Szülő2.0

Egyre másra indulnak a bátor kezdeményezések, hogy olyan iskolák, környezetek termetődjenek a gyermekek számára, ahol emberi és 21. századi módon tudnak tanulni. Mindaz, ami más országokban állami keretek között megvasul, nálunk úttörő, egyedi kezdeményezések során tud csak létrejönni. Ha elolvassátok a Tanulás másképp, Let’s Go tanulócsoport bemutatkozóját, csak azt fogjátok kérdezni, hogy mindez miért nem tud megvalósulni az állami iskolában?
NA

Mert hogy nincs olyan eleme, része, amit ne vennénk evidensnek. Csomó részletével még a laikus szülők is tisztban vannak. Ezekről az elvektől és módszerektől hangos a nemzetközi sajntó. A külföldi iskolákban látjuk, hogy ez működik. Mégis, mi Magyarországon nem ilyen iskolákba járatjuk a gyerekeinket. De lassan lesznek ilyen, és ehhez hasonló helyek, szerencsére.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének. Ha úgy érzi, hogy a gyermek az iskolában túl van terhelve, szorong, fél, nem tud teljesíteni, kiközösítik, csúfolják …és sorolhatnám, akkor egy jobb, szimpatikusabb, emberibb megoldást keres. De azok a szülők is alternatív megoldásokat keresnek, akik eleve nem akarják kitenni gyermeküket efféle nehézségeknek.

Kérdéseimre e-mailen kaptam választ a program vezetőjétől, Sarlós Erzsébettől.

SZ2.0: Ha a szülők iskolát keresnek, azt is nézik, hogy illeszkedik a közoktatás rendszerébe, hogyan tud majd a gyerek továbbtanulni, milyen tudást szerez meg, versenyképes lesz-e majd pl. a gimnáziumi felvételin. Hogyan teremtik meg ennek a lehetőségét, mi a garancia a szülők számára, hogy nem fog lemaradni a gyermekünk?

SE: Korszerű tanulásmódszertani eszközökkel dolgozunk, melyek segítségével többnyire a Nemzeti Alaptanterv által meghatározott tananyagot dolgozzuk fel.  Ezen kívül sokféle formában fejlesztjük a gyerekek tanuláshoz szükséges képességeit, részképességeit. Többek között szenzomotoros gyakorlatokkal “érleljük” az idegrendszerüket. A kicsiknél mindennek alapja a játék. A nagyobbaknál előtérbe helyezzük az önálló gondolkodást, egy-egy probléma sokoldalú megközelítését. A foglalkozásokat emberileg és szakmailag kifogástalan pedagógusok vezetik, akik tisztában vannak a közoktatás követelményrendszerével.

SZ2.0: Van-e hátránya annak, ha valaki magántanulóként tanulócsoportba jár?

SE: Aki magántanulóként a tanulócsoportunk tagja, az befogadó-elfogadó közösségre lel, barátokat szerez, nem elszigetelten nő fel, hanem egy közösség, csoport tagjaként.

SZ2.0: Van-e átjárási lehetőség az általános iskolákból –ba?

SE: Mivel a magántanulóknak félévente vizsgát kell tenniük, és a vizsgakövetelmények azonosak a közoktatásban tanulók követelményeivel, így természetesen az átjárás biztosított.

SZ2.0: Jellemzően milyen gyerekeket várnak? Olyanokat, akik speciális fejlesztést igényelnek, vagy bárkit, akinek megtetszik a módszer?

SE: Elsősorban azokat a gyermekeket várjuk, akik valamiért nem elégedettek a közoktatással. Mivel gyógypedagógus végzettségünk nincs, így az ilyen irányú problémákkal küzdő gyerekekkel nem tudunk szakszerűen foglalkozni. Egyébként minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, így a mi általunk elképzelt tanításnak is vannak speciális, személyre szabott elemei.

SZ2.0: Mit jelentenek az alábbi módszerek? A hangsúly a szenzoros integrációs mozgásfejlesztésen, kompetenciafejlesztésen, élménypedagógián van.

