Szülő2.0

Egyre másra indulnak a bátor kezdeményezések, hogy olyan iskolák, környezetek termetődjenek a gyermekek számára, ahol emberi és 21. századi módon tudnak tanulni. Mindaz, ami más országokban állami keretek között megvasul, nálunk úttörő, egyedi kezdeményezések során tud csak létrejönni. Ha elolvassátok a Tanulás másképp, Let’s Go tanulócsoport bemutatkozóját, csak azt fogjátok kérdezni, hogy mindez miért nem tud megvalósulni az állami iskolában?
NA

Mert hogy nincs olyan eleme, része, amit ne vennénk evidensnek. Csomó részletével még a laikus szülők is tisztban vannak. Ezekről az elvektől és módszerektől hangos a nemzetközi sajntó. A külföldi iskolákban látjuk, hogy ez működik. Mégis, mi Magyarországon nem ilyen iskolákba járatjuk a gyerekeinket. De lassan lesznek ilyen, és ehhez hasonló helyek, szerencsére.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének. Ha úgy érzi, hogy a gyermek az iskolában túl van terhelve, szorong, fél, nem tud teljesíteni, kiközösítik, csúfolják …és sorolhatnám, akkor egy jobb, szimpatikusabb, emberibb megoldást keres. De azok a szülők is alternatív megoldásokat keresnek, akik eleve nem akarják kitenni gyermeküket efféle nehézségeknek.

Kérdéseimre e-mailen kaptam választ a program vezetőjétől, Sarlós Erzsébettől.

SZ2.0: Ha a szülők iskolát keresnek, azt is nézik, hogy illeszkedik a közoktatás rendszerébe, hogyan tud majd a gyerek továbbtanulni, milyen tudást szerez meg, versenyképes lesz-e majd pl. a gimnáziumi felvételin. Hogyan teremtik meg ennek a lehetőségét, mi a garancia a szülők számára, hogy nem fog lemaradni a gyermekünk?

SE: Korszerű tanulásmódszertani eszközökkel dolgozunk, melyek segítségével többnyire a Nemzeti Alaptanterv által meghatározott tananyagot dolgozzuk fel.  Ezen kívül sokféle formában fejlesztjük a gyerekek tanuláshoz szükséges képességeit, részképességeit. Többek között szenzomotoros gyakorlatokkal “érleljük” az idegrendszerüket. A kicsiknél mindennek alapja a játék. A nagyobbaknál előtérbe helyezzük az önálló gondolkodást, egy-egy probléma sokoldalú megközelítését. A foglalkozásokat emberileg és szakmailag kifogástalan pedagógusok vezetik, akik tisztában vannak a közoktatás követelményrendszerével.

SZ2.0: Van-e hátránya annak, ha valaki magántanulóként tanulócsoportba jár?

SE: Aki magántanulóként a tanulócsoportunk tagja, az befogadó-elfogadó közösségre lel, barátokat szerez, nem elszigetelten nő fel, hanem egy közösség, csoport tagjaként.

SZ2.0: Van-e átjárási lehetőség az általános iskolákból –ba?

SE: Mivel a magántanulóknak félévente vizsgát kell tenniük, és a vizsgakövetelmények azonosak a közoktatásban tanulók követelményeivel, így természetesen az átjárás biztosított.

SZ2.0: Jellemzően milyen gyerekeket várnak? Olyanokat, akik speciális fejlesztést igényelnek, vagy bárkit, akinek megtetszik a módszer?

SE: Elsősorban azokat a gyermekeket várjuk, akik valamiért nem elégedettek a közoktatással. Mivel gyógypedagógus végzettségünk nincs, így az ilyen irányú problémákkal küzdő gyerekekkel nem tudunk szakszerűen foglalkozni. Egyébként minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, így a mi általunk elképzelt tanításnak is vannak speciális, személyre szabott elemei.

SZ2.0: Mit jelentenek az alábbi módszerek? A hangsúly a szenzoros integrációs mozgásfejlesztésen, kompetenciafejlesztésen, élménypedagógián van.

SE: A gyerekek idegrendszerének érettségét nagymértékben befolyásolja a mozgás. Ezért minden gyermeknél megnézzük, hogy milyen területet kell fejleszteni, hol van esetlegesen olyan lemaradás, mely szenzomotoros gyakorlatokkal leküzdhető.  Ezeket a gyakorlatokat építjük be a tanulási folyamatba.

Minden olyan kompetenciát fejlesztünk, amelyre a sikeres iskolai beválásnál, illetve a tanulás során szükség van. Legyen az szövegértés, logikus gondolkodás, szociális vagy életviteli kompetencia stb..

A kompetenciák (azaz az alkalmazható tudás) kialakítása nélkül is iskola felesleges időpocsékolás. Hiába tanul a gyerek több órát naponta, ha a „megszerzett tudást” az életben sehol nem tudja alkalmazni.

