Szülő2.0

A legnépszerűbb, vagy a legtöbb laikus által ismert és a legtöbb tévhitet, ellenállást kiváltó, megosztó iskolatípus, módszer a Waldorf. Érdem vagy bélyeg, ha valaki waldorfos? Nem nagy felfedezés: ez is attól függ, ki és hogyan csinálja.

Vekerdy Tamást mindenki elismeri, aki egy kicsit is érti vagy hajlandó érteni és érezni a nevelés mélyebb rétegeit is. Magyarországon a waldorf atyjaként emlegetett pszichológus tükrében a nevelés egy barátságos, együttműködő, segítő tevékenység. Amit ő mond, sokan elfogadják és igyekeznek megvalósítani. Ő pedig igyekszik fel- és megmeneti a gyerekeket az elnyomás, a tekintélyelvű nevelés alól.

A waldorf pedagógia, a megjelent iskolák és óvodák már kevésbé ilyen népszerűek, vagy egyértelműen pozitív megítélésűek. Gyakran találkozunk olyan közösségekkel, akikről az a hír járja, hogy zárt világot alakítanak ki, csak a maguk “köreiből” engednek családokat csatlakozni, és szigorú szabályok szerint elvárják, hogy az iskolán kívül is “waldorfos” életet éljenek a gyerekek, szüleikkel, testvéreikkel együtt. 

A waldorf (és emellett persze sok más alternatív iskola) legfőbb kritikája a versenyképesség elmulasztása. Hogy azok a gyerekek, akik ezekbe az iskolákba járnak lemaradnak, elmulasztják megtanulni az érvényesülést, a valódi kihívásokra nem készülnek fel. A tananyag, a valódi tudásanyag kevesebb, nem olyan felkészültséggel érkeznek, nem tudnak továbbtanulni a felsőoktatásban, vagy más hagyományos tanrendű iskolákban.

Holott elvileg csak a módszerről és nem a tananyagról van szó.

Kétségtelen, hogy egy a napjainkban kevéssé divatos, a régi kultúrák, értékek és hagyományok felé fordulás jellemzi ezt a módszert, amely valóban életvitel és felfogás is, azonban nem szükségszerűen kirekesztő, hanem éppen befogadó, a sokféleséget toleráló, nyitott szemléletű is lehet.

Rudolf Steiner gondolatai
“ Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélőerejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg saját szemével nézni a világban.
Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk. És őket is a keresők útjára kell vezetnünk.
Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi, mint tanítók, nevelők, csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell megteremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.
Ha a gyereket a megfelelő időben képességeihez és alkatához való dolgokkal látjuk el, akkor azok a gondolatok, amelyeket így vezettünk elé, egész életén keresztül ható, folyamatos megújulást adó táplálékká válnak benne.”

Hajdanán, Rudolf Steiner épp a materiális tanítás, a gépiesen oktató iskolákkal szemben a gyerekek szellemi nevelését állította a fókuszba. Az ő elmélete alapján létrejött waldorf irányzat a szív az ész és a kéz harmóniájára hívja fel a figyelmet. A waldorf iskolákban az érzelmeken, a művészeteken keresztül, az egyéniség figyelembevételével, az egyéni felelősség kialakításával és hangsúlyozásával irányítják a pedagógusok a tanulás felé a gyerekek figyelmét.

Egyéni tanrendben nagyon sok tevékenység közben, tantárgyakon átívelő módon tanulnak. Például számolni, írni, olvasni, lassabban, de megalapozottabban, mint hagyományos iskolákban tanuló kortársaik. Az intézményeket keresztény szellemben, de nem felekezeti hovatartozással működtetik.

A szeretet és a harmónia az, ami jellemző ezekre a közösségekre. Sokan hihetik azt, hogy ezzel nem vértezik fel kellően a való életre a tanulókat. Pedig nagyon erősen jelen van a munkára való szoktatás, a kiskortól elsajátítandó házimunkán át a hagyományos kétkezi munkák megismerése és végzése.

