Ez itt a kérdés. Azaz, hogy nyáron mennyit vagy mennyivel többet, kevesebbet nyomkodjon az embergyerek. Vannak iskolák, akik szerint az egészséges egyensúly fenntartható tiltás nélkül is. Vannak, akik az áthághatatlan szabályokra esküsznek. Az ember lánya, fia pedig kapkodja a fejét. De vajon kitől tanulja egy óvodás, kisiskolás, hogyan kell élni?
NA

Kárpáti Judit megosztotta velünk a minap, mennyit tévézett. Csupa nem neki valót. És amikor dolgoztunk ezen a témán, azonnal nosztalgikus hangulatban kezdtük felidézni az ócska szoci műsorokat, tv adásokat és persze jókat röhögtünk. Fel sem merült a szüleinkben annak idején, hogy nem nekünk való a tartalom, vagy hogy káros hatások érnek bennünket.

Ma persze, mint annyi minden másban is, védtelenebbek vagyunk. Sokkal több információ és hatás ér bennünket is, és gyermekeinket is. Természetes az ösztön, hogy igyekszünk megóvni őket a túl sok, és felkavaró behatástól, de egyáltalán nem biztos, hogy ezt megtehetjük, vagy meg tudjuk tenni. Mert miközben igyekszünk “elugrani” az információ elől, abban élünk, és ez vesz minket körül. Nem tudunk úgy végigmenni az utcán, a boltban, az ismerősök és barátok között, hogy ne találkoznánk csomó olyan tartalommal, amit talán nem érzünk szükségesnek. Mégis elérnek bennünket, ha tetszik, ha nem. És akkor kezdenünk kell valamit ezekkel. Illetve hozzászokunk.

 

A hétvégén egy társaságban, az ebédlő asztalnál négy felnőtt és hat gyerek kezében volt végig mobil, vagy tablet, amik nyomogatásával a fogások közötti időt töltötték ki. Vagy a beszélgetés alatti csendeket, de volt olyan barátunk, aki miközben beszélgetett velünk, nyomogatta a telefonját. Meg is kérdezte valaki, hogy rögzíti-e az amúgy nagyon elmés eszmecserét, hogy a későbbiek folyamán kielemezze…. Természetesen nem erről volt szó. Egyszerűen csak a közösségi oldalra feltöltött képeket nézegette. A címeket, bevezetőket olvasgatta, de leginkább csak nézegetett. Vizuálisan lekötötte magát, az olvasással már nemigen bíbelődött.

Ez a szokás egy kis élcelődést szült, de tulajdonképpen mindenki átsiklott rajta, és az érintettek jó viccnek tartották, eszükbe sem jutott letenni, esetleg abbahagyni, és minden szentimentalizmust félretéve, egyszerűen csak ránézni a vele szemben ülőre. Nem, ezek nem jutottak senki eszébe. Ezek a pót- vagy mellékcselekvések a társasági eseményeken, már megszokottak és elfogadottak.

Csakúgy, amikor az anyukák az étterembe érkezéskor azonnal a gyerekek kezébe adtak valamilyen nyomogatni valót, nehogy zajt, kellemetlenséget okozzanak a “banditák”, vagy esetleg türelmetlenkedésbe fogjanak, amiért nem jön egy percen belül a még meg sem rendelt, csak fejben kitalált étel.

 

Miközben azon sopánkodunk, persze már aki, hogy a gyerekek rabjaivá válnak az eszközöknek, mi magunk lökjük oda őket, azokba a szituációkba, amikor értelmetlenül, hosszú ideig ülnek a tv előtt, játszanak a számítógépen, telefonunkon, tableteken. Akkor, amikor még volna más érdeklődése is, gyorsan rászoktatjuk őket a csendes és másokat nem zavaró tevékenységre, mert felnőtt életünkbe így illeszkednek be szépen. Valamint saját magunk szokásait is aszerint alakítjuk, hogy a közösségi oldalakon ki, milyen marhaságot tesz közzé, illetve azonnal közveítetnünk kell a legfontosabb családi esemnyeket, hogy mindenki tudja, ilyen szupi szülők is vagyunk mi. “Béluka biciklizik, Pistike átugrott egy szakadékot, Zsuzsika negyven perce hintázik.” Vagy egyszerűen csak “vagyunk mi, és nézzétek, miylen szép, idilli élete is van a mi kis családunknak!” A bejegyzés után még csekkoljuk, ki mit posztolt aznap, ki melyik tengerparti üdülőben pózol, illetve, hogy mik az aktuális fogyási trendek. Persze lenyomunk egy-egy menetet még a függőséget okozó játék alkalmazásunkon is, mindezt olyan fontos pofával, hogy mindenki azt hiszi, a főnök legfontosabb kérését teljesítjük éppen, e-mailen. És ha a gyerek negyvenedszerre nyarvog, hogy üssük már vissza azt a nyamvadt tollaslabdát, akkor felháborodva teszünk megjegyzést, hogy nem elég, hogy szabadság alatt is zaklatnak minket a munkahelyünkről, még be sem fejezhetünk nyugodtan egy levelet.
Őrülten fontosanak érezzük magunkat, ha minden hírt, tudósítást és eseményt azonnal megismerünk, és nagy veszedelemben érezzük magunkat, ha akadozik a wifi ellátás.

