Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Értelem és érzelem

Tudásalapú társadalom. Az nyer, aki a leggyorsabban, a legpontosabban szerzi meg az információt, és a legjobban tudja felhasználni. Aki naprakész, hiteles és korszerű. Aki állja a sarat és keményen dolgozik. Hogy erre ki képes azon is múlik, mennyire fejlett az érzelmi intelligenciája.

A mai gyerekeket figyelve megállapíthatjuk, hogy elképesztően okosak, tájékozottak, verbálisan sokszor erősebbek, mint mi magunk voltunk náluk tíz évvel idősebb korunkban. Az angol nyelv szinte észervétlenül költözik be a hétköznapjaikba, elképesztő tudományos és környezeti információk ragadnak rájuk. Hihetetlen sebességgel, szivacsként szívják magukba az ismereteket, és szülőt, tanárt egyaránt zavarba ejtő mélységekig tudnak elmerülni dolgokban.

Az információszerzés gyors és hatékony módjai az internet, a televízió, az ismeretterjesztő műsorok, könyvek, a szülői motiváció a tudás bekebelezésére, mind segítik ennek a különleges képességnek a kifejlődését.

Ezzel szemben azonban az érzelem lemaradva kullog az értelem mögött, aki mint felelősségteljes nagytestvér kézen fogva rángatja, vonszolja maga után a kisöcsit, aki lemaradt és kicsiny lábait kapkodja, hogy a nagyobb nyomába érjen. Sokszor elesnek, és hátráltatják egymást, így számos próbálkozás, előrelépés, fejlődés megtorpan, késlekedik.

 

A kisgyermekkori körülmények, az intézményi és családi rendszerek mind arra rendezkedtek be, hogy ezt a lépéstartást ne segítsék. Miközben az érzelmi fejlettség, az érzelmi intelligencia jelentőségét már évtizedekkel ezelőtt mainstream témaként emlegették a társadalomkutatók, mégsem alakultak ki a hétköznapokban erre irányuló programok, fejlesztések tömegesen. Pl. a közoktatás rendszerében nagyon nem.

Gondoljunk egy egyszerű iskolaérettségi felmérésre. Az iskolába lépés feltételeként csupa olyan érettségi feltételt figyelnek, amely belülről kialakult, a tudás meglétével, elsajátításával áll összefüggésben. Figyelmen kívül hagyva olyan alkalmassági kérdéseket, amelyek az egyéniség és a környezete kölcsönhatását, a környezeti adottságot figyelné. És a szemlélet később sem változik. 

A mai társadalmak családmodelljei is sokkal kaotikusabbak és érzelmileg kevésbé stabilak, mint voltak ezek úgy ötven évvel ezelőtt. Az életben való beválási startégiák próbálgatása, a megélhetés, a boldogulás a mai szülők számára is sokszor nehéz kihívást jelentenek. Emellett számukra is a munkavégzés, az előmenetel neveltetésüknél fogva nagyon nagy jelentőséggel bír, miközben az egyéni figyelem, a kapcsolatok, a személyes érzelmek nagyon kevés figyelmet kapnak a hétköznapokban.

És kialakul egy kognitív disszonancia, mert a ma gyakorló szülők jelentős hányada a saját gyerekkorában tapasztalt lelki távolságtartást igyekszik lecsökkenteni saját gyerekeivel kapcsolatosan, azonban az elvárásrendszert, az irányító szerepkört a legjobb szándékaik mellett sem tudják levetkőzni.

Mostanában is fut még a mozikban az Agymanók című Disney mese, ami az ovisok és kisiskolások mellett a szülőknek is segít tudatosítani az érzelmeket. 

Az érzelmi intelligencia fejlesztésére, az érzelmi élet megélésére, ami felvértezheti gyermekeinket a kihívásokkal szemben, az alábbi módszerek adhatnak választ:

Elfogadni azokat a sajátos igényeket, amikkel a gyerek rendelkezik. Úgy szeretni őt, ahogy neki az jó és megfelelő. Figyelembe venni az ő szeretetnyelvét, valamint megtanítani, megmutatni neki valamennyit.

