Szülő2.0

Tegnap volt a Vígszínházban a 900. Padlás előadás. És mi véletlenül ott voltunk, a 8 éves gyerekkel, akinek első hivatalosan is felnőttes, esti színházi alkalma volt ez. Nem tettük alacsonyra a lécet.

Mondhatjuk, hogy átlagos színházbajáró budapesti család vagyunk. Nem visszük túlzásba, nincsenek kirívó számaink, de egy szezonban 4-5 alkalommal eljutunk felnőtt darabra, és ugyanennyiszer a gyerekünket is elcipejük különböző, a korának megfelelő gyerekelőadásokra.

A Padlás, az én gyerekkorom és tinédzser korom egyik meghatározó darabja volt, főképp a zenéje miatt. A szövegek, a darab egy emelkedett, ünnepi hagulattal párosultak. Így nem is volt véletlen, hogy a decemberi ünnepkör volt az időpontja a mostani látogatásnak. Azt szerettem volna, ha a kisfiamat is megérinti az a zene, és a földöntúli világba vetett hit, ami az én gyerekkoromban fontos meghatározója volt a képzeletvilágomnak.

Persze izgultam előtte, mennyire lesz az én örökmozgóm és örök kritikusom odaadó és figyelmes ezzel a darabbal. Ha színházba megyünk, tűpontosan leveszi, ha egy zene ócska, ha a színész nem profi, ha a történet butácska. Nem kedveli, ha a látvány, az élmény nem korszerű, bár végigüli és kivárja, de keményen kimondja, nem szépít, ha valami nem igazi. Így van talán ezzel minden gyereknek hagyott gyerek sokáig. Amíg nem kényszerítjük bele az álságos felnőtt hazugságainkba, addig bizony odakiáltják kíméletlenül, hogy mesztelen a király.

A látogatásnak jó nagy feneket kerítettem. Hogy ez más lesz, mint az eddigiek. Nem gyerekbarát stúdiószínház, alernatív-interaktív, pörgős és korszerű, élményekkel és látványelemekkel telezsúfolt színházi előadásra megyünk, hanem igazi, felnőttes, esti programra. Igazi, felnőttes, felöltözős, elegáns, jólviselkedős színházba. Mindezt ráadásul hétköznap este.

Bár az új trend szerint az alvásra sincs elegendő idejük a gyerekeknek, annyi dolguk van, így inkább az igényük is megrövidült, mi ehhez elég ódivatú család vagyunk. A mi gyerekünk már javásban aludni szokott, amikor még csak az első felvonás végénél jártunk. Így hát abban is bizonytalan voltam, nem alszik-e el fél kilenc után ötperccel.

Meg hát az is ott motoszkált bennem, vajon ő is olyan szépnek és emelkedettnek fogja látni ezt a színdarabot, amilyennek én láttam akkor? Nem fogja cinikusan leszólni a mesefigurákat, az ócska padlást, a régi tárgyakat, a dallamos zenét? Vajon fogja-e unni, kérdezi-e, mikor lesz már vége, vagy magávalragadja majd a varázslat?

Mert számtalanszor szembesültem már azzal, hogy ami nekem nagy szám volt, azt lazán továbbpöckölik a mai gyerekek. (Nincs ezzel baj, csak valahogy szeretem, ha értékelik, ami nekem fontos. Azt képzelem akkor, hogy valami fontosat tudtam átadni.) Nem érdekes, lassú, bénák a képek, és érthetetlenek a szövegek, amikért én voltam oda. Vannak persze időtálló darabok, de olyan kevés. Vagy egészen más korban értik meg, mint amikor mi voltunk ezen tartalmak felhasználói. Persze a mostani gyerekeink sokkal többet tudnak, mint mi tudtunk az ő korukban. Sokkal tájékozottabbak, felkészültebbek, felnőttesebbek. Valahogy hamarabb veszítik el a varázsvilágukat.