SE: A gyerekek idegrendszerének érettségét nagymértékben befolyásolja a mozgás. Ezért minden gyermeknél megnézzük, hogy milyen területet kell fejleszteni, hol van esetlegesen olyan lemaradás, mely szenzomotoros gyakorlatokkal leküzdhető.  Ezeket a gyakorlatokat építjük be a tanulási folyamatba.

Minden olyan kompetenciát fejlesztünk, amelyre a sikeres iskolai beválásnál, illetve a tanulás során szükség van. Legyen az szövegértés, logikus gondolkodás, szociális vagy életviteli kompetencia stb..

A kompetenciák (azaz az alkalmazható tudás) kialakítása nélkül is iskola felesleges időpocsékolás. Hiába tanul a gyerek több órát naponta, ha a „megszerzett tudást” az életben sehol nem tudja alkalmazni.

Az élménypedagógia szó nevében benne van, hogy „élmény”. Nem nyűg, nem kolonc, hanem valami jó, valami nagyszerű.  Az ilyen jellegű tanulási folyamatban a tanár „csak” navigál, a gyermek maga jön rá bizonyos összefüggésekre, megoldásokra. Sokkal tartósabb a hatása, sokkal hatékonyabb, mint egy tanári magyarázat, amiben a gyermek csak hallgató. (Természetesen időnként a magyarázatra is szükség van.)

SZ2.0: E fenti módszereket mindenkinek ajánlják vagy csak a valamilyen nehézséggel tanulóknak?

SE: Mindenkinek ajánljuk, aki elfogadja az alapelveinket, értékrendünket.

SZ2.0: Milyen szakemberekkel indulnak, be lehet mutatni a tanítókat?

SE: Két tanítóval, egy sakk-logika és zeneoktatóval, két tanárral és két pedagógiai asszisztenssel indulunk. Az egyik tanító matematika, informatika műveltségi területtel rendelkezik és nemsokára megszerzi a második diplomáját gyógypedagógusként.  A másik tanító angol műveltségi területen végzett és állatasszisztált foglalkozásokat vezet. A sakk-logikaoktató és egyben zenetanár a sakk-logika munkatankönyvek egyik szerzője, és művésztanárként végzett a SZTE Zeneművészeti karán. Az egyik tanár magyar – történelem szakos és hazánk egyik legkiválóbb pedagógusa. A másik tanár biológia-egészségtan - természetismeret, valamint testnevelés-gyógytestnevelés szakos, ezen kívül Tervezett Szenzomotoros Tréning terapeuta.  A pedagógiai asszisztensek az ELTE hallgatói.

SZ2.0: Milyen lesz a napirend?

SE: 8.30-től gyülekező 9-ig. 9-kor indulnak a beszélgető körök, majd kb. 12 óráig tartanak a foglalkozások 3 kis létszámú csoportban. Nincs csengetés, és nincsenek percre kiszámított foglalkozások. Viszont ha a gyerekek fáradnak, akkor frissítő és szenzomotoros jellegű gyakorlatokat, játékokat építünk be a kicsik és nagyobbak foglalkozásaiba. 12-13 óráig ebéd majd 13 órától 14.30-ig folytatjuk a foglalkozásokat. Egy-egy csoportban 6-10 gyermekkel.

Augusztus 22-én reggel 9 órától nyílt napra várja a tanulócsoport az érdeklődőket. Részletek a FB oldalukon!

Képek: Pinterest

A bátyám közel negyven évesen találta meg a hivatását. A férjem az ötvenes évei közepén kezdett új életet. A barátnőm az elmúlt húsz évben háromszor váltott szakmát, míg egy másik ismerősöm négy teljesen más területen valósítja meg önmagát egyszerre. Világszinten tudja mindenki, hogy az élethosszig tartó tanulás az egyetlen esély a folyamatos jelenléthez, a boldoguláshoz. A rugalmasság és az alkalmazkodó képesség az, ami a kreativitást meghatározza.  Ehhez képest a gyerekeinket már első osztályban szorongatjuk, mi lesz, ha nem felelnek meg az éppen aktuális elvárásoknak. Rájuktelepedünk, mert aggódunk, mi lesz, ha nem hozzák a minimum szintet. Holott senki, semmiről sem tud lekésni. Csak a magunk félelmeit kergetjük és hajszoljuk bele a gyerekeinket is.
NA