Szülői interakció erősítése. Minél többet értő figyelemmel fordulni hozzájuk. A mindennapi élet kereteit ehhez igazítani.

Az ülj figyelmesen mint egy béka című meditációs könyv a tudatos jelenlét és a koncentráció fejlesztése mellett az érzelmekről és azok meg- és átéléséről is mutat hasznos gyakorlatokat. Önmagában ezek közös elvégzése is érzelmileg megerősíti a résztvevőket.

Beszélni és mutatni az érzelmeket.  Példamutatással, megélni az érzelmeinket. Nem elfojtani, jópofát vágni, hanem kinyilvánítani és azt is megmutatni, hogyan lehet ezekt kezelni. Szavakba önteni a dühöt a haragot a fájdalmat, ezek között különbséget tenni, de nem csapkodni ordítani, törni – zúzni. Ugyanezt a pozitív érzelmekkel is.

Lehetőleg meghagyni a korának megfelelő közegben. A mára fókuszálva, nem a jövőbeli előmeneteleket hajszolni. Mindent a maga idejében meg fog tanulni, el fog sajátítani.

Játszani hagyni sokat. A játék élményekkel, érzésekkel átszőtt tapasztalatszerzés. Ami beég. A tanulós helyzetek feladatcentrikusak, azaz teljesítenie kell ezekben a helyzetekben. Figyeljük meg a játékát, ott ismerhetük rá valódi természetére igazán.

Irodalom: http://fejlesztok.hu/szekciok/fejlesztopedagogusoknak/79-koragyermekkori-fejlesztes.html

Képek: Pinterest

 

0 Tovább

Felnőttet nevelünk

„Az anyukák, apukák gyakran azt javasolják a gyermekeiknek, hogy adjanak meg hamis életkort, nevet a Facebookos regisztrációhoz, miközben arra nevelik őket, hogy mindig igazat mondjanak. Nem magyarázzák meg a szülők, hogy mi a különbség az offline és az online hazugság között, de nem is tudnák, mert nincs is különbség!”- mondta egy előadáson Tari Annamária, aki az új generációkról tartott előadást.

Továbbgondolva, bizony mi szülők vagyunk azok, akik gyermekeinket ráállítjuk egy-egy helyesnek vélt, cukinak gondolt pályára, majd amikor az túlságosan is bejön, akkor rémülten kapkodunk… Mert milyen édi dolog is az, amikor a hároméves közösségi profiljában helyette írogatunk, vagy milyen édes is, amikor a még beszélni nem tudó, cumizó kicsinyünk a tableten ügyeskedik.

Mi vagyunk azok, akik a tv, számítógép elé ültetjük őket, mi mutatjuk meg a videocsatornát, a rajzfilmet. Egyetlen kétéves sem követeli magának, hogy IT alkalmazásokkal töltse az idejét. Minden kisgyerek örömmel gurítgatja a labdát, szaladozik a játszótéren vagy öltözteti a babáját, ha a számára kedves és fontos emberek a közelében vannak és teszik mindezt vele együtt. Mi hozzuk őket abba a helyzetbe, bár jószándék vezérelten, hogy minél előbb megismerjék a technikát, a televíziót.

 

Sürgetjük az időt, és minél előbbre hozzuk az eseményeket. Egyrészt mert nagyon várjuk, hogy lássuk őket milyen nagyon ügyesek, és helyesek ezekben a szituációkban, másrészt mert azt hisszük, hogy minél hamarabb szükségük van rá, nehogy lemaradjanak, harmadrészt mert sokszor könnyebb, ha egyedül eljátszanak, elvannak.