A mi fiúnk ebbe még nem extrém, de rajta is látom már azokat a kiskamasz elemeket, amiktől az anyai szív elkámpicsorodik, mert érzi, hogy végérvényesen itt a kisgyerekkor vége. És úgy marasztalnánk ezt.
Hülyeség, de miközben egész életében arra noszogatjuk őket, hogy viselkedjenek már felnőttesen, kétségbe esünk, ha levetik magukról a gyerekkoruk gúnyáját. És felveszik helyett a mi jópofizásainkat.

De visszatérve a színházra, ilyesmi gondolatokkal készültem elő a Padlás 900. előadására, amiről nem tudtuk a kezdetéig, hogy a kilencszázadik.
Kétségeim voltak az est sikeressége felől, de azért díszbe öltöztettük a szívünket és a külsőnket, és karonfogva a férfi énünket, hármasban elindultunk a színházba.

A Vígszínház épülete maga is vonzó, mesebeli kastély, ahol a díszes terekben, elegáns páholyokban különlegesnek érezheti magát a néző.

Épp ilyen különleges is volt az előadás.

Miközben magam sem voltam meggyőződve arról, hogy érvényes lesz akár számomra is a darab így 2016-ban, nem hogy a lgfrissebb generációhoz tartozó  fiam számára, csodás meglepetés és jóleső élmény volt.
Jól esett, hogy vannak állandó dolgok. Vannak örök érvényű alkotások. Hogy nem volt ciki, őskövület, nem volt lassú, unalmas, nem harmincévvelezelőtti.
Korszerű volt, érvényes volt minden egyes pillanata és mondata. Értettük és megélhettük, saját életünkre reflektált és mindeközben szórakoztatott, elringatott. A zene, az ének, a tánc, a mese, felnőtt életünk számára is feltöltődést és művészi élményt jelentett.

Hogy a 8 éves min ment keresztül, mit érzett és hogyan csodálkozott rá erre a darabra, talán szavakba nehéz önteni. Azt ahogy elragadta a színház bűvölete, az előadás lendülete, már megtapasztaltuk máskor is. De azt a csillogást a szemében, azt az ovációt, azt a kitörő lelkesedést, amit ez a darab okozott számráa, azzal még nem találkoztunk. Még a világ legcinikusabb férje szerint is csodás este volt, amiért láthatta a fiat így lelkesedni.

Vannak azok az élmények, amik egy életre meghatározóak maradnak, amik még napokig velünk vannak, és bennünk élnek. Amitől elérzékenyülsz, ami kiragad a hétköznapokból, amitől jobb embernek érzed magad. Ez egy ilyen előadás volt. És magam is csodálkozom, hogy harminc éven keresztül az tudott maradni.

A Padlást december 30-án, január 9-én és 10-én este, majd 18-án és 31-én játsszák legközelebb a Vígszínházban.

További információk:
http://vigszinhaz.hu/2016/11/30/mert-kell-egy-hely-a-padlas-900-eloadasa-a-vigben/

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Ma mit osztottál meg az ismerőseiddel? Hány megosztást olvastál el az elmúlt héten? Honnan szerzel információt, tudást, ismeretet a leggyorsabban? Az internetről! Lejárt a magányos tudósok, a mindent tudó polihisztorok kora. A megosztás az új tudás.
Niedermüller Anna

Mind az üzleti, mind a tudományos életben elmosódik a kizárólagos tudás határa. És nincs ez másképp a magánéletünkben sem. Kevéssé haladsz előre, vagy nem tudsz fejleszteni, ha nem használod a kapcsolataidat, a szakmai együttműködést, vagy nem élsz a közösségi terek nyújtotta előnyökkel.

Ma már nem a spanyolviaszt kell feltalálni, hanem azokat az együttműködéseket, együttgondolkodásokat kell keresni, amitől jobb lesz egy-egy közösség élete. Hiába van egy jó ötleted, ha annak kidolgozásához, a módszered, eljárásod tökéletesítéséhez nem tudod felhasználni a korábbi alkalmazásokat, esetleg az eltérő tapasztalatokat.