Egy neves pszichiáternő ismerősöm mondta, és azóta is visszhangzanak bennem a szavai: hagyjuk már egy kicsit a gyerekeket. Nem kell félni. Mind megtalálja a maga útját, csak bízzunk bennük egy kicsit. Álljunk melléjük és segítsük őket abban, hogy kinőhessék a bennük rejlő tehetséget. Manapság állandóan pellengérre állítjuk a gyerekeket, méregetjük, szűrjük őket. A tanító is akkor nyugodt, ha mihamarabb kiderül, mi a baj a gyerekkel, hogy aztán fejlesszék, korrigálják, “megjavítsák” ami nincs a helyén. Így aztán talán fél évvel hamarabb tanul meg a lassabb gyerek is olvasni, számolni, mert ez az elvárás. Hozni kell az időt. Azonban közben elveszítjük mindazt, amitől ő egyedi, kivételes és nem mellesleg elvesszük tőle az élvezetet, amit a tanulás, a tudás, az iskola jelent.

Persze ma egészen mást jelent az iskola. Nem boldog együttlétet, felfedezőutat, közös kirándulást a kihívások és az ismeretlen felé. Mert az életre nevel. Nem a boldogságrohamok lesznek jellemzőek az életben sem, mondják sokan. Meg kell tanulni teljesíteni, terhelhetőnek lenni, elviselni a nyomást. Hat, nyolc évesen erre tanítjuk a gyerekeinket.

Húsz, harminc évvel ezelőtt az volt a normális, hogy egy ember onnan ment nyugdíjba, ahol az elmúlt harminc, negyven évét töltötte. Akár ugyanattól az íróasztaltól. Ma más világot élünk. Más a tanulás, az iskola, a tudás. Az alkalmazkodás ma nem a tűrést és az alázatot jelenti, hanem a konstruktív gondolkodást, az empátiát, az ellenkező nézőpontok ismeretét és megértését. Fel kell ismernünk azt, hogy az adott pillanatban mi szolgálja legjobban a magunk és az ügyünk érdekét. Egy fiatal számára, akit ma nem vettek fel az egyetemre számtalan lehetőség adott. Tanulhat, és ismereteket szerezhet az iskolarendszeren kívül is. Olyan képességekre tehet szert, amivel néhány éven belül akár zökkenőmentesen bekerülhet a legjobbak közé. És nem a jeles érettségi vagy felvételi eredményei miatt. Hanem a valós tudása okán.

Mindezt persze csak abban az esetben, ha megszerzi a legfontosabb tudnivalókat, ami felkészíti őt. Az alap képességek megalapozása, az önismeret, a kommunikáció, az együttműködés, a nyitott és kíváncsi hozzáállás, a gondolkodás képessége és szeretete az, amire szüksége van egy embernek, hogy később érvényesülni tudjon. Ha valaki nem ír jól helyesen, azt később is megtanulhatja. Ha nem beszél nyelveket, akkor behozhatja. Ha negyven évesen ér el fejben oda, hogy embereket akar gyógyítani, akkor negyven évesen ül be az iskolapadba. De ha valakit végighajszolnak az iskolán, és azzal találja nap mint nap magát szembe, hogy ő nem elég jó, még mindig kevés a tudása, hogy nem halad, vagy mással foglalkozik, túl hangos vagy túl halk, túl barátkozó vagy túlzottan visszahúzódó, rendetlen vagy félős, sokat beszél vagy nem mer megszólalni és még sorolhatnám mennyi kifogást és hibát talál az iskola a gyerekeken, akkor elmegy nem hogy a tanulástól, a munkától, de még az élettől is a kedve.

Néhány szülő felismerte már, hogy a mai iskolarendszer nem kedvez a gyerekeknek. Egyre – másra kelnek életre új iskolakezdeményezések, ahol nem a forma, nem a keretek, nem az iskola a lényeg, hanem a gyerek és az ő tudása. Ilyen tanulócsoportot hozott létre Éltető Éva is a férjével, ami igazán bátor és követendő példa minden felelősen gondolkodó szülőnek:

“A férjem és én döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk a magántanulói csoportot a lányunknak. Tavaly szeptemberben lett elsős, és mielőtt iskolába írattuk, alaposan utána jártunk a lehetőségeknek.