Mindezt nem bűnbakkeresés okán hánytorgatom fel, nem a felelősökre akarok rámutatni, csak felhívni a figyelmet, hogy mi szülők nem kiszolgáltatott szereplői vagyunk a gyerekekkel, kamaszokkal kapcsolatos társadalmi jelenségeknek, hanem aktív szereplői, résztvevői lehetünk. És van módunk ide-oda állni, előre vagy hátra lépni, javítani, korrigálni, módosítani. Lehetséges az interakció, az együttműködés, a közös platformok kialakítása, nem kell, hogy háborús helyzet alakuljon ki a tiltás és szabályozás mezsgyéjén.

Amikor a kezébe adjuk a tabletet, azzal a bizalmunkat is odaadjuk és ezzel együtt felvilágosítást, ismereteket is át kell adnunk. Például arról, mennyit és mit érdemes játszani. Hogy az interneten hogyan és mit kell vagy lehet keresni, nézni. A mi felelősségünk, hogy a bankkártyát hogyan állítjuk be, illetve elmondjuk-e a módját vagy biztonsági intézkedéseket teszünk a parttalan letöltésekkel kapcsolatosan.

 

Ha a közösségi oldalakra engedjük a gyermekünket, akkor úgy, ahogy annak idején anyáink minket is felkészítettek arra, kikkel lehet az utcán szóba állni, fel kell készítenünk nekünk is a gyerekeket arra, hogy kivel, hogyan kommunikáljanak, hogy hogyan építsen új kapcsolatokat, hogy mire vigyázzon, ha fényképeket készít és küldözget magáról, hogy a világháló többi részén is hús vér emberek vannak, akikkel csakúgy kell kapcsolatba lépni, ahogy a valós világban, annak minden pozitív és negatív előjelével együtt.

Természetesen ennek a generációnak a tagjait nem lehet és nem is szabad elszigetelni a technológiától, az új kommunikációs formáktól. Meg kell teremtenünk a hozzáférés lehetőségét, és rá kell állítanunk őket a korszerű pályákra. Ehhez magunkat is fel kell vérteznünk, föl kell készülnünk, képben kell lennünk! Mert nagyon hamar túlszárnyalnak minket – szerencsére!

Akkor tudjuk tudatos fenőtté nevelni gyermekeinket, ha mi magunk is tudatosan közelítünk szülői szerepünkhöz, és felelősséggel adunk a kezükbe információkat, ismereteket, tárgyakat. Nehogy visszájára forduljon az eredeti szándék.

Képek: Pinterest

 

0 Tovább

Lenni vagy nem lenni– Tv és technika az életünkben – 

Hát szülő legyen a talpán, aki egyértelműen eligazodik a digitális eszközök okozta káros, vagy hasznos hatásai között, és mérlegelni tudja, mikor, mennyi elég. Én úgy érzékelem, a közbeszédben kicsit nagyobb hangsúlyt kap a veszélyek felsorolása. Bizonyára minden lelkiismeretes szülő fel tud sorolni legalább öt olyan érvet, ami alapján gyermekeinknek nem kellene - vagy csak nagyon kevés - Tv-t, számítógépet, kütyüt használnia. Mégis alig van olyan gyerek, aki ne élvezné a gyerekcsatornák rajzfilm áradatát! Álljon hát itt néhány olyan gondolat, amely szerint nem ördögtől való a technika…

Első gondolat: TV-t nézni jó! (Vagy filmet, vagy számítógépet, vagy egyéb digitális tartalmat.) Aki nem így vélekedik, annak nemigen kell tovább olvasnia, mert aki nem néz otthon TV-t, nem kapcsolja be a gyerek előtt, nem ül a számítógéphez, nem nyomkodja élvezettel az sms billentyűket, annak nem merül fel a kérdés: mennyit nézzen a gyerek? A kicsiknél nem maguktól adódik, hogy tévézzenek. Minta. És ha azt látják, hogy ez jó, érdekes, és rendszeres, akkor nézni fogják. És miért hazudjak, tényleg jó. Szórakoztat, érdekes, kikapcsol, tanít, érzelmeket generál, elgondolkodtat, stb…

