A nyolcvanas évek derekán egy az Egyesült Államokban dolgozó magyar társadalomkutató - aki jelesül közeli hozzátartozóm - egy budapesti rádióinterjúban arról beszélt, hogy az USA-ban nem tudják, hol van Magyarország, sőt, kb semmit sem tudnak rólunk. Akiknek van valamilyen fogalmuk az országról, azok úgy képzelik, hogy itt állandóan jön fel vagy megy le a nap, muskátlik virágoznak a földszintes házak ablakaiban és lóháton közlekednek az emberek. Kis túlzással valószínűleg még ma is sokan vannak így Magyarországgal. Mi pedig nagy nemzeti érzetű felháborodással állapítjuk meg, mekkora tahók az amcsik, akik összekeverik Budapestet és Bukarestet.

Tesszük mindezt úgy, hogy közben gyűlöljük és megszabadulnánk a bevándorlóktól, a szírektől vagy mittudoménmilyen nemzetiségű sötét bőrű vándoroktól, akik összepiszkítják a mi amúgy gyönyörű és tiszta, pedáns országunkat, meggátolják a remek vasúti hálózatunk működését, vagy fennakadást okoznak az autós közlekedésünkben, egyáltalán megzavarnak minket a békés, nyugodt és kényelmes európai életünkben. Ezek, akik sátrakban laknak és biztos tevén tevegelnek egyik dűnéről a másikra….

Hát ennek is kb annyi relevanciája van, mint a nyolcvanas évekbeli muskátlis sztorinak.

Ha valaki nem értené: nem, nem sátrakban élnek otthon a szírek. Nem most silabizálják az európai betűket, kultúrát, nem most ismerkednek a commodore 64-gyel. Szép és kiegyensúlyozott polgári élet volt Szíriában, Afganisztánban mindaddíg, amíg a nemzeti arrogancia nem fosztotta meg az embereket a kényelmes, békés élettől.

 

Egy alternatív oktatási rendszerekkel is foglalkozó közösségi oldalon kb egy hete megosztottam egy videót, ami egyszerűen, érthetően bemutatja, mi történt a menekültek hazájában, hogyan próbálnak megélni és túlélni olyan hétköznapi tanárok, orvosok, könyvtárosok és bolti eladók, a többi pont ugyanolyan emberrel együtt, mint akik mi is vagyunk. Ezt azért is tettem ki, mert meggyőződésem, hogy beszélgetni kell a gyerekekkel arról, mi is történik ezekkel az emberekkel, és a bonyolult és megosztó politikai nézetek és állásfoglalások, elemzések helyett a történelmi jelenséget, az emberi tényezőt kell megvilágítani és bemutatni.

Néhány hozzászólás nagyon megrémített. Nem csak azért, milyen végtelenül ellenséges és gonosz gondolkodást mondanak sokan magukénak, ezt ha akarom, ha nem hallom a médiából, hanem azért is mert egy olyan közösségben, ahová az alternatív oktatást előnyben részesítő szülők és pedagógusok csatlakoznak, ahol a nyitottság, a másság, az elfogadás az egyik alappillér és összekötő elem, még ott is teret kap a gyűlölködés és a kirekesztés. (https://www.facebook.com/VanMasikIskolavalaszto)

Anélkül, hogy belemennék abba a hónapok óta tartó politikai szájkaratéba, amit kis túlzással az ország minden polgára vív menekült kérdésben, álljon itt néhány példa, amely tettekben mutatja meg, hogyan lehet egy lehetetlen és embertelen helyzetből is építő, oktató, az empátiát és a tárgyi tudást is fejlesztő alkalmazásokat létrehozni mindennapjainkban. Otthon, vagy az iskolában.

Az elsőt hívjuk egyszerűen Szíria projekt-nek. Egy ország, egy számunkra ismeretlen nép és kultúra megismerésén keresztül, földrajzi, történelmi, irodalmi ismereteket adhatunk át abból a tananyagból, amit amúgy is meg kell tanulni. Egy aktuális téma, amit a gyerek így vagy úgy amúgy is hall, érdekesebb, mint a nettó ismerethalmaz, amit meg kell tanulnia, így a tananyag is könnyebben megy és a világ megismerése, a nyitottság, az empátia is fejleszthető.

Persze ehhez kell az iskola is, ahol lehetővé teszik ezt a fajta gondolkodást a pedagógusoknak, és kell a pedagógus is, aki hajlandó ezzel plusz órákat dolgozni.

Családi emlékezet. Nem nagyon hiszem, hogy él ebben a Közép-Európában olyan család, akinél ne lett volna közvetlenül jelen valamikor az elmúlt száz évben az üldözés, a kirekesztés, a szabadság korlátozása. Ha rokonaink, családunk életén, történetein keresztül tekintünk a menekültekre, emberi sorsok jelennek meg. Nem mellesleg a családfa kutatás megint egy remek eszköz egyéb tartalmak és ismeretek megtanítására, akár iskolai környezetben is.

Keressünk – korosztálynak megfelelő – mesét, regényt, filmet, ami az üldözéssel, kirekesztéssel kapcsolatos. A szerencsét próbáló szegénylegény, Elmer az elefánt, Anna Frank naplója vagy Khaled Hosseini regényei (stb) segíthetnek megérteni, bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, amikor mások jóindulatának vagyunk kitéve.

 

Merész vállalkozóknak: a hétköznapokban segíteni. Segíteni a menekülteknek mellettük, adományokkal. Segíteni a szomszédnak, a sarki hajléktalannak, a romáknak, más gyűjtéseken részt venni. Elvinni a kajamaradékot egy szervezetnek, állami gondozott gyerekeket nyaraltatni, összeszedni a megúnt játékokat, ruhákat és kitenni a közösségi polcokra.

 

Mennyien vagyunk, akinek a kamasz gyereke külföldre készül egyetemre vagy dolgozni? Hányan lennénk vérig sértődve, ha lebevándorlóznák őt? Ja, hogy az más? Pont mint a muskátlis sztori….