Szülő2.0

Az alternatív vagy magán iskolák sokféle program és módszer szerint dolgoznak. Van, aki a nyelvoktatást, a sportot, mások a gazdasági vagy művészeti képzést tűzik zászlajukra, vagy egyéb speciális igénynek felelnek meg. Abban azonban többnyire megegyeznek ezek az iskolák,  hogy a szigorúan vett tananyag mellett, vagy azzal együtt a diákok egyéni szükségleteit, mentális, lelki dolgait is figyelembe véve, mentorként állnak a gyerekek mellett és kísérik végig a tanulmányaik során.

Szülői körökben és szakmai fórumokon tájékozódva egyre több és pontosabb szemponttal és elvárással találkozunk az iskolát illetően. Az esetek egyre nagyobb részében tudatos az iskolaválasztás, nem csak egy letudni való dolog. Csaknem valamennyi vélemény szerint a szülők gyermekük számára a legjobb iskolát választanák, hogy sikeres, kiegyensúlyozott felnőtté váljanak.
Viszont abban nagyon nagy eltérések mutatkoznak, hogy ki mit ítél sikernek, mikor elégedett a gyermek iskolájával, teljesítményével. Az elvárások nem csak az iskola pedagógiai programjára, hanem tanáraira, felszereltségére, a kommunikáció módjára és az iskolai élet valamennyi részletére kiterjed.

Az elmúlt öt évben látványosan megjelent az az új igény, hogy az állami oktatástól eltérő szemléletű iskolákba járjanak a gyerekek. A meglévő magániskolákban óriási a túljelentkezés, és egyre nagyobb számban indulnak új, tanári vagy szülői közösségek által életre hívott iskola kezdeményezések. Sok esetben ez nagy terhet ró a szülők vállára első sorban anyagiak terén, de mégis, ma már nem csak a gazdagok kiváltsága az alapítványi oktatás, hanem azok a középosztálybeli családok is ezt az utat választják, akiknek az állami rendszer kínálta tanítási módszer vagy felkészítés nem felel meg. Az alternatív iskolák azokat a tevékenységeket és szerepeket vállalták fel, amelyet az állam nem tud, jelenlegi rendszerében nem képes teljesíteni.  Ezek lehetnek az egyéniség diktálta sajátosságok, valamilyen sajátos nevelési igény, vagy világnézet, életszemlélet vagy a versenyképes tudás megszerzésére irányuló elvárás.

Az alapítványi és magániskolák magukat független iskolaként definiálják, s bár az elnevezés nem terjedt el széles körben, egyaránt jól fejezi ki közös jellemzőiket és különbözteti meg őket a közoktatás más szereplőitől.

A független iskolák egyrészt a gyermekeik számára többletszolgáltatást kereső középosztálybeli családok számára, másrészt a lemaradók, kiesők támogatására jöttek létre. Tevékenységükkel innovatív, gyermekközpontú szemlélettel egyben fontos társadalmi feladatot is ellátnak. 
A független iskolák az állami, önkormányzati oktatási kínálatot pótló és kiegészítő feladatot látnak el, valamint helyettesítő szerepet is betöltenek. Magyarországon mintegy 1200 független óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző és főiskola működik. Ezekben mintegy 16 ezer pedagógus és két-háromezer gazdasági, technikai munkatárs dolgozik. Adó befizetéseik megközelíti az intézményeknek utalt állami támogatás összegét. Megközelítőleg 250 ezer tanuló jár ma független iskolába.