Az élménypedagógia szó nevében benne van, hogy „élmény”. Nem nyűg, nem kolonc, hanem valami jó, valami nagyszerű.  Az ilyen jellegű tanulási folyamatban a tanár „csak” navigál, a gyermek maga jön rá bizonyos összefüggésekre, megoldásokra. Sokkal tartósabb a hatása, sokkal hatékonyabb, mint egy tanári magyarázat, amiben a gyermek csak hallgató. (Természetesen időnként a magyarázatra is szükség van.)

SZ2.0: E fenti módszereket mindenkinek ajánlják vagy csak a valamilyen nehézséggel tanulóknak?

SE: Mindenkinek ajánljuk, aki elfogadja az alapelveinket, értékrendünket.

SZ2.0: Milyen szakemberekkel indulnak, be lehet mutatni a tanítókat?

SE: Két tanítóval, egy sakk-logika és zeneoktatóval, két tanárral és két pedagógiai asszisztenssel indulunk. Az egyik tanító matematika, informatika műveltségi területtel rendelkezik és nemsokára megszerzi a második diplomáját gyógypedagógusként.  A másik tanító angol műveltségi területen végzett és állatasszisztált foglalkozásokat vezet. A sakk-logikaoktató és egyben zenetanár a sakk-logika munkatankönyvek egyik szerzője, és művésztanárként végzett a SZTE Zeneművészeti karán. Az egyik tanár magyar – történelem szakos és hazánk egyik legkiválóbb pedagógusa. A másik tanár biológia-egészségtan - természetismeret, valamint testnevelés-gyógytestnevelés szakos, ezen kívül Tervezett Szenzomotoros Tréning terapeuta.  A pedagógiai asszisztensek az ELTE hallgatói.

SZ2.0: Milyen lesz a napirend?

SE: 8.30-től gyülekező 9-ig. 9-kor indulnak a beszélgető körök, majd kb. 12 óráig tartanak a foglalkozások 3 kis létszámú csoportban. Nincs csengetés, és nincsenek percre kiszámított foglalkozások. Viszont ha a gyerekek fáradnak, akkor frissítő és szenzomotoros jellegű gyakorlatokat, játékokat építünk be a kicsik és nagyobbak foglalkozásaiba. 12-13 óráig ebéd majd 13 órától 14.30-ig folytatjuk a foglalkozásokat. Egy-egy csoportban 6-10 gyermekkel.

Augusztus 22-én reggel 9 órától nyílt napra várja a tanulócsoport az érdeklődőket. Részletek a FB oldalukon!

Képek: Pinterest

Tanévkezdés előtt néhány szempont, vélemény, jótanács, hogyan vágjunk bele az iskolába, óvodába. Mit ne feledjünk, és mit tartsunk szem előtt. Hogy a felhőtlen nyár után ne a tisztítótűzben érezzük magunkat.
NA

Egy szerencsés gyereknek szabad a nyara. Laza, kötetlen, amikor felfedezhet világot, embereket, saját magát. A nyár lehetőségeket ad arra, hogy próbálgassa a szárnyait. De jellemzően a szeptember beálltával hirtelen megváltoznak a keretek, az elvárások. Jönnek a hétköznapok, az iskola, a mókuskerék. És bár egy darabig lehet táplálkozni a nyári élményekből, de egyhamar elérkezik a fáradtság, a sok nehézség, a megfelelni vágyás, amiben egyre nehezebbé válik megmutatnunk valódi önmagunkat, lehetőségeinket, távlatainkat.

Ezen persze változtatni nem tudunk. Mert adottak a feltételek, alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez. De mi szülők, a felnőttek, a család tudjuk, hogy a valódi értékek megőrizhetőek a szürke hétköznapokban is. És a mi felelősségünk, hogy ezt a gyerekeink is így érezzék.  Mi teremtjük meg a hangulatot, mi adjuk az erőt és a bíztatást. Hogy sosincs lehetetlen és sosincs végérvényes kudarc, nehézség.

Ahhoz, hogy ebben mi is segítséget kapjunk, csokorba gyűtöttem pár idézetet. Néhányan, szakemberek, gyakorló szülők, pedagógusok beszélnek arról, mi és miért fontos a gyerekek életében. S ha ezekből csak egy-egy gondolatot teszünk magunkévá, segítségünkre lehetnek.

