Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Mit tanítsunk a vallásról?

A hitbéli kérdések nehezek. Mint minden érzelmi kérdés. Hogy járunk-e templomba, tartunk-e szertartásokat, taníttatjuk-e a felekezeti szabályokra a gyermekeinket, lelkiismereti kérdés. És hagyomány. Családi tapasztalat. Mert mindezt hozzuk magunkkal.

Fiatal felnőtt koromban sokan elcsodálkoztak, amikor megtudták, hogy mi vallásos családban nőttünk fel. Életvitelünk, felfogásunk, fennen hirdetett nézeteink, nem igazán vágtak egybe vallásos nézetekkel, a prédikációk tartalmával. Mindez mégsem okozott feszültséget, vagy belső ellentétet önmagammal.

Gondolkodó, szabad embernek neveltek a szüleim. Olyannak, aki hisz magában, és hisz a gondolkodásban. A saját gondolataiban is. És aki elfogadja, hogy másoknak is lehetnek, vannak egyéni gondolataik, amelyeknek ugyanakkora létjogosultsága van saját maguk számára.

Az igehirdetést is ezzel a szűrővel hallgattam. Értettem én a szöveget, azt is, mit miért mondanak, de hogy ebből mi érvényes az én életemre, és milyen formában, az a magam felelőssége. A magam számára formáltam a hitemet. Persze sokak szerint ez így már nem is érvényes, de számomra így hiteles.

Ettől szabadnak éreztem magam mindig, nem éreztem kényszert vagy kényszeredettséget. Vagy már elfelejtettem. Ami megmaradt bennem, az a valahová tartozás érzése. Az ünnepek, a szertartások menete, a rituálék, az énekek. Hogy keretet adott, hagyományt, a családban megteremtette az ünnepek forgatókönyvét, a barátok között összetartozást erősített. Megnyugtatott, erősített és bátorrá tett az a tudat, hogy nem vagyok egyedül, magamra hagyva a világegyetemben. Hogy létezik egy másik világ, amely bizonyosan ért és tud engem. Úgy, ahogyan magam tudom magamat.

Ma a gyermekem kevesebbet kap a vallásból, a szertartásokból, mint én annak idején. Családunkban magunk építettünk ünnepi alkalmakat, körítést és szertartásokat, mert ha két ember egybekel, akkor közös nevezőre kell jutni. A nulláról indultunk. Ha valaki nem ilyen fajta hagyományok között nő fel, annak nehéz megérteni és belehelyezkedni a szakrális jelenségekbe.
Mégis az évek folyamán lett képe és elgondolása a gyermekünknek is a hitről, lett isten fogalma. Másképp, mint annak idején nekem, de talán kikerülhetetlenek egy érdeklődő és nyitott gyerek esetében, ezek a beszélgetések.

Ő szerencsés, hogy valódi válaszokat kapott érdeklődésére. Hogy közel engedtük, megmutattuk, és hagytuk, hogy bevonódjon, hasson rá mindaz amit hall, lát, tapasztal.

A minap egy temetésen szomorúan hallottam a megjegyzést, minek ez a sok szenteskedés. Miért ne, ha valakinek ez jó, vagy megnyugtató, vagy kedves, vagy bármi?  

Rettenetes látni, hogy a hit és a vallás jegyében, milyen az élettől elrugaszkodott, nevetséges életigazságokat fogalmaznak meg hittan órán vagy erkölcstan címén. Fájó és felháborító, hogy bárki is meri venni a bátorságot, hogy mások életébe belehelyezkedve ítélkezzen vagy irányt mutasson lekiismereti kérdésekben. És persze naivitás azt hinni, hogy a vallási intézmények másképpen tudnának működni. Dogmák és szentenciák, előírások és előítéletek mentén szerveződve megtarthatók a hívek, építhető a szervezet. A történelem során megtanultuk ezt. De magtanulhattuk azt is hogy a hitünk nem ettől függ.

Ez a hit magunkban, egymásban, az életünkben él. Abban, hogy az egész részei vagyunk, de felelősök vagyunk saját magunkért. És senki sem fogja megmondani, valójában mit is tegyünk.

Ha az iskolai hitoktatást, a felekezeti hovatartozást vizsgáljuk, akkor az a kérdés, hogy mit tanítunk? Befogadást, közösségi együttlétet, egymás mellett élést, vagy gyűlöletet, szembenállást, kihívást? Békét, vagy háborút hirdetünk?

