Fáradt gyerekek? Nem, nem ülnek magukba roskadva, nem szunyókálnak a padon, nem ásítoznak naphosszat. Hangoskodnak, rohangálnak, nem tudnak leállni. Túlpörögnek. Nem hallják a szót és állandóan beszélnek. Mert fáradtak. Fékezhetetlenek.
Délután ha hazajönnek, tanulnak, leckét írnak, külön órára járnak, vagy szervezünk valamilyen hasznos programot, majd tévéznek, tableteznek, xboxoznak. Közben beszélünk hozzájuk és beszéltetjük őket, minden napra kell valami tanulság, előre lépés, nincs megállás, fel kell nőni. Ha véletlenül van néhány perc szünet, máris indul az aggodalom, elég jól teljesítek mint szülő, elég jól teljesítek-e, mint gyerek. Millió inger információ, minden órában feladat, valami újdonság, ami szinten tartja a pezsgést.
A gyerek, mikor hazaér, itt a játékidő. Konkrét 2 óra hosszat tart… Beleveti magát a saját projektjébe. A napközbeni ingerek közül választ egyet és azt folytatja szisztematikusan feldolgozza. Legyen az a régészet, kalózok, tudományos, vagy iskolás játék. Ezeket kell újra élni, feldolgozni, tovább vinni tökéletesíteni. Halomban állnak a kartonok, ragasztók csillám papírok, cipősdoboz, újságpapír és és egyéb kreatív felszerelések. Alig hogy bekap egy falatot, máris rohan dolgozni. Közben magyaráz, beszél folyamatosan. Én pedig szédülök.
A minap mondom neki, miért nem pihensz? Miért dolgozol itthon is? Gyere, unatkozzuk. Készítsünk köpőcsövet és nem, nem baj, ha nem lesz professzionális. Nem, nem kell, hogy messze menjen. Gyere, nézzük meg mennyi falevelet szed össze a szomszéd kertész, vagy ugráljunk egylábon a lépcsőn. Vagy hallgassunk zenét és bambuljunk kifelé, könyörgöm, ne legyen semmi.
Jó, jó máris, csak beírom, kiszínezem, felakasztom, leragasztom, átszerelem…. És közben nincs megállás, keze-lába jár, időnként fut egy kört, hangosan beszél. Persze így rendezi össze magában a napi ügyeket. Egy-egy otthoni, maga által választott feladatához visszatérve feszültséget old, kiegyenlít, feldolgoz. De ehhez is a feladatcentrikus szemlélet a minta.
Fáradt és elkpata a gépszíj. Mert reggel héttől, este nyolcig nem áll meg. Állandó ingerek között él, nincs kikapcsolás se otthon, sem az iskolában.
Hogy én mekkorákat unatkoztam gyerekkoromban, azt el sem merem mondani. Valahogy szitok szó lett mára az unalom. Valamiért méltatlan és kellemetlen, szégyellni való és ciki unatkozni, nem csinálni semmit.
Ha unatkozunk, akkor magunkban vagyunk. Gondolkodunk dolgokon, eljátszunk lehetőségekkel, megfigyelünk, csak úgy vagyunk. Cél nélkül. És ez legalább olyan fontos, mint tenni, akarni, csinálni. Így kerülök magamhoz közelebb, így pihenem ki magam és a környezetem. Kipihenni magam. Magamtól is elfáradok.
Az óvodában a délutáni alvás, még annak is, aki nem alszik már, egy jól behatárolható szünet. Fekvés, alvás, besötétítés, mese, ellazulás, csöndes rajz, semmittevés, firkálgatás. Van olyan iskola, ahol elsőben figyelnek erre, ahol van lehetőség kivonulni, kikapcsolni. De sok helyen nem lehet, és valljuk be, mi sem tesszük meg ezt magunkért rendszeresen. Pedig vannak jó és rövid praktikák, amik megfogadhatók, megtanulhatók és megtaníthatók. Nem kell ehhez zennek, vagy jóginak, vagy ezoterikusnak elnni. Egyszerűen lehet magunknak jót tenni anélkül is, hogy bármilyen különösebb jelentőséget tulajdonítanánk neki. És meg lehet ezt tanítani a gyerekeinknek is.
Reggel ébredjünk tíz perccel hamarabb. Ágyban vagy kávé mellett, egymás ölében vagy a kádban. Adjunk magunknak időt, adjunk időt az ébredésre. A kisgyereknek is jobban indul a napja.
Tanítsuk meg magunkat és a gyereket is néhány percig csendben és mozdulatlanul lenni. Eleinte nehéznek bizonyul, vezessünk be naponta egy fix időpontot, amikor befelé fordulunk, hallgatjuk a lélegzetünket. Ez először egy perc, majd feltornázzuk tíz percre. Ez mindig kéznél van, ha túl sokminden történik körülöttünk.
Csakúgy mint mi magunk, a gyerekek számára is délután kezdődik az újabb műszak. A családdal. Azt várja mindenki, hogy a munkából hazatérve kedves, szórakoztató, csevegő családtagok üljenek össze és kellemes arcukat mutassák. Ez gyakran senkinek sem sikerül. Mert fáradtak vagyunk, és otthon is teendő vár a gyerekekre úgy, mint a szüleikre. Kezdjük a csenddel a délutánt, akár mielőtt belépünk a lakásba.
Az esti szertartás, az elalvás körüli tevékenységek nagyon fontosak a pihenés, és megnyugvás szolgálatában. Ha ez noszogatással, konfliktusokkal, harsánysággal jár, akkor nehéz lesz az elalvás, a nehéz elalvás pedig nem segíti a pihenést, marad a fáradtság.
Kezdjük az estét korábban. Jobb az ágyba kerülve még elbeszélgetni, nagyobb adag mesét elolvasni, több zenét meghallgatni. Nagyobb az esély a kikapcsolódásra.
Találjunk ki olyan játékot, szokást, ami segíti a leállást. Legyen ez egy masszázs, vagy símogatás, mondókázás, vagy egyéb olyan játék, amit sötétben, halkan lehet monoton végezni. Ez belevezethet az ellazulásba.
Tanuljunk meg unatkozni ismét! Legyünk csak úgy, következmény és lekiismeret furdalás nélkül. Mert ezek alatt az idők alatt tesz nagy ugrást a tudásunk, a fejlettségünk, lecsillapodnak a kedélyek és elmélyülnek az ismeretek.
Jön a téli szünet, remek alkalom, hogy kulcsra zárjuk a könyveket, füzeteket, az ünnepek ne feladatok, hanem élvezetek legyenek, és engedjük el magunkat.
Ki-ki a maga módján, tessék unatkozni!
Képek: Pinterest
Utolsó kommentek