Nincs bukás, vagy osztályzás az alsó tagozatokban. Egy-egy tananyagot vagy tanulási szakaszt bemutatókkal zárnak, személyes szöveges értékelést kapnak a gyerekek a tanároktól. Ezzel egy közös feladatukat, és együttes munkát dekralálnak, ahol a gyerek tevékeny szereplője a folyamatnak.

(Sok helyütt a tanár osztályoz, a diák pedig elszenvedi azt. Ettől, biztosan nem lesz több a tudása.)

“A Waldorf pedagógia ember- és világképe szerint a gyermek, lelki-szellemi fejlődése során, megismétli azt az utat, amit az emberiség járt végig a különböző kultúrkorszakokban. Ebből következik az, hogy minden évfolyamnak sajátos hangulata, karaktere van, és ezzel függ össze a főtanítást záró elbeszélő rész témaválasztása is.” Részlet a Kispesti Waldorf-iskola programjából

Sokszor, ha egy kisgyerekkel nehezebb a hagyományos utakon járni, akkor azt ajánlják a nevelési tanácsadók, hogy menjen waldorf iskolába. Ez akár lehet jó is, de persze nem ilyen egyszerű. Ha iskolát keresünk, akkor nem csak a gyermek, hanem a magunk elképzlései, életútja és szemlélete is jelen van. Egy család nem alakulhat át, vagy nem lehet hiteles, egy külső tanács vagy elvárás nyomására. De az is lehet, hogy már az első találkozáskor tudjuk, hogy ez lesz a nyerő.

Ha ismerkedni szeretnál a waldorffal, az antropozófus szemlélettel:
SOPHIANUM

Vagy ha iskolát, óvodát keresel: Magyar Waldorf Szövetség

Waldorf Lap

Képek: Pinterest

Január második hete van. Újraindult az életünk. Ismét a dolgos hétköznapok, mindenki tudja a feladatát. A helyére tologattuk a bútorokat, s fejünkben a gondolatokat. És minden ugyanoda került vissza? Vagy lesz, amit másképp teszünk.

Az év fordulóján csaknem mindenhol azt olvastam, hogy nincs értelme az újévi fogadalmaknak. Hogy végülis minden marad a régiben, és csak a lekiismeret furdalásunk, meg a kudarc élményünk marad a beteljesítetlen vágyak után. Így aztán jobb, ha nem teszünk nagy ígéreteket sem magunknak, sem másoknak.

Én pedig nagy fogadalmakat és ígéreteket teszek. Igaz, nem feltétlenül szilveszter alkalmával, - de ez csak azért van, mert akkor nem ért rá a fejem ezzel foglalkozni - hanem épp most, január második hetében, vagy az év közepén, vagy ősszel. Akkor, amikor elérkezik a pillanat, hogy tovább lépjek, mást akarjak.

Ja, és hogy mi van ha nem sikerül? Gyakran nem sikerül, vagy nem úgy sikerül. Sőt, leginkább nem az kerekedik ki, amit elterveztem, de a csírája benn marad, valami részlete azért megszületik, kikel a mag, hajtás lesz belőle, és szerencsére el lehet tenni pihenni, későbbre, és újrakezdeni.
Vagy elkezdeni valóra váltani egy új fogadalmat és útközben rájönni, hogy ugyanabból a magocskából hajtott ez is ki. Végeredményben belőlem.

A kevesebbet eszem, kevesebbet iszom, kevesebbet dohányzom tartalmú állandó fogadalmaimat követően mostani fogadalmam, hogy szeretni fogom a kudarcaimat és erre tanítom a gyermekemet is.
Elmondom neki, hogy valamennyi nem sikerült dolgom mind-mind jót, jobbat és termékenyebbet eredményezett. Hogy mindaz, ami másképp sült el, az összes könnyem és valamennyi dühöm egy az eredetinél sokkal sikeresebb végerdeményhez vezetett. És ha véletlenül mégsem így lenne, akkor addig gondolkozom, amíg meg nem találom a kudarcban a sikert, az örömöt, a jót. Ha mást nem, akkor azt, hogy gondolkodom rajta és újra felállok.

