Szülő2.0

Visegrádra kirándulni maga a sablon, a közhely, ez az a hely, amit nemcsak a fővárosban élők, de az ország bármelyik táján lakók biztos, hogy jó párszor láttak már. Mégis újra és újra úgy dönt a család, hogy ez lesz a célpont. Jó is a megszokott szépségeket újra felfedezni, a bevált útvonalakon eljutni a kötelező fagyizóig és megmászni a sziklás hegyoldalt.
Kárpáti Judit programajánlója

Üdítő újdonságot jelent, ha valami szokatlanba botlik az ember, főleg, amikor becsukott szemmel is tudja, hol, merre kell fordulni, hogy este azt mondja a gyerek, jó volt a kirándulás. A legutolsó visegrádi sétánk pont így alakult. Azaz alakult volna, ha nem megyünk el amellett a létesítmény mellett, ami már-már intézményesült a Fő utcában, mégsem fedeztük fel eddig. Pedig mindenképpen érdemes befizetni a „belépőt” és „kipróbálni” az egyedülálló színvonalú szolgáltatást. Ami nem más, mint a Pintér Istvánné, Teréz által működtetett nyilvános vécé.

Az építményhez gondozott virágos kert vezet, előtte kisasztal, fotel és székek. Arra az esetre, ha valaki szeretné kényelemben megvárni, míg a családtagok elvégzik kisebb vagy nagyobb dolgukat. Pintér Istvánné, Teréz tizenhét éve viseli gondját az önkormányzat által működtetett nyilvános illemhelynek és úgy gondolta, ha valamit ő csinál, akkor az legyen rendesen megcsinálva. Az ő gondoskodásának köszönhető, hogy várakozás közben csakúgy, mint odabent a fülkékben jókedvűen telnek a percek, száll a levegőben a kazettás magnóból az „Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok” és további slágerek az elmúlt évtizedek terméséből. S ha már termés, akkor nem hagyható ki a falakon látható, ihletet adó dekoráció sem, gondolom azok számára, akik odahaza az Élet és Irodalom vagy a Képes Sport számaiból merítenek erőt a mellékhelységben.

Baseball sapkás Csita, szerelmes baglyok és plüssállatok dobják fel a hangulatot, ikebana az egyik falon, művirág bokréták a másikon. Olyan szívesen cizellálnám még, mi minden látnivaló bújik meg ebben a kis egységben, de sokkal több értelmet nyer mindez, ha a legközelebbi visegrádi kiránduláson, útban a Mátyás király játszótér felé ki-ki szán tíz percet egy ráérősebb vécézésre és megkeresi Terézt, az ország valószínűleg leglelkesebb vécés nénijét. Helyet foglal a váró foteljeinek egyikében és elbeszélget vele, hogyan is alakult az ő és a fő utcai vécé elmúlt tizenhét éve.

Képek: Kárpáti Judit

És mit! Ez az egyik legfontosabb kérdésünk. Azaz, hogyan lehet felkelteni és  megtartani az érdeklődést. Hogyan lehet örömszerzés, jutalom a tanulás. És mitől lesznek motiváltak és aktívak a gyerekek a tanulás folyamán? Ha kicsit figyelünk a nyáron, akkor észrevehetjük, hol vannak ezek a pontok.
NA

Néhány első osztályt végzett gyerek között végeztem egy nem reprezentatív felmérést arról, milyen az iskola. Volt köztük mindenféle intézménybe járó. Hiper gyerekközpontú, alternatív, állami, egyházi, nemzetközi. A gyerekek képességei és aktivitása is eltérőek, sokszínű volt a mintavétel. Egyben, azonban megegyeztek. Mind, kivétel nélkül azt mondta, hogy jó dolog ugyan az iskola, csak az a kár, hogy sokszor unalmasak az órák.  Van aki szerint mindig, és van, aki szerint csak időnként. És ez önmagában elég kiábrándító.

