Egy alkalommal már volt lehetőségem a Skool lelkes csapatának köszönhetően a Scratch alapjaiba betekintést nyerni és most az IVSZ webináriumán, Tisza Géza előadásában kicsit tovább mélyíthettem az amúgy még nem túl stabil lábakon álló ismereteimet. Az online okítás célcsoportja nem titkoltan a pedagógusok voltak, illetve olyan szülők, akik nem várják meg, hogy a gyerek beelőzze őket, szeretnének maguk is belelátni, hogyan indul el egy mai kisgyerek a digitális tudás megszerzésének útján.
Kárpáti Judit

Az ominózus uzsonna

A webinárium délután négyes kezdése éppen megfelelőnek bizonyult, ugyanis ezen a napon az iskolai szünet okán a kisfiammal múlattam a napot. Eltöltve egy remek délutánt az egyik, hétköznap lévén szinte teljesen üres játszóházban, a trambulinon ugrálásból siettünk haza, hogy elérjük az előadást. Éhesek és szomjasak voltunk, de gyorsan bekapcsoltam a gépet és beléptem a megadott felületre, a megadott jelszavakkal. A webinárium legnagyobb előnye, hogy nem kell, hogy megálljon az élet; nekiálltunk párhuzamosan uzsonnát készíteni. Mikor máskor, épp ezen a délutánon kívántuk meg a kolbászt, így a képernyő előtt a mit sem sejtő Géza előadása közben gyulait falatozva kezdtünk bele a Scatch képzésbe. Míg harapdáltuk a sajt, kenyér, kolbász, retek falatokat, nekiláttunk, hogy a Code Week feliratot egy saját magunk alkotta program segítségével megmozgassuk, animáljuk.

Ez könnyű, de tényleg!

Bevallom, a nyolcéves az első kanyarban feladta és inkább megnézett egy epizód Spongyabob Kockanadrágot, ami szerintem várható volt. Korábban ugyanis már beszélgettem Gézával és teljesen egyértelmű, hogy egész másként kell a kölyköknek átadni a tudást, mint nekünk felnőtteknek. Pont ezért van szükség arra, hogy képzett pedagógusok maguk vegyék a fáradtságot és ezeken a tényleg mindenki által – igen, még nekem is megy – könnyedén elsajátítható, kifejezetten gyerekeknek készített programozó felületeken keresztül elkezdjék megtanítani nekik annak az alapjait, ami az ő felnőtt életükben nélkülözhetetlen lesz. Az előadás első harmadában kaptunk vagy fél tucat tippet arra nézve, hogy mely programok, oldalak azok, amelyek a kezdő, hat-nyolcéves korosztálynak sikerélményt jelenthet, de a nagyobbaknak is van pár biztos befutó oldal. A legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy az alapok bemutatása után, gyakorlatilag bárki el tud kezdeni kísérletezni a Sratch-ben és rájöhet magától, mivel érheti el, hogy amit kitalált működjön.

21. század programozás kódolás új írástudás

Hogy induljak el?

Ennek a blokk alapú programozási környezetnek – ilyen szövegeket is elsajátít időközben az ember – éppen az a lényege, hogy már a hatévesek is kenik-vágják nagyon hamar, mivel színek és formák dominálnak, nagyon könnyű megérteni és nagyon variábilis. Ráadásul egy közösség veszi körül, így mindig van kitől kérdezni, tanulni, van kivel megosztani a tudást. Mivel arra nem szerződnék botcsinálta Scratch tudásommal, hogy egy rövid cikkben gyorstalpalót tartsak, de kedvcsinálónak szeretnék megosztani néhány linket, tudásanyagot, aminek a nyomvonalán el lehet indulni pedagógusnak szülőnek egyaránt. Az IVSZ gyűjtését a cikk alján találjátok, de addig is van még valami, amiről biztos már sokan hallottatok, de mégis ez a „minél többször mondjuk el” kategória!

CODE WEEEEEEK!!!!!

Európában és a világ sok más országban 2016. október 15-23. a programozás hete. Az EU Code Week üzenete, hogy a programozás hasznos, egyben szórakoztató is, mindenki képes rá. Európa-szerte több millióan vesznek részt ezeken a rendezvényeken és az volna a jó, ha itthon is tolonganának a lelkes pedagógusok, az iskolák, tagozatok vezetői, hogy hozzájuk is delegáljanak a szervezők előadókat. Ami engem illet, nagyon boldog lennék, ha a kisfiam nemcsak tőlem hallana ezekről a dolgokról, hanem az iskola is támogatna abban az elképzelésemben, hogy a programozásról minél hamarabb, minél több gyereknek kéne minél többet tudnia! Katt a linkre és bombázzátok az IVSZ-t a jelentkezésekkel!

http://ivsz.hu/codeweek/iskolai-eu-code-week-programok-szervezese/

21. század programozás kódolás új írástudás

Nos, akkor az ígért linkek és szakirodalom:

Takács Valéria: Tananyagkészítés a Scratch programozási környezethez

Scratch Magyarország http://scratch.inf.elte.hu/

ELTE Scratch Portál http://scratch.elte.hu/

Scratch Meccs http://scratchmeccs.hu/

Programozás gyerekeknek:

  • Kodu
  • Pocket Code
  • Blocky Games
  • code.org
  • App Inventor
  • LightBot
  • és persze a Scratch!

 

Képek: Pexels.com