Két fő szempontunk volt a választásnál: az egyik, hogy közel legyen az iskola, a másik, hogy vidám és boldog legyen a légkör, mert ilyen helyen tanulnak a gyerekek szívesen. A belvárosban lakunk, sok iskola nyílt napjára mentünk el, és elszomorodva tapasztaltuk, hogy ugyanolyanok az iskolák, mint amikor még mi voltunk diákok (vagy még rosszabb, mert több lett a tantárgy és a követelmény). Utána néztünk az alternatív iskoláknak is, de sajnos a legtöbb iskola Budán van, ami meg Pesten, az nem a belvárosban. 
Mindezek ellenére úgy éreztük, sikerült a legjobb iskolát kiválasztanunk az adott lehetőségek közül. És az első fél évben úgy tűnt, hogy jól választottunk. 
A lányunk boldogan ment iskolába, reggelenként szívesen kelt fel. Fél év után változott a helyzet: a szülőin a tanárok szóltak, hogy eddig volt a beszoktatás, és most már a rendes iskola jön. Lányunk pedig egyszer csak már nem akart reggelenként felkelni, és nem akart iskolába menni.

Mi meg azt gondoltuk, biztosan csak elfáradt. De aztán kérdezgetni kezdtem az osztálytársak szüleit, és kiderült, hogy nem erről van szó.
A rendes iskola azt jelentette, hogy az első osztályos gyerekeknek csengetéskor már kinyitott könyvvel kell ülnie, és végig fegyelmezetten tanulni a 45 perces óra alatt pisszenés és mocorgás nélkül. Ha ez nem sikerült, akkor az a gyerek már nem számított jó gyereknek, és a megfélemlítés eszközeivel próbálták elérni, hogy szót fogadjon. Elképesztő történeteket hallottam a szülőktől, akiknek a gyerekei otthon elmesélték, hogy mik történnek az iskolában.
Az én lányom is sokat mesél, de nem az iskoláról. Viszont ezek után célirányosan kezdtem el kérdezgetni, és így volt történet, amit már tőle hallottam először, azután kérdeztem meg más szülőket is, akik megerősítették a hallottakat.
A konkrét eseteket azért nem részletezem, mert a legtöbb kisgyerek marad az iskolában. Van szülő, aki szerint ez a módszer, amit az itteni tanárok alkalmaznak, a lehető legcélravezetőbb, és ezáltal a gyermekek a "rendet, fegyelmet és pontosságot" tanulják meg.

És vannak szülők, akik ugyan a módszerekkel nem értenek egyet, de úgy látják, a gyerekük nem sérült (nagyon), és az osztálytársait szereti, ezért nem viszik el az iskolából.

Mi viszont nem vagyunk hajlandók ilyen kompromisszumra.

Szerintünk egy gyerek (de még a felnőtt is) akkor tanul meg valamit, ha az érdekli, és szívesen foglalkozik vele. Kényszerből, félelemből nincs hatékony tanulás. Mi azt szeretnénk, ha a mi lányunk mindig megmaradhatna annak a vidám, örökmozgó és kreatív lénynek, amilyennek született.

Úgy május végén döntöttük el végleg, hogy lépnünk kell. Újra kezdtük a keresést, de ugyanarra az eredményre jutottunk. Vekerdy Tamás pszichológus javasolja, hogy a szülők alapítsanak magániskolát, vagy magántanulói csoportot.
Mi pedig megfogadtuk a tanácsát, mert egyszerűen nem láttunk más lehetőséget.

Szóltunk a tanár ismerőseinknek, hogy tanítót keresünk, és nagyon gyorsan meg is találtuk Szabó Ágnes tanárnőt, aki hisz abban, hogy "Minden ellenkező híresztelés ellenére a tanulás, tanítás élvezetes dolog mind a gyerekek, mind a pedagógus számára. "
Ő tudja úgy tanítani a gyerekeket, hogy azok nem is veszik észre, hogy valójában tanulnak, úgy érzik, csupán játszottak egész nap.