“Nem mindig a kerettanterv okolható a rossz módszerekért. Nagyon sokszor évtizedes beidegződésekről van szó, amiket valamiért soha, senki nem kérdőjelez meg, ilyen például az órák előtti osztálylétszám jelentés, amiről valójában senki sem tudja, hogy mi célt szolgál, egyes tanárok mégis ragaszkodnak hozzá. De pont ilyen a “karácsonyra írni, olvasni kell” hozzáállás is. Virág személy szerint nem hajlandó lóverseny iramot diktálni. Az első osztály helyett a négy évet tekinti egységnek.” Kiss Virág tanító

“Ha mindenki tud valamiben fejlődni, mindenkiben meg tudjuk találni az értékelhetőt, akkor nekünk, tanároknak, felnőtteknek, rendszeralkotóknak az a dolgunk, hogy mindenkinek biztosítsunk egyénre szabott kihívásokat, gyakorlatokat és kellően motiváló környezetet. Régóta tudjuk, hogy egy személyi edző, egy magántanár sokkal jobb, mint az átlagos képességekre optimalizált jelenlegi közoktatás. Ez az igazi gyerekközpontú, személyközpontú oktatás. Ahol mindig arra figyelünk oda, hogy az  adott tanuló miben akar fejlődni, és őt miben tudjuk segíteni. Sokkal fontosabb, hogy a gyerekem tudja, hogy a következő 6 hónapban mit akar elérni, mint hogy egy nemzeti szabvány mit mond arról, hogy mit kéne elérnie.” Halácsy Péter iskolaalapító,

“Kezdetben kivétel nélkül minden gyermek rendkívül motivált a világ felfedezésében, azaz a tanulásban. Egy kisgyermek felfedezőként, alkotóként és ez által minden egyes pillanatban tanulva jár-kel a világban. A kisgyermekek annyira tudnak lelkesedni, hogy agyukban 2-3 percenként szabadulnak fel a fentebb említett vegyületek, a tanulás agyi tápoldatai. Erre egy átlagos felnőtt esetében évente (!) két-három alkalommal kerül sor. A gyermekek addig képesek szabadon és lelkesen tanulni, amíg maguk dönthetik el, hogy mit szeretnének felfedezni, alkotni és így elsajátítani. Ahogy aztán nőnek, de legkésőbb az iskolában, azt tapasztalják, hogy egyre több olyan dolgot kell megtanulniuk, amely egyáltalán nem saját – belső – motivációjukból, a saját felfedező vágyuk csillapításából fakad.” Dr. Gerald Hüther agykutató professzor, Mészáros Etelka cikke, HR Portál

“A felnőttek nem figyelnek rájuk, azt gondolják, hogy a gyerekek nem kompetensek a saját ügyeikben. Nem engedjük őket nemet mondani, de azt sem tanultuk meg felismerni, hogy milyen érdekeik, szükségleteik, jogaik vannak. (…)A szülőség nem csak ösztön. Igenis tanulható. Az, hogy valakinek nincs eszköztára arra, hogyan lehet egy gyereket erőszakmentesen nevelni, nem jelenti azt, hogy ne tanulhatná meg, miként tud úgy terelgetni egy gyereket, hogy a pozitív megerősítésekből tanuljon, ne a büntetésből. Ehhez viszont az kell, hogy legyen valamilyen elképzelése a saját szülői működéséről, tudatosítsa magában a mintáit és azt, hogyan tud egyensúlyt teremteni a párkapcsolatában a gyerek, saját maga és a partnere szükségletei között. És persze nem utolsósorban, hogy merjen segítséget kérni, ha úgy érzi, valami nem megy.” Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő

“A hackschool tök vagány. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy borítsunk ki a kukába minden eddigi módszert, és egyszerűen érezzük jól magunkat tanulás közben. A kifejezést egy TEDx videóban hallottam először, ahol a 13 éves Logan LaPlante tart rövid prezentációt saját ötletéről: arról, hogy ő felnőttként is boldog ember akar lenni, s úgy gondolja, hogy ezzel más gyerekek is így vannak. Mi lenne tehát, ha az oktatás azon alapulna, hogy elsősorban boldognak és egészségesnek tanuljunk meg lenni?
Logan szerint az iskola nem az életre készít fel, legfeljebb a megélhetésre, ebben a gyorsan változó világban pedig hacker szemléletű emberekre van szükség – olyanokra, akik képesek a rendszerbe behatolni, azt megváltoztatni, és valami sokkal jobbat létrehozni.
Logan számára a hackschooling az egészséges és boldog élethez szükséges gyakorlatokat, a hacker beállítódást, a kreativitást, az élményszerűséget és a legújabb technika használatát egyaránt jelenti. S mivel ez leginkább hozzáállás kérdése, nem pedig egy rendszer: bárki használhatja, akár a hagyományos oktatásban is.” divany.hu/poronty

“A tanulási problémákban az a legrosszabb, hogy eltereli a figyelmet arról, hogy gyermekünk milyen különleges. Csak azt látjuk, hogy az iskolában rosszul teljesít, hogy kudarcai vannak, hogy valami félresikerült. Arra koncentrálunk, hogy ezt a hibát kijavítsuk, és közben elfelejtjük, hogy mi a jó gyermekünkben.” Varázsbetű, Kazal Kolos

"A legfontosabb képesség, amit egy iskola átadhat a diákjainak, hogy tudják motiválni magukat.- mondja erről Margret Rasfeld, a Berlini Evangélikus Iskolaközpont (ESCB) alá tartozó iskola igazgatója.” Index