A 7-8 éves gyerekek a szabadidejük során nagyon gyakran végeznek ismeretszerző és ismeretterjesztő tevékenységeket. Imádják a tudományos filmeket, könyveket, történeteket. Érdeklődnek a természet jelenségei iránt. Folyamatosan megfigyelnek és kérdeznek, véleményt formálnak és értelmeznek. Játékaik során a párbeszédekbe, szituációkba beleszövik az eddig megszerzett ismereteiket, tapasztalataikat, amelyek minden egyes gyerek esetén más és más. Megfigyeléseiket folyamatosan közkinccsé teszik, eszmecseréik, játékaik folyamán vitáznak, és tanulnak egymástól! Nyáron mindezt önmaguktól, külső irányítás nélkül teszik, ettől még hatékonyabb a tanulás annak is, aki befogad és annak is, aki épp átadja a tudását. Aki hallgatja, az kötetlenül, a maga örömére, saját érdeklődéséből, szivacsként szippantja föl az információkat. Aki átadja, annak olyan formába kell hoznia a tartalmat, hogy az rendszerezett, érthető és befogadható legyen. Pontosan és összefogottan kell fogalmazni, ehhez a legtökéletesebb részleteket kell előhívnia magából. Természetesen mindkét szerep vagy aktivitás folyamatosan váltakozik, hol az egyik, hol a másik gyerek teszi hozzá a saját tudásmorzsáját.

Az elmúlt hetekben megfigyelhettem, hogy bármilyen összetételű csoport esetében kitűnően működik ez a rendszer. A nyaraláson egyes gyerekek érkeztek, mások távoztak, és mindenkinél ugyanúgy működött az egymástól tanulás. Akár a vízben végzett játékok, akár a szerepjátékok, a homokban építkezés, vagy a szobai tevékenységek során, folyamatosan tanították egymást. Amellett, hogy nagy élvezet volt hallgatni és ellesni tőlük az ártatlan és tét nélküli tanítás-tanulás folyamatot, persze ott motoszkált bennem a kisördög, hogy vajon hogyan őrizhetném meg ezt a hangulatot, és közben mi lenne, ha én mondhatnám meg, hogy mi legyen a tartalom? Azaz, hogyan érhetném el azt, hogy azt tanulják, gyakorolják, amit én szeretnék tőlük.

És persze ragyogóan ment. Elég volt egy-egy eszközt véletlenszerűen “elhagynom”, előbb-utóbb valaki megtalálta és elkezdte forgatni, ami következtében lassan mindenki odasereglett, és mint új zsákmányt azonnal elkezdték birtokolni. Így volt ez a szókirakó gyűrűvel is, amit fejlesztő eszközként vettem a fiamnak, komoly irodalommal az interneten, milyen gyakorlatokat végeztessek vele. A kis kompánia lelkesen kezdte el tologatni a betűket, majd hamarosan rátaláltak a legszórakoztatóbb játékra, ki milyen malacságokat tud kirakni, és azon lehet röhögni, kuncogni, amikor már erősebb szavakra került a sor, akkor elbújni. Hangsúlyozom, hét éves fiúkról beszélünk. Természetesen kijavítják saját, vagy egymás “elütéseit”, a nagyobbacskák már a helyesírás pontosításával is bekapcsolódnak, és ettől egy pillanat alatt olyan rögtönzött nyelvtan óra kerekedik, hogy csak somolygok magamban a sarokban.

