A szünet első hetében nagyjából néhány opció létezik a gyerekek szórakoztatására: tábor, nagymama, kora nyári családi nyaralás vagy szabadság egy-egy napra a munkából, felváltva a szülők között.

Kárpáti Judit nagyon várja már a vakációt!

A nagymamáknak és a szabadságon lévőknek jól fog jönni már az első napokban is néhány programtipp, mert a pihenés napjaiban is kell valami struktúra a gyerekek napjaiba. Jók az elnyújtott reggelek, a lusta délelőttök, de azért a második, harmadik napon már elkél- egy-egy laza program, valami tartalmasabb időtöltés.

Csodák Palotája Playbar

Miután évekkel ezelőtt a Camponához költözött a Csodák Palotája a Millenárisról, sokaknak jelenthet alternatívát a Buda másik végében, a Kolosy téren az Új Udvarban, május közepén megnyílt újabb attrakció, a Csodák Palotája Playbar.

szünidő szabadidő okos program

Mivel nagyon közel lakunk, ezért szinte az első hétvégén egyből megnéztük és kipróbáltuk családilag, így tapasztalatból írhatom, hogy érdemes beiktatni a nyári programok közé. Van azonban pár dolog, amire jó előre gondolni attól függően hány éves gyerekkel indulunk neki és milyenek az anyagai lehetőségek.

Tulajdonképpen egész napos programnak is megfelelő, így is ajánlják, de az én tapasztalatom az, hogy egy hét-nyolc éves gyerek egy kiállítás után telítődik és elfárad. Mi a három kiállítás – Illuzió, Születés és Newton - közül az utóbbit választottuk és olyan szerencsénk volt, hogy egyedüli vendégekként a vezető kizárólag nekünk magyarázott, mindent egyből ki tudtunk próbálni és nem kellett semmire várakozni. Vasárnap délután háromkor még úgy látszik mindenki az ebédet pihente, de nyáron hét közben is jó időpontnak tűnik, mert a kisebbek ilyenkor alszanak.

A kiállítások a vezetés miatt óránként indulnak, erre érdemes figyelni, ugyanakkor az egyik legjobb dolog az egész helyszínen, hogy az előtérben három-négy teljesen újszerű csocsóasztal áll, amiket ingyen lehet a várakozás közben használni. (Mi már azóta többször jártunk ott csak csocsózni és hagytak minket attól függetlenül, hogy nem váltottunk semmire jegyet.) Az egyik jóval hosszabb, a másik jóval rövidebb a hagyományos asztaloknál, ettől nagyon vicces lesz az én fiamnak egyébként is mindig vonzó csocsózás. A másik izgalmas dolog az interaktív érintőképernyős asztalok, tele különböző játékokkal; ezt is alig lehetett otthagyni, csak azért sikerült, mert közben kezdődött a vezetés a kiállításon.

szünidő szabadidő okos program

Visszatérve magára a kiállításra, az egy óra alatt nagyon sok információ hangzott el, nagyon sok érdekességet láttunk és el sem tudom képzelni, hogy még két hasonlóan információ gazdag kiállítás túlzott terhelés nélkül befogadható lenne egy kisiskolásnak.

Praktikus szempont a többszöri visszatérésre az is, hogy a kiállítások egy gyereknek és egy felnőttek együtt 2000 Ft-ba kerülnek. Ha egy délutáni programnak szánjuk, csocsózással, interaktív asztallal és magával a kiállítással, megéri és a többi kiállításra is biztos, hogy nagy kedvvel jön vissza bármelyik gyerek egy másik- a szülők szempontjából végtelennek tűnő - vakációs napon.

Egész napra én csak nagyobbaknak ajánlom, főképp, hogy a kiállításokon kívül még egy sor érdekesség – szabaduló szobák, körmozi, 9D mozi stb. - is van, amit a honlapon érdemes végigböngészni.

szünidő szabadidő okos program

Plusz egy tipp: sütizés az Új Udvarban

Amivel még kiegészíthető a délelőtt vagy délután és teljessé teheti a programot az a mostanában minden szempontból megújuló Új Udvarban megnyílt budai Cake Shop cukrászda.

A hidegkúti Cake Shop Garden és a pesti Cake Shop mellett ez a harmadik üzlete a cukrásznőnek. Pasztell színek és nagyon szép dekoráció jellemzi a kicsit túlméretes üzletet, amiben egyenlőre soha nincs túl nagy forgalom.

A sütik és a kávé nagyon finomak, személyes kedvencem a sós fehércsokis cheesecake, a kisfiam pedig a kakaót szerette nagyon, csokidarabos keksszel.

Ha valaki jó kis programot keres, akkor a Kolosy téri kirándulás az lesz; fonódó villamosra ülve, az ablakból kibámulva, sütizve, csocsózva és észrevétlenül tanulva tölthet pár órát a kölykökkel.

http://www.csopa.hu/csopa-playbar

http://cakeshop.hu/kapcsolat/