Nem hiába, a 21. század egy csomó olyan lehetőséget tár elénk, amely az együttről szól, az egyedülivel szemben. A fejlettebb világokban már régóta csökken a magántulajdon értéke. Itthon is erősödnek a közösségi felhasználások, a javak megosztása. Nincs ez másképp a gondolattal sem. Közösségi finanszírozásban, üzemeltetésben működnek programok, vállalkozások, és csaknem minden komoly kezdeményezés piackutatással, az igények, vélemények és tudások felméréseével indul. A már megszerzett tudások felhasználása, azok alkalmazása és továbbgondolása ma az a feladat, amely innovációt, újítást jelent.

Nézzük meg a mai tizenéveseket: mennyire nem az ismereteik megtartását, az azzal való kérkedést, hanem a megosztást és az alkalmazást tartják fontosnak. Mindaz, ami nem váltható gyakorlatra, tevékenységre, az nem értékes. Viszont ami használható, azt megosztják, annak reményében, hogy az újragondolható, újrahasználható és továbbértékesíthető legyen. Így a magányos gondolatok környezetszennyezése lassan eltűnik a világunkból. Feleslegessé és marginálissá válnak azok a törekvések, amelyek önmagukban szeretnének megvalósulni és kiemelkedőt alkotni. Azok a programok maradnak fenn, amelyek az együttműködésre és a közös fejlesztésre építenek. Imádom a tinik youtube videoit, a közösségi médián folytatott bejegyzéseit, azt a gondolkodást, amellyel egymást inspirálják! Tanulhatunk tőlük ezen a téren!

A megszerzett tudást alkalmazni, a megfelelő kontextusba helyezni, ha szükséges átalakítani és minél több szempontból elérhetővé tenni: ez a jövő értéke. Minderre új struktúrákat, finanszírozást és attitűdöt teremteni megint csak egy közösségi feladat. Ami itt Magyarországon bizony még ránk vár.

Szülő 2.0

Az őszi szünetben ez a gyönyörű napsütés minket is kicsábított a szabadba, pokrócba burkolózva, elnyúlva figyelem a játszótéren ugráló gyerekeket, akik sosem állnak meg. Egyik eszközről a másikra szökkennek, rugóznak, fáradhatatlanul ugrabugrálnak. Miért jó ez nekik? Miért nem állnak meg? El se hinnéd, mennyi mindent fejlesztenek ezzel magukon!
Niedermüller Anna

Vélhetően nincs olyan gyerek, aki ne szeretne ugrálni. Aki fél, vagy túlságosan óvatos, esetleg nem szereti az ugráló mozgást, az fontos figyelmeztetés arra nézve, hogy valamilyen mozgásbeli problémája van. Ez pedig később a tanulásban, az agyi fejlődésben okozhat zavarokat.

Mi gyerekkorunkban nagymamámék hites ágyán ugráltunk végeláthatatlanokat, mert jó ruganyos, puha volt, és mert persze ők bármit megengedtek nekünk. Ma már erre szakosodott eszközök állnak rendelkezésünkre, széles méret és fajtaválasztékban, így a családunk igényeire szabhatjuk az ugráló alkalmatosságot.

A rendszeres ugrálás jó kondit teremt, erősíti az izomzatot, pörgeti a vérkeringést, a szervezetet, az anyagcserét. Egy kiadós ugrálás után boldogok és felszabadultak vagyunk. Felráz, megnöveli az energiád. Elmúlik a stressz, a szorongás, magától mosolyra húzódik a szánk. Különösképpen, ha ezt egy rugalmas felületen tesszük, így még nagyobb lendületet is szerzünk, amivel testünk kicsit ledobhatja korlátait, és szárnyaló, a fölhözragadtság érzését felejtető élményben lesz részünk.