A hagyományos iskolától pusztán abban térünk el, hogy az élményre és a vidámságra helyezzük a hangsúlyt. Nálunk is lesznek tantárgyak, ez a magántanulói státusz miatt is szükséges, de ezek a tantárgyak élesen nem különülnek el egymástól.
Nem lesznek 45 perces tanórák, hanem a gyerekekhez igazodik a tanárnő. Ha belemerülnek egy izgalmas témába, akár hosszabb ideig is bent maradhatnak a teremben, de ha úgy látja, hogy aznap a gyerekek fáradtabbak vagy szétszórtabbak, akkor félreteszi az aznapra szánt tananyagot, és kimennek játszani.

És ettől a gyerekek nem kevesebbet tudnak majd a félév/év végére, hanem akár még többet is, mint a hagyományos iskola diákjai, mert szívesen tanulnak, és mert hagyják őket a saját tempójukban tanulni.
A tantárgyakra meg azért van szükség, mert a magántanulónak minden félévben számot kell adnia tudásáról egy állami iskolában, és az az iskola állítja ki a bizonyítványt a részére.

A mi tervünk az, hogy az összes nálunk tanuló diák egy közös állami intézményben vizsgázzon. Ez azért fontos, mert így egyfajta követelményrendszerhez kell igazodni.
Vizsgázni minden tantárgyból kell: még testnevelésből, énekből és rajzból is. A vizsgahelyzetre fel kell készítenünk a diákjainkat, és előtte együtt megnézzük azt az iskolát is, ahol be kell majd mutatniuk, hogy mit tanultak a félévben.
A tanítási folyamatból a szülőkre nem hárul semmi. De a segítséget szívesen vesszük. Dekoráció, gyümölcs, bármi, amivel a szülő szívesen hozzájárul a csoport jólétéhez.
A tandíjat 50000 Ft környékén szeretnénk tartani, de ez létszámfüggő. Minimum 8 diák kell, hogy szeptembertől elkezdje a tanulást, ebből tudjuk fedezni a minimális költségeket, amiben a tanórák, az ebéd és a napi egy nyelvóra van benne. Ha több lesz a diák (maximum 15 fő), akkor bővíthetjük is a lehetőségeket, például úszás vagy szolfézs is az elképzeléseink között van.

Az oktatás az Astoria közelében, a Szentkirályi utca 8-ban zajlik, ami egy irodaház, de a környék tele van parkokkal és játszóterekkel, ahova sokat fognak járni a gyerekek.
Mivel sok szülőnek reggel 8-ra már be kell érnie a munkahelyére, ezért arra gondoltunk, hogy 7:30-tól lehetne behozni a gyerekeket, a tanítás 8:30-kor kezdődne. Délben ebéd, utána pihenés és játék.
Ügyelet 16 óráig (ha szükséges).

Most szeptembertől elsősorban második osztályt szeretnénk indítani (mert a lányunk másodikos lesz), de már felmerült, hogy leendő első és harmadik osztályosok is szívesen jönnének hozzánk. 
Ha kellő számú diák gyűlik össze, nagy örömmel szervezünk nekik is osztályt, ugyanis azt gondoljuk, úgy még vidámabb lehet a hangulat, a két vagy három osztály együtt is működhet játékban, bizonyos feladatokban, több tanár pedig hatékonyan segítheti egymás munkáját.

Ezért szeretnék biztatni minden szülőt, akinek általános iskolás, elsős, másodikos vagy harmadikos lenne a gyermeke, és a belvárosban lakik vagy dolgozik, és úgy érzi, hogy jelenleg nem a legjobb helyen tanul a gyermeke, hogy keressenek fel minket bizalommal, ismerjük meg egymást, és fontolják meg, hogy esetleg csatlakoznak a programunkhoz. Augusztus 15. és 19. között, nyári iskolánkban ki is próbálhatják a tanulócsoportunkat.

Mi olyan iskolát kínálunk, ahol a tanulás öröm.”

marsprogram.hu

Tanulok magán, tehát magántanuló vagyok. Már az elnevezés is kissé ügyetlen. Mit csinálnék mást, ha nem magánilag tanulnék. Ami egyben persze közösségi tevékenység is manapság, de mégis magán dolog, mert hogy mi marad bennem az magán… azaz egyéni…Gondolatok a magántanulóságról….