Második gondolat: nincs megváltoztathatatlan szokás. Ha úgy érezzük, mi magunk is erős viszonyban állunk a “műszaki osztállyal”, de gyerekeink mindenképpen, próbáljuk ki az ősi elterelő módszert. Ami persze főképp az elején sok energiát és állhatatosságot kíván, de garantáltan beválik! Ugyan melyik kisgyerek választaná inkább a technikát, mint a saját szüleit? Figyeljük meg, mikor van a gyereknek leginkább igénye a rajzfilmre. Ne tiltsuk! Ha erre kerül sor, halmozzunk egy adag játékot a közelébe, és üljünk le játszani. Építsünk, kártyázzunk, sakkozzunk, öltöztessünk babát, vagy vágjunk ki papírpillangókat. Ha ezt először látja tőlünk, bizonyára gyanakodva figyel majd egy ideig, de aztán elfordul majd a TV-től, és odafigyel. Néhány alkalom múltán ki lehet kapcsolni, vagy már be sem kell majd.

 

Harmadik gondolat: csokit is mértékkel zabálunk! Ugyanígy nem járunk mindennap vidámparkba, nem veszünk mindennap új játékot, nem tartunk, csak évente egyszer karácsonyt, farsangot, nem hívjuk meg mindennapra a barátainkat. A tévézés is nagyobb örömöt okoz, ha mértékkel, tudatosan használjuk! Megtaníthatjuk a gyermekeinknek, hogy egy örömteli dolog túlzott élvezete sokszor az ellenkező hatást váltja ki. Megfájdul a hasunk, elfárad a testünk, megúnjuk a játékot, elfogy az öröm…. De ha arra kijelölt időpontban, tervezett időközönként nézzük, akkor mégjobban örülünk, előre várjuk, izgatottak vagyunk, készülünk rá!

Negyedik gondolat: Végtelen lehetőséget nyújt egy egyszerű, butának mondott rajzfilm is a tanulásra, a tanításra. Feltéve, ha élünk a lehetőséggel. Ha vesszük a fáradságot, és odaülünk mi is, és belekukucskálunk a mesébe, biztosan találunk néhány olyan momentumot, amiről aztán tudunk beszélgetni. Netán új ismeretekkel gazdagíthatja a tudásunkat. A rajzfilmekből kiindulva, továbbgondolkodhatunk, esetleg együtt tanulhatunk a kicsikkel.

Néhány példa erre: Miki egér játszótere alkalmat adhat arra, hogy kör, négyzet, háromszög alakú formákat rajzolgassunk. Tűzoltó Sam-ék Postas Pat, Bob a mester vagy a Szirénázó Szupercsapat segít megtanulni a szakmákat, az életmentést vagy akár a városszerkezetet is. A rajzfilmek alapján készíthetünk otthon rajzos, lego vagy kartonmakett kisvárost, amit a gyerek rendez be, és keresi meg a szereplőket hozzá.

Nagyobb korban például az Állati küldetés, T-Rex Expressz vagy a Lili a kis boszorkány konkrét tudományos ismereteket is közvetítenek. A természetismeret és a történelem az óvodás és kisiskolás gyerekeket nagyon elvarázsolja. Olyannyira, hogy a mesén túl is beleképzeli magát, továbbjátsza, továbbgondolja. Pláne, ha adunk hozzá egy kis muníciót, az adott korszakról további információkkal szolgálunk, további képeket mutatunk. Kisiskolások akár konkrét projektet is alapozhatnak egy-egy mese epizódra (szóljon az bogarakról, fáraókrók, dínókról), amiből kiindulva segítséget kaphatnak az internetről, könyvtárba mehetnek, múzeumot látogathatnak.  És máris használták a fantáziájukat, gondolkodhatnak önállóan, beleélhetik magukat mesevilágukba.