Szülő és gyerek egyaránt profitálhat a rendszeres ugrálásból, hiszen látszólag egy komoly cél nélküli, egyedül örömszerző tevékenységről van szó, ahol nincs más vágyunk, mint hogy együtt, jól érezzük magunkat. Próbáld ki, mérgesen vagy duzzoga nem lehet ugrálni. Az első pár rugózás után elfelejted a gondokat! Télen, a hidegebb, kellemetlen időben a lakásban is tudsz mozgásos programokat nyújtani a kicsiknek, megelőzheted a mozgásszegény életmód kialakulását.

Fogjuk meg a gyermekünk kezét, és ugráljunk vele naponta fél órát egy trambulinon. Nem kellenek hozzá szavak, nem kell magyarázat, és még a legzordabb kamasszal is kisimulnak a hétköznapok, ha rendszeresen együtt ugrálunk.

Az ugrálás persze ennél sokkal komolyabb dolog. A talp izmait erősítve segít a lúdtalp leküzdésében, vagy kialakulásának megakadályozásában. A mozgás karbantartja és edzi az izomzatot, jó tartást segít előidézni.

Fejleszti az egyensúlyérzéket, ami pedig hozzájárul a figyelemkoncentrációs képességhez, az iskolai teljesítményhez. Ha gyermekünk iskolai magatartászavarral küzd, figyelmetlen, pontatlanul dolgozik, esetleg a mozgáskooordinációjában látunk bizonytalanságokat, az lehet egy idegrendszeri éretlenség is, amely kitűnően  fejleszthető rendszeres ugrálással.

A trambulinon való ugrálás fejleszti a koordinációs képességet, a testérzékelést. Figyelnünk kell az egyes testrészeinkre, és vicces gyakorlatokkal javíthatunk a gyerek téri orientációján is, gyakorolva az irányokat. Zenére ugrálva mozoghatunk tükörben, egymást váltva ellentétesen, vagy egyszerűen csak ritmusra.

Ez a sokféle mozgás, amely mind örömteli ugarabugrálás, szinte minden tanulási problémát tud kezelni, vagy megelőzni! Felejtsd el a késő éjjelig tartó iskolai feladatok gyakorlását, a betűk és számok sulykolását! Fejleszd gyermekedet mozgással, szerezzetek be egy trambulint, és használjátok mindannyian a családban! Együttlétet, összetartozást, családi élményeket és jó iskolai teljesítményt érhetsz el vele!

Itt a legjobb a Tarmbulin!

Sokan idegenkednek tőle, vagy utálják: Miért kell töklámpásozni, idegen kultúrák szokásait magunkévá tenni? De sokan nem tudják, hogy valójában ezek mind ugyanarról a fontos szokásról és érzelmi feldolgozásról szólnak: Barátkozunk a halállal.
Niedermüller Anna

A 21. század kommunikációs fejlettsége, az információs társadalom egy kivételes helyzetet teremtett. A világ bármely pontján, egyazon időben szeretik ugyanazokat a filmeket, zenéket az emberek. Ugyanazok a trendek egyszerre hatnak és elmosódnak a földrajzi határok. Az internetet használó és a közösségi médiában élő fiatalok és gyerekek nem is értik az ellenérzést, mert számukra természetes, hogy a globalizáció részesei.

Nekünk és szüleinknek persze furcsa, de valljuk be sokszor édes az íze, hogy nem vagyunk évekkel lemaradva, hogy naprakészek lehetünk és szabadon választhatjuk meg mindazokat a témákat, gazdasági vagy kulturális tartalmakat, amelyek érdekelnek bennünket.

A Halloween ünnep csakúgy, mint a halottak napja és a mindenszentek, az üdvösségről, az örök életről szól, arra keresi a választ, mi történik a halál után. Fontos kérdés ez, mert az életünket úgy tudjuk definiálni, akkor tudjuk teljes értékűen megélni, ha tisztázzuk magunkban és kialakítunk egy álláspontot, meggyőződést, egy hitet, amely behatárol, keretet ad.