Szégyen vagy érdem?
Bárki lehet magántaluló, akiről azt feltételezi a környezete, hogy képes önálló tevékenységre, és akit a környezete kellőképpen tud támogatni mind gyakorlati, mind lelki szempontból. Akiről elhiszik a felnőttek, hogy önmagában öröm a létezése, nem érdemek megszerzését követően lehet csak pozitívan értékelni.  És az is lehet magántanuló, akit nem tartanak alkalmasnak, érdemesnek arra, hogy közösségben, szervezett keretek között végezze a munkáját, akitől szeretnének  megszabadulni, ahol csődöt mond a pedagógia.

A megszégyenítés nem alternatíva, így erre az opcióra nem pazarolnám senki idejét. Valakit megszabadítani a felesleges nyomástól, a terhektől, a szorongástól, a kudarctól érdem. És valakinek felelősséget vállalnia saját magáért, merni kilépni a keretek közül, jelen lenni a hétköznapokban szintén érdem.

Mi az, ami működik?
Olyan sokat foglalkozunk az iskolával, a nem megfeleléssel, annyi bökkenő adódik, hogy jogosan tesszük fel a kérdést: Tényleg mindenki hülye, vagy esetleg valami nem működik?

Egyre több tapasztalat van arról, hogy nem működik a hagyományos iskolaszervezés. Hogy a tanár a mindenható, ő beszél és okít, a diák passzívan ül és hallgat, jegyzetel, felfog… 6X45 percben… ezt senki sem gondolhatja komolyan. Nagyon sok helyről halljuk, hogy megváltozott az információszerzés, nem működnek a hagyományos szerepek, változott az ingerküszöb, más kompetenciák fontosak, mint 20-30-40 évvel ezelőtt. Mégsincs válasz, és mégsincs jó alternatíva. Vagy csak nagyon kevés van.

Egyik a magántanulóság, azaz az otthon tanulás. Otthon maradunk, mert hisszük, amit eddig is vallottunk: a gyerek dolga a tanulás. A saját dolga, a saját felelőssége. Az ehhez szükséges közeget nekünk, szülőknek kell megteremtenünk. Ha nem működik az iskola, akkor otthon. Ennek persze sok előnye, hátránya, nehézsége és öröme is van. Mérlegeljünk!

Mikor foglalkozzunk ezzel a lehetőséggel?
Ha a család élete, időbeosztása, felfogása, a világról kialakított elképzelése szöges ellentétben áll valamennyi szóba jöhető iskola világképével. Ha az ismeretszerzésnek már otthon van egy jól működő rutinja. Ha tudjuk, hogy hogyan motiválhatjuk gyermekünket, és szívesen kísérjük mi magunk ezen az úton. Ha más módszerekkel szeretnénk taníttatni, mint amelyek elérhetőek.

Ha a gyerek egyénisége előrevetíti a nehézségeket, a szorongást, a boldogtalanságot. Ha nem szeretnénk versenyeztetni a gyermekünket. Ha nem a hagyományos karrier utak bejárása a célunk. Ha van elég időnk, türelmünk, elhivatottságunk az otthon tanuláshoz. Ha úgy hisszük, hogy a gyereknek a családja körében van a legjobb helye.

Ha az első néhány felvetés nem vette el a kedvünket, akkor nézzük meg tételesen, milyen előnyökkel és nehézségekkel találkozunk majd.

Aki otthon tanul, annak nem kell reggel stresszel indítania, hogy elkésik, nincs feszültség, hanem nyugodtan, kipihenten ébred a család. A szülők számára nagy megerőltetést és sok felkészülést jelent, ha otthon tanítják gyermeküket. Az egyik szülő nem tud teljes értékű felnőtt életet élni, nem tud munkába járni, ami a másik szülőnek is nehézséget okozhat, hiszen a család fenntartása egyedül rá hárul. Persze fel lehet fogadni magán tanítókat, azonban ez jelentős anyagi teherrel jár.

Az otthon tanulás különösen erős szülő-gyerek kapcsolatot épít fel. A családi kötelékek nagyobb hangsúlyt kapnak. A magántanuló gyerekek nagyobb szerepet is vállalnak a családi életben, a mindennapi tevékenységekben. Az otthon tanulás alkalmat ad arra, hogy a gyermek egyéni tempóban, személyre szabottan tanulhasson. Erre még a legjobb alternatív módszerekkel dolgozó iskolák sincsenek felkészülve. Egyéni ütem alapján nyilván kevesebb kudarc, és szégyen éri a gyermeket. Emellett persze kevesebb, illetve más dicsőség és elismerés is.