Az független iskolák összehasonlítása az állami ill. önkormányzati fenntartású intézményekkel változó eredményeket mutat. Nem lehet kijelenteni, hogy egyértelműen jobbak vagy rosszabbak ezek az intézmények. Előkerülnek kimagasló eredmények, kompetenciamérések, nyelvi vagy szakmai versenyek, egyéb iskolán kívüli megmozdulások során, de a hagyományos iskolai rangsorokban, amelyek a továbbtanulási és felvételi eredmények alapján állítanak sorrendet, általánosan elmondható, hogy nem szerepelnek a legjobbak között.
Ennek egyik oka, hogy ezekben az iskolákban tudatosan nagyon heterogén a diákok összetétele ezen intézmények felvállalják hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő vagy speciális nevelési igényű ill. egyéb okokból a hagyományos oktatási rendszerből kiesett tanulókkal való foglalkozást. Sok esetben az is ok, hogy ezen iskolák pedagógiai megközelítése alapvetően kizárja a „versenyistálló” szellemet.

Az független iskolák jelentősége egyrészt abban rejlik, hogy alternatívát nyújtanak és színesítik az oktatási palettát. Alternatív, innovatív pedagógiai módszereket alkalmaznak, sajátos világnézeti vagy filozófiai, altruista célokat valósítanak meg, speciális igényekkel rendelkező tanulócsoportokat és szülőket szólítanak meg. Másrészt ma is pedagógiai műhelyként működnek és ezzel a közoktatásra is jótékony hatással vannak.

A független iskolák száma az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt. A közoktatást érintő központosító törekvésekbe nehezen illeszkednek, de jelenlétük szükségessége és jótékony hatása nehezen vitatható. 

Kép: Pinterest

Ebben a sorozatban a különféle iskolatípusok kerülnek terítékre. Nem a felvételi eredmények, nem a vizsgaszbályzatok és nem a trendek azok, amik alapján bemutatásra kerülnek, hanem azok az egyetemes emberi értékek, amelyek szerintem fontosak, és az adott rendszer vagy módszer hosszú távú hatása alapján. Lehet gondolkodni!

Akik most vagyunk szülők, és itt Magyarországon nőttünk fel, többnyire a rendszerváltás előtt jártunk iskolába. Azokkal a komcsi, avittas, korlátolt szemlélettel találkoztunk, amivel ma, a gyermekeink iskoláiban is. Nem nagyon lepődünk meg, ismerjük a részleteket. Persze közben eltelt már majdnem harminc év. Ma Magyarországon leginkább ez az iskola.

Tudásalapú társadalom helyett munkaalapú társadalmat a népnek! Felkiáltással törli le homlokáról a verejték cseppet szenvedélyesen a nemzeti vezető, aki elhivatott kollégáival együtt ráncba szedi az elkanászodni látszó polgárságot. A rend és a fegyelem mindenek felett! Lehetőleg ne legyenek egyéni utak, egyéni gondolatokra nincs szükség, sok szorgos hangyácska építse egységesen a hont.

Mindeközben a világ a 21. században a kitárulkozásról és befogadásról, a globalizációról, a különbözőségek értékéről, a másság elfogadásáról, a kreativitásról, az egyéni professzionális tudásról szól. Nem baj, nálunk másképp lesz ez, a világ nem tudja, mi a jó. Szerencsére mi magyarok tudjuk.

Mindaz, ami a rendszerváltáskor elindulni látszott, a már-már gondolkodó, aktív és progresszív irányba mozduló közoktatás, az elhivatott pedagógusok, a műhelyek, a civil kezdeményezések parkolópályára téve. Lépésről-lépésre szisztematikusan, gondosan, nem zavartatva a “közönség” véleményétől zajlik az előadás: az állami iskola.

Közoktatás helyett köznevelés!

Legyen több szakmunkás, mint amennyi érettségizett diák! Magyarországon túl sokan érettségiznek, túltermelés van diplomásokból, ellenben nagyon kevés a szakmunkás. Így aztán, akit lehet, ki kell szórni tizenhatévesen a rendszerből, hogy dolgozni állhasson. Bár a képzetlen, írni olvasó alig tudó, digitális készségekkel nem bíbelődő szakmunkás nemigen fog munkát találni a piacon, de az már nem az oktatási kormányzat problémája. Mielőbb megszabadulunk tőlük, annál jobb!