A Halloween kultúra, az ünnepi szokások, a kellékek rendkívül vonzóak nem csak a gyerekek, a felnőttek számára is. Szembenézni az ijesztővel, a félelemmel, nevetni rajta vagy bőrébe bújni segít, hogy feldolgozzuk félelmeinket, szorongásainkat. Ugyanazért, amiért horror filmeket nézünk, vagy félelmetes történeteket mesélünk, kacérkodunk a halállal, vállaltan foglalkozunk vele, mi határozzuk meg a kereteket és tudatosan az életünk részévé tesszük ezekben a napokban. Így enyhül a szorongásunk, mert mi uraljuk a történéseket.

A hagyományos, keresztény egyházi szokások szerint temetőbe látogatunk, gyertyát gyújtunk, imádkozunk a halottainkért, de kérdés, mennyire oldjuk ezzel a fájdalmat, a félelmet? Beszélgetünk-e a gyerekeinkkel a halálról, segítünk-e nekik abban, hogy valamilyen viszonyuk és tudatos álláspontjuk legyen?

A katolikus egyházban a halottak napja a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.  Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.

Ez a hagyomány egy sötét, nehéz és szomorú, gúzsba kötött ünnepet mutat. Inkább kelt félelmet, mint felszabadít. A hagyományos temetőbe járás és gyertyagyújtás is lehet felemelő, ha nem tabuként, hanem természetes jelenségként éljük meg. A gyertyafény, virág lehet meghitt és megnyugtató. A családi körben, beszélgetésekkel eltöltött estéken, ha becsempészünk néhány játékos Halloween kelléket, akkor még inkább kedvezünk gyerekeinknek és közelebb tudjuk hozni hozzájuk az ünnepet.

A Halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, bár mára már az egész világon elterjedt. Úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.

A faragott sütőtök már a Halloween ünneplés elterjedése előtt megjelent, az aratási idényhez kapcsolódóan. A kivájt töklámpás angol elnevezése „Jack O'Lantern, azaz „Lámpás Jack” vagy „carved pumpkin”.

Amerikában Halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással köszöntik a lakókat. Hasonlóan a magyar népszokáskor a betlehemezéskor elhangzó „ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát!” kiáltáshoz. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt”, azaz játékos fenyegetést választani, de nem ez a jellemző. A  gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Egyre inkább jellemző, hogy baráti társaságban, jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet.

A sötét télbe forduló délutánokon gyertyát gyújtani, bebújni a melegbe, összébb húzni magunkat egymáshoz megnyugtató, és felemelő. Erről szól a november. És egy kicsit a befelé fordulásról. Megtanítani gyermekeinknek is a belső figyelmet és a félelmeinkkel való békés együttélést.

Szülő 2.0 weboldal

Édességgel, jutalmazással valóban boldog, magabiztos gyerekeket tudsz nevelni?
Talán igen, de ez nem az „Ahogy a dán szülők csinálják”. Mivel Dániát a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete 3 évtizede a világ legboldogabb országának minősíti, talán érdemes megvizsgálni, hogyan nevelik ezek a kedves ex-vikingek a gyerekeiket olyan átkozottul boldognak. Most ezt magyarázzuk el a 6-betűs rövidítéssel: PARENT.
Rét Ágnes

1. P PLAY
A szabad játék kiemelt fontosságú a gyerekkori fejlődés szempontjából.
Kutatások kimutatják, hogy a szabad játék, egyedül vagy barátokkal, megtanítja a gyerekeket, hogy kevésbé aggódóak és rugalmasabbak legyenek, valamint fejleszti a szociális készségeiket. Úgy érezhetik, hogy ők irányítják az életüket, ami nagyobb autonómiához és önkontrollhoz vezet, és ahogy nőnek, így kisebb lesz az esélye annak, hogy meghülyülnek. A dánok olyan nagyra értékelik a játékot, hogy az iskolai előkészítés csak erre épül.