Ötödik gondolat: nem tőlem származik, de nagyon fontos! “A modern technikákban ugyanúgy benne van a jobb világ lehetősége, ahogy az elidegenedésé” (http://urbanplayer.hu, Az év eddigi legjobb appja) Szóval tehetünk úgy, mintha nem ez venne bennünket körül, csak akkor egy olyan világot mutatunk a gyerekeinknek, ami nem valós. Inkább tanítsuk meg őket arra, hogyan tudja hasznosan és magát megvédve használni a tévét, a számítógépet, az internetet. Különösen a nagyobb iskolásoknál, csak ártunk azzal, ha eltiltjuk őket a technikától. Béna dolog, ha valaki azért nem nézhet egy menő sorozatot, mert a szülei nem engedeik. És menő, ha a szülei választás elé állítják, bíznak a józan eszében, és mérlegre teszik számára, mit kockáztat, ha túlzott mértékben nézi a tévét, vagy a nem neki való tartalmakat. Ez persze feltételezi, hogy a szülők állandó jelenléttel és segítő kézzel támogassák a gyerekeket

Azt szeretnénk, ha gyermekeink sikeresek és boldogak lennének. Ha megállnák a helyüket. Ha magabiztosak lennének és nem maradnának le. Ma itt van ez a technika dolog.. ezzel kell a szülőknek és a pedagógusoknak megbírkoznia. A kovakövön és a tűzgyújtáson már túl vagyunk.

Képek: Pinterest

0 Tovább

Apád minek nevelt?

“A Papa munkája, hogy hallgatja a híreket, sokat beszél telefonon, és bejár az irodájába megbeszéléseket tartani. A Mama számítógépezik egy csomót, könyvet olvas, telefonál vagy konferenciára megy, szokott még rendezvényt csinálni és kerámiás is volt.” – Válaszol a majdnem hétéves arra a kérdésemre, nekünk, a szüleinek mi a munkánk.

Nem egyszerű a mai szülők feladata, ha gyermeküknek arról akarnak beszélni, mi is a foglalkozásuk… Hajdanán, úgy harminc évvel ezelőtt, az osztály csaknem minden tagja egyszerű néhány szavas megfogalmazással a többiek tudtára adhatta, kik a szülei. Ha ma erre kérem a gyermekem, igencsak bajban van, s nem azért mert nem mesélünk a munkánkról. Sokkal inkább, mert mi magunk sem tudjuk egy szakma alá besorolni azokat a tevékenységeket, amiket végzünk.

 

Persze még ma is van egy csomó olyan foglalkozás, amivel könnyebb helyzetben vagyunk. Az orvos, ügyvéd, fodrász, boltos stb… még mindig könnyen és egyszerűen azonosítható. Azonban a megélhetést hozó tevékenységeink sokszor rendkívül elvont, részfeladatokat vagy több szakmát is érintő komplex tevékenységet takarnak, netán életünk során, szakmai fejlődésünkben sokféle feladatkört elláttunk, többmindenbe beletanultunk, az életfogytig tartó tanulás jegyében is.

A környezetvédelem, az egészségügyi tudományok és az informatika területén ma már olyan új és eddig ismeretlen tevékenységek alakultak ki és terjednek, amelyekről a nem szakembereknek szinte fogalmuk sincs.

Mit tehet hát a szülő, aki saját, vagy az osztálytársak szülei a család, a baráti társaság munkájáról akar beszélni gyemrekének, a világ működését a szakmák, a munakvégzésen keresztül szeretné bemutatni, megtanítani?