A helyi társadalomtól a központba kerültek az iskolák. Innen könnyebb a vezérlés, nem zavarják meg a rendszert a helyi igények, a szülők és gyerekek, a pedagógusok, a piaci szereplők. Nem zavar közbe az élet.

Központosításra kerültek a pedagógusok is. A Nemzeti pedagógus Kar és Etikai kódexe védőhálója alá vonta a tanácstalan pedagógusokat, hogyan is kellene viselkedniük. Életpálya modellük segítségével biztonságosan és jól adminisztráltan tervezhetik a karrierjüket, “Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”.

Nemsokára következnek a gyerekek, akiknek három éves koruktól már kötelező óvodába járni, majd hat évesen iskolába, hiába, ha ezt a szép kort megérték, tanuljanak tisztességet! Természetesen a kötelezően előírt körzetes intézményben a kötelezően előírt tankönyvekből, kötelező kerettanterv alapján.

Bevezetésre került az egész napos iskola. Nehogy kísértésbe essen a szülő vagy a gyerek, és otthon valami mással, másképp foglalkozzon, mint amit az iskolában előírtak. Kár, hogy nem sikerült, mert akár jó is kisülhetett volna ebből a gondolatból. Ha a gyerekek sajátosságait figyelembe vevő napirendet alakítottak volna ki a szakami irányítók. Ha például reggel a korán dolgozni iduló szülők korán kelő gyerekeinek jut idő az ébredésre, ha a 4-8 tanórát nem egymás utánban kellene ledarálni délelőtt, hanem sok játékkal, mozgással megszakítva szét lehetne húzni egész napra, ha valaki tovább gondolkodott volna néhány lépést….

De nem volt rá idő, mert ott toporgott már a hit- és erkölcstan kérdése, - nemsokára etika tantárgynak keresztelt - amikor végre megtaníthatjuk a gyerekeknek mit hogyan kell. Ennyike!

Ja és nem csak a szellemnek, hanem a testnek is meg kell adni! Mindennap kötelező testnevelés, közben daloljunk pajtások, mert jó a kedvünk!

És amikor eddig elértünk, már sírva röhögtünk, írjuk a portfóliót, várjuk a felügyelőt, gallért felhajtva osonunk haza, be a lépcsőházba, ráfordítjuk a kulcsot, nagylevegőőő… Reggel hatig kuss. A rettegett autó még nem áll meg a ház előtt éjjelente.

Közoktatás helyett köznevelés. Csak az felejtődik el, amit már az antik világban is tudtak a tanítók, hogy nem a szabályok és törvények, amelyek változást és fejlődést indítanak el, hanem a példamutatás, és az együttélés. Ha elnézem, milyen példát mutat a nevelő szándékkal fellépő kormányzó elit, lehet, hogy inkább a komcsi tanácsi iskolát választanám. Akkor legalább mi voltunk a legvidámabb barakk.

Képek: Pinterest, Sulinet

Egy baráti társaságban lelkendeztem a minap, milyen szuper iskolát találtunk a gyereknek, milyen ragyogó módszerek és emberek és közeg és szemlélet, és tényleg, hogy van ilyen… Más pedig felteszi magának a kérdést, vajon nem tett-e rosszat a gyerekének, hogy az állami utat választott? Mit veszít, mit vesz el a gyerektől?

Vélhetően semmit. Én azért a mennyekben járok, és megdicsőülök, milyen jól beágyaztam a gyereket, de persze nem ezen múlik. Hátbaveregethetem magam, de valójában nem az iskolán múlik. Vagy nem csak az iskolán.
Nagyrabecsült férjecském örökérvényű igazsága, hogy jó iskola nincs. Van olyan, ami nem okoz túl nagy károkat. És azért ilyenből sok van.

Ha van egy olyan környezet, főleg otthon, ahol létezik az önbizalom, a megbecsülés, a hit, hogy minden egyre jobban megy majd, ahol nem úgy tartjuk, hogy eredendően mindenki vagy nagyon okos, vagy ha valamit nem tud, akkor abban béna, akkor mindenre van lehetőség, és nincsenek akadályok.