Mi a teendő?
Hagyj időt olyan játékra, amelyben nincs irányítás és bátorítsd, hogy használják az összes érzéküket. Menjenek ki a szabadba vagy adj nekik mindenféle kézműves eszközt és alkossanak kedvükre. Hozz létre játszó csoportokat különböző életkorú gyerekekből, hogy a fiatalabbak tanuljanak a nagyobbaktól, a nagyobbak meg megtanulhassák, hogyan irányítsák a kisebbeket. Hagyj időt olyan játékra, amikor nincsenek ott felnőttek, akik irányítanák őket, hogy feldolgozhassák az új élményeket, tapasztalatokat.

2. A AUTHENTICITY
Ha megvédjük a gyerekeinket a kellemetlen érzésektől, gátoljuk az érzelmi fejlődésüket. A dán gyerekek Andersen meséken nőnek fel, mint pl. a Kis gyufaárus lány, amelyikben egy szegény, de csodálatra méltó kis hajléktalan árva kihűlés miatt meghal; vagy a Kis hableány, aki beleegyezik, hogy kivágják a nyelvét és állandóan éles tőrökön jár azért, hogy emberré válhasson egy fiatalember kedvéért, aki végül elhagyja.
A dán szülők tudják, hogy a különféle érzelmekről való beszélgetés és felfedezés empátiára, elfogadásra tanítja a gyerekeket, és megtanítja őket arra, hogyan kezeljék az érzéseiket/érzelmeiket.

Mi a teendő?
Olvass a gyerekednek Andersent és ne valami Disney-sített történetet, amelyik happy end-del végződik. Ne ijedj meg az olyan nehéz kérdésektől, mint „Most akkor meghal a végén? De miért?”. Biztosítsd, hogy kifejlődjön bennük egy erős készség arra, hogy mi igaz és mi nem, azzal, hogy őszintén válaszolod meg a kérdéseiket, függetlenül attól, hogy milyen nehéz a téma. Igen, ez azt jelenti, hogy a nagymama nem „elment egy hosszú időre”, hanem meghalt. Tanítsd meg őket arra, hogy az őszinteséget a családotokban különösen nagyra értékelik.

A túldicsérés többet árt, mint használ.
Kutatások kimutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek mindig azt mondják, hogy okosak, hajlamosak könnyen feladni, amikor nehéz feladatokkal szembesülnek. Úgy érzik, hogy a veleszületett okosságuk miatt nem kellene keményen dolgozniuk – a kemény próbálkozás miatt butának éreznék magukat, ezért elkerülik.
A dánok ennek szellemében dicsérik gyerekeiket.

Mi a teendő?
A folyamatot és az erőfeszítést dicsérd, ne a veleszületett képességet: „keményen tanultál és sikerült a dolgozatod”, ahelyett, hogy „olyan jó vagy matekból”. Csak akkor dicsérj, amikor jogos. Ne érezd azt, hogy csak azért dicsérned kell, hogy a gyereked jobban érezze magát. Ha nem tölti el jó érzéssel az, hogy megcsinált valamit, segíts neki megérteni, hogy miért és bátorítsd, hogy legközelebb másképp legyen.

3. R REFRAMING
A felfogáson, értelmezésen múlik minden.
A dánok különösen jók abban, hogy a napos oldaláról nézzék a dolgokat. Ahelyett, hogy az időjárásról panaszkodnának, hálásak azért, hogy nem éppen vakáción vannak. Ez nemcsak hajlam (habár a dánok idegesítően vidámak); a kutatások eredménye szerint az események szándékosan kedvező fényben való feltűntetése fejleszti a tudatos kontrollt és az alkalmazkodó-képességet. A dánok nem tagadják a negatívumokat, de modelljük a „realista optimizmus”, és a gyerekeiket arra tanítják, hogy a problémákat eszerint közelítsék meg.

