Szülő2.0

Az alternatív vagy magán iskolák sokféle program és módszer szerint dolgoznak. Van, aki a nyelvoktatást, a sportot, mások a gazdasági vagy művészeti képzést tűzik zászlajukra, vagy egyéb speciális igénynek felelnek meg. Abban azonban többnyire megegyeznek ezek az iskolák,  hogy a szigorúan vett tananyag mellett, vagy azzal együtt a diákok egyéni szükségleteit, mentális, lelki dolgait is figyelembe véve, mentorként állnak a gyerekek mellett és kísérik végig a tanulmányaik során.

Szülői körökben és szakmai fórumokon tájékozódva egyre több és pontosabb szemponttal és elvárással találkozunk az iskolát illetően. Az esetek egyre nagyobb részében tudatos az iskolaválasztás, nem csak egy letudni való dolog. Csaknem valamennyi vélemény szerint a szülők gyermekük számára a legjobb iskolát választanák, hogy sikeres, kiegyensúlyozott felnőtté váljanak.
Viszont abban nagyon nagy eltérések mutatkoznak, hogy ki mit ítél sikernek, mikor elégedett a gyermek iskolájával, teljesítményével. Az elvárások nem csak az iskola pedagógiai programjára, hanem tanáraira, felszereltségére, a kommunikáció módjára és az iskolai élet valamennyi részletére kiterjed.

Az elmúlt öt évben látványosan megjelent az az új igény, hogy az állami oktatástól eltérő szemléletű iskolákba járjanak a gyerekek. A meglévő magániskolákban óriási a túljelentkezés, és egyre nagyobb számban indulnak új, tanári vagy szülői közösségek által életre hívott iskola kezdeményezések. Sok esetben ez nagy terhet ró a szülők vállára első sorban anyagiak terén, de mégis, ma már nem csak a gazdagok kiváltsága az alapítványi oktatás, hanem azok a középosztálybeli családok is ezt az utat választják, akiknek az állami rendszer kínálta tanítási módszer vagy felkészítés nem felel meg. Az alternatív iskolák azokat a tevékenységeket és szerepeket vállalták fel, amelyet az állam nem tud, jelenlegi rendszerében nem képes teljesíteni.  Ezek lehetnek az egyéniség diktálta sajátosságok, valamilyen sajátos nevelési igény, vagy világnézet, életszemlélet vagy a versenyképes tudás megszerzésére irányuló elvárás.

Az alapítványi és magániskolák magukat független iskolaként definiálják, s bár az elnevezés nem terjedt el széles körben, egyaránt jól fejezi ki közös jellemzőiket és különbözteti meg őket a közoktatás más szereplőitől.

A független iskolák egyrészt a gyermekeik számára többletszolgáltatást kereső középosztálybeli családok számára, másrészt a lemaradók, kiesők támogatására jöttek létre. Tevékenységükkel innovatív, gyermekközpontú szemlélettel egyben fontos társadalmi feladatot is ellátnak. 
A független iskolák az állami, önkormányzati oktatási kínálatot pótló és kiegészítő feladatot látnak el, valamint helyettesítő szerepet is betöltenek. Magyarországon mintegy 1200 független óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző és főiskola működik. Ezekben mintegy 16 ezer pedagógus és két-háromezer gazdasági, technikai munkatárs dolgozik. Adó befizetéseik megközelíti az intézményeknek utalt állami támogatás összegét. Megközelítőleg 250 ezer tanuló jár ma független iskolába.

Az független iskolák összehasonlítása az állami ill. önkormányzati fenntartású intézményekkel változó eredményeket mutat. Nem lehet kijelenteni, hogy egyértelműen jobbak vagy rosszabbak ezek az intézmények. Előkerülnek kimagasló eredmények, kompetenciamérések, nyelvi vagy szakmai versenyek, egyéb iskolán kívüli megmozdulások során, de a hagyományos iskolai rangsorokban, amelyek a továbbtanulási és felvételi eredmények alapján állítanak sorrendet, általánosan elmondható, hogy nem szerepelnek a legjobbak között.
Ennek egyik oka, hogy ezekben az iskolákban tudatosan nagyon heterogén a diákok összetétele ezen intézmények felvállalják hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő vagy speciális nevelési igényű ill. egyéb okokból a hagyományos oktatási rendszerből kiesett tanulókkal való foglalkozást. Sok esetben az is ok, hogy ezen iskolák pedagógiai megközelítése alapvetően kizárja a „versenyistálló” szellemet.

Az független iskolák jelentősége egyrészt abban rejlik, hogy alternatívát nyújtanak és színesítik az oktatási palettát. Alternatív, innovatív pedagógiai módszereket alkalmaznak, sajátos világnézeti vagy filozófiai, altruista célokat valósítanak meg, speciális igényekkel rendelkező tanulócsoportokat és szülőket szólítanak meg. Másrészt ma is pedagógiai műhelyként működnek és ezzel a közoktatásra is jótékony hatással vannak.

A független iskolák száma az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt. A közoktatást érintő központosító törekvésekbe nehezen illeszkednek, de jelenlétük szükségessége és jótékony hatása nehezen vitatható. 

Kép: Pinterest

A nyolcvanas évek derekán egy az Egyesült Államokban dolgozó magyar társadalomkutató - aki jelesül közeli hozzátartozóm - egy budapesti rádióinterjúban arról beszélt, hogy az USA-ban nem tudják, hol van Magyarország, sőt, kb semmit sem tudnak rólunk. Akiknek van valamilyen fogalmuk az országról, azok úgy képzelik, hogy itt állandóan jön fel vagy megy le a nap, muskátlik virágoznak a földszintes házak ablakaiban és lóháton közlekednek az emberek. Kis túlzással valószínűleg még ma is sokan vannak így Magyarországgal. Mi pedig nagy nemzeti érzetű felháborodással állapítjuk meg, mekkora tahók az amcsik, akik összekeverik Budapestet és Bukarestet.