Ha arról beszélünk, éppen milyen munkafolyamatban vagyunk, a tevékenységünk milyen célt tűzött ki, mit kell elérnünk, miért dolgozunk, az megvilágít egy csomó összefüggést a világ működéséről. Ha nem szakmákban, egy-egy tevékenységben gondolkodunk, hanem együttműködésről, kreativitásról, alkotó attitűdről beszélgetünk, akkor egy tágabb értelmezését adhatjuk a munkavégzésnek. Ha létre hozunk valamit, akkor nem csak egy kötelező, elvégzendő feladattal állunk szemben, hanem saját magunkat, a gondolkodásunkat az emberiség kibontakozását mutatjuk meg.  Az iskolai munkának, a tanulásnak is valami ehhez hasonló összefüggés rendszert kellene megvilágítania. Ahelyett, hogy a kötelező házifeladatok, a kihegyezett ceruzák, a bebiflázott adattömegek körül zajlanának az események.

Miközben a gyerekek java reggel nyolctól katonásan ül az iskolapadban, a szülők életébe beköszöntött egy kevésbé formális, mégis annál felelősségteljesebb, a közösséget közvetlenül érintő és munkaidőt mellőző munkavégzés. Vagy sokszor nem is nevezhető munkának, hanem életcél, feladat, hivatás. Ezt kell elmondanunk, erről kell beszélgetnünk. És nem csoda, ha azt látják a mi munkavégzésünkön, hogy élmény alapú, rugalmas, bennünket motivál, akkor felteszik a kérdést, nekik mi dolguk a katonás, szögletes, fegyelmezett rendszerben.

Egy nemzetközi kutatás szerint a munkaadók az alábbi öt készséget várják el az iskolából kikerülő leendő munkavállalóiktól: tudásépítés, IKT használat, önszabályozás, valódi problémák megoldása, kollaboráció. Ezekről kell beszélnünk, hogy ezeket hogyan érjük el, hogyan fejlesztjük ki magunkban.

És hogy húsz év múlva milyen újabb szakmák jönnek? Arra a jövőkutatóknak csak jóslataik vannak. Egy néhány évvel ezelőtti írás, már eljátszott a gondolattal: http://www.origo.hu/tudomany/20111216-jovokutatas-urturizmussal-klimavaltozassal-nanotechnologiaval-osszefuggo-foglalkozasok-jonnek.html

Irodalom: http://tanarblog.hu/attachments/2951_5_21_szazadi_tanulas.pdf

Képek: Pinterest

0 Tovább

Hova menekülünk?Mit tanítsunk a menekültekről

A nyolcvanas évek derekán egy az Egyesült Államokban dolgozó magyar társadalomkutató - aki jelesül közeli hozzátartozóm - egy budapesti rádióinterjúban arról beszélt, hogy az USA-ban nem tudják, hol van Magyarország, sőt, kb semmit sem tudnak rólunk. Akiknek van valamilyen fogalmuk az országról, azok úgy képzelik, hogy itt állandóan jön fel vagy megy le a nap, muskátlik virágoznak a földszintes házak ablakaiban és lóháton közlekednek az emberek. Kis túlzással valószínűleg még ma is sokan vannak így Magyarországgal. Mi pedig nagy nemzeti érzetű felháborodással állapítjuk meg, mekkora tahók az amcsik, akik összekeverik Budapestet és Bukarestet.

Tesszük mindezt úgy, hogy közben gyűlöljük és megszabadulnánk a bevándorlóktól, a szírektől vagy mittudoménmilyen nemzetiségű sötét bőrű vándoroktól, akik összepiszkítják a mi amúgy gyönyörű és tiszta, pedáns országunkat, meggátolják a remek vasúti hálózatunk működését, vagy fennakadást okoznak az autós közlekedésünkben, egyáltalán megzavarnak minket a békés, nyugodt és kényelmes európai életünkben. Ezek, akik sátrakban laknak és biztos tevén tevegelnek egyik dűnéről a másikra….

Hát ennek is kb annyi relevanciája van, mint a nyolcvanas évekbeli muskátlis sztorinak.

Ha valaki nem értené: nem, nem sátrakban élnek otthon a szírek. Nem most silabizálják az európai betűket, kultúrát, nem most ismerkednek a commodore 64-gyel. Szép és kiegyensúlyozott polgári élet volt Szíriában, Afganisztánban mindaddíg, amíg a nemzeti arrogancia nem fosztotta meg az embereket a kényelmes, békés élettől.