Ezt annyiszor fogom elmondani neki, ahányszor csak tudom. Nem leszek rest kicsinek és törékenynek mutatkozni, aki hibát hibára halmoz, s nevet ezen. Megmutatom, hogy nem a győzelem, a maximális siker, a mérhető eredmény az, ami boldoggá tesz. Hanem a körülöttem történő jó és rossz dolgok, az életem.

Idén annyiszor mondom el, ahányszor csak tudom, hogy életem legnagyobb fájdalmai, veszteségei, a szerelmeim elvesztése mind a legjobb dolog, ami történhetett, hogy milyen jó is az, hogy akkor elhagytak, nem szerettek, bánatot okoztak mások. Mert most itt lehetek vele, és milyen nagy szerencse is ez.

Nehéz lesz leszokni a hű de hülye vagyok! - felkiáltásokról, a bakker, miért nem mondtam ezt másképp - érzésről, vagy a már megint nem érti senki amit mondok - helyzetek szomorú hangulatáról, de megtanulom, mert ennél többet nemigen taníthatok neki.

Örülni fogok, amikor azt látom, valami nem megy, valami nem sikerül, valami tévútra jutott. Mert meg tudom neki mutatni, rá tudok ujjal mutatni, hogy ez az, amikor szégyellhetném magam, amikor hibáztathatnám magam, de ehelyett farkasszemet nézek vele és szeretem, mert biztos fel tudom használni valami jóra az ügyetlenségemet.

Ha meg valami sikerül? Hát természetes, hogy sikerül. 

Képek: Pinterest

Ma meglepett a karácsony, fehér ünnepként köszöntött be. Hófehér köddel. A hajnali sötétségben az ablakon át láttam magam, ahogy gyerekcsizmám tapossa a havat, a kockaköves járdákon. Az úton halkan surrannak az autók, lassan forog a kerekük. A szomszédok köszöntgetnek, tompán visszhangzik a hangjuk a hóesésben. Senki sem lapátol már, az ünnepre készülődnek odabenn.

A csukott konyhaajtó mögül a frissen készült ünnepi ételek illata szivárog a szobába. Küzdünk a fával, balta csattog, hogy beférjen a talpba. Átrendezzük a szobát. Előkerülnek az előző este kötözött szaloncukrok, a karácsonyfadíszek. Emlékszem még valamennyire. Nagyanyám fáiról lopkodtuk haza a legszebbeket. Ő már rég nem állít fát. Kiöregedett. Majd vendégségbe jön, ahogy régen dédanyám is. És majd ő is csetlik botlik az ünnepség alatt, beleszól a terítésbe, és megszólja az ételeket. Mi pedig nevetünk. Jó öreg Dédi.

Anyám bosszankodik, nem sikerült úgy a sütemény mint szokott. A fa ferde, elkezdjük újra. Lassan díszíteni is kéne. Ki kell kötözni, mert eldől. A könyvespolc megtartja. Hangosabbra állítjuk a karácsonyi zenét. Jobb híjján énekelünk. A fényekkel kell kezdeni, arányosan elosztani az ágak között. Aztán jöhetnek a szaloncukrok. Hátra is kerüljön, ne csak előre zsúfoljátok! A gömböket ne ebbe a sorrendbe!

Szép lesz mindig, mire elkészül. Tökéletes. A fa alá bekerül a szent család, üres dobozok vissza a szekrény tetejére. Feltakarítjuk a nappalit, utolsó simítások. Átszellőztetni a lakást, hosszan, majd megfagyok! Ünnepi ruhát húzunk és mi gyerekek elvonulunk a szobánkba. Nagyok vagyunk már, de azért az ajándékokat az angylok hozzák. Afféle hagyomány. Persze halljuk, ahogy anyám és apám pakol.
Elhalványulnak a villanyok, kigyúlnak az ünnepi fények. Sorfalat állunk az ünnepnek. Egy pillanat csend. Egymás mellett állunk, egymagunk. A fenyő, a káposzta, a sült, a beigli illata ott van velünk. Ajándékozás. Könyvek. Bele lehet temetkezni. Koccintás, a vacsorához még készülődni kell, sok munka.

