A bátyám közel negyven évesen találta meg a hivatását. A férjem az ötvenes évei közepén kezdett új életet. A barátnőm az elmúlt húsz évben háromszor váltott szakmát, míg egy másik ismerősöm négy teljesen más területen valósítja meg önmagát egyszerre. Világszinten tudja mindenki, hogy az élethosszig tartó tanulás az egyetlen esély a folyamatos jelenléthez, a boldoguláshoz. A rugalmasság és az alkalmazkodó képesség az, ami a kreativitást meghatározza. Ehhez képest a gyerekeinket már első osztályban szorongatjuk, mi lesz, ha nem felelnek meg az éppen aktuális elvárásoknak. Rájuktelepedünk, mert aggódunk, mi lesz, ha nem hozzák a minimum szintet. Holott senki, semmiről sem tud lekésni. Csak a magunk félelmeit kergetjük és hajszoljuk bele a gyerekeinket is.
NA
Egy neves pszichiáternő ismerősöm mondta, és azóta is visszhangzanak bennem a szavai: hagyjuk már egy kicsit a gyerekeket. Nem kell félni. Mind megtalálja a maga útját, csak bízzunk bennük egy kicsit. Álljunk melléjük és segítsük őket abban, hogy kinőhessék a bennük rejlő tehetséget. Manapság állandóan pellengérre állítjuk a gyerekeket, méregetjük, szűrjük őket. A tanító is akkor nyugodt, ha mihamarabb kiderül, mi a baj a gyerekkel, hogy aztán fejlesszék, korrigálják, “megjavítsák” ami nincs a helyén. Így aztán talán fél évvel hamarabb tanul meg a lassabb gyerek is olvasni, számolni, mert ez az elvárás. Hozni kell az időt. Azonban közben elveszítjük mindazt, amitől ő egyedi, kivételes és nem mellesleg elvesszük tőle az élvezetet, amit a tanulás, a tudás, az iskola jelent.
Persze ma egészen mást jelent az iskola. Nem boldog együttlétet, felfedezőutat, közös kirándulást a kihívások és az ismeretlen felé. Mert az életre nevel. Nem a boldogságrohamok lesznek jellemzőek az életben sem, mondják sokan. Meg kell tanulni teljesíteni, terhelhetőnek lenni, elviselni a nyomást. Hat, nyolc évesen erre tanítjuk a gyerekeinket.
Húsz, harminc évvel ezelőtt az volt a normális, hogy egy ember onnan ment nyugdíjba, ahol az elmúlt harminc, negyven évét töltötte. Akár ugyanattól az íróasztaltól. Ma más világot élünk. Más a tanulás, az iskola, a tudás. Az alkalmazkodás ma nem a tűrést és az alázatot jelenti, hanem a konstruktív gondolkodást, az empátiát, az ellenkező nézőpontok ismeretét és megértését. Fel kell ismernünk azt, hogy az adott pillanatban mi szolgálja legjobban a magunk és az ügyünk érdekét. Egy fiatal számára, akit ma nem vettek fel az egyetemre számtalan lehetőség adott. Tanulhat, és ismereteket szerezhet az iskolarendszeren kívül is. Olyan képességekre tehet szert, amivel néhány éven belül akár zökkenőmentesen bekerülhet a legjobbak közé. És nem a jeles érettségi vagy felvételi eredményei miatt. Hanem a valós tudása okán.
Mindezt persze csak abban az esetben, ha megszerzi a legfontosabb tudnivalókat, ami felkészíti őt. Az alap képességek megalapozása, az önismeret, a kommunikáció, az együttműködés, a nyitott és kíváncsi hozzáállás, a gondolkodás képessége és szeretete az, amire szüksége van egy embernek, hogy később érvényesülni tudjon. Ha valaki nem ír jól helyesen, azt később is megtanulhatja. Ha nem beszél nyelveket, akkor behozhatja. Ha negyven évesen ér el fejben oda, hogy embereket akar gyógyítani, akkor negyven évesen ül be az iskolapadba. De ha valakit végighajszolnak az iskolán, és azzal találja nap mint nap magát szembe, hogy ő nem elég jó, még mindig kevés a tudása, hogy nem halad, vagy mással foglalkozik, túl hangos vagy túl halk, túl barátkozó vagy túlzottan visszahúzódó, rendetlen vagy félős, sokat beszél vagy nem mer megszólalni és még sorolhatnám mennyi kifogást és hibát talál az iskola a gyerekeken, akkor elmegy nem hogy a tanulástól, a munkától, de még az élettől is a kedve.
