Ma reggel a zuglói Teleki Balanka Gimnázium igazgatója azt nyilatkozza egy rádióban, hogy elvesztettük azokat a gyerekeket, akik az elmúlt négy évben a közoktatásban részt vettek. Mert amióta az új Köznevelési Törvény uralkodik, kilúgozták az agyunkat, és nincs menekvés. Jó, jó, a kilúgozás érzékelhető, ebben a nyilatkozatban is, de azért ne essünk át a ló túlsó oldalára!
Miért engedjük? Miért tehetik meg velünk, hogy diktatórikus rendszereket építenek a fejünk felett? Hogy az iskolákban egyen gyerekeket akarnak gyártani? Ugyanazért, amiért elvakultan és demagóg módon nekiesünk az ellenfélnek, mert struktúrálatlanul, faltörő kos módjára megyünk neki annak, ami kicsit is zavarja a köreinket.
Férleértés ne essék, a jelenlegi közoktatási helyzet tényleg elég ótvaros nagy bajban van! De ennek az egyik alapvető oka, hogy all inclusive szolgáltatást várunk el. Elfelejtjük, hogy a gyereknek van családja, szülei, barátai, akik épp olyan felelősek az életéért, a tanulmányaiért, a boldogulásáért.
Egy általános iskolás gyerek esetében sokkal fontosabbak az otthonról hozott üzenetek, mint a kívülállóké. Később, amikor kamasz korban a külvilág érdekesebb lesz, a szülők meg cikik, akkor is a kortárs közösség lesz a hangadó, nem az iskola, emellett továbbra is a mélyben ott szunnyad a szülői házból hozott muníció. Amit ha ideig óráig félre is tesz a gyerek, alapvetően meghatározó lesz!
Az iskola fontos, a tanító, tanár személyisége fontos. De nem ír felül mindent! Nem vesztettünk el senkit, akit szerető és támogató családi légkör vesz körül. Ahol a szülők reálisan látják az iskola és a diák kapcsolatát. Ahol van elég odafigyelés, mire van szüksége a gyereknek. És ez nem csak pénz kérdése. Nem csak magániskolákban lehet gondolkodni.
Vannak jó minőségű, jó pedagógus gárdával rendelkező állami iskolák. Persze nekik is nehezebb, és a nehézségek leküzdéséért harcolni kell. Mindkét oldalnak. Nem csak az iskoláktól kell elvárni, hogy harcolják ki, oldják meg, aztán tanítsák meg, indítsák útjára a gyereket, de aztán sikersztori legyen ám!!!
Számtalan lehetőségünk van, hogy segítsünk a diáknak, tanárnak egyaránt. Felelősséget kell vállalni, bele kell állni a helyzetbe. Ha nem tetszik, ki kell lépni, tovább kell állni, közösséget kell építeni, segíteni és bátorítani kell. Nem sopánkodni, túldramatizálni, áldozati szerepbe bújni. Persze szenvedni és felelősöket keresni könnyebb, mint azon törni a fejünket, hogyan tehetném jobbá magam, a gyerekem, a családom, a környezetem életét.
Nehogy bárki is azt higgye, hogy varázsütésre megoldódik majd minden probléma a gyerekkel, ha normálisabb lesz a közoktatás. Akkor fog megoldódni, ha normálisabbak lesznek a szülők!
Képek: Pinterest
Utolsó kommentek