÉNYEZTET! Na ennél mélyebbre nem süllyedhet szülő. És ebbéli félelmünktől vezérelve, nehogy elkényeztető szülőnek találtassunk, keresztülverjük az akaratunkat kisgyerek kortól egészen a felnőtté válásig, amikor aztán döbbenten állunk és kérdezzük magunktól mitől ilyen átkozottul hálátlan ez a gyerek?!

Hogy mitől? Mitől nem működik a rendszer? Mitől jönnek Hoffmannok, Orbánok, Czunyinék, akik teljhatalmúan dönthetnek a sorsunk felől?

Attól, hogy mi magunk is így működünk. Hogy persze kellenek az alternatív iskolák, a modern pedagógia, de azért az én gyerekemet tanítsák meg rendesen úgy istenigazából mindenre. Legyen jó nehéz az a felvételi, kelljen sokat dolgozni, hisz az a legfőbb érték. Ha már én annyit fizetek, akkor minél több jótanuló, tehetséges gyerek kerüljön az osztályba nehogymár mással bíbelődjön az a tanár. Ja, és ha lehet, akkor a szöveges értékelés mellé írjuk már oda tisztességesen, hányas is az, mert abból tudom, hogy felveszik-e a megfelelő egyetemre!

Fontos dolog az integráció, de kérem azért ne a mi osztályunkba járjon az ózdi cigánygyerek, mer’ a végén molesztálni fogja a harmatos kislányainkat.

És a tanító választásnál inkább kerüljünk a másik csoportba, mert nincs énnekem a melegekkel bajom, de ez a tanító bácsi mégiscsak olyan buzis, na!… a szomszéd Ibike mondta is, hogy az. 

Szép lassan a befogadó alternatív iskolákból elitgimnáziumok alakulnak, mert túl nagy a nyomás rajtuk, túl sokan akarnak oda járni, mert ma ez a sikk. Védjük a gyerekeinket. Persze magunktól nem védjük meg őket. És elfelejtjük, hogy a mi hatásunk van akkora, mint az iskoláé.

Tőlünk tanulják meg, vagy nem, hogyan fogadják el önmagukat. Hogyan ismerjék meg és békéljenek meg a környezetükkel. Hogy vannak más nézőpontok, vannak más indíttatások, mint amit mi magunk feltételezni tudnánk. Hogy érdeklődve tekintsünk a másság, a sokféleség felé, mert abból mi magunk is profitálhatunk. És hogy hogyan képviseljük kultúráltan az érdekeinket, hogyan tudjunk nemet mondani ha kell, hogyan ne szégyelljük, ha valamit nem akarunk, nem tudunk, vagy másképp látunk.

Aki egy vitában lenézi az ellenfelét, aki lesajnál vagy azt hiszi a másik nem egyenrangú fél, mert nő, gyerek, fiatalabb, cigány, zsidó vagy meleg, az hiába megy ki egy tüntetésre a szabad oktatás mellett. Folytatja és továbbviszi a rendszert.

Aki megáll és körülnéz, mitől nem működik a gyerek az iskolában, miért nem tanul vagy miért veri szét az osztályt, aki belátja vagy elfogadja, hogy matekból esetleg nem jó, de a világ legkedvesebb embere, és ez ugyanolyan érték, mintha atomfizikusnak készülne, annak van fogalma a 21. századi tudásról, a közösségi életről, a javak megosztásáról. Csak mert úgyis erre megy a világ és ez következik. Ha tetszik, ha nem. A folyamat zajlik. A gyorsaság, az átalakulás a szemléletformálás eredménye még várat magára. Az minden egyes emberen múlik, milyen iramban.

Talán legszívesebben azt kérném, hogy senki ne merjen kimenni a tüntetésre, aki zsarnok módjára fenyíti a gyerekét a félévi bizonyítvány miatt. Aki számára a magolás és a kikérdezés a mindennapi rutin, aki nem felejti el elmondani, hogy a gyerek dolga a tanulás. Aki kirekszti a saját gyerekét és erre tanítja a társaival szemben is.

Persze nem teszem. Menjenek csak ki, nyugtassák meg a lelkiismeretüket. Meg persze hátha a tömeg számít valamit. Ha ugyan valakinek valami számít még itt.

Képek: Pinterest

Egyáltalán kell-e jótanulónak lenni? Mit jelent ez ma a közoktatásban, és mit jelent a szülőknek, gyerekeknek? Most nézzen magába mindenki! Jótanulók voltatok? Ha igen, tiétek a Kánaán? Ha nem, átkozottul elbaltázott az életetek?

