Már hetek óta folyik és egyre erősödik a karácsony nyomása. Mostanra nem lehet nem észrevenni. Itt az ideje az általános boldogságnak, ünneplésnek, meghittségnek. Legalábbis készülni kell ezerrel. És akinek nem sikerül, nagyon béna!
A női lapok hasábjaitól az iskolai készülődésen át, a szomszédasszony ügyeskedéséig, mindenhonnan a földre szállt angyali pillantások és repkedések kísértenek bennünket, és átszellemült arccal várjuk az óvodai ünnepséget, a beigli illatát, a karácsony esti bontogatást. És hogy mi vezet el addig? Na az, csak rajtunk múlik!
Mert amilyen az addig elvezető út, a készülődés hangulata, olyan az ünnep maga is.
A karácsony is csak olyan, mint az év többi ünnepe, csak sokkal inkább uniformizált, nagyobb a füstje, jobb a marketingje. Ja, és az év többi ünnepén kevésbé tartjuk fókuszban a szeretet kifejezést. Vagy legalábbis más értelmet adnunk neki, amikor egyszerűbb a gyerek szülinapját a harmincharmadik ostoba játszóházban megtartani, mert úgy nem kell beengedni a hülye Pistike szüleit a lakásba, és nem kell órákig mosogatni utánuk. És lesz ott egy bohóc/tündér/varázsló/celeb, aki majd leköti a gyerekeket, és nem kell csak félóránként egyszer válaszolni a feltett kérdéseire.
A szülinapi ajándékokat szerencsére nem kell kitalálni, mert úgyis a tv reklámok megválaszolják a kérdéseinket, mit is szeretne az egyszem, kétszem… sokadik gyermekünk.
A húsvét, a pünkösd vagy egyéb ünnepekkor egyszerűen kéznél lesz valami tabor, ahol jól lekötik a gyerekeket, és hulla fáradtan érkeznek haza, akkor már sok bajt nem okoznak. Meg okosodtak, ügyesedtek is! Szerencsésebb esetben becsekkolunk egy wellness szállóba, ahol nem kell kijönni a medencéből három napig, és az úszómester úgyis szól, ha van valami probléma.
Így aztán élménydús és mozgalmas ünnepeinkből csupán egy dolog vész el: mi magunk. Mert bár megfeleltünk a trendeknek, kielégítettük a vágyakat, letudtuk a kényelmetlen és macerás helyzeteket, kipipáltuk az ünnepeket, mégis vajon mitől nem érezzük olyan jól magunkat, mikor itt liheg a nyakunkban a karácsony? Talán mert lelki szemeink előtt ugyanúgy egy üres vállveregetés lebeg?
Tart még az iskola, hajtanak még a gyerekeink, és azt szeretnénk, ha a jó jegyek, a sikeres előmenetel mellett figyelmes, érzékeny felnőttekké válnának. Csakhogy mindez az iskolában nem megtanulható. Ezt csak tőlünk, a szüleiktől lesik el. És úgy fogják csinálni, ahogy mi csináljuk velük, egymással.
Ha hosszú, alapos tervezgetés során, személyes meglepetést készítünk, ha fáradságos munkával igyekszünk megvalósítani egymás álmait, ha a jelenlétünkkel, az indőnkkel ajándékozzuk meg családtagjainkat, a barátainkat, akkor van rá esély, hogy megértsék és megtanulják ezt a gyermekeink is.
Látszólag letudható egy csomó dolog. Rendelhetünk ételt a neten, mert az nagyon korszerű és kényelmes, és egyszerű. És gyakran meg is van a helye, az ideje. Nem az ünnepnap az. Vagy szerveztethetjük mással a vasárnapi szórakozásainkat, ez lehet üdítő és változatos, vagy kipróbálhatjuk, milyen az, ha otthonunkba engedünk be néhány barátot.
És megvehetjük a legdrágább kincseket vagy a legnépszerűbb játékokat, a valódi tartalom úgyis az lesz, mennyi időt és figyelmet fordítottunk a megajándékozottra.
Így karácsony előtt mindig arra gondolok, amikor éppen elkap és beszippantani készül a kollektív készülődés, hogy az időmet fogom adni. Még többet. Mert ez vagyok én, és ennél többet úgysem tudnék adni, mint magamból plusz perceket, órákat. Nem csak a téli születben, hanem a hétköznap délutánokon is többet fogok társasozni, fúrni-faragni, olvasni, menni, futkározni, beszélgetni, csendben hallgatni a gyerekkel, többet fogok a barátaimmal találkozni, figyelemmel meghallgatni, költözésnél segíteni, és többet fogok telefonálni, írni, válaszolni a rokonaimnak. És többet fogok olvasni, jógázni, szaunázni, sétálni és zenéthallgatni. Több időt fogok magamnak is adni.
Képek: Pinterest
Utolsó kommentek