Szülő2.0

A 21. századi élet, a globális szemlélet ellen sokan sokféleképpen igyekeznek tenni, és sokszor sikerül is megállítai és késleltetni a folyamatot. Azonban elejét venni, megfordítani, átírni nem lehet a fejlődés útját.

Ha megfigyeljük a mai kamaszok és fiatalfelnőttek életét azt látjuk, hogy egészen más kommunikációs formában, kapcsolatrendszerben és életfelfogásban gondolkodnak. Számukra a közösségi lét mást jelent és másképpen van jelen. Létezik egy állandó összekapcsolódás, egy azonnali kontaktus, egy összhang a világ többi kortársával, egy egyidejűség, ahol ugyanazt nézik, ugyanazt szeretik, játszák és ugyanazok a trendek.

Az évszázadok során számos változáson ment keresztül a társadalom, és az épp aktuális változást, átalakulást mindig negatívnak, ijesztőnek vélte a közvélemény. Majd később, visszatekintve derült ki, hogy valóban egy negatív változás zajlott-e le, vagy valódi fejlődés történt.

Közhelyes, de szinte minden dolognak van pozitív és negatív oldala, és egy-egy helyzet előnyös oldalát felhasználva profitálhatunk a jelenségből.

A globalizációnak rengeteg előnye és pozitív oldala van. A kulturális színesség, amiből tanulhatunk, élményeket szerezhetünk, gazdagodhatunk, a tudások átadása és könnyebb megszerzése, a gazdasági előnyök, az innováció megnövekedése mellett a közösségi lét az, ami elementáris erővel tört be az életünkbe. A web2 mellett a helyi közösségek élénk élete, a különböző javak és szolgáltatások közösségi használata előremutató tendenciákat hordoz magában mind ökológiai szempontok, mind a társas együttélés szempontjából.

A gyerekek számára az ebben a közegben és ezekben a kontextusokban való gondolkodás otthonos, így ezekben lehetőséget teremthetünk komoly és fontos értékek elsajátítására.

Az egyik ilyen fontos, társadalmilag is kívánatos szemlélet és érték átadása az empátia, a jótékony hozzáállás, a segítségnyújtás. A közösségi létet, az egymáshoz való kapcsolódás és összetartozás erejét kihasználva programokkal segíthetjük a gyerekeket a civil és önkéntes segítség nyújtás élményével találkozni.

Egy-egy olyan alkalom, amikor a jótékony segítségnyújtás, a találkozás és tevékenység összekapcsolódik, valódi szemléletformáló lehet, s mind a társadalmi folyamatok megismerésében, mind az önismereti munkában támpontot és segítséget adhat.

Ha a gyerekeink rendszeresen éreznék azt, hogy egy-egy nehézséggel, hátránnyal valamilyen sajátossággal bíró csoportnak segíteni tudnak, ha látják milyen nehézségeik vannak, ha érzékelik a másságot, és a helyzet jobbításában aktívan részt vesznek, akkor ez saját körülményeik jobb megbecsülését, nyitottságot, empátiát és érzelmi intelligenciát fejleszt.

Lehetőséget teremteni a másság megismerésére és az aktivitáson keresztüli megértésre, már önmagában oldja a feszültséget, a tudás eloszlatja a kételyeket és félelmeket.

Találkozni a szegénységgel és segíteni adománnyal, étel készítéssel, osztással.

Találkozni a betegséggel, az elesettséggel és játékkal, beszélgetéssel, előadással javítani mások hangulatán.

Találkozni akadállyal élőkkel és azokat élményhez juttatni.

Találkozni magányosokkal, idősekkel és azokat elszórakoztatni.

Találkozni jó üggyel, fontos tervekkel, amihez a mi munkánk is szükséges.

Mindezt ha közösen, szülő és gyerek, család és barátok vagy a tágabb környezet együtt teszi, még erősebb élményt nyújt.

Kezdd azzal, hogy lesétáltok egy adomány polcig és elhelyeztek néhány szükségtelen holmit, ami másnak jól jöhet.

Képek: Pinterest

A finnek szerint olyan körülményeket kell teremteni a gyerekeknek, ahol jól érzik magukat, kényelmesen vannak mind lelkileg, mind fizikailag. És hogy mit értenek ezalatt? Csupa olyan dolgot, amit mi nem.