Az életünk állandó tanulási folyamat. Van, hogy keretek közé szorítva, van, hogy spontán. Jó és rossz döntések, sikeres és sikertelen vállalkozások mentén élünk. Boldogulásunk, boldogságunk és elégedettségünk személyiségüntől és a begyűjtött tapaszatalatainkból adódnak. Legkevésbé a tanulmányi eredményeinktől.

Most, amikor az óvoda- és iskolaválasztás, felvételik terhe és nyomása alatt élünk, felháborodunk, és küzdünk, hogy bejusson a gyerek a megfelelő intézménybe, és ha nincs meg a pontszám, a vizsga akkor kihullik a jó helyről. És hát akkor mindennek vége!

Ezért mi szülők, nyomjuk a gyereknek, hogy hány százalékos legyen az angol doga, a matek felelet, a felvételi vizsgán milyen eredményt tartunk elfogadhatónak, ehhez év közben milyen eredményeket kell produkálni, nehogy kimaradjon, lemaradjon. Ez már beleszámít a felvételibe, a továbbjutást esélyeit csökkenti, ha nem elég versenyképes az eredmény.

És vajon mi is az eredmény? Mi a kimenet? Polihisztorok, lexikonok, tudástárak a gyerekeink fejében, ami majd vezérli őket központi egységként az élet rögös útjain?

Amikor ezeket elvárjuk a gyerekeinktől és hajtjuk őket a felvételire meg a jó bizonyítvány felé, akkor elgondolkodunk azon, hogy a jó eredményeikkel majd a boldogság is eléri-e őket? A jó bizonyítvánnyal majd valóban megmutatkozik az Ő valódi lényegük? Előjön a tehetségük, kibontakozik, miben jók természetüknél fogva? És a jótanulóság felvértezi őket sok olyan tulajdonsággal, ami az élethez kell?

Ha ezekre a kérdésekre úgy felelünk, hogy az iskolában megszerzett tudás jelenti az érteket és a boldogulás útját, akkor jótanulónak kell lenni.

Ha azonban más motoszkál bennünk, ha valahol tudjuk, mennyi érdekesség, jó tulajdonság és egyéni képesség lakozik a gyerekünkben, és bízunk abban, hogy ezt a maga módján jól tudja majd kamatoztatni, akkor felesleges lesz az érdemjegyekért hajtani. Persze szükség van a visszajelzésekre, a motivációra, arra, hogy a fejlődésre ösztökéljük. De ez nem az ötös bizonyítvány.

Elmondjuk nekik, elmondjuk magunkak, hogy mi kell a jó élethez? Én ma reggel az autóban egy spontán beszélgetésben megfogalmaztam, számomra mi az élet értelme. És rájöttem, hogy ezt hallottam már valaha, de sokszor én is elfelejtem: Érezzük jól magunkat. Legyünk vidámak, és igyekezzünk minél több jó dologban részt venni. Nem kell olyan helyzeteket vállalnunk, amiktől rosszul érezzük magunkat. Azt kell csinálnunk, amiben jók vagyunk. És ezért persze áldozatot is vállalunk, de saját akaratunkból, és nem külső kényszerből.

Ha szenvedélyesen tudunk lelkesedni egy tevékenységért, legyen az akár az atomfizika, akár a körömágyápolás, akkor jó úton vagyunk!

Ha együtt tudunk dolgozni másokkal valamiért, akár a tanóra megzavarásán, vagy egy közös papírrepülőn, az fontos tudás!

Ha együtt le tudunk ülni és felváltva tudjuk olvasni az olvasmányt, írni az összeadást, és az ügyesebb segít a kevésbé ügyesebbnek, akkor az felér egy csillagos ötös dolgozattal mindkét fél részére!

És amúgy miért nem bízunk a gyermekeinkben? Miért nem hisszük el, hogy maguktól is jók akarnak lenni? Hogy számukra is az az élmény, ha megmutatkozik a tehetségük, az amiben jók, és erre törekednek? Sokszor vagy nem vesszük észre vagy nincs terük a kibontakozáshoz. Mindenki meg tud tanulni bármit. Amit akar. Amihez hozzásegítik. Amire felhívják a figyelmét. És amit nem erőltetnek.

Egy elfogadó, érdeklődő és nyitott közegben mindenki megtanulja azt, amire az életéhez szüksége van. 

Képek: Pinterest