Sokan idegenkednek tőle, vagy utálják: Miért kell töklámpásozni, idegen kultúrák szokásait magunkévá tenni? De sokan nem tudják, hogy valójában ezek mind ugyanarról a fontos szokásról és érzelmi feldolgozásról szólnak: Barátkozunk a halállal.
Niedermüller Anna
A 21. század kommunikációs fejlettsége, az információs társadalom egy kivételes helyzetet teremtett. A világ bármely pontján, egyazon időben szeretik ugyanazokat a filmeket, zenéket az emberek. Ugyanazok a trendek egyszerre hatnak és elmosódnak a földrajzi határok. Az internetet használó és a közösségi médiában élő fiatalok és gyerekek nem is értik az ellenérzést, mert számukra természetes, hogy a globalizáció részesei.
Nekünk és szüleinknek persze furcsa, de valljuk be sokszor édes az íze, hogy nem vagyunk évekkel lemaradva, hogy naprakészek lehetünk és szabadon választhatjuk meg mindazokat a témákat, gazdasági vagy kulturális tartalmakat, amelyek érdekelnek bennünket.
A Halloween ünnep csakúgy, mint a halottak napja és a mindenszentek, az üdvösségről, az örök életről szól, arra keresi a választ, mi történik a halál után. Fontos kérdés ez, mert az életünket úgy tudjuk definiálni, akkor tudjuk teljes értékűen megélni, ha tisztázzuk magunkban és kialakítunk egy álláspontot, meggyőződést, egy hitet, amely behatárol, keretet ad.
A Halloween kultúra, az ünnepi szokások, a kellékek rendkívül vonzóak nem csak a gyerekek, a felnőttek számára is. Szembenézni az ijesztővel, a félelemmel, nevetni rajta vagy bőrébe bújni segít, hogy feldolgozzuk félelmeinket, szorongásainkat. Ugyanazért, amiért horror filmeket nézünk, vagy félelmetes történeteket mesélünk, kacérkodunk a halállal, vállaltan foglalkozunk vele, mi határozzuk meg a kereteket és tudatosan az életünk részévé tesszük ezekben a napokban. Így enyhül a szorongásunk, mert mi uraljuk a történéseket.
A hagyományos, keresztény egyházi szokások szerint temetőbe látogatunk, gyertyát gyújtunk, imádkozunk a halottainkért, de kérdés, mennyire oldjuk ezzel a fájdalmat, a félelmet? Beszélgetünk-e a gyerekeinkkel a halálról, segítünk-e nekik abban, hogy valamilyen viszonyuk és tudatos álláspontjuk legyen?
A katolikus egyházban a halottak napja a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
Ez a hagyomány egy sötét, nehéz és szomorú, gúzsba kötött ünnepet mutat. Inkább kelt félelmet, mint felszabadít. A hagyományos temetőbe járás és gyertyagyújtás is lehet felemelő, ha nem tabuként, hanem természetes jelenségként éljük meg. A gyertyafény, virág lehet meghitt és megnyugtató. A családi körben, beszélgetésekkel eltöltött estéken, ha becsempészünk néhány játékos Halloween kelléket, akkor még inkább kedvezünk gyerekeinknek és közelebb tudjuk hozni hozzájuk az ünnepet.
A Halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, bár mára már az egész világon elterjedt. Úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.
A faragott sütőtök már a Halloween ünneplés elterjedése előtt megjelent, az aratási idényhez kapcsolódóan. A kivájt töklámpás angol elnevezése „Jack O'Lantern, azaz „Lámpás Jack” vagy „carved pumpkin”.
Amerikában Halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással köszöntik a lakókat. Hasonlóan a magyar népszokáskor a betlehemezéskor elhangzó „ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát!” kiáltáshoz. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt”, azaz játékos fenyegetést választani, de nem ez a jellemző. A gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Egyre inkább jellemző, hogy baráti társaságban, jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet.
A sötét télbe forduló délutánokon gyertyát gyújtani, bebújni a melegbe, összébb húzni magunkat egymáshoz megnyugtató, és felemelő. Erről szól a november. És egy kicsit a befelé fordulásról. Megtanítani gyermekeinknek is a belső figyelmet és a félelmeinkkel való békés együttélést.
Utolsó kommentek