Néhány szülő felismerte már, hogy a mai iskolarendszer nem kedvez a gyerekeknek. Egyre – másra kelnek életre új iskolakezdeményezések, ahol nem a forma, nem a keretek, nem az iskola a lényeg, hanem a gyerek és az ő tudása. Ilyen tanulócsoportot hozott létre Éltető Éva is a férjével, ami igazán bátor és követendő példa minden felelősen gondolkodó szülőnek:
“A férjem és én döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk a magántanulói csoportot a lányunknak. Tavaly szeptemberben lett elsős, és mielőtt iskolába írattuk, alaposan utána jártunk a lehetőségeknek.
Két fő szempontunk volt a választásnál: az egyik, hogy közel legyen az iskola, a másik, hogy vidám és boldog legyen a légkör, mert ilyen helyen tanulnak a gyerekek szívesen. A belvárosban lakunk, sok iskola nyílt napjára mentünk el, és elszomorodva tapasztaltuk, hogy ugyanolyanok az iskolák, mint amikor még mi voltunk diákok (vagy még rosszabb, mert több lett a tantárgy és a követelmény). Utána néztünk az alternatív iskoláknak is, de sajnos a legtöbb iskola Budán van, ami meg Pesten, az nem a belvárosban.
Mindezek ellenére úgy éreztük, sikerült a legjobb iskolát kiválasztanunk az adott lehetőségek közül. És az első fél évben úgy tűnt, hogy jól választottunk.
A lányunk boldogan ment iskolába, reggelenként szívesen kelt fel. Fél év után változott a helyzet: a szülőin a tanárok szóltak, hogy eddig volt a beszoktatás, és most már a rendes iskola jön. Lányunk pedig egyszer csak már nem akart reggelenként felkelni, és nem akart iskolába menni.
Mi meg azt gondoltuk, biztosan csak elfáradt. De aztán kérdezgetni kezdtem az osztálytársak szüleit, és kiderült, hogy nem erről van szó.
A rendes iskola azt jelentette, hogy az első osztályos gyerekeknek csengetéskor már kinyitott könyvvel kell ülnie, és végig fegyelmezetten tanulni a 45 perces óra alatt pisszenés és mocorgás nélkül. Ha ez nem sikerült, akkor az a gyerek már nem számított jó gyereknek, és a megfélemlítés eszközeivel próbálták elérni, hogy szót fogadjon. Elképesztő történeteket hallottam a szülőktől, akiknek a gyerekei otthon elmesélték, hogy mik történnek az iskolában.
Az én lányom is sokat mesél, de nem az iskoláról. Viszont ezek után célirányosan kezdtem el kérdezgetni, és így volt történet, amit már tőle hallottam először, azután kérdeztem meg más szülőket is, akik megerősítették a hallottakat.
A konkrét eseteket azért nem részletezem, mert a legtöbb kisgyerek marad az iskolában. Van szülő, aki szerint ez a módszer, amit az itteni tanárok alkalmaznak, a lehető legcélravezetőbb, és ezáltal a gyermekek a "rendet, fegyelmet és pontosságot" tanulják meg.
És vannak szülők, akik ugyan a módszerekkel nem értenek egyet, de úgy látják, a gyerekük nem sérült (nagyon), és az osztálytársait szereti, ezért nem viszik el az iskolából.
Mi viszont nem vagyunk hajlandók ilyen kompromisszumra.
Szerintünk egy gyerek (de még a felnőtt is) akkor tanul meg valamit, ha az érdekli, és szívesen foglalkozik vele. Kényszerből, félelemből nincs hatékony tanulás. Mi azt szeretnénk, ha a mi lányunk mindig megmaradhatna annak a vidám, örökmozgó és kreatív lénynek, amilyennek született.
Úgy május végén döntöttük el végleg, hogy lépnünk kell. Újra kezdtük a keresést, de ugyanarra az eredményre jutottunk. Vekerdy Tamás pszichológus javasolja, hogy a szülők alapítsanak magániskolát, vagy magántanulói csoportot.
Mi pedig megfogadtuk a tanácsát, mert egyszerűen nem láttunk más lehetőséget.