“Akik kitűnő bizonyítvánnyal végeznek, nem ők tanulnak a legtöbbet, nem ők fektetik bele a legtöbb időt és energiát. Kiemelkedő egyes gyerekek szorgalma és tehetsége, de ő azt az ajándékot kapta az élettől és majd azzal kell sáfárkodnia. Akinek ennél gyengébb a teljesítménye, annak érdemes megkeresni azt az ajándékcsomagot, amit viszont ő kapott. Az ő útravalója abban van!  Hiszen mindenkinek van valahol egy kapott csomagja, amit érdemes kibontani a tanulási évek alatt.” Pólus Enikő, metálhigiéniás szaktanácsadó

“A mai tanulók teljesen mások, mint a 150 évvel ezelőtti diákok. Régebben, különösen vidéken a diákok azért mentek iskolába, hogy tudásra tegyenek szert, mert az iskola volt az egyetlen hely, ahol erre lehetőségük nyílt. Nem volt televízió, rádió, könyvtárak, nem voltak könyvek – semmi. Az emberek dolgoztak a földeken, majd elmentek az iskolába, hogy elsajátítsák az alapvető ismereteket. Ma azonban ez már nem a tudásról szól. A diákok megérkeznek az iskolába úgy, hogy a fejük tele van töltve tudással, és a problémájuk az, hogy nem tudják, mit kell csinálni vele. Nem tudják kezelni, nem tudnak különbséget tenni a jó vagy rossz ismeretek között, és az iskolában is csak annyi történik, hogy még több tudást ömlesztünk a fejükbe.” Paul Collard, Creativity, Culture and Education, Kölöknet

“Magyarán, a mai iskolarendszer a 19. századi tömegtermelésre kialakított struktúrát hordozza még most is, ahol egyforma kockáknak vagy káposztafejeknek tekintik a gyerekeket, s a tanárok egyentantervek és tankönyvek alapján „termelik” a 21. századi elvárásoknak már nem igazán megfelelő „munkaerőt”. Illetve már azt sem termelik meg, mert a gyerekek passzívan vagy aktívan, de ellenállnak. Az iskolában a gyerekek zöme unatkozik, vagy kudarcokat halmoz fel. Nem csoda, hogy többnyire a megfelelően felkészült és támogató családi háttérrel rendelkező gyermekek boldogulnak.” Kölöknet

Folytatjuk!

Képek: Pinterest

A Picasso kiállítás kapcsán már írtam arról, hogyan érdemes gyerekkel múzeumba, kiállításra látogatni. A múzeumpedagógus tanácsai jól jöttek és most is ezeket követve indultunk el a Modigliani kiállításra, a Magyar Nemzeti Galériába, a Várba. Volt pár tanulság, amit függetlenül a festőzseni képeitől, mégis azok között fedeztem fel.
Kárpáti Judit ajánlója

1. Ha fel akarsz jutni a Várba, előre kell tervezned Tudodki miatt!

Habár a kiállítások látogatásának lehetősége szerencsére nem szorítkozik az életünkben a Budai Várra, azért jelenleg a jelentősebb tárlatokat mégis itt rendezik meg, lévén a Szépművészetit felújítják. A helyszínre való feljutást jelentősen megnehezíti az, hogy Tudodki – a Harry Potter után szabadon a kisfiam így hívja a miniszterelnököt – kitalálta, hogy a Vár az övé lesz és mi, akik tényleg használnánk, addig is, míg neki átépítik a játszóterét, kerülőutakon, kordonok és rendőrök között vergődjünk fel egy-egy sétára vagy éppen kiállításnézős délutánra.

2. A gyerek nem célcsoport

Végül odaértünk és láttuk is a barátai által „Modi”-nak becézett olasz festő elképesztő erejű képeit. A nyolcéves kisfiam is, egyetlen gyerekként a kiállításon. Nem tudom, mennyire általános, hogy kevés a gyerek a múzeumokban, de ahogyan a múzeumpedagógus is tanácsolta, az a legjobb, ha minél gyakrabban ér egy gyereket hasonló impulzus. Ezzel párhuzamban nem mutatott semmilyen jel arra, hogy bármilyen eszközzel a gyerekközönség kedvére próbáltak volna tenni a szervezők. A gyerekeket, így az én fiamat is minden kiállításon azonnal az audiovizuális eszközök vonzzák magukhoz; itt mindegyikről „visszapattant”. A falakra szerelt kis képernyőkhöz fülhallgatók is tartoznak, francia nyelvű szöveggel a képernyőn magyar felirattal. A húszperces kisfilm a festő életéről, megszólalókkal, akik ismerték, szintén angol és francia nyelvű, magyar felirattal. A gyerekek elég sokára képesek feliratos filmet követni, egyértelmű, hogy pár perc után otthagyta a filmet és a fülhallgatókat is. Míg a Picasso kiállításhoz külön kis shop kapcsolódik, tele gyerekeknek szánt könyvekkel, a festő életéhez, műveihez kapcsolódó kifestőkkel, játékokkal, addig szegény Modigliani nem jut el ilyen módon a magyar gyerekekhez. A múzeum nagy shopjában egyetlen olasz nyelvű – egyébként remek – könyvet találtam, ami gyerekeknek készült. Milyen kár, hogy a fiam nem olasz…