Szerencsések vagyunk, mert a mi gyerekünk olyan iskolába járhat, ahol kialakulhat egy izgalmas, tartalmas istenképe, vallási közössége, hovatartozása, de ő választhatja meg az útját, ő dönti el, mennyire szeretne részt venni. Hét évesen is. És részt szeretne venni, mert mindeközben nem fosztják meg az egyéniségétől, a gondolkodás lehetőségétől.

Miért nem lehet ilyen iskolákat látni, több ilyenről hallani? Miért nem így tanítjuk a hitet, a vallást? Miért nem lehet bízni a gyerekeinkben, hogy a számukra hasznosat fogják választani? Hatékonyabb volna!

Képek: Pinterest

5 Tovább

Fejlesztem a gyerekem

Mások elmeséléséből ismertem egyenes derekú, kötelességtudó gyerekeket, akik vég nélkül ülnek a zongoralecke előtt, gyötrik fájdalmas gyakorlatokkal testüket, játék helyett feladatok, kötelességek fölött görnyedve érnek el kiemelkedő eredményeket, váltják be maguk és szüleik álmait. Irígykedve néztek ránk, nekünk semmit sem volt muszáj.

Gyerekkorunkban mi játszottunk. Ha tudtunk. Magunk fedeztük fel a világot, ha tudtuk. Volt időnk megismerni önmagunkat, ha kerestük. És megtalálni azt, amiben tehetségünk van. Nem kellett a napi elvárásoktól, kötelességektől szorongva felnőni. Később lehetett azon szorongani, merre visz az út, miben lehetnénk kiemelkedőek, aztán nem lettünk semmiben azok. Vagy mégis. Irígykedve néztünk azokra, akiknek muszáj volt.

Munkám során gondosan tanulmányoztam a különböző pedagógiai iskolákat, nevelési módszereket. Vannak remek alkalmazható technikák, módszerek, többnyire jól bevált rendszerek. A tudomány eszközeivel megkíséreljük gyermekeinket az élvonalba állítani, felvértezni az élet kihívásaira. FEJLESZTJÜK ŐKET. Már az óvodában. Sőt,  a bölcsődében. Azt képzeljük, hogy a lelkes kétévesnek való a 45 perces kötött foglalkozású angolóra. Nem sír, vagy ha igen, majd megszokja. És megtanul angolul. Azt hisszük, hogy ha a hét minden napján sportra, zenére logikai fejlesztésre cipeljük el a gyereket, akkor biztosan nem marad le az élvonalból. És mi jól végezzük szülői feladatunkat.

De sajnos ennél bonyolultabb a képlet. Szülőként az a feladatunk, hogy megismerjük gyermekünket és a számára legjobb iskolát, fejlesztést, gondoskodást biztosítsuk neki. Ehhez pedig el kell hinnünk, hogy ő egy egyedi és megismételhetetlen személyiség. El kell ismernünk és tiszteletben kell tartanunk szabad akaratát, különállóságát, véleményét. Kétévesen és hatévesen ugyanúgy, mint tizenkétévesen.

Állandó figyelemmel kell lennünk és állandó készenlétben kell állnunk, hogy felismerjük, mire van szüksége. Hogy ott legyünk, ha foglalkozásra vágyik, hogy hátra lépjünk, ha egyedül próbálná. Buzdítsuk, ha kitartásra van szüksége, engedjük elmerülni saját világába, ha oda kívánkozik, eszközöket adjunk a kezébe, ha tovább szeretne lépni, és támogassuk, ha valamit nem akar, ha mást választana. Minderre nem a magunk, hanem az ő szempontjából kell rátekintenünk. És ez a legnehezebb. Felkínálni számára a lehetőséget, bevezetni oda, ahol a lehetőségek várják, és elfogadni, hogy ő választ. De a mi felelősségünk, hogy legyen mire rátalálnia, hogy legyen miből választani.

Azt kérdezed, mindezt hogyan tudod megtenni. Add az idődet, a figyelmedet, a türelmedet, a példádat. Ne mondd, hanem mutasd meg. Légy nyitott és érdeklődő. Szeress valamit csinálni, amit fontosnak tartasz, és törekedj arra, hogy ebben te legyél a legjobb. Ha ezt látja, ő is így tesz majd. 

Kép: Pinterest

0 Tovább

Biztonságban az interneten 

Ha ma a gyerekeink internetezési szokásairól beszélgetünk, leginkább a veszélyekre irányul a figyelmünk. A függőségre, a nem nekik való tartalmakra, a zaklatásra. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy ezekkel szembe kell nézni. De hogyan? Amikor mi szülők sokszor nem is értjük, mit csinálnak a gyerekek a gépen.