A múlt heti híradások, arról számoltak be, hogy megnyílt Finnországban a jövő iskolája. Az Espoo nevű kisvárosban egy építészeti remekmű, modern és fantasztikus funkciókkal ellátott iskolaépületbe járnak a gyerekek, ahol nap mint nap azzal szembesülnek, hogy minden ő értük az ő valódi igényeiknek lett tervezve. A terek, az osztálytermek, a bútorok azt a célt szolgálják, hogy kényelmesen és a végső célt szolgálva – azaz a tanulást segítve – modern és egyben barátságos, szabad légkört teremtsen a tanulóknak. A szép és modern környezet és oktatási eszközök az egyik eleme a jó iskolának. A kényelem egy másik szelete, a kényelmes ottlét még fontosabb, és ez nem pénz, vagy modernitás kérdése.

A legfontosabb, hogy önálló gondolkodó lényként tekintenek a diákokra és tanárokra egyaránt. Lehetőséget teremtve arra, hogy mindenki a számára legjobb és legkézenfekvőbb úton haladjon előre. Ezért a finn oktatási rendszerben egyénre szabott szakértői segítség, egyéni tanrend van az általános iskolában.

Arra ösztönzi és bátorítja a diákokat és a tanárokat, hogy a jót, a pozitívat lássák, ne a hiányosságokra hívják fel a figyelmet. A gyerekek közösségben, interakcióban, egymással beszélgetve hozzanak létre alkotásokat, munkákat. Dolgozzanak közösen, csoportokban, hosszabb projektekben. Legyen saját felelősségük és szavuk a tananyag feldolgozásában, az ismeretek elsajátításában. Ha fontos lenne számunkra, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni, akkor nem a fegyelmezés, a rend megteremtése, a kettes sorban való masírozás, a kisiskolásoktól idegen halk és udvarias kommunikáció elsajátítása lenne az iskola elsődleges célja. Nem kellene mindenkinek egyformán ilyennek vagy olyannak lennie, lehetne más, eltérő, egyéni megoldás. Az egyéni utak lennének a közösség mozgató rugói.

Mindehhez persze a finn felsőoktatás megfelelő képzést és alapokat ad. Öt éves egyetemi képzésen, igazi, éles rezidens képzésben sajátítják el a tanárok a gyakorlati ismereteket, ahol szabad kezet kapnak a módszerek és a lebonyolítás valamennyi részletében. Mert őket is gondolkodó lénynek tekintik. A tanárképzésen arra készítik fel a diákokat, hogy attól, hogy valaki húsz éve tanár és húsz éve ugyanazok a megoldások módszerek beváltak, attól nem biztos, hogy mindig ugyanaz a megoldás minden diáknál minden időben jó lehet. Állandó megújulásra készítik fel őket, és a diákokat is arra ösztönzik, hogy “formálják” a pedagógusokat, legyen valódi kölcsönhatás közöttük, ahol a diák és tanár egyaránt tanulnak egymástól, egymásból.

Ha nálunk egy tanár elgondolkodna arról, vajon mit taníthat neki egy-egy csoport, osztály, mire hívhatja fel a figyelmét saját személyiségével, életútjával, vagy pedagógiai módszereivel kapcsolatban, bizonyára puhának bizonyulna. Helyette itthon van a PÖCS, ami már szinte közhelyes poén és nem is vicces…

A finn oktatási csoda veleje számomra a közösségi létben rejlik. Hogy senki sem telepszik rá a másikra, nincs erőszakolás, szabad, áramló levegő és gondolkodás van. Ahol kényelmesen lehet ülni és ahol szabadon lehet venni a levegőt. Ha nincs szorongatás, nincs levegő után kapkodás.

Mindamellett, hogy a jelenlegi állami oktatás nem épp ezt az utat választja, sok múlna a szülőkön a családokon is. Ha mernénk egy kicsit szabadabban élni, nevelni, létezni, ha nem vélt vagy valós elvárásoknak és a rendnek akarnánk megfelelni, ha magunknak és családtagjainknak akarnánk kiegyensúlyozott boldog életet, és tudnánk emberileg egy kicsit nagyvonalúbbak lenni, akkor talán előbb utóbb társadalmi szinten is megjelenne a változás, és a gyerekeink előbb utóbb szeretnének iskolába járni.

Forrás: http://brightside.me/article/the-school-of-the-future-has-opened-in-finland-13755/#image144205

„Az anyukák, apukák gyakran azt javasolják a gyermekeiknek, hogy adjanak meg hamis életkort, nevet a Facebookos regisztrációhoz, miközben arra nevelik őket, hogy mindig igazat mondjanak. Nem magyarázzák meg a szülők, hogy mi a különbség az offline és az online hazugság között, de nem is tudnák, mert nincs is különbség!”- mondta egy előadáson Tari Annamária, aki az új generációkról tartott előadást.

