Ebben a sorozatban a különféle iskolatípusok kerülnek terítékre. Nem a felvételi eredmények, nem a vizsgaszbályzatok és nem a trendek azok, amik alapján bemutatásra kerülnek, hanem azok az egyetemes emberi értékek, amelyek szerintem fontosak, és az adott rendszer vagy módszer hosszú távú hatása alapján. Lehet gondolkodni!
Akik most vagyunk szülők, és itt Magyarországon nőttünk fel, többnyire a rendszerváltás előtt jártunk iskolába. Azokkal a komcsi, avittas, korlátolt szemlélettel találkoztunk, amivel ma, a gyermekeink iskoláiban is. Nem nagyon lepődünk meg, ismerjük a részleteket. Persze közben eltelt már majdnem harminc év. Ma Magyarországon leginkább ez az iskola.
Tudásalapú társadalom helyett munkaalapú társadalmat a népnek! Felkiáltással törli le homlokáról a verejték cseppet szenvedélyesen a nemzeti vezető, aki elhivatott kollégáival együtt ráncba szedi az elkanászodni látszó polgárságot. A rend és a fegyelem mindenek felett! Lehetőleg ne legyenek egyéni utak, egyéni gondolatokra nincs szükség, sok szorgos hangyácska építse egységesen a hont.
Mindeközben a világ a 21. században a kitárulkozásról és befogadásról, a globalizációról, a különbözőségek értékéről, a másság elfogadásáról, a kreativitásról, az egyéni professzionális tudásról szól. Nem baj, nálunk másképp lesz ez, a világ nem tudja, mi a jó. Szerencsére mi magyarok tudjuk.
Mindaz, ami a rendszerváltáskor elindulni látszott, a már-már gondolkodó, aktív és progresszív irányba mozduló közoktatás, az elhivatott pedagógusok, a műhelyek, a civil kezdeményezések parkolópályára téve. Lépésről-lépésre szisztematikusan, gondosan, nem zavartatva a “közönség” véleményétől zajlik az előadás: az állami iskola.
Közoktatás helyett köznevelés!
Legyen több szakmunkás, mint amennyi érettségizett diák! Magyarországon túl sokan érettségiznek, túltermelés van diplomásokból, ellenben nagyon kevés a szakmunkás. Így aztán, akit lehet, ki kell szórni tizenhatévesen a rendszerből, hogy dolgozni állhasson. Bár a képzetlen, írni olvasó alig tudó, digitális készségekkel nem bíbelődő szakmunkás nemigen fog munkát találni a piacon, de az már nem az oktatási kormányzat problémája. Mielőbb megszabadulunk tőlük, annál jobb!
A helyi társadalomtól a központba kerültek az iskolák. Innen könnyebb a vezérlés, nem zavarják meg a rendszert a helyi igények, a szülők és gyerekek, a pedagógusok, a piaci szereplők. Nem zavar közbe az élet.
Központosításra kerültek a pedagógusok is. A Nemzeti pedagógus Kar és Etikai kódexe védőhálója alá vonta a tanácstalan pedagógusokat, hogyan is kellene viselkedniük. Életpálya modellük segítségével biztonságosan és jól adminisztráltan tervezhetik a karrierjüket, “Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”.
Nemsokára következnek a gyerekek, akiknek három éves koruktól már kötelező óvodába járni, majd hat évesen iskolába, hiába, ha ezt a szép kort megérték, tanuljanak tisztességet! Természetesen a kötelezően előírt körzetes intézményben a kötelezően előírt tankönyvekből, kötelező kerettanterv alapján.
Bevezetésre került az egész napos iskola. Nehogy kísértésbe essen a szülő vagy a gyerek, és otthon valami mással, másképp foglalkozzon, mint amit az iskolában előírtak. Kár, hogy nem sikerült, mert akár jó is kisülhetett volna ebből a gondolatból. Ha a gyerekek sajátosságait figyelembe vevő napirendet alakítottak volna ki a szakami irányítók. Ha például reggel a korán dolgozni iduló szülők korán kelő gyerekeinek jut idő az ébredésre, ha a 4-8 tanórát nem egymás utánban kellene ledarálni délelőtt, hanem sok játékkal, mozgással megszakítva szét lehetne húzni egész napra, ha valaki tovább gondolkodott volna néhány lépést….
De nem volt rá idő, mert ott toporgott már a hit- és erkölcstan kérdése, - nemsokára etika tantárgynak keresztelt - amikor végre megtaníthatjuk a gyerekeknek mit hogyan kell. Ennyike!
Ja és nem csak a szellemnek, hanem a testnek is meg kell adni! Mindennap kötelező testnevelés, közben daloljunk pajtások, mert jó a kedvünk!
És amikor eddig elértünk, már sírva röhögtünk, írjuk a portfóliót, várjuk a felügyelőt, gallért felhajtva osonunk haza, be a lépcsőházba, ráfordítjuk a kulcsot, nagylevegőőő… Reggel hatig kuss. A rettegett autó még nem áll meg a ház előtt éjjelente.
Közoktatás helyett köznevelés. Csak az felejtődik el, amit már az antik világban is tudtak a tanítók, hogy nem a szabályok és törvények, amelyek változást és fejlődést indítanak el, hanem a példamutatás, és az együttélés. Ha elnézem, milyen példát mutat a nevelő szándékkal fellépő kormányzó elit, lehet, hogy inkább a komcsi tanácsi iskolát választanám. Akkor legalább mi voltunk a legvidámabb barakk.
Képek: Pinterest, Sulinet
Utolsó kommentek