Annyira egyszerűbb volt a TV. Az ember bekapcsolta, lehetett látni, hogy mi van benne, ha anyám nem akarta, hogy nézzem, kikapcsolta. Egyértelműen megállapítható volt, hogy sok az én koromnak, vagy vagyok már akkora, hogy nézhetem.

Szemben, ha ma a gyerek leül gépezni, az mégkevésbe tud közösségi tevékenység lenni, mint a televíziózás. És én, a negyvenes anyuka, messze nem tudom követni minden tevékenységét. Persze a mi generációnknak van már némi tapasztalata és jártassága az információs technológiában, de az amit a mai tizenévesek leművelnek, az egyszerre elképesztő és csodálatra méltó. Azaz, követhetetlen.

Mindennaposak az új játékok, alkalmazások, közösségek, amelyekre úgy találnak rá, mintha az anyatejjel szívták volna magukba. Nekünk persze hosszas keresgélés után sikerül csak rátalálnunk, majd megértenünk egy-egy oldal működését. És ha sikerült, gyakran nem is értjük, hogy most akkor ebben mi a jó?

Tipikus példája ennek a snapchat. Elképzleni sem tudom, hogy milyen szituációban használnám – nyilván nem én vagyok a felhasználói célcsoport – a funkció, miszerint küldhetsz egy képet, írást, videot, amit a címzett 1-10 másodperc közötti időintervallunban láthat, aztán törlődik. Tehát kapok egy vizuális élményt, valamilyet, aztán vége. Válaszként küldhetek egy másikat. Persze nem ilyen egyszerű, mert a címzett készíthet róla screeshotot, és akkor máris megmarad, illetve a szerverekről is visszanyerető, ahogy arra már bűncselekmények nyomozása során volt is példa, de az alapfunkció, a néhány pillanatnyi létezés.

Mindez számtalan problémát és veszélyt rejt magában. Például a tinik előszeretettel küldözgetnek egymásról, magukról, valakikről szexképeket, mert úgyis törlődik, nincs tétje, és milyen vices. De milyen! Ugyanígy ferde hajlamú felnőttek is bekapcsolódhatnak ebbe a játékba, és az is mekkora…! Vagy másokat megalázó, csúfos képeket, kellemetlen pillanatokat lehet megörökíteni és szétküldeni. Szintén abban a hitben, hogy nincs tétje.

Nekünk felnőttként az a feladatunk, hogy kereteket adjunk. Keretet a gondolatokhoz, a viszonyulásokhoz, az élethez. Keretet adjunk annak, hogy mik a lehetőségek, mik a határok amelyek között mozoghatunk. Ezek a keretek nem korlátozások, nem értelmetlen szabályok vagy tiltások, hanem minták.

Hogyan és mire használjuk mi a technikai eszközöket. Mennyit engedünk be ebből a gyerkeinknek. Azaz van-e közös tevékenységünk? Bevezetjük-e ebbe az új világba, vagy hagyjuk, hogy maga fedezze fel?

 

A kisebbeknél számos szülői felügyelet szoftver alkalmazásával, amelyek biztosítanak némi szabadságot, biztonságos keretek között tarthatjuk őket. Nem azt mondom, hogy ne engedjük időnként szabadjára a kísérletezni vágyó ifjoncokat, de csak akkor, ha ott állunk mellettük, kinyújtott kézzel.

Minden kisiskolás, óvodás szívesen tevékenykedik a szüleivel együtt. Ebben az életkorban még nem utasítják el a közös játékot. Így van rá esély, hogy ha közösen kezdjük el felfedezni az új alkalmazásokat, játékokat, akkor amellett, hogy tisztában vagyunk azzal, mivel foglalkozik, közös élményt is szerzünk, a személyes kapcsolatot is építjük. A közös gépezés lehetőséget teremt arra is, hogy a veszélyekre felhívjuk a figyelmet. Kultúrát teremthetünk, hogyan használjuk. Mi az amit illik, és mi az, ami nem, és nem csak a nagymami vasárnapi ebédjein fontos a kulturált viselkedés. A virtuális térben is kellene erre adni. Később, amikor kamaszkorban “elvesztjük” őket, lesz már muníciójuk, lesz belső, családi múltjuk, mintájuk, amikre támaszkodhatnak az internetes felnőttkorban.