Továbbgondolva, bizony mi szülők vagyunk azok, akik gyermekeinket ráállítjuk egy-egy helyesnek vélt, cukinak gondolt pályára, majd amikor az túlságosan is bejön, akkor rémülten kapkodunk… Mert milyen édi dolog is az, amikor a hároméves közösségi profiljában helyette írogatunk, vagy milyen édes is, amikor a még beszélni nem tudó, cumizó kicsinyünk a tableten ügyeskedik.

Mi vagyunk azok, akik a tv, számítógép elé ültetjük őket, mi mutatjuk meg a videocsatornát, a rajzfilmet. Egyetlen kétéves sem követeli magának, hogy IT alkalmazásokkal töltse az idejét. Minden kisgyerek örömmel gurítgatja a labdát, szaladozik a játszótéren vagy öltözteti a babáját, ha a számára kedves és fontos emberek a közelében vannak és teszik mindezt vele együtt. Mi hozzuk őket abba a helyzetbe, bár jószándék vezérelten, hogy minél előbb megismerjék a technikát, a televíziót.

Sürgetjük az időt, és minél előbbre hozzuk az eseményeket. Egyrészt mert nagyon várjuk, hogy lássuk őket milyen nagyon ügyesek, és helyesek ezekben a szituációkban, másrészt mert azt hisszük, hogy minél hamarabb szükségük van rá, nehogy lemaradjanak, harmadrészt mert sokszor könnyebb, ha egyedül eljátszanak, elvannak.

Mindezt nem bűnbakkeresés okán hánytorgatom fel, nem a felelősökre akarok rámutatni, csak felhívni a figyelmet, hogy mi szülők nem kiszolgáltatott szereplői vagyunk a gyerekekkel, kamaszokkal kapcsolatos társadalmi jelenségeknek, hanem aktív szereplői, résztvevői lehetünk. És van módunk ide-oda állni, előre vagy hátra lépni, javítani, korrigálni, módosítani. Lehetséges az interakció, az együttműködés, a közös platformok kialakítása, nem kell, hogy háborús helyzet alakuljon ki a tiltás és szabályozás mezsgyéjén.

Amikor a kezébe adjuk a tabletet, azzal a bizalmunkat is odaadjuk és ezzel együtt felvilágosítást, ismereteket is át kell adnunk. Például arról, mennyit és mit érdemes játszani. Hogy az interneten hogyan és mit kell vagy lehet keresni, nézni. A mi felelősségünk, hogy a bankkártyát hogyan állítjuk be, illetve elmondjuk-e a módját vagy biztonsági intézkedéseket teszünk a parttalan letöltésekkel kapcsolatosan.

Ha a közösségi oldalakra engedjük a gyermekünket, akkor úgy, ahogy annak idején anyáink minket is felkészítettek arra, kikkel lehet az utcán szóba állni, fel kell készítenünk nekünk is a gyerekeket arra, hogy kivel, hogyan kommunikáljanak, hogy hogyan építsen új kapcsolatokat, hogy mire vigyázzon, ha fényképeket készít és küldözget magáról, hogy a világháló többi részén is hús vér emberek vannak, akikkel csakúgy kell kapcsolatba lépni, ahogy a valós világban, annak minden pozitív és negatív előjelével együtt.

Természetesen ennek a generációnak a tagjait nem lehet és nem is szabad elszigetelni a technológiától, az új kommunikációs formáktól. Meg kell teremtenünk a hozzáférés lehetőségét, és rá kell állítanunk őket a korszerű pályákra. Ehhez magunkat is fel kell vérteznünk, föl kell készülnünk, képben kell lennünk! Mert nagyon hamar túlszárnyalnak minket – szerencsére!

Akkor tudjuk tudatos fenőtté nevelni gyermekeinket, ha mi magunk is tudatosan közelítünk szülői szerepünkhöz, és felelősséggel adunk a kezükbe információkat, ismereteket, tárgyakat. Nehogy visszájára forduljon az eredeti szándék.

Képek: Pinterest

– akik kilógnak a generációelméleti jellemzés alól –

Korábbi posztomban a digitális kor gyermekeit és jellemzőiket szedtem csokorba, hogyan tekintsünk rájuk, miként közelítsünk hozzájuk szülőként, pedagógusként. De nem mehetünk el azok mellett, akik szintén e kor szülöttei, de földrajzi vagy szociális elhelyezkedésük okán, mégsem illeszkednek bele a dotcom gyerekek sorába. Kik ők?