Leültethetem úgy a gyereket tanulni, hogy ráparancsolok, ez a kötelességed, addig innen fel nem állsz, amúgy sem megy ez neked olyan jól, persze én is hülye voltam hozzá… vagy hihetem, és közvetíthetem, hogy képes vagy rá. Ha nem megy olyan jól, akkor újra és újra nekiállunk. Gyakorolod, ismét nekifutsz, és menni fog.

Mindez rajtunk a nevelőkön múlik. És itt van jelentősége az iskolának, a pedagógusnak. Ha előre beskatulyázzuk magunkat, egymást, ki miben jó, ki milyen beállítottságú, akkor az úgy is marad. Pedig aki látott már gyereket, az tudja, hogy hetek, hónapok alatt változnak, fejlődnek óriásiakat. Vannak olyan készségek, amik lemaradnak, majd felgyorsulva túlszárnyalják a várakozásokat. Vannak olyan tantárgyak, amik valamiért nehezen mennek a fejbe, de egyszer csak történik valami, például rendszeres gyakorlás, vagy érdekes, élményszerű prezentálás, és erőre kap egy olyan képesség, ami eddig rejtve pihengetett.

Vannak sikertelenségek és kudarcok. Közhely, de senki nem úgy született, hogy mindent tud. És ez jó. Mert ha valamit megtanulok, akkor az egy valódi érték. Mert megmásztam egy hegyet. Leküzdöttem, megoldottam. Jöhet a következő.
Az iskolának erre kell megtanítania. Írni, olvasni, számolni mindenki megtanul, különböző szinten persze. Nem az a kérdés, hogy az ismeretek milyen gyorsasággal vagy hatékonysággal jutnak be, hanem az, hogy kialakul-e egy hozzáállás, egy kedv, egy vágy arra, hogy csináljam. 
Ez a hétköznapi történésektől a jellem és viselkedés fejlődésen át a tanulásig mindenre vonatkozik.

Sokat segíthetünk szülőként vagy pedagógusként, ha saját és mások hibáira, tévedéseire lehetőségként tekintünk.

Ezért figyelem elképedve azokat a helyzeteket, amikor egy rosszabb dolgozat után a szülő megbünteti a gyereket, vagy a pedagógus nem ad lehetőséget a javításra. Mert ezzel csak konzerváljuk a nem tudást, a sikertelenséget, a kudarc élményt. Ha egyszer elrontottad, akkor így is maradsz. Pedig ez nem igaz! Ki lehet javítani egy rossz doglozatot, egy nem megtanult tananyagot, javítani lehet egy rossz házasságon vagy egy sikertelen fogyókúrán, egy elrontott munkán. Bármikor és bármennyiszer újra és újra neki lehet futni! És ez az érték, nem pedig az, ha valaki egyből tökéletes.

Legyen minden nap egy kis idő arra, hogy átgondoljuk, átbeszéljük a napunkat. Meséljük el egymásnak, számoljunk be az eseményekről, jó és rossz élményeikről. Nézzük meg, hol, miben hibáztunk, mikor döntöttünk rosszul, netán ért-e bennünket kudarc. Ha igen, akkor mondjuk el, mit tanultunk ebből. Ha a gyermekünk ugyanígy tesz, akkor mindig lesz energiája, és lendülete, hogy ne magábaroskadjon egy-egy sikertelen eset után, hanem azon munkálkodjon, hogyan tudja megfordítani az eseményeket.

Ugye, minden rosszban van valami jó? Hogy ezt elhiggyük, és ennek tudatában éljünk, folyamatosan fenn kell tartanunk magunkban a változtatásra való képesség szemléletét.
Ha ez így van, akkor ezt látják tőlünk a gyermekeink is. És ők sem áldozatok, hanem lehetőségekkel teli, önálló emberekké válnak. Akiket ugyanannyi kudarc, nehézség vagy hibás döntés fog kísérni az útjukon, mint bárki mást, csakhogy ettől nem fognak összeesni, hanem megtanulják, hogy rajtuk múlik a változás.