Mi a teendő?
Ismerd fel, mikor tekintesz a helyzetekre negatívan és találj valami pozitív aspektust, ahonnan nézheted. Ez úgy hangzik, mint „a felhők mögött mindig kék az ég” workshop verziója és valójában az is. (Dánia felhős hely)
Kerüld el az „utálom, imádom, mindig, soha” kifejezéseket. A túlzás sem hasznos a gyereked számára, mivel mindent készpénznek vesz, még akkor is, ha hülyeség.
Amikor a gyereked rosszul viselkedik, a tettei mögötti érzésekre fókuszálj, ahelyett, hogy megítélnéd, mit csinált rosszul.

4. E Empathy
A képesség, hogy felismerjük és megértsük mások érzéseit, egy készség.
Tanulmányok azt mutatják, hogy az empátia szintje az amerikaiakban a ’90-es évek óta 50 %-ot esett, míg a nárcizmus jelentősen nőtt. A tanulmány szerzői ezt a hiperversengésnek, a kapzsiságnak és Ayn Rand filozófusnak tulajdonítják.
Eközben Dániában nemzeti program van arra, hogy a gyerekeknek empátiát, kulturális és nyelvi módszereket tanítsanak, amelyek fejlesztik az érzelmi intelligenciát.

Mi a teendő?
Gyakorold, hogy megérts másokat ahelyett, hogy megítélnéd őket, és a gyerekednek is ezt tanítsd. Segítsd a gyerekedet, hogy ítélkezés nélkül beszéljen érzelmekről: „mit gondolsz, miért volt mérges az a nő?” ahelyett, hogy „annak a nőnek nem kellett volna mérgesnek lenni”.

5. N NO ULTIMATUMS
A hatalmi küzdelmek nem nyerő helyzetek sem felnőtteknek, sem gyerekeknek.
A tekintélyelvű nevelés (az én házamban azt csinálsz, amit én mondok) a fegyelem és lázadás körforgásához vezet, tehát a dánok megpróbálnak ehelyett határozott és hiteles szülők lenni. A problémák megoldásában a tiszteletre és a kommunikációra támaszkodnak a vitában való nyerés helyett.

Mi a teendő?
Értsd meg, a határok feszegetése és a szabályok tesztelése, a felnövekedés része. Amikor a gyerekek rosszul viselkednek, az egy lehetőség neked arra, hogy büntetés helyett tanítsd, neveld őket. Mutasd meg, hogy figyelsz rájuk azzal, hogy megismétled, amit mondtak (még akkor is, ha utána „nem”-et mondasz): „tényleg most akarsz az iPad-eddel játszani, pedig itt a lefekvés ideje”. Próbálj win-win megoldást találni: „holnap kicsit korábban kezdheted, így lefekvés előtt kicsit több idő jut a játékra”.

6. T TOGETHERNESS
Együttlét.
A dán nyelvben van egy külön szó arra, hogy együtt van a család. Hagyományosan ez játékot, éneklést és evést jelent, gyakran gyertyafénynél, feltehetően azért, mert melegebbé teszi az együttlétet. Az egyén amerikai fetisizációja nem támogatja ezt a fajta koncentrált erőfeszítést, hogy kapcsolatot és közösséget hozzunk létre, aminek a dán kultúrában központi szerepe van.

Mi a teendő?
Teremts alkalmat a barátságos, kényelmes, meleg együttlétre a pároddal és a gyerekeiddel. Kapcsold ki a telefonod, gyújts gyertyákat, játsszatok, énekeljetek – az éneklés különösen jó a kellemes családi együttlétre.

Forrás: https://www.fatherly.com/parenting-and-relationships/why-danish-parents-and-their-kids-are-happier-than-americans/

Képek: Pinterest