Ha komolyan vesszük szülői feladatainkat, és látjuk 21. századi gyerekeinken, milyen új kihívások elé állítanak minket, akkor belevágunk az új szülői szerep tanulásába. Amikor a megváltozott szerep és elvárások társulnak a technológiai kihívásokkal. Mert fel kell vennünk a kesztyűt, bele kell ásnunk magunkat azokba a tartalmakba is, amiket amúgy bottal sem piszkálnánk. És amiben gyerekeink annyival jobbak, hogy messze túlszárnyalnak minket. Ennek az elfogadása, feldolgozása is egy új kihívás. De mindezt meg kell lépni, hogy megmaradhassunk óvó, védő szülőnek. Csak nem úgy, ahogy a nagymamáink voltak azok. 

Képek: Pinterest

0 Tovább

Tanárnak lenni menő

Bizonyára sokan láttátok már Joós Andrea videóját az iskoláról, a tanári szerepről.

Válságban van az oktatás. Mindannyiunk felelőssége, hogy változtassunk, tegyünk azért, hogy jó legyen iskolába járni, hogy jó legyen gyereknek lenni. 

Ha nem láttátok, nézzétek meg! Ha láttátok már nézzétek meg újra! Mert szülőként, tanárként egyaránt csak ez az utunk!

https://www.youtube.com/watch?v=8i9olqoHkBw
https://www.youtube.com/watch?v=8i9olqoHkBw

0 Tovább

Jót tenni

A 21. századi élet, a globális szemlélet ellen sokan sokféleképpen igyekeznek tenni, és sokszor sikerül is megállítai és késleltetni a folyamatot. Azonban elejét venni, megfordítani, átírni nem lehet a fejlődés útját.

Ha megfigyeljük a mai kamaszok és fiatalfelnőttek életét azt látjuk, hogy egészen más kommunikációs formában, kapcsolatrendszerben és életfelfogásban gondolkodnak. Számukra a közösségi lét mást jelent és másképpen van jelen. Létezik egy állandó összekapcsolódás, egy azonnali kontaktus, egy összhang a világ többi kortársával, egy egyidejűség, ahol ugyanazt nézik, ugyanazt szeretik, játszák és ugyanazok a trendek.

Az évszázadok során számos változáson ment keresztül a társadalom, és az épp aktuális változást, átalakulást mindig negatívnak, ijesztőnek vélte a közvélemény. Majd később, visszatekintve derült ki, hogy valóban egy negatív változás zajlott-e le, vagy valódi fejlődés történt.

Közhelyes, de szinte minden dolognak van pozitív és negatív oldala, és egy-egy helyzet előnyös oldalát felhasználva profitálhatunk a jelenségből.

 

A globalizációnak rengeteg előnye és pozitív oldala van. A kulturális színesség, amiből tanulhatunk, élményeket szerezhetünk, gazdagodhatunk, a tudások átadása és könnyebb megszerzése, a gazdasági előnyök, az innováció megnövekedése mellett a közösségi lét az, ami elementáris erővel tört be az életünkbe. A web2 mellett a helyi közösségek élénk élete, a különböző javak és szolgáltatások közösségi használata előremutató tendenciákat hordoz magában mind ökológiai szempontok, mind a társas együttélés szempontjából.

A gyerekek számára az ebben a közegben és ezekben a kontextusokban való gondolkodás otthonos, így ezekben lehetőséget teremthetünk komoly és fontos értékek elsajátítására.

Az egyik ilyen fontos, társadalmilag is kívánatos szemlélet és érték átadása az empátia, a jótékony hozzáállás, a segítségnyújtás. A közösségi létet, az egymáshoz való kapcsolódás és összetartozás erejét kihasználva programokkal segíthetjük a gyerekeket a civil és önkéntes segítség nyújtás élményével találkozni.

 

Egy-egy olyan alkalom, amikor a jótékony segítségnyújtás, a találkozás és tevékenység összekapcsolódik, valódi szemléletformáló lehet, s mind a társadalmi folyamatok megismerésében, mind az önismereti munkában támpontot és segítséget adhat.

Ha a gyerekeink rendszeresen éreznék azt, hogy egy-egy nehézséggel, hátránnyal valamilyen sajátossággal bíró csoportnak segíteni tudnak, ha látják milyen nehézségeik vannak, ha érzékelik a másságot, és a helyzet jobbításában aktívan részt vesznek, akkor ez saját körülményeik jobb megbecsülését, nyitottságot, empátiát és érzelmi intelligenciát fejleszt.