 

Egy alternatív oktatási rendszerekkel is foglalkozó közösségi oldalon kb egy hete megosztottam egy videót, ami egyszerűen, érthetően bemutatja, mi történt a menekültek hazájában, hogyan próbálnak megélni és túlélni olyan hétköznapi tanárok, orvosok, könyvtárosok és bolti eladók, a többi pont ugyanolyan emberrel együtt, mint akik mi is vagyunk. Ezt azért is tettem ki, mert meggyőződésem, hogy beszélgetni kell a gyerekekkel arról, mi is történik ezekkel az emberekkel, és a bonyolult és megosztó politikai nézetek és állásfoglalások, elemzések helyett a történelmi jelenséget, az emberi tényezőt kell megvilágítani és bemutatni.

Néhány hozzászólás nagyon megrémített. Nem csak azért, milyen végtelenül ellenséges és gonosz gondolkodást mondanak sokan magukénak, ezt ha akarom, ha nem hallom a médiából, hanem azért is mert egy olyan közösségben, ahová az alternatív oktatást előnyben részesítő szülők és pedagógusok csatlakoznak, ahol a nyitottság, a másság, az elfogadás az egyik alappillér és összekötő elem, még ott is teret kap a gyűlölködés és a kirekesztés. (https://www.facebook.com/VanMasikIskolavalaszto)

Anélkül, hogy belemennék abba a hónapok óta tartó politikai szájkaratéba, amit kis túlzással az ország minden polgára vív menekült kérdésben, álljon itt néhány példa, amely tettekben mutatja meg, hogyan lehet egy lehetetlen és embertelen helyzetből is építő, oktató, az empátiát és a tárgyi tudást is fejlesztő alkalmazásokat létrehozni mindennapjainkban. Otthon, vagy az iskolában.

Az elsőt hívjuk egyszerűen Szíria projekt-nek. Egy ország, egy számunkra ismeretlen nép és kultúra megismerésén keresztül, földrajzi, történelmi, irodalmi ismereteket adhatunk át abból a tananyagból, amit amúgy is meg kell tanulni. Egy aktuális téma, amit a gyerek így vagy úgy amúgy is hall, érdekesebb, mint a nettó ismerethalmaz, amit meg kell tanulnia, így a tananyag is könnyebben megy és a világ megismerése, a nyitottság, az empátia is fejleszthető.

Persze ehhez kell az iskola is, ahol lehetővé teszik ezt a fajta gondolkodást a pedagógusoknak, és kell a pedagógus is, aki hajlandó ezzel plusz órákat dolgozni.

Családi emlékezet. Nem nagyon hiszem, hogy él ebben a Közép-Európában olyan család, akinél ne lett volna közvetlenül jelen valamikor az elmúlt száz évben az üldözés, a kirekesztés, a szabadság korlátozása. Ha rokonaink, családunk életén, történetein keresztül tekintünk a menekültekre, emberi sorsok jelennek meg. Nem mellesleg a családfa kutatás megint egy remek eszköz egyéb tartalmak és ismeretek megtanítására, akár iskolai környezetben is.

Keressünk – korosztálynak megfelelő – mesét, regényt, filmet, ami az üldözéssel, kirekesztéssel kapcsolatos. A szerencsét próbáló szegénylegény, Elmer az elefánt, Anna Frank naplója vagy Khaled Hosseini regényei (stb) segíthetnek megérteni, bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, amikor mások jóindulatának vagyunk kitéve.

 

Merész vállalkozóknak: a hétköznapokban segíteni. Segíteni a menekülteknek mellettük, adományokkal. Segíteni a szomszédnak, a sarki hajléktalannak, a romáknak, más gyűjtéseken részt venni. Elvinni a kajamaradékot egy szervezetnek, állami gondozott gyerekeket nyaraltatni, összeszedni a megúnt játékokat, ruhákat és kitenni a közösségi polcokra.