A magyarországi 9-16 éves gyerekek  internethasználati szokásai a nemzetközi trendeket követik. A gyerekek többsége számára hozzáférhető az internet és az eszköz is, amin napi szinten fejleszthetik készségeiket otthon vagy az iskolában. Sőt, a családi körben, már egészen kis kortól alkalmazzák a modern technológiákat, így beleszületnek, egyfajta új anyanyelvükké válik a digitális kultúra.

A lehetőségekhez való hozzáférésban azonban nagyon nagy eltérések mutatkoznak. A vizsgált korosztály egynegyedénél a szülők nem használnak internetet. Ebből adódóan otthon nem férnek hozzá a technikához. Sok kistelepülésen nem is adottak a megfelelő minőségű internet elérés feltételei, a lefedettség, sávszélesség gyakran hiányosságot mutatnak.

Persze az iskolai és egyéb közösségi terek nyújtotta lehetőségek ott állnak a gyerekek előtt, de egyértelmű, hogy nem ugyanazokkal az esélyekkel indulnak ők, akik otthon nem ebbe a kulturális közegbe születnek bele. Ennél fogva elmondhatjuk, hogy a társadalmi különbségek egy újfajta dimenziója jelenik meg ennél a korcsoportnál, ezt a réteget nem nevezhetjük egyértelműen digitális bennszülötteknek.

Az információs vagy tudás alapú társadalmunkban való helytállás egyik legfontosabb mérföldköve, miként jutok hozzá az információhoz, elég gyors vagyok-e, el tudok-e igazodni megfelelően a kínálatban. A tudás megszerzése és felhasználása az, ami a versenyképességet megteremti. Az ehhez való hozzájutási technikák már kora gyermekkorban elkezdenek kialakulni a kétezres években született korosztálynál, hiszen mindennapivá válik vagy válhat az IT felhasználás. Kivéve persze, ha ezek nem állnak rendelkezésre vagy a társadalmi különbözőség miatt vagy mert ha kifejezetten technológia ellenes családban nő fel a gyerek.

Ennél fogva azok a kutatók, akik a generációelmélet finomításán dolgoznak azt állapítják meg, hogy tévedés volna az egy korosztály valamennyi tagját és azok képességeit csupán a beleszületésük apropóján megítélni és egységesen digitális gyerekeknek tekinteni. Nagyban szükséges a környezet és a társadalom segítsége is, hogy a korosztály tagjai megfeleljenek a digitális kor kihívásainak.

Természetesen lehetnek a körülményeik miatt kevésbé digitális gyerekek között is olyan tulajdonságok, amelyek az információs társadalom máködésére jellemzőek. A televízió illetve az iskolai hozzáférés tapasztalatai következtében rájuk is jellemző lehet a gyorsabb gondolkodás, a párhuzamos tevékenységek, vizuális ingerek iránti vágy, a multicasting tevékenység.

A szülői, pedagógiai munkánk során veszélyes lehet, ha csupán a generációs jellemzők alapján tekintenénk a gyerekekre és az egyéni jellemzőket, sajátosságokat figyelmen kívül hagynánk.

Hogy ez mit is jelent pontosan számunkra?

Első sorban azt, hogy mindazok, akik azt hiszik, reménytelen ez a generáció, ellustul, ellaposodik, nem tudnak dolgozni, nem tudnak emberi kapcsolatokat építeni, zombivá válnak, azok mind csupán a generációs elméletek szűk értelmezése nyomán gondolják ezt. Az egyéniség, a szűkebb közösségek, a család mind befolyással bírnak a gyerekekre, - továbbra is, csakúgy mint az eddigi generációknál – az egyéni életút nem kikapcsolható, és nem tekinthetünk egységes halmazként a gyerekekre.

Illetve figylemmel kell lenni, és segíteni kell a felzárkózásban az egyenlő esélyek megteremtésével azoknak, akiknek kevésbé biztosított az elérés gazdasági, földrajzi vagy egyéb szociális okok folytán.

Valamint tudatosíthatjuk, hogy bár sokszor úg ytűnik, megátalkodott ez a korosztály – ahogy minden korosztály az volt – a szülői, nevelői tevékenységünk nem hiábavaló, ha az értelmes és tudatos használatra, és az emberi kapcsolatok, a valódi közösségek működésére is megtanítjuk gyermekeinket. 