A kortárs csoport és kapcsolatok hiánya jelenthet problémát. A túlterhelt és agyonszervezett átlagos gyerekkor mellett felüdülés az otthoni tanulás, azonban emiatt nehéz is kortárs barátokat találni. A többi gyereknek más a napirendje, kevesebb alkalom van a közös élményekre. Egyéb szakkörökön, sport foglalkozásokon találkoznak az otthon tanulók is gyerekekkel, de 8-10 éves kor után az ismeretszerzésnél is nagyon fontos a kortárs közösség.

Nehéz lehet a napirend tartása, nagyobb a csábítás a halogatásra. Azonban nincs ennél jobb terep az egyéni felelősség, a kötelességtudat és az önbecsülés kiépítésére. Állandóan jelen kell lenni szülőnek, gyereknek egyaránt a magántanulóságban, hiszen itt nem lehet megbújni a padban, elsunnyogni a felelést, vagy elsiklani egy-egy témakör mellett. Akkor lép tovább a tananyagban, ha az előzőt elsajátította. Így biztosabb a gyerek tudása, és vélhetően kevesebb idő alatt, kisebb erőfeszítéssel teszi ezt.

A művészeti ágak gyakorlására vagy egy-egy témakör megismerésére nagyobb teret engedhetünk otthon. Számos olyan fórum, weboldal létezik, ahol jobbnál-jobb ötletek vannak, hogyan tanítsuk gyermekünket otthon. Kísérletek, feladatok, minták a mindennapos tanuláshoz. Mindeközben azért fut a lakás, a felnőtteknek nincs vagy nagyon kevés a saját idejük, a gyerekek pedig mégiscsak a gyerekekkel tudnának legjobban játszani.

Te is lehetsz otthon tanuló
Magántanuló bárki lehet, akinek szülei egyetértenek vele. Fontos, hogy a család minden tagja egyöntetűen emellett álljon, mert mindenkinek lesz ebben szerepe. Az otthon maradó szülőnek éppúgy, mint a munkába járónak. Megváltoznak ugyanis a mindennepi életben megszokott rutinok!

A törvény úgy fogalmaz, hogy ha nincs az igazgatónak ellenvetése, akkor automatikusan megadja a magántanulói stáuszt. Tehát azért kell egy iskola, ahová hivatalosan tartozunk! Ha nincs egyetértés a szülő és az igazgató között, akkor nevelési tanácsadónál, illetve egyéb fórumokon lehet tovább kérvényezni.

A szabályozásról és a körülményekről bővebben itt olvashatsz: http://eduline.hu/felsooktatas/2012/4/4/Ki_lehet_magantanulo_W9BHCO

Ma Magyarországon kb 200 ezer nagántanuló van, akik meggyőződésből választották ezt az oktatási formát. Melléjük csatlakoznak még azok, akik valamilyen okból nem tudnak iskolába járni (sérült, vagy egyéb hátrányos helyzet).

Végül fából vaskarika…
Egy átlagos alsós egy nap kb 225 percet ül az iskolapadban kötött foglalkozáson, és kb 180 percet tölt szabad játékkal, beszélgetéssel, incselkedéssel, udvarlással, konfliktusokkal stb. a szünetekben, a délutáni szabadidőben a társaival az iskolában. Egy jó pedagógus ezt a mérleget el tudja billenteni a játék az élménydús tanulás oldalára. Nehéz állást foglalni, mivel kétségtelenül mindkét oktatási formának megvannak az előnyei. Egy lehetőség van továbbra is: ismerni a gyerekünket, magunkat, az életünket, és mindannyiunk számára a legjobb megoldást választani. És ez gyakran a nehezebb út, sok figyelemmel, törődéssel, energia befektetéssel. De megéri, ha boldog gyerekünk lesz!

Az otthontanulásról bővebben: http://www.otthonoktatas.info/otthonoktatas_bevezeto

Képek: pinterest