Szintén nyelvtanos sztori, amikor külföldi vendégek érkeznek a szomszédba, és az idősebb gyerekek a nyelvtudásukról kezdenek el beszélgetni. Meg arról, vajon milyen lehet a magyar nyelvet hallgatni. Ebből aztán hamarosan megint nyelvtani szabályok, a helyesírás lesz a téma, meg hogy milyen rendhagyó esetek vannak, amit a külföldiek számára nehéz megtanulni. A kisebbek is ott sertepertélnek, és persze beleszólnak, kérdeznek. Senki nem tud mindent, nincs egy mindent tudó megmondó ember, hanem közösen összeteszik mindazt, amit tudnak a szabályokról, mit hogyan írunk, hogyan ejtünk. Egészen addig jutnak, amíg valaki elővesz egy könyvet – találomra a polcról – és ott néznek meg olyan szavakat, amiknek nem tudják, vagy aminek vita alakul ki a helyesírásáról. Kétség sem fér hozzá, bár nem mértem, hogy azonnal mindegyik megtanulta az ott elhangzó nyelvtani szabályokat.

De ugyanez vonatkozik más tudományterületekre is. Például, amikor boltosat játszanak, vagy hadi sarcot szednek egymástól az ellenséges csapatok. Olyan gyönyörűen összeadnak, kivonnak, mintha nem ez ellen tiltakoznának év közben a házi feladat írása során. A vegyes csoport előnye, hogy a nagyobbak észrevétlenül vezetnek be új fogalmakat, új ismereteket, például a szorzást.

Mindezek után nem meglepő, hogy óriásit fejlődik a szociális életük is, a konflikutsmegoldó képességük, növekszik a tűréshatáruk. Mert persze balhé is van elég, klikkesedés, kiszorítás, bántás. Amit az esetek többségében épp a gyerekek önrendelkezésének és saját döntéseinek létjogosultásga miatt maguk között intéznek el, többnyire sikerrel.

És mielőtt a felzúdult tömeg kikelne magából, hogy nem lehet a gyerekek értékítéletére hagyatkozni, mert nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel, és elfajulhat az ilyen jellegű “gyerektartás”, egyrészt biztosíthatok mindenkit, hogy legtöbbször jobban tudnak dönteni, mint a felnőttek, pontosabban látnak helyzeteket, és kevésbé részrehajlóak, valamint ettől még igen, szükséges a felnőtt jelenléte. Mert van, hogy szükséges közbeavatjozni, mert vannak kérdések, és van, hogy kell egy kívülálló, felelős személy. Azonban az egészen biztos, hogy ez egy moderáló, terelgető szerep, nem egy mindenttudó, tekintély.

Vélhetően – sőt olvasmányaimból, tanulmányaimból tudom – más is jutott már arra a felismerésre, hogy a gyerekek tanítását csoportokban, az egymástól tanulás örömével és az ösztönös kíváncsiság felébresztésével és annak felhasználásával kellene végezni. Kicsit békénhagyva őket, bízva bennük és az érdeklődésükben. Mégis, hiába a sokféle iskola, a sokféle módszer, végülis, nem sikerül ezt megvalósítani. Győz a formalitás és az unalom.

Lehet, hogy át kéne gondolni a kereteket? Lehet, hogy nem kéne megrettenni, az új kezdeményezésektől, az új formáktól? Lehet, hogy nem kéne ragaszkodni, a hagyományos iskola elképzelésekhez?

Olvasni egy csomó jó, új iskoláról. Akik lendületesen, szép szavakkal hitet tesznek egy másfajta tudás megközelítés mellett. És vannak, akik bátrak, és nem kényszerítik bele magukat a hagyományos iskola struktúrákba. Velük szemben például mindig ott a félelem, hogy vajon milyen mérhető eredményekkel jönnek majd ki a gyerekek?! Ezért gyakran döntünk mégis az iskola szerű iskola mellett. Erről legalább pontosan tudjuk, milyen eredménnyel végződik. (Gyakran ócskával.) Még ha tudjuk, hatékonyabb keretek is vannak. És legtöbbször mi szülők vagyunk a gátjai annak, hogy új utak nyíljanak a gyerekeink számára. Mert rettegünk, hogy elrontjuk, hogy nem lesz versenyképes, hogy lemarad. Pedig mindig, mindent be lehet pótolni.