Forrás: Lénárd András a digitális kor gyermekei, Gyermeknevelés 2015

Képek: Pinterest

A kétezres években született gyerekeket sokan, sokféleképpen hívják és jellemzik. Van, aki ördögtől valónak véli a viselkedésüket, van aki magasabb szellemi létet tulajdonít nekik, ki-ki saját vérmérséklete és hitvallása szerint. Ebben a posztban összeszedtem, mi mindent gondolunk róluk leginkább a generációelmélet tükrében.

Úgy hívják őket, hogy Z generáció, digitális bennszülöttek, vagy “dotcom” gyerekek. Facebook-generáció, zappers, azaz kapcsolgatók, „Instant online”, netgeneráció, iGeneráció. Előbbiek miatt gyakran nevezik őket C generációnak, ami az angol connection szó után kapta a nevét, illetve D-nek, ami a digitális szóra utal, de R-nek is, ami az angol responsibiliy vagyis felelősség kifejezésből származik.

Ezek az elnevezések mind arra utalnak, hogy beleszülettek az információs társadalomba, a digitális technológiába. Anyanyelvként használják az IT eszközöket, és elképzelhetetlen az életük a web 2, az internet, a mobiltelefonok és azok alkalmazásai nélkül. Kapcsolatrendszerüket, kommunikációjukat ez a kultúra határozza meg.

Ez a generáció az első, akik a globális világba születtek bele. Ettől is olyan nagyon különböznek az előző generációktól. Ugyanazon a zenén, divaton, filmen, kifejezésmódokon nőnek fel. A technikai forradalomnak köszönhetően egyidőben, ugyanúgy érik őket a hatások, mint a világ többi részén.

Ezt a globális életérzést még az is erősíti, hogy a világ különböző pontjain élő fiatalok, azonnal kapcsolódni tudnak egymáshoz a világhálón, így különös képpen ugyanazon trendek hatása alatt állnak.

Sokan azt hiszik, és a technikai eszközök negatív hatásai közé sorolják, hogy kevéssé építenek kapcsolatot, elszigetelődnek. Azonban ez nem igaz, illetve a kutatások azt bizonyítják, hogy nem így igaz. Nagyon is fontosak számukra a barátok, csak másképp ápolják ezeket a kapcsolatokat. A valós világ mellett a virtuális világban is aktívak társas életüket illetően, és ez egészen más színezetet ad az emberi kapcsolatok megélésének. Egyidőben több szinten is jelen vannak egymás életében. Sokan láttunk más egymás mellett ülő párocskákat, akik mobilon kommunikálnak. Azaz flörtölnek hülyéskednek, beszélgetnek vagy vitatkoznak. Igen, inkább írásban kommunikálnak. De ugyanazokat az érzéseket és interakciókat élik meg, mint a személyes, élőszóbeli beszélgetések során.

A kutatások egyben azt is kimutatták, hogy míg a technikai fejlődést azonnal tudják követni, az információhoz való egyszerű hozzáférés nyomán hatalmas mennyiségű tudásra tesznek szert, nagyon okosak, amellett érzelmileg kevésbé fejlettek, tovább maradnak gyerekek.

Munkatevékenységüket és életvitelüket jelentősen meghatározza, hogy ez a nemzedék a legkisebb létszámú, a legoktatottabb, a legkisebb családba született, a legidősebb anyák nevelik és a leghosszabb várható élettartammal rendelkezik.

Milyenek az iskolában?

A technológiai bumm természetes következménye, hogy ugyanazokkal a mintákkal és eljárásokkal nem lehet őket motiválni, mint a korábbi nemzedékeket. Az írásbeliség, a statikus alkalmazások, az adathalmazok, az egyirányú kommunikáció nem köti le őket, nem segíti őket a tudás megszerzésében. Ráadásul sokkal gyorsabban és jobban jutnak hozzá információkhoz, mint tanáraik, szüleik. A lineáris gondolkodásmód helyett a párhuzamos vagy hipertextes gondolkodás, (internetes linkek mintájára gondolati linkek, amik előhívnak korábbi tapasztalatokat, tudásokat vagy más vonatkozásokat újabb kérdéseket, információkat) tanulás jellemző rájuk. Ettől egy egészen sajátságos, egyéni érvényesülési módot, más kommunikációt és eltérő figyelemirányítást igényelnek. Ebből adódóan sokkal inkább a win-win megoldás hívei, - azaz hogy mindkét fél járjon jól -, mint a tekintélyelvűségnek.