Vacsora után összeszedjük a csomagolópapírokat. Vendégek jönnek egy jó szóra. Rokonok, szomszédok. Együtt indulunk az éjféli misère. Anyám pakol. Az izgalomtól kipirult arcunkat lehűti a téli levegő, a szitáló hópelyhek.
Gyorsan elalszom. A csoda maga a csodavárás. Megtörtént ismét. Aztán még van néhány nap, amikor a fa ontja még magából a készülődés illatának emlékét. Aztán hullani kezd.

Világosodik. A köd nem szállt fel. Egész délelőtt marad. Legalább fehér lesz a karácsony, még ha nem is a hótól. A gyerek hurkolja a szaloncukrot. Szalad a lakás… Kicsit már ételszag van. Anyám majd vendégségbe jön. Ő már rég nem állít fát. Kiöregedett. 

Képek: Pinterest

Az egyházi oktatás, az egyházak a tudással és a modernizációval való szoros kapcsolattal a fejlődés mozgatórugóiként jelentek meg a történelem során. A hagyományos tanító szerepük mára már nem egyedülálló, mégis sokak számára garancia a jó minőségű oktatásra. Ma Magyarországon messze nem a modernizáció hírnökei, sokkal inkább a hagyományok, a fegyelem és a hatalom kiszolgálói. Persze attól függ, mit nevezünk egyháznak. Mert manapság ez sem egyértelmű hazánkban.

Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az egyházi intézmények száma. A kedvező feltételek és az állami finanszírozás, valamint az állami közoktatás drasztikus minőségromlásának következményeként rendkívül sokan érdeklődnek az egyházi fenntartású iskolák iránt. Egy egyházhoz tartozni, annak közösségébe járni, megnyugtató és biztonságos érzés. Azok a családok, akik mindennapjaikat amúgy is vallásuk intenzív gyakorlásával töltik, természetes módon íratják ezekbe az iskolákba gyermekeiket. Sőt, már kora kisgyermekkortól, bölcsődébe és óvodába is adhatják ugyanabba az intézménybe, és biztonságban tudhatják őket egészen érettségiig.

Ezekre az iskolákra általánosan jellemző, hogy nagyon erős vallásos neveléssel, erkölcsi és viselkedésbeli szigorral állnak a tanulók felé, komoly követelményrendszerrel, fegyelmezett életvitelre és tanulásra szoktatják a gyerekeket. Így sokszor jó eredménnyel, a tudástranszfer szempontjából magas színvonalon képzik a diákokat.

Az egyházi iskoláknak lehetőségük nyílik arra, hogy saját programjaikkal, szabadon választható tankönyvekből, kislétszámú osztályokban, kényelmes körülmények között oktassák a gyerekeket. Nem csoda hát, ha az állami intézményekből ide (is) menekítik a szülők a tanulókat.

A megnövekedett egyházi intézmények sok terhet levettek az önkormányzatok válláról, így nem számított, hogy lettek olyan települések is, ahol nem tudnak felekezettől független iskolát választani a családok. Valamint az sem okoz gondot a politikának, hogy helyzetbe csak az általuk minősített történelmi egyházakat hozták. Így aki más vallású, vagy más egyház tagja, mint amit a kormányzat elismer, nem juthat egyelő feltételekkel az egyházi iskolához.

