Szülő2.0

Ez a poszt nem a nemi szerepekről szól, hanem az együttlétről, a személyes kapcsolatokról. Írhatnám, hogy anyás nyaralás, vagy szülős nyaralás. Nálunk épp úgy alakultak a hétköznapok, a feladatok leosztása, hogy épp a Papa az, akivel kevesebb személyes időt tud eltölteni a gyerek. Így hát az apás nyaralás az a különlegesség, ami nyáron bearanyozza mindannyiunk egy hetét. Úgyhogy most, az apáké a főszerep!
NA

Június elején ünnepeljük az apák napját. Azaz, aki ünnepli. Egyre inkább szoktuk itthon is. Úgy vagyok ezzel, mint az anyák napjával. Olyan kötelező. És persze elcsépelt, de inkább a hétköznapi apáinkról szól az életünk, mintsem az ünnepeltekről. Sokszor tűnik úgy, hogy az apák jelentőségéről kevesebb szó esik. Pedig mint szülők, pont annyira esnek a latba. Egy az apák szerepét vizsgáló kutatás szerint  az apa nélkül felnövő gyerekek – és ez nem csak a fizikai, hanem a lelki távolságot is jelentheti – nagyobb valószínűséggel lesznek erőszakosak, rosszabb teljesítményt nyújtanak az iskolában, kamaszkorukban nagyobb eséllyel lesznek tagjai valamilyen tinédzserbandának. Azoknál a lányoknál, ahol az apai, a férfi minta hiányzik, vagy negatív, ott jellemzően kisebb a lányok önbecsülése, korábban kezdik a szexuális életet, valószínűleg sikeretelenebb párkapcsolatok elé néznek.

Az apa dolga nem könnyebb vagy nehezebb az anyákénál. Más mintát ad, jellemzően más tevékenységekben tud erős lenni. Ugyanúgy meghálálja magát, ha odaadjuk az időnket. Ha letesszük a könyvet, telefont, távirányítót. Ha elmeséljük, mit csináltunk napközben, ha megbeszéljük azokat a dolgokat már a kisgyerekkel, amik minket érdekelnek. Ha közösen végzünk el feladatokat az anyák nélkül, ha kettesben szórakozunk és töltünk időnként néhány napot gyermekünkkel. Az apáktól tanulják meg a fiúk, hogyan bánjanak a lányokkal, és a lányok, hogyan bánnak velük férfiak.

Az apáktól tanulják meg gyermekeink a küzdelmet, és az önkontrollt, a bátorságot és a kalandvágyat. A bizalmat, amit házastársunk felé érzünk, hogy ő is képes megbírkózni még a gyermeknevelés hatalmas feladatával is, amit mi nők olyan jól tudunk. Nehéz és érzékeny kérdés, kinek mi a feladata a családban. De ha egy pár azt mutatja, hogy tagjai a helyén vannak, és magából mindenki mindazt őszintén átadja, amire képes, akkor biztosan érzelmi biztonságban tud felnőni a gyerek.

De persze tudjuk, hogy az életünk nem csak az idilli gyereknevelésről szól. Valamelyik szülő óhatatlanul kiesik a napi rutin java részéből, mert hogy dolgozik. Sokat, hogy ellássa a családot, anyagiakban, szellemiekben egyaránt. Ez persze nem feltételezi, hogy a szülőpár másik tagja ne tenné ezt, de általában nincs egyensúlyban a mérleg nyelve. És ez jól is van így.

Sok családban a mamák töltenek több időt a hétköznapokban a gyerekekkel. Hozzák-viszik őket, intéznek, adnak, kapnak, szidnak, dícsérnek, problémát oldanak. Azaz, minden szinten részt vesznek a kicsik életében. Nyáron – télen, ősszel vagy tavasszal – adódhat egy-egy olyan nap, hét, amikor kicsit változhatnak az arányok. Mindenki felfrissülésére.

A nyári apás nyaralásainkat komoly készülődések előzik meg. Már csak azért is, mert apának, fiúnak nagy kihívás az előirányzott teljesítmény, idén a 80 km-es Kék túra útvonal, árkon-bokron, falvakon és erdei utakon keresztül. Mondhatjuk úgy is, hogy nomád. Mert sátorban, falusi házaknál, sokszor az egyéni leleményességre támaszkodva, úttalan utakon visz a kis csapat útja, hogy legyőzve önmagukat, a forróságot, a piszkot és a rovarokat, jóleső elégedettséggel térjenek vissza civilizációba. A vándortáborban, amellett hogy kettejük férfi dolgáról van szó, egy kis közösség tagjai is lesznek. Erre a túrára az összeverődő barátok egy új családot alkotnak. Új apákkal, anyákkal, testvérekkel és néhány háziállattal kísérve. Az új család pedig új helyzeteket, új szabályokat és rengeteg új élményt is jelent.

