Egy baráti társaságban lelkendeztem a minap, milyen szuper iskolát találtunk a gyereknek, milyen ragyogó módszerek és emberek és közeg és szemlélet, és tényleg, hogy van ilyen… Más pedig felteszi magának a kérdést, vajon nem tett-e rosszat a gyerekének, hogy az állami utat választott? Mit veszít, mit vesz el a gyerektől?

Vélhetően semmit. Én azért a mennyekben járok, és megdicsőülök, milyen jól beágyaztam a gyereket, de persze nem ezen múlik. Hátbaveregethetem magam, de valójában nem az iskolán múlik. Vagy nem csak az iskolán.
Nagyrabecsült férjecském örökérvényű igazsága, hogy jó iskola nincs. Van olyan, ami nem okoz túl nagy károkat. És azért ilyenből sok van.

Ha van egy olyan környezet, főleg otthon, ahol létezik az önbizalom, a megbecsülés, a hit, hogy minden egyre jobban megy majd, ahol nem úgy tartjuk, hogy eredendően mindenki vagy nagyon okos, vagy ha valamit nem tud, akkor abban béna, akkor mindenre van lehetőség, és nincsenek akadályok.

Leültethetem úgy a gyereket tanulni, hogy ráparancsolok, ez a kötelességed, addig innen fel nem állsz, amúgy sem megy ez neked olyan jól, persze én is hülye voltam hozzá… vagy hihetem, és közvetíthetem, hogy képes vagy rá. Ha nem megy olyan jól, akkor újra és újra nekiállunk. Gyakorolod, ismét nekifutsz, és menni fog.

 

Mindez rajtunk a nevelőkön múlik. És itt van jelentősége az iskolának, a pedagógusnak. Ha előre beskatulyázzuk magunkat, egymást, ki miben jó, ki milyen beállítottságú, akkor az úgy is marad. Pedig aki látott már gyereket, az tudja, hogy hetek, hónapok alatt változnak, fejlődnek óriásiakat. Vannak olyan készségek, amik lemaradnak, majd felgyorsulva túlszárnyalják a várakozásokat. Vannak olyan tantárgyak, amik valamiért nehezen mennek a fejbe, de egyszer csak történik valami, például rendszeres gyakorlás, vagy érdekes, élményszerű prezentálás, és erőre kap egy olyan képesség, ami eddig rejtve pihengetett.

Vannak sikertelenségek és kudarcok. Közhely, de senki nem úgy született, hogy mindent tud. És ez jó. Mert ha valamit megtanulok, akkor az egy valódi érték. Mert megmásztam egy hegyet. Leküzdöttem, megoldottam. Jöhet a következő.
Az iskolának erre kell megtanítania. Írni, olvasni, számolni mindenki megtanul, különböző szinten persze. Nem az a kérdés, hogy az ismeretek milyen gyorsasággal vagy hatékonysággal jutnak be, hanem az, hogy kialakul-e egy hozzáállás, egy kedv, egy vágy arra, hogy csináljam. 
Ez a hétköznapi történésektől a jellem és viselkedés fejlődésen át a tanulásig mindenre vonatkozik.

 

Sokat segíthetünk szülőként vagy pedagógusként, ha saját és mások hibáira, tévedéseire lehetőségként tekintünk.

Ezért figyelem elképedve azokat a helyzeteket, amikor egy rosszabb dolgozat után a szülő megbünteti a gyereket, vagy a pedagógus nem ad lehetőséget a javításra. Mert ezzel csak konzerváljuk a nem tudást, a sikertelenséget, a kudarc élményt. Ha egyszer elrontottad, akkor így is maradsz. Pedig ez nem igaz! Ki lehet javítani egy rossz doglozatot, egy nem megtanult tananyagot, javítani lehet egy rossz házasságon vagy egy sikertelen fogyókúrán, egy elrontott munkán. Bármikor és bármennyiszer újra és újra neki lehet futni! És ez az érték, nem pedig az, ha valaki egyből tökéletes.

Legyen minden nap egy kis idő arra, hogy átgondoljuk, átbeszéljük a napunkat. Meséljük el egymásnak, számoljunk be az eseményekről, jó és rossz élményeikről. Nézzük meg, hol, miben hibáztunk, mikor döntöttünk rosszul, netán ért-e bennünket kudarc. Ha igen, akkor mondjuk el, mit tanultunk ebből. Ha a gyermekünk ugyanígy tesz, akkor mindig lesz energiája, és lendülete, hogy ne magábaroskadjon egy-egy sikertelen eset után, hanem azon munkálkodjon, hogyan tudja megfordítani az eseményeket.

Ugye, minden rosszban van valami jó? Hogy ezt elhiggyük, és ennek tudatában éljünk, folyamatosan fenn kell tartanunk magunkban a változtatásra való képesség szemléletét.
Ha ez így van, akkor ezt látják tőlünk a gyermekeink is. És ők sem áldozatok, hanem lehetőségekkel teli, önálló emberekké válnak. Akiket ugyanannyi kudarc, nehézség vagy hibás döntés fog kísérni az útjukon, mint bárki mást, csakhogy ettől nem fognak összeesni, hanem megtanulják, hogy rajtuk múlik a változás.

Ja, hogy közben szembe jön egy-egy hülye tanár? Szembe jön. Ahogy szembe jönnek majd hülye kollégák, főnökök, szomszédok. De ettől még képesek leszünk bármire, mert nem rajtuk múlik. 

 

Képek: Pinterest