3. Így készült a kiállítás

Egy kiállításon végigsétálni természetes, kritizálni könnyű. Egyértelmű, hogy a fenti kritikát csupán itt említem, a fiamnak inkább igyekeztem arról beszélni, ami nem látszik, és ami sokszor eszünkbe sem jut. Hogyan és kik készítik a kiállítást? A legutolsó terem utáni falat teljes egészében beborítja a készítők, közreműködők listája, nevekkel, titulusokkal. Érdemes itt megállni pár percre és megnézni, megmutatni, milyen sok ember, milyen sokféle foglalkozás, milyen sok idő és energia egy-egy kiállítás megszervezése. Kinek, mi a feladat, hogyan szállítják a képeket, mi a biztosítás, ki az a kurátor és miért adják kölcsön a képeket? Egy külön könyvet vagy brossurát  megérne, ami nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is sok újat mondhatna…

4. Amihez lehet, én vagyok csak butuska, és ami nagyon tetszett

A kiállításokon megszokott szövegek a falon, a magyarázatok a művész életének szakaszaihoz, a kapcsolódások más művészekhez itt is megtalálhatók. Lehetséges, hogy nekem jelentett csak nehézséget, de számomra olyan bonyolultak voltak az oda-vissza, keresztbe nyilak, hogy nagyon hamar feladtam, hogy megfejtsem őket és inkább arra hagyatkoztam, amit a kiállítás előtt otthon előre elolvastam.

Egyértelműen nagyon szépek voltak viszont a képekhez megálmodott falszínek, a különböző termekben más-más árnyalatú, képekhez illő hangulatok. Látszik, hogy erre különös gondot fordítottak, végtére is, a hófehér falakon is éppen olyan értéket képviseltek volna Modigliani képei. De a falszínek még szebbé teszik a kiállítást, ami egyébként felnőtt szemmel nagyon szép és mindenképpen meg kell nézni!

A beszámoló megírása után érkezett, és jó hír, hogy Modigliani látható lesz "gyerekszemmel" is:

Tárlatvezetés gyerekeknek a Modigliani-kiállításban
A nyári szünet utolsó napjaiban, augusztus 29-én, 30-án és 31-én 11.00-tól tárlatvezetéssel várjuk a Modigliani kiállításban az általánosiskolás-korú gyerekeket.
A száz évvel ezelőtti Párizsban mindenki mindenkit ismert! A fiatal festők és szobrászok hajdanvolt kultúrák és távoli tájak motívumait használták fel arra, hogy a mindennapjaikat, de legfőképpen egymást megörökítsék.
Fedezzük fel együtt ezt az érdekes, izgalmas világot!
A tárlatvezetést 7-13 éves korú gyerekeknek ajánljuk, a vezetés időtartama: 45-50 perc. Amennyiben a szülők/kísérők is jegyet váltanak a kiállításra, a vezetés ideje alatt egyénileg tekinthetik meg a tárlatot.
Maximális létszám 25 fő. Regisztráció a vezetés előtt érkezési sorrendben személyesen az információs pultnál.
Jegyárak:
A tárlatvezetésen a Modigliani kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.
Kedvezményes jegy gyerekeknek: 1600 Ft
Teljes árú jegy: 3200 Ft
Családi kedvezmény: a legalább két, 18 év alatti gyermekkel érkező két közeli hozzátartozó félárú jegyet válthat
A Modigliani-kiállításra váltott belépőjeggyel a múzeum állandó kiállításai is látogathatóak.

Képek: MNG

A bátyám közel negyven évesen találta meg a hivatását. A férjem az ötvenes évei közepén kezdett új életet. A barátnőm az elmúlt húsz évben háromszor váltott szakmát, míg egy másik ismerősöm négy teljesen más területen valósítja meg önmagát egyszerre. Világszinten tudja mindenki, hogy az élethosszig tartó tanulás az egyetlen esély a folyamatos jelenléthez, a boldoguláshoz. A rugalmasság és az alkalmazkodó képesség az, ami a kreativitást meghatározza.  Ehhez képest a gyerekeinket már első osztályban szorongatjuk, mi lesz, ha nem felelnek meg az éppen aktuális elvárásoknak. Rájuktelepedünk, mert aggódunk, mi lesz, ha nem hozzák a minimum szintet. Holott senki, semmiről sem tud lekésni. Csak a magunk félelmeit kergetjük és hajszoljuk bele a gyerekeinket is.
NA