Az oktatás elemzői között szinte egyöntetű a vélemény, miszerint a kjelenlegi Kormány a számára kedvező egyházi iskolákba akarja terelni az elitképzést. Számukra az állami rendszernél is kedvezőbb feltételeket biztosít:
Egyházi fenntartású köznevelési intézmények legfőbb, az állami fenntartású intézményektől eltérő szabályozásai (20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet):

- vallási tekintetben elkötelezetten működhetnek

- nincs kötelező tanulófelvétel, nincs kötelező csoportlétszám

- kerettantervet a fenntartó (egyház) választhat

- tankönyvet a fenntartó (egyház) választhat

- bizonyos feltételek teljesítése esetén kiegészítő támogatást kaphat

- igazgatót a fenntartó (egyház) nevez ki az oktatásért fgelelős miniszter egyetértésével

Miközben az egyházi fenntartású iskolákról messze az a hír járja, hogy kiemelkedő minőségű oktatási eredményeket érnek el, ha közelebbről vizsgáljuk, a hozzáadott pedagógiai értékek nem egyértelműen kiemelkedők.

“Az egyházi iskolák többsége értelemszerűen elkötelezett saját egyházának ideológiája iránt. A korszerű pedagógiában azonban nem egy kész sémát, ideológiát plántálunk a gyerekbe, hanem sokféle világszeméletet mutatunk be neki, és segítünk neki, hogy maga konstruálja meg a saját világszemléletét. Ezt a konstrukciós folyamatot kell a gyerekben elősegíteni, ez a modern pedagógia feladata. Nem mondhatjuk, hogy ez a fajta pedagógiai szemlélet minden világi iskolában ott van, mint ahogy azt sem, hogy minden egyházi nélkülözi. Erről a problémáról azonban őszintén kellene beszélni, és nem szabad az egyházi oktatás elleni támadásként felfogni.” (Nahalka István, oktatáskutató)

Végeredményben e fenti sorok magyaráznak mindent, aminek az iskolában történnie kell. Legyen az egyházi vagy állami, alapítványi vagy magán.

Amiért sokak számára mégis az egyházi iskolák vonzóbbnak tűnnek, az a feltételezés, ami szerint a vallási tanítások, a szeretet, az emberiesség és a békesség járja át ezeket az intézményeket. Hogy az ott tanító pedagógusok, a diákok mind jó emberek és magas erkölcsi értékekkel bírnak, lehajolnak az elesőkhöz és segítik a kirekesztetteket. Mindezek az emberi nagyságok azonban jól láthatóan ugyanúgy nincsenek meg bizonyos egyházi iskolákban, mint bármely másban. Azaz, amit hiszünk az egyházi iskolákról, az jó lenne nagyon, de sajnos nem evidens. Hasznosabb volna, ha ezeket az értékeket felénk, egyszeri emberek felé gyakorolná a klerikális közeg és nem a hatalom felé. És jó volna persze, ha nem felülről mondanák meg nekünk, mi a vallás, és ki az egyház. De ez már egy másik beszélgetés.

Képek: Pinterest

 Forrás: (Nahalka István: Az írástudatlanságról a kompetenciamérési adatok alapján)

A fennálló hatalom nem először kukkant be a hálószobánkba. Még az Alaptörvénybe is beleépítette, hogy családként, házastársként csak férfi és nő közötti kapcsolatot érthetünk. Nagy felháborodást váltott ez ki akkor, a média, a közélet számos szereplője tiltakozott, miképp lehetséges az, hogy alapvető emberi jogunkat, a választás szabadságát kérdőjelezi meg a hatalom.

Ma, amikor a párok gyermekvállalási hajlandóságát minősítik az állami vezetők, amikor beletenyerel ostoba tulok módjára a politika az életünkbe, megint felhorkanunk. Ez talán még jobban a húsunkba vág, mint a meleg házasság kérdése, hiszen többünket érint. De hiába minden megnyilatkozás, hiába emeljük fel a hangunkat, látható, hogy ez nem befolyásolja őket. Egy dolog jutna el az igerküszöbükig, ha végre valódi reakcióként, csökkenne a támogatásuk. De valahogy a 21. század Magyarországán, a képviseleti demokrácia sajátosan elnéző.