Hát mikor leszünk végre elég bátrak?

Képek: Pinterest

Lassan tényleg elhisszük, hogy itt a vakáció. Minden iskolában lezárult a tanév, kiosztódtak a bizonyítványok, túlléptünk az eredményeken. A hátunk mögött hagytuk mi is az elmúlt évet, és azon vettük észre magunkat, hogy belefulladunk a logisztikába, kicsit ingerültebben szervezzük a hétköznapokat, és dolgozni, alig marad időnk. Leültünk hát, hogy még ha nem is tudjuk a megoldást, azért ne felejtsük el, milyen fontos a vakáció. Sírva röhögtünk…
NA

Az első nagy feladat, a szervezés, hová tegyük a kölköket. Mit kezdjek az 1-2-3 vagy sok gyerekkel, akik általában különböző életkorúak, amikor kigurul alóluk az intézmény. Mivel nyári szünidő van, pihenni és feltöltődni kell. Újratölteni az elemeket, regenerálódni, élményeket szerezni, élni nagyokat. De mindezt két dolgozó szülővel, akiknek szintén kéne egy kis leállás, még nagymamák, nagypapák, táborok és barátok segítségével is munkás feladat.

Ha “jól pihenünk”, ha jól használjuk ki a szünet adta lehetőségeinket, ha hagyjuk magunkat szabadon ellazulni,  akkor majd szeptemberben ismét vágyakozunk a rendszeres életre, a tanulásra, munkára. Már kis korban érdemes tudatosítani és felhívni a figyelmet a váltakozó életmódra, a pihenés és erőkifejtés változó ciklusaira. Megtaníthatjuk gyermekeinknek, hogyan haszonosítsák és raktározzák el a szünidőben, a pihenés alatt felgyülemlett energiákat és pozitív élményeket.

Miközben görnyedtünk a naptár felett, ki, mikor mit csinál, felidéztük kedvenc gyerekkori nyarainkat. Az első élményem nekem például az volt, hogy unatkoztunk. Az unalom sokunk számára az ős ellenség. A semmittevés, a konkrét tevékenység nélküli lét az életben az egyik legnagyobb bűnök egyike, amit elkövethetünk. Illetve ezt hittem sokáig, és kicsit most is bűntudatom van, ha a gyerek, vagy én magam nem végzünk fontos dolgot. Pedig az unalom, az unatkozás csoda dolgokat hoz elő.

Nyáron hagyd unatkozni a gyereket!
Ha unatkozunk, akkor van, hogy csak úgy bambulunk. Nem vagyunk a levegőn, nem sportolunk épp, nem veszünk részt hasznos, ismeretterjesztő sétákon. Nem tévézünk és nem kütyüzünk. Csak úgy elvagyunk. Piszkálgatjuk a dolgainkat, fiókokat nyitogatunk, firkálgatunk, zenét hallgatunk, eszünkbe jutnak emlékek, közelebb kerülünk belső énünkhöz. Magunkkal vagyunk. Felfedezni magunkban a jó társaságot, életre szóló élmény. Erre nincs időnk év közben.

Nyáron legyen kevesebb szabály, több lehetőség.
A vakáció alatt fellazulnak a szabályok, más keretek és másképp értelemezett napirend van érvényben. Kicsit engedékenyebb szülők vagyunk, lelassul a tempó. Ahhoz, hogy fontosnak, szeretettnek érezzük magunkat nem csak arra van szükségünk, hogy lehetőségekhez juttassuk egymást. A passzivitásban, a hátra lépésben rengeteg szeretet és törődés bújhat meg. Lehet hagyni egy kicsit, döntsön ő. Most van idő és tér megtapasztalni a negatív következményeket. Mi van, ha hajnalig fenn maradok. Mi törénik, ha utána délig alszom. Vagy mi történik, ha nem vagyok elég óvatos, elég figyelmes, elég kedves…