Egy neves pszichiáternő ismerősöm mondta, és azóta is visszhangzanak bennem a szavai: hagyjuk már egy kicsit a gyerekeket. Nem kell félni. Mind megtalálja a maga útját, csak bízzunk bennük egy kicsit. Álljunk melléjük és segítsük őket abban, hogy kinőhessék a bennük rejlő tehetséget. Manapság állandóan pellengérre állítjuk a gyerekeket, méregetjük, szűrjük őket. A tanító is akkor nyugodt, ha mihamarabb kiderül, mi a baj a gyerekkel, hogy aztán fejlesszék, korrigálják, “megjavítsák” ami nincs a helyén. Így aztán talán fél évvel hamarabb tanul meg a lassabb gyerek is olvasni, számolni, mert ez az elvárás. Hozni kell az időt. Azonban közben elveszítjük mindazt, amitől ő egyedi, kivételes és nem mellesleg elvesszük tőle az élvezetet, amit a tanulás, a tudás, az iskola jelent.

Persze ma egészen mást jelent az iskola. Nem boldog együttlétet, felfedezőutat, közös kirándulást a kihívások és az ismeretlen felé. Mert az életre nevel. Nem a boldogságrohamok lesznek jellemzőek az életben sem, mondják sokan. Meg kell tanulni teljesíteni, terhelhetőnek lenni, elviselni a nyomást. Hat, nyolc évesen erre tanítjuk a gyerekeinket.

Húsz, harminc évvel ezelőtt az volt a normális, hogy egy ember onnan ment nyugdíjba, ahol az elmúlt harminc, negyven évét töltötte. Akár ugyanattól az íróasztaltól. Ma más világot élünk. Más a tanulás, az iskola, a tudás. Az alkalmazkodás ma nem a tűrést és az alázatot jelenti, hanem a konstruktív gondolkodást, az empátiát, az ellenkező nézőpontok ismeretét és megértését. Fel kell ismernünk azt, hogy az adott pillanatban mi szolgálja legjobban a magunk és az ügyünk érdekét. Egy fiatal számára, akit ma nem vettek fel az egyetemre számtalan lehetőség adott. Tanulhat, és ismereteket szerezhet az iskolarendszeren kívül is. Olyan képességekre tehet szert, amivel néhány éven belül akár zökkenőmentesen bekerülhet a legjobbak közé. És nem a jeles érettségi vagy felvételi eredményei miatt. Hanem a valós tudása okán.

Mindezt persze csak abban az esetben, ha megszerzi a legfontosabb tudnivalókat, ami felkészíti őt. Az alap képességek megalapozása, az önismeret, a kommunikáció, az együttműködés, a nyitott és kíváncsi hozzáállás, a gondolkodás képessége és szeretete az, amire szüksége van egy embernek, hogy később érvényesülni tudjon. Ha valaki nem ír jól helyesen, azt később is megtanulhatja. Ha nem beszél nyelveket, akkor behozhatja. Ha negyven évesen ér el fejben oda, hogy embereket akar gyógyítani, akkor negyven évesen ül be az iskolapadba. De ha valakit végighajszolnak az iskolán, és azzal találja nap mint nap magát szembe, hogy ő nem elég jó, még mindig kevés a tudása, hogy nem halad, vagy mással foglalkozik, túl hangos vagy túl halk, túl barátkozó vagy túlzottan visszahúzódó, rendetlen vagy félős, sokat beszél vagy nem mer megszólalni és még sorolhatnám mennyi kifogást és hibát talál az iskola a gyerekeken, akkor elmegy nem hogy a tanulástól, a munkától, de még az élettől is a kedve.

Néhány szülő felismerte már, hogy a mai iskolarendszer nem kedvez a gyerekeknek. Egyre – másra kelnek életre új iskolakezdeményezések, ahol nem a forma, nem a keretek, nem az iskola a lényeg, hanem a gyerek és az ő tudása. Ilyen tanulócsoportot hozott létre Éltető Éva is a férjével, ami igazán bátor és követendő példa minden felelősen gondolkodó szülőnek:

“A férjem és én döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk a magántanulói csoportot a lányunknak. Tavaly szeptemberben lett elsős, és mielőtt iskolába írattuk, alaposan utána jártunk a lehetőségeknek.

Két fő szempontunk volt a választásnál: az egyik, hogy közel legyen az iskola, a másik, hogy vidám és boldog legyen a légkör, mert ilyen helyen tanulnak a gyerekek szívesen. A belvárosban lakunk, sok iskola nyílt napjára mentünk el, és elszomorodva tapasztaltuk, hogy ugyanolyanok az iskolák, mint amikor még mi voltunk diákok (vagy még rosszabb, mert több lett a tantárgy és a követelmény). Utána néztünk az alternatív iskoláknak is, de sajnos a legtöbb iskola Budán van, ami meg Pesten, az nem a belvárosban. 
Mindezek ellenére úgy éreztük, sikerült a legjobb iskolát kiválasztanunk az adott lehetőségek közül. És az első fél évben úgy tűnt, hogy jól választottunk. 
A lányunk boldogan ment iskolába, reggelenként szívesen kelt fel. Fél év után változott a helyzet: a szülőin a tanárok szóltak, hogy eddig volt a beszoktatás, és most már a rendes iskola jön. Lányunk pedig egyszer csak már nem akart reggelenként felkelni, és nem akart iskolába menni.

