A finnek szerint olyan körülményeket kell teremteni a gyerekeknek, ahol jól érzik magukat, kényelmesen vannak mind lelkileg, mind fizikailag. És hogy mit értenek ezalatt? Csupa olyan dolgot, amit mi nem.

A múlt heti híradások, arról számoltak be, hogy megnyílt Finnországban a jövő iskolája. Az Espoo nevű kisvárosban egy építészeti remekmű, modern és fantasztikus funkciókkal ellátott iskolaépületbe járnak a gyerekek, ahol nap mint nap azzal szembesülnek, hogy minden ő értük az ő valódi igényeiknek lett tervezve. A terek, az osztálytermek, a bútorok azt a célt szolgálják, hogy kényelmesen és a végső célt szolgálva – azaz a tanulást segítve – modern és egyben barátságos, szabad légkört teremtsen a tanulóknak. A szép és modern környezet és oktatási eszközök az egyik eleme a jó iskolának. A kényelem egy másik szelete, a kényelmes ottlét még fontosabb, és ez nem pénz, vagy modernitás kérdése.

A legfontosabb, hogy önálló gondolkodó lényként tekintenek a diákokra és tanárokra egyaránt. Lehetőséget teremtve arra, hogy mindenki a számára legjobb és legkézenfekvőbb úton haladjon előre. Ezért a finn oktatási rendszerben egyénre szabott szakértői segítség, egyéni tanrend van az általános iskolában.

Arra ösztönzi és bátorítja a diákokat és a tanárokat, hogy a jót, a pozitívat lássák, ne a hiányosságokra hívják fel a figyelmet. A gyerekek közösségben, interakcióban, egymással beszélgetve hozzanak létre alkotásokat, munkákat. Dolgozzanak közösen, csoportokban, hosszabb projektekben. Legyen saját felelősségük és szavuk a tananyag feldolgozásában, az ismeretek elsajátításában. Ha fontos lenne számunkra, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni, akkor nem a fegyelmezés, a rend megteremtése, a kettes sorban való masírozás, a kisiskolásoktól idegen halk és udvarias kommunikáció elsajátítása lenne az iskola elsődleges célja. Nem kellene mindenkinek egyformán ilyennek vagy olyannak lennie, lehetne más, eltérő, egyéni megoldás. Az egyéni utak lennének a közösség mozgató rugói.

Mindehhez persze a finn felsőoktatás megfelelő képzést és alapokat ad. Öt éves egyetemi képzésen, igazi, éles rezidens képzésben sajátítják el a tanárok a gyakorlati ismereteket, ahol szabad kezet kapnak a módszerek és a lebonyolítás valamennyi részletében. Mert őket is gondolkodó lénynek tekintik. A tanárképzésen arra készítik fel a diákokat, hogy attól, hogy valaki húsz éve tanár és húsz éve ugyanazok a megoldások módszerek beváltak, attól nem biztos, hogy mindig ugyanaz a megoldás minden diáknál minden időben jó lehet. Állandó megújulásra készítik fel őket, és a diákokat is arra ösztönzik, hogy “formálják” a pedagógusokat, legyen valódi kölcsönhatás közöttük, ahol a diák és tanár egyaránt tanulnak egymástól, egymásból.

Ha nálunk egy tanár elgondolkodna arról, vajon mit taníthat neki egy-egy csoport, osztály, mire hívhatja fel a figyelmét saját személyiségével, életútjával, vagy pedagógiai módszereivel kapcsolatban, bizonyára puhának bizonyulna. Helyette itthon van a PÖCS, ami már szinte közhelyes poén és nem is vicces…

A finn oktatási csoda veleje számomra a közösségi létben rejlik. Hogy senki sem telepszik rá a másikra, nincs erőszakolás, szabad, áramló levegő és gondolkodás van. Ahol kényelmesen lehet ülni és ahol szabadon lehet venni a levegőt. Ha nincs szorongatás, nincs levegő után kapkodás.

Mindamellett, hogy a jelenlegi állami oktatás nem épp ezt az utat választja, sok múlna a szülőkön a családokon is. Ha mernénk egy kicsit szabadabban élni, nevelni, létezni, ha nem vélt vagy valós elvárásoknak és a rendnek akarnánk megfelelni, ha magunknak és családtagjainknak akarnánk kiegyensúlyozott boldog életet, és tudnánk emberileg egy kicsit nagyvonalúbbak lenni, akkor talán előbb utóbb társadalmi szinten is megjelenne a változás, és a gyerekeink előbb utóbb szeretnének iskolába járni.

Forrás: http://brightside.me/article/the-school-of-the-future-has-opened-in-finland-13755/#image144205