Ja, hogy közben szembe jön egy-egy hülye tanár? Szembe jön. Ahogy szembe jönnek majd hülye kollégák, főnökök, szomszédok. De ettől még képesek leszünk bármire, mert nem rajtuk múlik. 

Képek: Pinterest

A játék a legkomolyabb dolog, ami történhet velünk. És a legjobb is, ha valóban komolyan vesszük. A játék nem csak egy tárgy, hanem a gyerek számára minden. Minden, ami körülveszi, minden, ami jelent valami fontosat. Ezért nem mindegy, milyen játékot választunk.

Hogy mi a legjobb játék, arról végtelen találat van az interneten. Érdemes azonban még időben, az év végi ajándékozások előtt felkészülni és egy-egy stratégia mentén dönteni, nem csak a reklámok hatására cselekedni.

A játékok értékelése több fórumon is zajlik. Elsődleges információként ott a csomagoláson jelzett iránymutatás, mit fejleszt az adott játék. Aztán vannak különböző hazai és nemzetközi minősítő rendszerek, amelyek osztályozzák a játékokat. Emellett ott vannak a reklámok, a barátok akiknek mind vannak kedvenc játékai. És ha imponáló az előadás, akkor a gyermekünk megkívánja az adott játékot. De hogy valóban szeretni fogja-e, és hasznára válik-e, azt nehéz megjósolni.

A szülők gyakran fordulnak a pedagógusokhoz, hogy javasoljanak okos, fejlesztő játékokat. Vagy olyan alkalmazásokat keresnek, amelyek valamilyen ismeretet közvetítenek. De a túl direkt funkciók ritkán járnak sikerrel. A legjobb játék varázslatos a gyerekek számára. Olyan világba röpíti, ahol neki fontos szerepe van. A játék akkor jó, ha gondolkodásra, képzeletre, cselekvésre ösztönzi a játékost. Így a tárgyak maguk, csak kellékei lehetnek a játszásnak, eszközök, amik önmagukban nem elégítik ki a játék iránti vágyat. Ezért látjuk sokszor, hogy egy-egy értékes játék mellett egy egyszerű dobozzal, madzaggal tovább elvan a gyerek, hosszabb ideig leköti magát.

Az úgynevezett okosjátékok vagy fejlesztő játékok, olyan szituációk, problémák elé állítják a gyerekeket, amelyek megoldása, elképzelése, továbbgondolása a játékosra van bízva. Ezeken a szituációkon keresztül tesznek szert új ismeretekre, gyakorlatra, és új tudásokra.

A reklámokban látott babák, robotok, egyéb tárgyak legtöbbször azért vonzók, mert aktivitás közben kerülnek bemutatásra. Egy másik fiú vagy lány élvezettel játszik, dobálja, tologatja stb azt a tárgyat, és látszik rajta, hogy beleképzeli magát az adott tárggyal egy-egy szituációba. Ettől jó a játék. Ha megkaptam, de nem tudom belevarázsolni a saját világomba, akkor nem lesz jó játék.

A társasjátékok témájuktól és tartalmuktól függetlenül fontos felkészítői az iskolás éveknek. A nagyóvodásokat a rendszeres társasjátékkal az alapvető számolási műveletekre, mennyiségi megkülönböztetésre, a türelemre, együttműködésre, koncentrációra, kudarcélmény feldolgozására tudjuk felkészíteni. Az első osztályos tanítónk azt javasolta nyárra, hogy mindig legyen kéznél, elöl egy társasjáték és játsszunk a gyerekkel rendszeresen. Ezzel készüljünk az iskolára, ne előre tanulással.