Mi meg azt gondoltuk, biztosan csak elfáradt. De aztán kérdezgetni kezdtem az osztálytársak szüleit, és kiderült, hogy nem erről van szó.
A rendes iskola azt jelentette, hogy az első osztályos gyerekeknek csengetéskor már kinyitott könyvvel kell ülnie, és végig fegyelmezetten tanulni a 45 perces óra alatt pisszenés és mocorgás nélkül. Ha ez nem sikerült, akkor az a gyerek már nem számított jó gyereknek, és a megfélemlítés eszközeivel próbálták elérni, hogy szót fogadjon. Elképesztő történeteket hallottam a szülőktől, akiknek a gyerekei otthon elmesélték, hogy mik történnek az iskolában.
Az én lányom is sokat mesél, de nem az iskoláról. Viszont ezek után célirányosan kezdtem el kérdezgetni, és így volt történet, amit már tőle hallottam először, azután kérdeztem meg más szülőket is, akik megerősítették a hallottakat.
A konkrét eseteket azért nem részletezem, mert a legtöbb kisgyerek marad az iskolában. Van szülő, aki szerint ez a módszer, amit az itteni tanárok alkalmaznak, a lehető legcélravezetőbb, és ezáltal a gyermekek a "rendet, fegyelmet és pontosságot" tanulják meg.

És vannak szülők, akik ugyan a módszerekkel nem értenek egyet, de úgy látják, a gyerekük nem sérült (nagyon), és az osztálytársait szereti, ezért nem viszik el az iskolából.

Mi viszont nem vagyunk hajlandók ilyen kompromisszumra.

Szerintünk egy gyerek (de még a felnőtt is) akkor tanul meg valamit, ha az érdekli, és szívesen foglalkozik vele. Kényszerből, félelemből nincs hatékony tanulás. Mi azt szeretnénk, ha a mi lányunk mindig megmaradhatna annak a vidám, örökmozgó és kreatív lénynek, amilyennek született.

Úgy május végén döntöttük el végleg, hogy lépnünk kell. Újra kezdtük a keresést, de ugyanarra az eredményre jutottunk. Vekerdy Tamás pszichológus javasolja, hogy a szülők alapítsanak magániskolát, vagy magántanulói csoportot.
Mi pedig megfogadtuk a tanácsát, mert egyszerűen nem láttunk más lehetőséget.

Szóltunk a tanár ismerőseinknek, hogy tanítót keresünk, és nagyon gyorsan meg is találtuk Szabó Ágnes tanárnőt, aki hisz abban, hogy "Minden ellenkező híresztelés ellenére a tanulás, tanítás élvezetes dolog mind a gyerekek, mind a pedagógus számára. "
Ő tudja úgy tanítani a gyerekeket, hogy azok nem is veszik észre, hogy valójában tanulnak, úgy érzik, csupán játszottak egész nap.

A hagyományos iskolától pusztán abban térünk el, hogy az élményre és a vidámságra helyezzük a hangsúlyt. Nálunk is lesznek tantárgyak, ez a magántanulói státusz miatt is szükséges, de ezek a tantárgyak élesen nem különülnek el egymástól.
Nem lesznek 45 perces tanórák, hanem a gyerekekhez igazodik a tanárnő. Ha belemerülnek egy izgalmas témába, akár hosszabb ideig is bent maradhatnak a teremben, de ha úgy látja, hogy aznap a gyerekek fáradtabbak vagy szétszórtabbak, akkor félreteszi az aznapra szánt tananyagot, és kimennek játszani.

És ettől a gyerekek nem kevesebbet tudnak majd a félév/év végére, hanem akár még többet is, mint a hagyományos iskola diákjai, mert szívesen tanulnak, és mert hagyják őket a saját tempójukban tanulni.
A tantárgyakra meg azért van szükség, mert a magántanulónak minden félévben számot kell adnia tudásáról egy állami iskolában, és az az iskola állítja ki a bizonyítványt a részére.

A mi tervünk az, hogy az összes nálunk tanuló diák egy közös állami intézményben vizsgázzon. Ez azért fontos, mert így egyfajta követelményrendszerhez kell igazodni.
Vizsgázni minden tantárgyból kell: még testnevelésből, énekből és rajzból is. A vizsgahelyzetre fel kell készítenünk a diákjainkat, és előtte együtt megnézzük azt az iskolát is, ahol be kell majd mutatniuk, hogy mit tanultak a félévben.
A tanítási folyamatból a szülőkre nem hárul semmi. De a segítséget szívesen vesszük. Dekoráció, gyümölcs, bármi, amivel a szülő szívesen hozzájárul a csoport jólétéhez.
A tandíjat 50000 Ft környékén szeretnénk tartani, de ez létszámfüggő. Minimum 8 diák kell, hogy szeptembertől elkezdje a tanulást, ebből tudjuk fedezni a minimális költségeket, amiben a tanórák, az ebéd és a napi egy nyelvóra van benne. Ha több lesz a diák (maximum 15 fő), akkor bővíthetjük is a lehetőségeket, például úszás vagy szolfézs is az elképzeléseink között van.