Tesszük mindezt úgy, hogy közben gyűlöljük és megszabadulnánk a bevándorlóktól, a szírektől vagy mittudoménmilyen nemzetiségű sötét bőrű vándoroktól, akik összepiszkítják a mi amúgy gyönyörű és tiszta, pedáns országunkat, meggátolják a remek vasúti hálózatunk működését, vagy fennakadást okoznak az autós közlekedésünkben, egyáltalán megzavarnak minket a békés, nyugodt és kényelmes európai életünkben. Ezek, akik sátrakban laknak és biztos tevén tevegelnek egyik dűnéről a másikra….

Hát ennek is kb annyi relevanciája van, mint a nyolcvanas évekbeli muskátlis sztorinak.

Ha valaki nem értené: nem, nem sátrakban élnek otthon a szírek. Nem most silabizálják az európai betűket, kultúrát, nem most ismerkednek a commodore 64-gyel. Szép és kiegyensúlyozott polgári élet volt Szíriában, Afganisztánban mindaddíg, amíg a nemzeti arrogancia nem fosztotta meg az embereket a kényelmes, békés élettől.

Egy alternatív oktatási rendszerekkel is foglalkozó közösségi oldalon kb egy hete megosztottam egy videót, ami egyszerűen, érthetően bemutatja, mi történt a menekültek hazájában, hogyan próbálnak megélni és túlélni olyan hétköznapi tanárok, orvosok, könyvtárosok és bolti eladók, a többi pont ugyanolyan emberrel együtt, mint akik mi is vagyunk. Ezt azért is tettem ki, mert meggyőződésem, hogy beszélgetni kell a gyerekekkel arról, mi is történik ezekkel az emberekkel, és a bonyolult és megosztó politikai nézetek és állásfoglalások, elemzések helyett a történelmi jelenséget, az emberi tényezőt kell megvilágítani és bemutatni.

Néhány hozzászólás nagyon megrémített. Nem csak azért, milyen végtelenül ellenséges és gonosz gondolkodást mondanak sokan magukénak, ezt ha akarom, ha nem hallom a médiából, hanem azért is mert egy olyan közösségben, ahová az alternatív oktatást előnyben részesítő szülők és pedagógusok csatlakoznak, ahol a nyitottság, a másság, az elfogadás az egyik alappillér és összekötő elem, még ott is teret kap a gyűlölködés és a kirekesztés. (https://www.facebook.com/VanMasikIskolavalaszto)

Anélkül, hogy belemennék abba a hónapok óta tartó politikai szájkaratéba, amit kis túlzással az ország minden polgára vív menekült kérdésben, álljon itt néhány példa, amely tettekben mutatja meg, hogyan lehet egy lehetetlen és embertelen helyzetből is építő, oktató, az empátiát és a tárgyi tudást is fejlesztő alkalmazásokat létrehozni mindennapjainkban. Otthon, vagy az iskolában.

Az elsőt hívjuk egyszerűen Szíria projekt-nek. Egy ország, egy számunkra ismeretlen nép és kultúra megismerésén keresztül, földrajzi, történelmi, irodalmi ismereteket adhatunk át abból a tananyagból, amit amúgy is meg kell tanulni. Egy aktuális téma, amit a gyerek így vagy úgy amúgy is hall, érdekesebb, mint a nettó ismerethalmaz, amit meg kell tanulnia, így a tananyag is könnyebben megy és a világ megismerése, a nyitottság, az empátia is fejleszthető.

Persze ehhez kell az iskola is, ahol lehetővé teszik ezt a fajta gondolkodást a pedagógusoknak, és kell a pedagógus is, aki hajlandó ezzel plusz órákat dolgozni.

Családi emlékezet. Nem nagyon hiszem, hogy él ebben a Közép-Európában olyan család, akinél ne lett volna közvetlenül jelen valamikor az elmúlt száz évben az üldözés, a kirekesztés, a szabadság korlátozása. Ha rokonaink, családunk életén, történetein keresztül tekintünk a menekültekre, emberi sorsok jelennek meg. Nem mellesleg a családfa kutatás megint egy remek eszköz egyéb tartalmak és ismeretek megtanítására, akár iskolai környezetben is.

Keressünk – korosztálynak megfelelő – mesét, regényt, filmet, ami az üldözéssel, kirekesztéssel kapcsolatos. A szerencsét próbáló szegénylegény, Elmer az elefánt, Anna Frank naplója vagy Khaled Hosseini regényei (stb) segíthetnek megérteni, bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, amikor mások jóindulatának vagyunk kitéve.

Merész vállalkozóknak: a hétköznapokban segíteni. Segíteni a menekülteknek mellettük, adományokkal. Segíteni a szomszédnak, a sarki hajléktalannak, a romáknak, más gyűjtéseken részt venni. Elvinni a kajamaradékot egy szervezetnek, állami gondozott gyerekeket nyaraltatni, összeszedni a megúnt játékokat, ruhákat és kitenni a közösségi polcokra.

Mennyien vagyunk, akinek a kamasz gyereke külföldre készül egyetemre vagy dolgozni? Hányan lennénk vérig sértődve, ha lebevándorlóznák őt? Ja, hogy az más? Pont mint a muskátlis sztori….