Hamar, már a második napra kiosztódnak a szerepek, ki, mit vállal, ki miben jó és ügyes, és ebben a gyerekeknek is komoly szerepet kell vállalni. A közel húsz fős kompánia étkezését, felszerelését, pihenőit és útvonalát megtervezni és kézben tartani persze a felnőttek feladata, de a gyerekek számára is fontos részfeladatok adódnak. Minden táborhelyen például felelőse van, hogy ne maradjon el semmilyen holmi. Az utolsó körülnéz, és ha talál valamit, annak a gazdája fizeti az aznapi fagyit a következő állomáson. A gyerekek gyűjtik a gyújtóst az esti tábortűzhöz. A túra alatt az ő feladatuk figyelemmel követni a kék jelet. A saját cuccok rendbentartása, hátizsákok ki és bepakolása, napkrémek és rovarirtók alkalmazása, szendvicsek elkészítése, kulacsok feltöltése mind saját hatáskör. Nincs egy anyaaaa, mamaaa, nyaf-nyaf segííííts a negyven fokban, hegynek felfelé sem. És nem azért, mert olyan keményen volnának fogva, hanem mert annyira más rendben, más környezetben, más szokások és szabályok mentén zajlik az életük, hogy eszükbe sem jutnak azok a hétköznapi rossz szokások, amelyekkel gyakran az idegeinkre mennek. A hétköznapi kényelem, a jól bejáratott szülői “személyzet” annyira távol van, és annyira távolinak tűnik, hogy eszükbe sem jut.

A környezetváltozás, a gyakran extrém körülmények olyan izgalommal árasztják el őket, hogy mindenáron a kihívásnak akarnak megfelelni és az önálló problémamegoldás, a teljesítmény mindennél fontosabb lesz. Még a lustaság is köddé válik. És mielőtt bárki azt hinné, hogy túlélő táborba küldjük a gyerkeinket, vagy valami átnevelő szigetre, gyorsan cáfolom! Ez nem kötelező. Sőt, semmi sem kötelező. Például ki lehet szállni. Lehet egy-egy napot lógni. Fel lehet hívni anyát, ki lehet borulni és lehet utálni is az egészet. De épp ezért, mert lehet, valahogy nincsenek végérvényes és visszafordíthatatlan helyzetek. Már csak azért is, mert a túrán résztvevő felnőttek számára épp olyan kihívás az egy hetes túra, mint a gyerekeknek. Közös vállalás, és közös nehézség végigjárni hegyet, völgyet. Izzadni, vakarózni, szomjazni, fura helyeken mosdani és aludni és menni végtelen sokat. És a közös kihívás eggyé kovácsolja a gyereket és az apját. Arról nem is beszélve, hogy annyit tanulnak, látnak és tapasztalnak, hogy aztán hetek múlva is arról beszélgetünk. Például ma reggel egy szántóföld mellett elhajtva, a termésről hallgattam egy kis expozét.

Mindezeken túl, ezeknek a kirándulásoknak a további értéke, egy másik dimenzióban, hogy a városi gyerekeink testközelből ismerik meg és élik meg a vidéki Magyarországot. Megismernek falvakat, állatokat, a természetet. Megismerik, hogyan lehet másképp élni. Érdekes, hagyományos vagy épp újszerű foglalkozásokkal találkoznak, lesz egy személyes viszonyuk, kötődésük a hazájukhoz. S mindez a saját tapasztalatukká válik, igazi belső élménnyé alakul, nem valami kötelező tananyag vagy propaganda termékként ég az agyukba.

A csodás persze az, hogy az egy hét alatt itt felszedett új szokásait haza hozta a hétköznapokba. Olyan hosszas unszolások, könyörgések árán sem teljesített vágyaim valósultak meg, amik miatt azóta is naponta többször csöndben ujjongok.

És hogy mindeközben mi van a Mamával? Arról akár egy másik poszt is szólhatna. Elég az hozzá, hogy van az évben egy hét, amikor magam kelek, magam fekszem. Az adott pillanat dönti el, mit csinálok. Lehet ez hasznos munka, vagy olcsó lustaság. És van egy hét az életemben, amikor hálát adok minden nap, hogy nem így kell leélnem az év hátralévő heteit.

Képek: Pinterest, családi