 

Mennyien vagyunk, akinek a kamasz gyereke külföldre készül egyetemre vagy dolgozni? Hányan lennénk vérig sértődve, ha lebevándorlóznák őt? Ja, hogy az más? Pont mint a muskátlis sztori….

 

11 Tovább

Szülő2.0

blogavatar

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek nem alkalmazhatók. mit tehet egy szülő, ha ő maga is, és gyermeke is egy új kultúra szülöttje. kis generációelmélet, digitális kultúra, 21. század. magunknak kreálunk mintákat.

Utolsó kommentek

Követők

nianna

Címkefelhő

iskola (36),szülői minta (27),tanulás (19),21. század (19),nevelés (15),iskolakeresés (12),oktatás (10),család (9),tanítás (9),szabadidő (9),felelősség (7),alternatív (6),agresszió (5),tanár (4),érzelmi intelligencia (4),tudás (4),fejlesztés (3),program (3),empátia (3),nyár (3),értékelés (3),magántanuló (3),digitális kultúra (2),szigor (2),pihenés (2),szeretet (2),szülő (2),karácsony (2),digitális (2),partneri viszony (2),szolgáltató iskola (2),fehérneműszabály (2),pedagógus (2),óvodaválasztás (2),verés (2),halál (2),szabadság (2),z generáció (2),hit (2),alternatív iskola (2),halloween (2),játék (2),alternatív tanulás (2),gyerekkor (2),különóra (2),elismerés (1),vakáció (1),bizonyítvány (1),művészet (1),robot (1),Nevelés (1),tisztelet (1),fejlődés (1),Szülői minta (1),Sport (1),büntetés (1),érzelmi ntelligencia (1),nyitott (1),technológia (1),autóvezetés (1),okos program (1),korszerű tudás (1),gondolkodás (1),szünidő (1),okos étel (1),egészség (1),étkezés (1),tanóra (1),kultúra (1),boldogság (1),boldog gyerek (1),szabad játék (1),robotika (1),új írástudás (1),programozás (1),kódolás (1),dícséret (1),halottak napja (1),megosztás (1),használható tudás (1),tudástranszfer (1),új tudás (1),trambulin (1),mozgásfejlesztés (1),ugrálás (1),menekült (1),csúfolódás (1),színes világ (1),wc (1),tanárok (1),közösség (1),kooperatív (1),televízió (1),technika (1),múzeum (1),tanévkezdés (1),internetbiztonság (1),kirekesztés (1),video (1),gimnázium (1),alternatív oktatás (1),21. századi tudás (1),kreatív (1),ünnep (1),IKT (1),közösségi oldalak (1),ajándék (1),kisgyerek (1),alvás (1),altatás (1),apa (1),modern (1),fenyítés (1),osztályzat (1),gyerek verés (1),finn (1),épület (1),jövő iskolája (1),leszakadók (1),tv (1),mobiltelefon (1),iskolaelőkészítés (1),középiskolai rangsor (1),felvételi (1),matek (1),app (1),óvoda (1),együttműködés (1),projekt módszer (1),szakma (1),menekültek (1),helyesírás (1),otthon oktatás (1),segítség nyújtás (1),jótékony (1),független iskola (1),gyerekvállalás (1),állami iskola (1),egyszerűsítés (1),fáradt (1),koncentráció (1),magánélet (1),egyházi iskola (1),jótanuló (1),tüntetés (1),waldorf (1),újév (1),erkölcs (1),fogadalom (1),túlpörgött (1),szünet (1),biztonság (1),vallás (1),internet (1),rossz gyerek (1),együttélés (1),verekedős gyerek (1),fegyelem (1),első osztály (1),házi feladat (1),otthontanulás (1),élménypedagógia (1),iskolaérettség (1),tanító (1),új iskola (1)

Kedvencek

Szülő2.0 Szülő2.0

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos...

Reblog