Szintén a digitális kor hozza magával, hogy végtelenül fontos a kepi megjelenítés az életükben. Fokozódik a vizuális élmény iránti vágy. Sokkal inkább leköthetők és figyelmük inkább fenntartható koszerű képes vagy filmes alkalmazásokkal.

A tanulás, tanítás oldaláról a leglényegesebb feladat a tanár-diák kapcsolat, jelen esetben az együttműködés kialakítása és megteremtése. Csak egyenrangú félként, partneri viszonyban lehet velük bármit is elérni. Ez a megváltozott pedagógus és bizonyos értelemben a megváltozott szülői szerepet is eredményezi, vagy eredményezné, ha a szereplők hajlandóak lennének erre.

A sok konfliktus a meg nem értés, a generációs ellentétek ebből az egészen apró és annál súlyosabb mozzanattól alakulnak ki. És enélkül továbblépni nem lehetséges.

Mind az iskolának és mind a szülőnek fel kell vennie a kesztyűt és meg kell bírkóznia, vagy meg kellene próbálnia alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Más szempontból kell tekinteni ezekre a gyerekekre, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Egyrészt ez azért is borzasztóan nehéz, mert egy jelentős tapasztalattal és rutinnal rendelkező pedagógus számára szinte lehetetlen hirtelen attitűdöt váltani és az egész szemléletmódját átalakítania, másrészt maga a pedagógus képzés sincs erre felkészülve. Tehát nem olyan pedagógusok érkeznek a pályára, akik kész módszertani válaszokat kapnának ezekre a krédésekre. Ebből kifolyólag csak az a pedagógus tud sikeres és eredményes lenni, aki maga is ennek a generációnak a tagja, vagy érzékenyebb, nyitottabb ennek a generációnak a problémáira, sajátosságaira.

Szerencsére van számos iskola, pedagógus műhely, akik külön munkacsoportban foglalkoznak ezzel a korszerűsítéssel, és ahol a pedagógusok kifejlesztenek egyedi módszereket és tanulási eljárásokat, amelyek illeszkednek az adott korosztály sajátosságaihoz.

Mindez persze a szülőkre ugyanúgy igaz. A szülő – gyerek kapcsolatban ennél a korosztálynál még az is nehezítő tényező, hogy sokszor nem egy, hanem két generációval korábbi életkorúak a szülők. Mindannyian ismerük azt a társadalmi jelenséget, hogy a nők karrierjük megalapozása után, harminas éveikben vállalnak gyereket, illetve az apák még később is tudnak akár második családot is alapítani. Így még távolabb állnak egymástól, ezzel még nagyobb kommunikációs szakadék tud kialakulni.

Milyenek a munkában?

A Z generáció tagjai jellemzően még iskolába járnak, de azokon, akik már kikerültek a munkaerő piacra és az iskolás korosztályon nagyon jól látható az átrendeződés és a megváltozott munkaformák. Egyrészt a kötetlen, szabad formában végezhető munkát részestíik előnyben, otthonról, a világ más pontjáról, közösségi terekből. A távmunka on-line formában, vagy egyszerre több munkahely, többféle munkégzés jellemző rájuk. Piaci szerepét ennek a munkaerőnek nagyban meghatározza, hogy az európai munkaerő piac nagyban átrendeződik, a kínálati oldal iránti kereslet erősen megnövekszik. Azaz kevés lesz a potenciális munkavállaló, nagyon sok a nyugdíjas korú. Ettől a digitalis nemzedék egy nagyobb szabadságot kap a munkavégzés terén. Jobban meg tudja valósítani amgát és elképzeléseit, szabadabban tud mozogni a munkahelyek között, kevésbé lesznek kényszerpályára állítva. Mindemellett az egyéni ötletek, az egyéni megvalósítás mellett kiemelten fontos számukra a közösségért való tevékenység, az együttműködés, a közös munka.

Forrás: http://www.cvonline.hu/blog/2011/hirek/jon-a-z-generacio-kik-ok-es-mit-akarnak/1145

A „Z” generáció - Irodalmi áttekintő, összefoglaló, Pál Eszter, Készült a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016 - Tudománykommunikáció a Z generációnak projekt keretében

Tari Annamária: Z generáció, 2011, Tercium

http://gyermekneveles.tok.elte.hu/5_szam/pub/lenard.pdf

Képek: Pinterest