Találkozhatunk olyan játékokkal is, amelyek a gyűjtésről, rendszerezésről szólnak. Ez is egy jó játék, ahol szerepeket, illetve fontosságot tulajdonítunk az egyes elemeknek, és a kollekció darabjaival, mint egyes szereplőkkel törődünk. Esetleg az egyes darabok a társas együttélés szabályait, konfliktusokat tudnak modellezni a gyerekek számára.
Az iskolában nagy sláger a focis kártya. A fiúk amellett, hogy gyűjtik, cserélik a kártyákat, mindnek ára van, és alapvető számolási készségeiket fejlesztik. Emellett megtanulják a zászlókat, az országokat, a segítségünkkel ezeket elhelyezhetjük a földgömbön.
A gyűjtés önmagában egy nagyon jó tevékenység, nézegetni, rendszerezni a darabokat, vágyakozni egy-egy új példányra. Persze nem így: “Bélyeget gyűjtöttem./ Papa hozott egyszer egy kilót./ Azóta nem gyűjtök bélyeget.” (Svéd gyerekvers, Siv Widerberg: Bélyeg)

Nem felejthetjük és nem mehetünk el a számítógépes játékok mellett. A nagyobb gyerekek között az egyik legnépszerűbb műfaj, ami sokszor elkísér minket felnőtt korunkig. Épp ezért érdemes ezzel is tudatosan bánni, kiaknázni az előnyöket és a javunkra fordítani.
Kutatások igazolják, hogy a számítógépes játékok megváltoztatják az agy szerkezetét, és ez a változás gyakran pozitív. A játékok növelik a kreativitást, a reakcióidőt és a döntéshozatalt. További előnyöket is említenek a kutatók, mint pl. javul a szem-kéz koordináció, a szem ennek révén például jobban alkalmazkodik a látási viszonyokhoz, így az éjszakai vezetési képesség javul. Azoknál, akik cselekvés/tevékenység alapú videojátékokkal játszanak, 25 százalékkal gyorsabb a döntéshozatali képesség. Egy másik tanulmány szerint pedig a gyakorlott játékosok hatnál több dologra is képesek egyszerre odafigyelni anélkül, hogy összezavarodnának.

A stratégiai játékok az agy flexibilitását növelik, rugalmasabb és összeszedettebb gondolkodásra lesznek képesek a játékosok. Sokan még mindig azt hiszik, hogy a számítógépes játékok rajongói elszgetelt zombiként élnek.  A Journal od Computer-Mediated Communication kutatása szerint az online játékokkal feljeszthető a társadalmi élet. Sok játék közben kell kommunikálni, kapcsolatot építeni. A University of Michigan kutatói a 12 évesek körében végzett felmérése eredményeképp arra jöttek rá, hogy a játékok hatására jobb rajzokat készítettek és jobb eredményeket értek el a gyerekek az írásbeli teszteken.

Ugyanakkor persze az is ismert a kutatásokból, hogy az erőszakos játékok csökkentik az érzelmi kontrollt és depresszióra, befelé fordulásra is hajlamosíthatnak. Tehát első lépésként nem mindegy, milyen tartalmú számítógépes játékkal játszunk.

Az oktató tartalmú, a fejlesztő, gondolkodtató vagy az ún. komoly játékok különösképpen jó választás, főképp, ha olyan konzolos játékot választunk, amely közösen játszható, ezzel is erősítve a szülő-gyerek vagy egyéb szociális kapcsolatokat.

A játék választásnál fontos tehát ismernünk a gyermekünket, hogy a képzelet világába milyen tárgyak illeszthetők bele. Esetleg mi az, ami továbbviszi a gondolkodását.