Az oktatás az Astoria közelében, a Szentkirályi utca 8-ban zajlik, ami egy irodaház, de a környék tele van parkokkal és játszóterekkel, ahova sokat fognak járni a gyerekek.
Mivel sok szülőnek reggel 8-ra már be kell érnie a munkahelyére, ezért arra gondoltunk, hogy 7:30-tól lehetne behozni a gyerekeket, a tanítás 8:30-kor kezdődne. Délben ebéd, utána pihenés és játék.
Ügyelet 16 óráig (ha szükséges).

Most szeptembertől elsősorban második osztályt szeretnénk indítani (mert a lányunk másodikos lesz), de már felmerült, hogy leendő első és harmadik osztályosok is szívesen jönnének hozzánk. 
Ha kellő számú diák gyűlik össze, nagy örömmel szervezünk nekik is osztályt, ugyanis azt gondoljuk, úgy még vidámabb lehet a hangulat, a két vagy három osztály együtt is működhet játékban, bizonyos feladatokban, több tanár pedig hatékonyan segítheti egymás munkáját.

Ezért szeretnék biztatni minden szülőt, akinek általános iskolás, elsős, másodikos vagy harmadikos lenne a gyermeke, és a belvárosban lakik vagy dolgozik, és úgy érzi, hogy jelenleg nem a legjobb helyen tanul a gyermeke, hogy keressenek fel minket bizalommal, ismerjük meg egymást, és fontolják meg, hogy esetleg csatlakoznak a programunkhoz. Augusztus 15. és 19. között, nyári iskolánkban ki is próbálhatják a tanulócsoportunkat.

Mi olyan iskolát kínálunk, ahol a tanulás öröm.”

marsprogram.hu

Visegrádra kirándulni maga a sablon, a közhely, ez az a hely, amit nemcsak a fővárosban élők, de az ország bármelyik táján lakók biztos, hogy jó párszor láttak már. Mégis újra és újra úgy dönt a család, hogy ez lesz a célpont. Jó is a megszokott szépségeket újra felfedezni, a bevált útvonalakon eljutni a kötelező fagyizóig és megmászni a sziklás hegyoldalt.
Kárpáti Judit programajánlója

Üdítő újdonságot jelent, ha valami szokatlanba botlik az ember, főleg, amikor becsukott szemmel is tudja, hol, merre kell fordulni, hogy este azt mondja a gyerek, jó volt a kirándulás. A legutolsó visegrádi sétánk pont így alakult. Azaz alakult volna, ha nem megyünk el amellett a létesítmény mellett, ami már-már intézményesült a Fő utcában, mégsem fedeztük fel eddig. Pedig mindenképpen érdemes befizetni a „belépőt” és „kipróbálni” az egyedülálló színvonalú szolgáltatást. Ami nem más, mint a Pintér Istvánné, Teréz által működtetett nyilvános vécé.

Az építményhez gondozott virágos kert vezet, előtte kisasztal, fotel és székek. Arra az esetre, ha valaki szeretné kényelemben megvárni, míg a családtagok elvégzik kisebb vagy nagyobb dolgukat. Pintér Istvánné, Teréz tizenhét éve viseli gondját az önkormányzat által működtetett nyilvános illemhelynek és úgy gondolta, ha valamit ő csinál, akkor az legyen rendesen megcsinálva. Az ő gondoskodásának köszönhető, hogy várakozás közben csakúgy, mint odabent a fülkékben jókedvűen telnek a percek, száll a levegőben a kazettás magnóból az „Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok” és további slágerek az elmúlt évtizedek terméséből. S ha már termés, akkor nem hagyható ki a falakon látható, ihletet adó dekoráció sem, gondolom azok számára, akik odahaza az Élet és Irodalom vagy a Képes Sport számaiból merítenek erőt a mellékhelységben.

Baseball sapkás Csita, szerelmes baglyok és plüssállatok dobják fel a hangulatot, ikebana az egyik falon, művirág bokréták a másikon. Olyan szívesen cizellálnám még, mi minden látnivaló bújik meg ebben a kis egységben, de sokkal több értelmet nyer mindez, ha a legközelebbi visegrádi kiránduláson, útban a Mátyás király játszótér felé ki-ki szán tíz percet egy ráérősebb vécézésre és megkeresi Terézt, az ország valószínűleg leglelkesebb vécés nénijét. Helyet foglal a váró foteljeinek egyikében és elbeszélget vele, hogyan is alakult az ő és a fő utcai vécé elmúlt tizenhét éve.

Képek: Kárpáti Judit