Szóltunk a tanár ismerőseinknek, hogy tanítót keresünk, és nagyon gyorsan meg is találtuk Szabó Ágnes tanárnőt, aki hisz abban, hogy "Minden ellenkező híresztelés ellenére a tanulás, tanítás élvezetes dolog mind a gyerekek, mind a pedagógus számára. "
Ő tudja úgy tanítani a gyerekeket, hogy azok nem is veszik észre, hogy valójában tanulnak, úgy érzik, csupán játszottak egész nap.
A hagyományos iskolától pusztán abban térünk el, hogy az élményre és a vidámságra helyezzük a hangsúlyt. Nálunk is lesznek tantárgyak, ez a magántanulói státusz miatt is szükséges, de ezek a tantárgyak élesen nem különülnek el egymástól.
Nem lesznek 45 perces tanórák, hanem a gyerekekhez igazodik a tanárnő. Ha belemerülnek egy izgalmas témába, akár hosszabb ideig is bent maradhatnak a teremben, de ha úgy látja, hogy aznap a gyerekek fáradtabbak vagy szétszórtabbak, akkor félreteszi az aznapra szánt tananyagot, és kimennek játszani.
És ettől a gyerekek nem kevesebbet tudnak majd a félév/év végére, hanem akár még többet is, mint a hagyományos iskola diákjai, mert szívesen tanulnak, és mert hagyják őket a saját tempójukban tanulni.
A tantárgyakra meg azért van szükség, mert a magántanulónak minden félévben számot kell adnia tudásáról egy állami iskolában, és az az iskola állítja ki a bizonyítványt a részére.
A mi tervünk az, hogy az összes nálunk tanuló diák egy közös állami intézményben vizsgázzon. Ez azért fontos, mert így egyfajta követelményrendszerhez kell igazodni.
Vizsgázni minden tantárgyból kell: még testnevelésből, énekből és rajzból is. A vizsgahelyzetre fel kell készítenünk a diákjainkat, és előtte együtt megnézzük azt az iskolát is, ahol be kell majd mutatniuk, hogy mit tanultak a félévben.
A tanítási folyamatból a szülőkre nem hárul semmi. De a segítséget szívesen vesszük. Dekoráció, gyümölcs, bármi, amivel a szülő szívesen hozzájárul a csoport jólétéhez.
A tandíjat 50000 Ft környékén szeretnénk tartani, de ez létszámfüggő. Minimum 8 diák kell, hogy szeptembertől elkezdje a tanulást, ebből tudjuk fedezni a minimális költségeket, amiben a tanórák, az ebéd és a napi egy nyelvóra van benne. Ha több lesz a diák (maximum 15 fő), akkor bővíthetjük is a lehetőségeket, például úszás vagy szolfézs is az elképzeléseink között van.
Az oktatás az Astoria közelében, a Szentkirályi utca 8-ban zajlik, ami egy irodaház, de a környék tele van parkokkal és játszóterekkel, ahova sokat fognak járni a gyerekek.
Mivel sok szülőnek reggel 8-ra már be kell érnie a munkahelyére, ezért arra gondoltunk, hogy 7:30-tól lehetne behozni a gyerekeket, a tanítás 8:30-kor kezdődne. Délben ebéd, utána pihenés és játék.
Ügyelet 16 óráig (ha szükséges).
Most szeptembertől elsősorban második osztályt szeretnénk indítani (mert a lányunk másodikos lesz), de már felmerült, hogy leendő első és harmadik osztályosok is szívesen jönnének hozzánk.
Ha kellő számú diák gyűlik össze, nagy örömmel szervezünk nekik is osztályt, ugyanis azt gondoljuk, úgy még vidámabb lehet a hangulat, a két vagy három osztály együtt is működhet játékban, bizonyos feladatokban, több tanár pedig hatékonyan segítheti egymás munkáját.
Ezért szeretnék biztatni minden szülőt, akinek általános iskolás, elsős, másodikos vagy harmadikos lenne a gyermeke, és a belvárosban lakik vagy dolgozik, és úgy érzi, hogy jelenleg nem a legjobb helyen tanul a gyermeke, hogy keressenek fel minket bizalommal, ismerjük meg egymást, és fontolják meg, hogy esetleg csatlakoznak a programunkhoz. Augusztus 15. és 19. között, nyári iskolánkban ki is próbálhatják a tanulócsoportunkat.
Mi olyan iskolát kínálunk, ahol a tanulás öröm.”
marsprogram.hu
Utolsó kommentek