Lehetőséget teremteni a másság megismerésére és az aktivitáson keresztüli megértésre, már önmagában oldja a feszültséget, a tudás eloszlatja a kételyeket és félelmeket.

Találkozni a szegénységgel és segíteni adománnyal, étel készítéssel, osztással.

Találkozni a betegséggel, az elesettséggel és játékkal, beszélgetéssel, előadással javítani mások hangulatán.

Találkozni akadállyal élőkkel és azokat élményhez juttatni.

Találkozni magányosokkal, idősekkel és azokat elszórakoztatni.

Találkozni jó üggyel, fontos tervekkel, amihez a mi munkánk is szükséges.

Mindezt ha közösen, szülő és gyerek, család és barátok vagy a tágabb környezet együtt teszi, még erősebb élményt nyújt.

Kezdd azzal, hogy lesétáltok egy adomány polcig és elhelyeztek néhány szükségtelen holmit, ami másnak jól jöhet.

Képek: Pinterest

0 Tovább

Szülő2.0

blogavatar

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek nem alkalmazhatók. mit tehet egy szülő, ha ő maga is, és gyermeke is egy új kultúra szülöttje. kis generációelmélet, digitális kultúra, 21. század. magunknak kreálunk mintákat.

Utolsó kommentek

Követők

nianna

Címkefelhő

iskola (36),szülői minta (27),tanulás (19),21. század (19),nevelés (15),iskolakeresés (12),oktatás (10),család (9),tanítás (9),szabadidő (9),felelősség (7),alternatív (6),agresszió (5),tanár (4),érzelmi intelligencia (4),tudás (4),fejlesztés (3),program (3),empátia (3),nyár (3),értékelés (3),magántanuló (3),digitális kultúra (2),szigor (2),pihenés (2),szeretet (2),szülő (2),karácsony (2),digitális (2),partneri viszony (2),szolgáltató iskola (2),fehérneműszabály (2),pedagógus (2),óvodaválasztás (2),verés (2),halál (2),szabadság (2),z generáció (2),hit (2),alternatív iskola (2),halloween (2),játék (2),alternatív tanulás (2),gyerekkor (2),különóra (2),elismerés (1),vakáció (1),bizonyítvány (1),művészet (1),robot (1),Nevelés (1),tisztelet (1),fejlődés (1),Szülői minta (1),Sport (1),büntetés (1),érzelmi ntelligencia (1),nyitott (1),technológia (1),autóvezetés (1),okos program (1),korszerű tudás (1),gondolkodás (1),szünidő (1),okos étel (1),egészség (1),étkezés (1),tanóra (1),kultúra (1),boldogság (1),boldog gyerek (1),szabad játék (1),robotika (1),új írástudás (1),programozás (1),kódolás (1),dícséret (1),halottak napja (1),megosztás (1),használható tudás (1),tudástranszfer (1),új tudás (1),trambulin (1),mozgásfejlesztés (1),ugrálás (1),menekült (1),csúfolódás (1),színes világ (1),wc (1),tanárok (1),közösség (1),kooperatív (1),televízió (1),technika (1),múzeum (1),tanévkezdés (1),internetbiztonság (1),kirekesztés (1),video (1),gimnázium (1),alternatív oktatás (1),21. századi tudás (1),kreatív (1),ünnep (1),IKT (1),közösségi oldalak (1),ajándék (1),kisgyerek (1),alvás (1),altatás (1),apa (1),modern (1),fenyítés (1),osztályzat (1),gyerek verés (1),finn (1),épület (1),jövő iskolája (1),leszakadók (1),tv (1),mobiltelefon (1),iskolaelőkészítés (1),középiskolai rangsor (1),felvételi (1),matek (1),app (1),óvoda (1),együttműködés (1),projekt módszer (1),szakma (1),menekültek (1),helyesírás (1),otthon oktatás (1),segítség nyújtás (1),jótékony (1),független iskola (1),gyerekvállalás (1),állami iskola (1),egyszerűsítés (1),fáradt (1),koncentráció (1),magánélet (1),egyházi iskola (1),jótanuló (1),tüntetés (1),waldorf (1),újév (1),erkölcs (1),fogadalom (1),túlpörgött (1),szünet (1),biztonság (1),vallás (1),internet (1),rossz gyerek (1),együttélés (1),verekedős gyerek (1),fegyelem (1),első osztály (1),házi feladat (1),otthontanulás (1),élménypedagógia (1),iskolaérettség (1),tanító (1),új iskola (1)

Kedvencek

Szülő2.0 Szülő2.0

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos...

Reblog