Bizonyára vannak olyanok, akik ezzel a rezsimmel szimpatizálnak, erre a kormányra szavaznak, azokat a politikusokat éltetik, akik ezeket a médiahirdetéseket elrendelik, amelyben a kívánatos gyerekszámot erőltetik, mégsincs, vagy nem lehet gyermekük vagy csak egy született. Bizonyára vannak olyanok, akik szerint rendben van a kövéri retorika, de alapvetően jószándékú emberek. Bizonyára vannak olyanok, akik őszintén hiszik, és gyakorolják, hogy a legfontosabb dolog egy nő életében, ha sok gyereket szül. És ezzel nincs is semmi baj. Mindenki higgyen és gondoljon, ami neki jó. De ha ezek jószándékú emberek, akkor miért hagyják, hogy másokat intézményesen, kollektíven megszégyenítsenek, kirekesszenek? Hiszen ez őket, vagy közvetlen családtagjait, barátait is érinti, érintheti.
Arra vagyok kíváncsi, hogy ezek az emberek, mit gondolnak, éreznek akár egy-egy személyes élettörténet, akár a soviniszta nyilatkozatok, hirdetések kapcsán? Meghosszabbítják majd ezeknek a férfiaknak a felhatalmazását, mert elnézik ezt az otrombaságot? Vagy végre lesznek olyanok, akik elismerik, hogy van egy határ, ami után nem lehet szimpatizálni ezzel az állásponttal? Mert hogy leginkább rajtuk múlik, meddig mehet ez még így tovább… Mi írhatunk még ezer és ezer cikket, beszélgethetünk, a gyerekünkkel, aki majd normális lesz. De ettől ez az ország nem lesz normális, csak ha végre a "haveroknál" és a “rajongótábornál” is betelik a pohár. Van erre esély?

Én addig pótcselekszem, mint sokan mások is. Nincs más eszközöm.

Egy Disney klasszikus újkori epizódjában, ahol Tigris színre lép, Micimackó és társai a jól megszokott ügyefogyottsággal és kedveskedéssel kutatják Tigris családját. Mindent elkövetnek, hogy boldoggá tegyék Tigrist. Kutatják naphosszat a családtagokat, levelet írnak a tigris család nevében, beöltöznek tigriseknek, de persze lelepleződnek, mert nem felelnek meg Tigris elvárásainak, nem olyanok, mint a tigris családtagoknak lenniük kell. Tigris átmenetileg el is szomorodik, sőt, haragszik is a betolakodókra, akik nem méltók nemhogy a tigris családságra, ettől fogva a barátságra sem. 
A történet végén, amíg sok viszontagságon mennek keresztül együtt, még a csekély értelmű medve is tudja, és a Tigris is rájön, hogy nem kell keresnie a családját, hiszen megtalálta már, ott voltak eddig is. A többiek próbálnak kedvére tenni, gondoskodnak róla, aggódnak miatta, keresik ami mindvégig ott van. Megosztoznak bánatában, örömében. Egyszerűen csak együtt élik mindennapjaikat és összeköti őket a szeretet.
 Ez jellemzi a családot. Az összetartozás, egymás értése és segítése a mindannapokban, jón és rosszon való osztozás. A közösségvállalás, az elfogadás, a másik döntéseinek elfogadása és tiszteletben tartása, legyen bár szamár, malac vagy nyúl az illető. Tudjuk ki a családunk. A legkisebbek is tudják. Mert érzik.


Köszönjük szépen, nem kell megmondani nekünk, ki a családunk. Pláne nem kell leírni, nem kell az iskolában megtanítani, nem kell kötelezővé tenni. Majd megtaláljuk mi magunk, megnevezzük mi magunk és szeretjük őket mi magunktól!


Aki másképp hiszi, javaslom neki Micimackó örökbecsű mondását: „Gondolj, gondolj, gondolj!”

Képek: Pinterest