Legyen az akár digitalis, akár hagyományos játékfajta, különleges, amikor a szülőkkel, testvérekkel közösen találunk olyan elfoglaltságot, amiben minden résztvevő jól érzi magát. Ha olyan tevékenységet találunk, amiben sok időt tudunk együtt tölteni, az a legjobb játék. A közös kikapcsolódás, az együtt végzett feladatok többet tanítanak gyermekeinkenek, mint bármennyi fejlesztő játék vagy iskolai foglalkozás. Jó játék, ha közösen készítünk süteményt, együtt párosítjuk a zoknikat, vagy ha társasjáték vagy építőkocka mellett töltjük az időnket. Vélhetően a legértékesebb játékok azok lesznek, amelyeket a szülőkkel együtt tudnak játszani a gyerekek. Felnőttként nehéz bekapcsolódni a gyermeki játék világába. Nehéz egy-egy szerepbe beleképzelnünk magunkat, önfeledten brummogni vagy csatakiáltásokkal ugrándozni, de mindannyiunknak van olyan terep, ahol otthonosan mozoghatunk. Az egyik szülő inkább a kézműves dolgokban, a másik az építésben jeleskedik, netán a nagymama a szerepjátékok során érzi jobban magát, a gyerek mindegyiknek örülni fog. Mert a közös játék biztonságot és szeretetet jelent. És ebből tanul a legtöbbet.

Ha a számítógépes játékok körében szeretnétek elmélyülni, keressétek fel a Tanárblogot, ahol a kutatási eredmények mellett konkrét játék leírásokat, letölthető játékokat találtok!

Forrás: http://www.superlink.hu/a-konzol-jatekok-elonyei-es-hatranyai

http://tanarblog.hu/search?term=szám%C3%ADtógépes%20játékok&page=1

képek: Pinterest

Fáradt gyerekek? Nem, nem ülnek magukba roskadva, nem szunyókálnak a padon, nem ásítoznak naphosszat. Hangoskodnak, rohangálnak, nem tudnak leállni. Túlpörögnek. Nem hallják a szót és állandóan beszélnek. Mert fáradtak. Fékezhetetlenek. 

Délután ha hazajönnek, tanulnak, leckét írnak, külön órára járnak, vagy szervezünk valamilyen hasznos programot, majd tévéznek, tableteznek, xboxoznak. Közben beszélünk hozzájuk és beszéltetjük őket, minden napra kell valami tanulság, előre lépés, nincs megállás, fel kell nőni. Ha véletlenül van néhány perc szünet, máris indul az aggodalom, elég jól teljesítek mint szülő, elég jól teljesítek-e, mint gyerek. Millió inger információ, minden órában feladat, valami újdonság, ami szinten tartja a pezsgést. 

A gyerek, mikor hazaér, itt a játékidő. Konkrét 2 óra hosszat tart… Beleveti magát a saját projektjébe. A napközbeni ingerek közül választ egyet és azt folytatja szisztematikusan feldolgozza. Legyen az a régészet, kalózok, tudományos, vagy iskolás játék. Ezeket kell újra élni, feldolgozni, tovább vinni tökéletesíteni. Halomban állnak a kartonok, ragasztók csillám papírok, cipősdoboz, újságpapír és  és egyéb kreatív felszerelések. Alig hogy bekap egy falatot, máris rohan dolgozni. Közben magyaráz, beszél folyamatosan. Én pedig szédülök.

A minap mondom neki, miért nem pihensz? Miért dolgozol itthon is? Gyere, unatkozzuk. Készítsünk köpőcsövet és nem, nem baj, ha nem lesz professzionális. Nem, nem kell, hogy messze menjen. Gyere, nézzük meg mennyi falevelet szed össze a szomszéd kertész, vagy ugráljunk egylábon a lépcsőn. Vagy hallgassunk zenét és bambuljunk kifelé, könyörgöm, ne legyen semmi.

Jó, jó máris, csak beírom, kiszínezem, felakasztom, leragasztom, átszerelem…. És közben nincs megállás, keze-lába jár, időnként fut egy kört, hangosan beszél. Persze így rendezi össze magában a napi ügyeket. Egy-egy otthoni, maga által választott feladatához visszatérve feszültséget old, kiegyenlít, feldolgoz. De ehhez is a feladatcentrikus szemlélet a minta.   
Fáradt és elkpata a gépszíj. Mert reggel héttől, este nyolcig nem áll meg. Állandó ingerek között él, nincs kikapcsolás se otthon, sem az iskolában.