“Az első nyáron, amikor kislányom óvodába került aggódtam, hogy felborul a napirend. Születése óta azt hallottam, olvastam, hogy tartsam a napirendet, hogy a legfontosabb pontoktól ne térjünk el. Azonban azt tapasztaltam, hogy a nyaralások alatt csakúgy, mint a család többi tagjának, más igényei vannak a lányomnak. Később alszik el, hiszen tovább van világos. Másképp eszik, hiszen nagyon meleg van. Kevesebbet olvasgat, mert a szabadban más elfoglaltságok kötik le. Az elején sok konfliktusunk volt, amíg próbáltam tartani magam a hétköznapi élethez, azonban rájöttem, hogy ahogy a felnőtteknek, a gyerekeknek is szükségük van, hogy kieresszék a gőzt.” – meséli egy anyuka.

Kicsik és nagyok számára is – természettől függően ugyan – megterhelést jelenthet az állandó szabályokhoz, és keretekhez való igazodás. Mindamellett, hogy fontos feladatunk, hogy az alkalmazkodó képességet, a szabálykövetést kialakítsuk a gyerekekben, hogy a későbbiekben gördülékenyebb életet élhessenek, legalább ugyanolyan fontos, hogy megtanítsuk számukra az örömszerzést, az élet élvezetét. Időről időre legyenek olyan szakaszok, amikor nagyobb szabadsággal, és kevesebb kötelességgel élhetjük napjainkat. Ha a család életét be tudjuk aszerint rendezni, hogy jól látható és megkülönböztethető egységekben váltsák egymást a munka és pihenés szakaszai, akkor a gyerekek fel tudnak töltődni, majd nagy erőbedobással tudnak nekilendülni a következő,“munkás” szakasznak. Ne féljünk attól, hogy nem tudnak majd visszaállni a nyolc órási lefekvésre, ha a szünetben tízkor fekszenek. Ha tudatosan kialakítjuk az átmenet időszakát, ha időben felhívjuk a figyelmüket a változás érkezésére, akkor zökkenőmentes lehet a visszaállás.

“Nálunk augusztus 20-án szokott lenni az utolsó fennmaradás. Együtt nézzük a tűzijátékot, jó későn szoktunk hazaérni, és aztán elkezdődik a visszaszoktatás. Persze jónéhány nap, amíg visszaállunk a fél kilences alvásra, de a gyerekek is tudják, hogy onnantól nyolckor ágyban kell lenni. Az első néhány nap még játszanak, trécselnek az ágyban, sokszor rájuk kell nézni, de szép lassan visszaszoknak.” – meséli egy sokgyermekes anyuka.

Ne tanuljunk a nyáron!
Eszünkbe se jusson gyakorolni, átvenni, kikérdezni, emlékeztetni, feladatlapozni! A mókuskerék felejtődjön el, ne legyenek előírt feladatok. Persze adódik az otthoni segítség, a kerti munka, vagy ha szívesen veszi elő a füzeteket, ne tiltsuk, de ne juttassuk eszébe az iskolai tanulást.

A nagyobbaknál iskolája válogatja, milyen és mennyi feladatot, kötelező olvasmányt, stb. adnak a gyerekeknek nyárra. Sokszor a szülőknek persze nincs ezekre befolyása, azonban az időbeosztásban tudnak segítségére lenni a gyerekeknek. A nyár a pihenés időszaka. Adjunk lehetőséget valóban a pihenésre. Ne halmozzuk el iskolai feladatokkal. A kötelező olvasmányok megismertetésére válasszunk olyan módszert, ami örömöt jelent a gyermeknek.

