Ma meglepett a karácsony, fehér ünnepként köszöntött be. Hófehér köddel. A hajnali sötétségben az ablakon át láttam magam, ahogy gyerekcsizmám tapossa a havat, a kockaköves járdákon. Az úton halkan surrannak az autók, lassan forog a kerekük. A szomszédok köszöntgetnek, tompán visszhangzik a hangjuk a hóesésben. Senki sem lapátol már, az ünnepre készülődnek odabenn.
A csukott konyhaajtó mögül a frissen készült ünnepi ételek illata szivárog a szobába. Küzdünk a fával, balta csattog, hogy beférjen a talpba. Átrendezzük a szobát. Előkerülnek az előző este kötözött szaloncukrok, a karácsonyfadíszek. Emlékszem még valamennyire. Nagyanyám fáiról lopkodtuk haza a legszebbeket. Ő már rég nem állít fát. Kiöregedett. Majd vendégségbe jön, ahogy régen dédanyám is. És majd ő is csetlik botlik az ünnepség alatt, beleszól a terítésbe, és megszólja az ételeket. Mi pedig nevetünk. Jó öreg Dédi.
Anyám bosszankodik, nem sikerült úgy a sütemény mint szokott. A fa ferde, elkezdjük újra. Lassan díszíteni is kéne. Ki kell kötözni, mert eldől. A könyvespolc megtartja. Hangosabbra állítjuk a karácsonyi zenét. Jobb híjján énekelünk. A fényekkel kell kezdeni, arányosan elosztani az ágak között. Aztán jöhetnek a szaloncukrok. Hátra is kerüljön, ne csak előre zsúfoljátok! A gömböket ne ebbe a sorrendbe!
Szép lesz mindig, mire elkészül. Tökéletes. A fa alá bekerül a szent család, üres dobozok vissza a szekrény tetejére. Feltakarítjuk a nappalit, utolsó simítások. Átszellőztetni a lakást, hosszan, majd megfagyok! Ünnepi ruhát húzunk és mi gyerekek elvonulunk a szobánkba. Nagyok vagyunk már, de azért az ajándékokat az angylok hozzák. Afféle hagyomány. Persze halljuk, ahogy anyám és apám pakol.
Elhalványulnak a villanyok, kigyúlnak az ünnepi fények. Sorfalat állunk az ünnepnek. Egy pillanat csend. Egymás mellett állunk, egymagunk. A fenyő, a káposzta, a sült, a beigli illata ott van velünk. Ajándékozás. Könyvek. Bele lehet temetkezni. Koccintás, a vacsorához még készülődni kell, sok munka.
Vacsora után összeszedjük a csomagolópapírokat. Vendégek jönnek egy jó szóra. Rokonok, szomszédok. Együtt indulunk az éjféli misère. Anyám pakol. Az izgalomtól kipirult arcunkat lehűti a téli levegő, a szitáló hópelyhek.
Gyorsan elalszom. A csoda maga a csodavárás. Megtörtént ismét. Aztán még van néhány nap, amikor a fa ontja még magából a készülődés illatának emlékét. Aztán hullani kezd.
Világosodik. A köd nem szállt fel. Egész délelőtt marad. Legalább fehér lesz a karácsony, még ha nem is a hótól. A gyerek hurkolja a szaloncukrot. Szalad a lakás… Kicsit már ételszag van. Anyám majd vendégségbe jön. Ő már rég nem állít fát. Kiöregedett.
Képek: Pinterest
Utolsó kommentek