Hogy én mekkorákat unatkoztam gyerekkoromban, azt el sem merem mondani. Valahogy szitok szó lett mára az unalom. Valamiért méltatlan és kellemetlen, szégyellni való és ciki unatkozni, nem csinálni semmit.

Ha unatkozunk, akkor magunkban vagyunk. Gondolkodunk dolgokon, eljátszunk lehetőségekkel, megfigyelünk, csak úgy vagyunk. Cél nélkül. És ez legalább olyan fontos, mint tenni, akarni, csinálni. Így kerülök magamhoz közelebb, így pihenem ki magam és a környezetem. Kipihenni magam. Magamtól is elfáradok.

Az óvodában a délutáni alvás, még annak is, aki nem alszik már, egy jól behatárolható szünet. Fekvés, alvás, besötétítés, mese, ellazulás, csöndes rajz, semmittevés, firkálgatás. Van olyan iskola, ahol elsőben figyelnek erre, ahol van lehetőség kivonulni, kikapcsolni. De sok helyen nem lehet, és valljuk be, mi sem tesszük meg ezt magunkért rendszeresen. Pedig vannak jó és rövid praktikák, amik megfogadhatók, megtanulhatók és megtaníthatók. Nem kell ehhez zennek, vagy jóginak, vagy ezoterikusnak elnni. Egyszerűen lehet magunknak jót tenni anélkül is, hogy bármilyen különösebb jelentőséget tulajdonítanánk neki. És meg lehet ezt tanítani a gyerekeinknek is.

Reggel ébredjünk tíz perccel hamarabb. Ágyban vagy kávé mellett, egymás ölében vagy a kádban. Adjunk magunknak időt, adjunk időt az ébredésre. A kisgyereknek is jobban indul a napja.

Tanítsuk meg magunkat és a gyereket is néhány percig csendben és mozdulatlanul lenni. Eleinte nehéznek bizonyul, vezessünk be naponta egy fix időpontot, amikor befelé fordulunk, hallgatjuk a lélegzetünket. Ez először egy perc, majd feltornázzuk tíz percre. Ez mindig kéznél van, ha túl sokminden történik körülöttünk.

Csakúgy mint mi magunk, a gyerekek számára is délután kezdődik az újabb műszak. A családdal. Azt várja mindenki, hogy a munkából hazatérve kedves, szórakoztató, csevegő családtagok üljenek össze és kellemes arcukat mutassák. Ez gyakran senkinek sem sikerül. Mert fáradtak vagyunk, és otthon is teendő vár a gyerekekre úgy, mint a szüleikre. Kezdjük a csenddel a délutánt, akár mielőtt belépünk a lakásba.

Az esti szertartás, az elalvás körüli tevékenységek nagyon fontosak a pihenés, és megnyugvás szolgálatában. Ha ez noszogatással, konfliktusokkal, harsánysággal jár, akkor nehéz lesz az elalvás, a nehéz elalvás pedig nem segíti a pihenést, marad a fáradtság.

Kezdjük az estét korábban. Jobb az ágyba kerülve még elbeszélgetni, nagyobb adag mesét elolvasni, több zenét meghallgatni. Nagyobb az esély a kikapcsolódásra.

Találjunk ki olyan játékot, szokást, ami segíti a leállást. Legyen ez egy masszázs, vagy símogatás, mondókázás, vagy egyéb olyan játék, amit sötétben, halkan lehet monoton végezni. Ez belevezethet az ellazulásba.

Tanuljunk meg unatkozni ismét! Legyünk csak úgy, következmény és lekiismeret furdalás nélkül. Mert ezek alatt az idők alatt tesz nagy ugrást a tudásunk, a fejlettségünk, lecsillapodnak a kedélyek és elmélyülnek az ismeretek.

Jön a téli szünet, remek alkalom, hogy kulcsra zárjuk a könyveket, füzeteket, az ünnepek ne feladatok, hanem élvezetek legyenek, és engedjük el magunkat.

Ki-ki  a maga módján, tessék unatkozni!

Képek: Pinterest