“Mi a feleségemmel sokat olvasunk. Azt reméljük, hogy ez példa lesz a kiskamasz gyerekeink számára. Ezeddig azonban nehezen vettük rá őket az önálló olvasásra. Sokkal inkább a TV és a számítógép az a műfaj, amit örömmel fogyasztanak. Pedagógusok vagyunk és mindketten tudjuk, hogy a modern technikától felesleges és káros is tiltani őket. Persze a túlzott fogyasztást sem pártoljuk. Igyekszünk ésszerű határokat szabni, és persze nem vagyunk supermanek, ez nekünk is nagyon nehezen megy…. Viszont abban hiszünk, hogy az olvasás, élmény. És hajlandók vagyunk energiát fektetni abba, hogy valamilyen módon ez az élmény megérintse a gyermekeinket. A klasszikus irodalmat nehéz olvastatni. Más a nyelvezet, nagyon idegen a történet. Kiskoruk óta van esti mese az ágyban és ezt akkor sem hagytuk el, amikor megtanultak olvasni. Ha nem megy, fejezetenként felolvassuk nekik a kötelező olvasmányt. Amit megtaláltunk filmesített változatban, azt közösen megnéztük, és utána olvasta a nagyfiam. Rendszeresen beszámolt róla, hol tért el a film és a könyv egymástól. Tavaly már több olvasmány is szerepelt a nyári listán. Nyár elején vettünk neki egy e-könyv olvasót. Majdnem olyan mintha számítógép lenne, és könnyen beszerezhető hozzá a tartalom is. Az olvasásszerelem még várat magára, de azért jól látható a változás.” – meséli egy kollégánk.

Mindegy mit, csak EGYÜTT!
Tényleg midegy de minden nap legyen 1-2 óra, amit együtt töltünk el. Persze ez igaz a hétköznapokra is, de a nyári esték több lehetőséget adnak. Legyen közös olvasás, társasozás vagy csak láblógatás minden nap. Ha jól megfontoltan elölhagyunk néhány játékot – ne kelljen a szekrényben vagy a polcon turkálni, mit is játszunk – könnyebben ráállunk a rendszeres együtt töltött időre. Nem kell szégyelni, igen, mindenkinek tudatos odafigyelésre van szüksége, hogy minőségi időt töltsünk együtt szeretteinkkel, és ezen dolgozni kell néha. A vakáció alkalmas idő erre. Olyan új szokásokat vezethetünk be, ami később az év közbeni rohanásban is tartható, vagy egy-egy része átvihető. Határozzuk el, hogy minden este fürdés után, fél órát kártyázunk, sakkozunk, fényképeket nézegetünk, dumálunk, röhögcsélünk, vagy mindezeket felváltva.

Itt az idő!
Van, ami nem oldódik meg könnyen. Van, aminek időt kell adnunk, vannak olyan beszélgetések amelyeket később kell lefolytatnunk, nem az aktuális szituációban. A nyári szünet, a pihenés arra is alkalmas időszak, hogy szülő és gyerek egy kicsit lassabb tempóban, ráérősen beszéljék meg a legfontosabb problémákat, témákat. Ha a gyereknek gondja van az iskolában, azt nehéz év közben a hétköznapi hajtásban kibeszélni. Szeptember előtt beárnyékolhatja az utolsó heteket az aggodalom, hogy újra érkeznek az iskolai problémák. Ha azt gyanítjuk, valami nagyon nyomja a gyermek szívét, szakítsunk néhány külön napot, amikor az egyik szülő kettesben tölti vele az idejét. Egy kirándulás, vagy sportolás, a meghitt együttlét megoldhatja a nyelvét, és lehetőség nyílik arra, hogy közösen készítsünk startégiát a gondok leküzdésére.

Többen is azt mondtuk, hogy mindig nyáron nőnek meg a gyerekeink. Egy nyár alatt óriási változásokon mennek keresztül. Felnőnek, megváltoznak, és egyre kevésbé van már szükségük ránk. Használjuk és élvezzük ki a nyarat. Csak gyönyörködjünk bennük, és élvezzük a társaságukat, nincs már olyan sok nyár amikor erre lehetőségünk lesz.

Képek: Pinterest