 

Mindeközben a gyerekünk, aki természetesen türelmetlen az étteremben, amikor rendelni és várni kell, nem azt tanulja meg, hogy a kellemetlen érzést el kell viselni, amíg megérkezik az első fogás, hogy ki kell várni, amíg sorra kerülünk, hogy esetleg nem túl érdekes egy csomó felnőtt között ücsörögni egy asztal körül, de kibírható. Mi nem vállaljuk be nem csak a saját unalmunkat, üres járatainkat, de nem tűrjük a gyerektől sem, hogy ösztönösen reagáljon, hogy a nehéz helyzetekből megtanuljon szituációkat, kialakítson magának technikákat azokra az esetekre, amikor kevésbé izgalmas az élet.
Sőt, azt látja tőlünk, hogy menekülni kell ezek elől, magunk elől. Bele kell zuhannunk egy virtuális világba, ahol lehetőleg sosem vagyunk magunk, mindig ér valami inger, ettől nem érezzük úgy, hogy magányosak maradunk a gondolatainkkal, esetleg a másokra való figyelmünkkel.

Ezzel a mintával nőnek fel, és amikor már kiskamasz gyerekünket valóban csak a kütyü köti le, akkor őt hibáztatjuk, meg a korosztályát. Eszünkbe sem jut, hogy lett volna néhány olyan év, amikor ennek elejét tudtuk volna venni.

 

Ha még ezelőtt állsz, vagy ha nem, de a magad és gyermekeid számára is egy másik minőséget szeretnél az életben megteremteni, mint amilyen a fentiekben vázolt, fogadj meg néhány könnyen tartható szabályt magad, és a családod számára.

  1. Adj teret a kütyüzésnek. Ez így elsőre épp az ellenkezőjét is jelentheti, de talán mégsem, ha magad és gyermekeid számára is vannak olyan helyek, időszakok, felületek, ahol engedünk a kütyü hívásának.
  2. Kütyüzzetek együtt! Azaz, legyenek olyan gépezéssel töltött alkalmak, amikor hús, vér emberek közösen szórakoznak az eszközzel. Lehet ez játék, vagy közös nyaralás, útvonal tervezés, on-line bevásárlás.
  3. Osszátok meg egymással az on-line térben töltött időtök élményeit. Ha lehet róla beszélgetni, egy másik síkon is megélni a kütyüzés adta gyönyöröket, akkor a személyes interakciót erősíted, miközben a nyomkodás hasznáról, illetve veszélyeiről is tudtok kötetlenül beszélgetni, nem csak irányított keretek között.
  4. Ne sajnáld az időt és energiát, hogy a digitális eszközök nyújtotta hasznos és előnyös alkalmazásokat felkutasd. A tablet nem csak az ördögtől való lehet. Találhatsz fejlesztő, a tanulást segítő alkalmazásokat, művészeti vagy tudományos élményekben lehet részetek, időt és pénzt takaríthattok meg, például a vásárlásnál. Esetleg létrehozhattok közösen a család számára fontos eseményekről filmeket, emlékeket, felkutathatjátok őseiteket, rokanaitokat.
  5. És legyenek olyan pillanatok, napszakok, események, amikor nem kütyüztök. Amikor rohangáltok, játszotok, együtt töltitek az időt az on-line tér nélkül. És legyenek olyan alkalmak, amikor azt látják a gyerekek, hogy a felnőtt életetekben is van olyan, amikor lehalkítod, kinyomod, nem veszed elő. Például beszélgetsz, olvasol, vagy csak figyelsz. Rá, magadra, másokra. Pihensz és nem veszel részt semmiben.

A gyerekek a szüleiktől tanulnak a legtöbbet. Később, amikor már a társaik lesznek fontosabbak, akkor is az a minta lesz a legerősebb, amit tőled lát. Még ha kipróbál időnként vad túlzásokat is. Szóval rajtunk múlik, hogy kütyü, vagy nem kütyü. És ez nem kérdés.

 

Képek: Pinterest