Szülő2.0

Egyre másra indulnak a bátor kezdeményezések, hogy olyan iskolák, környezetek termetődjenek a gyermekek számára, ahol emberi és 21. századi módon tudnak tanulni. Mindaz, ami más országokban állami keretek között megvasul, nálunk úttörő, egyedi kezdeményezések során tud csak létrejönni. Ha elolvassátok a Tanulás másképp, Let’s Go tanulócsoport bemutatkozóját, csak azt fogjátok kérdezni, hogy mindez miért nem tud megvalósulni az állami iskolában?
NA

Mert hogy nincs olyan eleme, része, amit ne vennénk evidensnek. Csomó részletével még a laikus szülők is tisztban vannak. Ezekről az elvektől és módszerektől hangos a nemzetközi sajntó. A külföldi iskolákban látjuk, hogy ez működik. Mégis, mi Magyarországon nem ilyen iskolákba járatjuk a gyerekeinket. De lassan lesznek ilyen, és ehhez hasonló helyek, szerencsére.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének. Ha úgy érzi, hogy a gyermek az iskolában túl van terhelve, szorong, fél, nem tud teljesíteni, kiközösítik, csúfolják …és sorolhatnám, akkor egy jobb, szimpatikusabb, emberibb megoldást keres. De azok a szülők is alternatív megoldásokat keresnek, akik eleve nem akarják kitenni gyermeküket efféle nehézségeknek.

Kérdéseimre e-mailen kaptam választ a program vezetőjétől, Sarlós Erzsébettől.

SZ2.0: Ha a szülők iskolát keresnek, azt is nézik, hogy illeszkedik a közoktatás rendszerébe, hogyan tud majd a gyerek továbbtanulni, milyen tudást szerez meg, versenyképes lesz-e majd pl. a gimnáziumi felvételin. Hogyan teremtik meg ennek a lehetőségét, mi a garancia a szülők számára, hogy nem fog lemaradni a gyermekünk?

SE: Korszerű tanulásmódszertani eszközökkel dolgozunk, melyek segítségével többnyire a Nemzeti Alaptanterv által meghatározott tananyagot dolgozzuk fel.  Ezen kívül sokféle formában fejlesztjük a gyerekek tanuláshoz szükséges képességeit, részképességeit. Többek között szenzomotoros gyakorlatokkal “érleljük” az idegrendszerüket. A kicsiknél mindennek alapja a játék. A nagyobbaknál előtérbe helyezzük az önálló gondolkodást, egy-egy probléma sokoldalú megközelítését. A foglalkozásokat emberileg és szakmailag kifogástalan pedagógusok vezetik, akik tisztában vannak a közoktatás követelményrendszerével.

SZ2.0: Van-e hátránya annak, ha valaki magántanulóként tanulócsoportba jár?

SE: Aki magántanulóként a tanulócsoportunk tagja, az befogadó-elfogadó közösségre lel, barátokat szerez, nem elszigetelten nő fel, hanem egy közösség, csoport tagjaként.

SZ2.0: Van-e átjárási lehetőség az általános iskolákból –ba?

SE: Mivel a magántanulóknak félévente vizsgát kell tenniük, és a vizsgakövetelmények azonosak a közoktatásban tanulók követelményeivel, így természetesen az átjárás biztosított.

SZ2.0: Jellemzően milyen gyerekeket várnak? Olyanokat, akik speciális fejlesztést igényelnek, vagy bárkit, akinek megtetszik a módszer?

SE: Elsősorban azokat a gyermekeket várjuk, akik valamiért nem elégedettek a közoktatással. Mivel gyógypedagógus végzettségünk nincs, így az ilyen irányú problémákkal küzdő gyerekekkel nem tudunk szakszerűen foglalkozni. Egyébként minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, így a mi általunk elképzelt tanításnak is vannak speciális, személyre szabott elemei.

SZ2.0: Mit jelentenek az alábbi módszerek? A hangsúly a szenzoros integrációs mozgásfejlesztésen, kompetenciafejlesztésen, élménypedagógián van.

SE: A gyerekek idegrendszerének érettségét nagymértékben befolyásolja a mozgás. Ezért minden gyermeknél megnézzük, hogy milyen területet kell fejleszteni, hol van esetlegesen olyan lemaradás, mely szenzomotoros gyakorlatokkal leküzdhető.  Ezeket a gyakorlatokat építjük be a tanulási folyamatba.

Minden olyan kompetenciát fejlesztünk, amelyre a sikeres iskolai beválásnál, illetve a tanulás során szükség van. Legyen az szövegértés, logikus gondolkodás, szociális vagy életviteli kompetencia stb..

A kompetenciák (azaz az alkalmazható tudás) kialakítása nélkül is iskola felesleges időpocsékolás. Hiába tanul a gyerek több órát naponta, ha a „megszerzett tudást” az életben sehol nem tudja alkalmazni.

Az élménypedagógia szó nevében benne van, hogy „élmény”. Nem nyűg, nem kolonc, hanem valami jó, valami nagyszerű.  Az ilyen jellegű tanulási folyamatban a tanár „csak” navigál, a gyermek maga jön rá bizonyos összefüggésekre, megoldásokra. Sokkal tartósabb a hatása, sokkal hatékonyabb, mint egy tanári magyarázat, amiben a gyermek csak hallgató. (Természetesen időnként a magyarázatra is szükség van.)

SZ2.0: E fenti módszereket mindenkinek ajánlják vagy csak a valamilyen nehézséggel tanulóknak?

SE: Mindenkinek ajánljuk, aki elfogadja az alapelveinket, értékrendünket.

SZ2.0: Milyen szakemberekkel indulnak, be lehet mutatni a tanítókat?

SE: Két tanítóval, egy sakk-logika és zeneoktatóval, két tanárral és két pedagógiai asszisztenssel indulunk. Az egyik tanító matematika, informatika műveltségi területtel rendelkezik és nemsokára megszerzi a második diplomáját gyógypedagógusként.  A másik tanító angol műveltségi területen végzett és állatasszisztált foglalkozásokat vezet. A sakk-logikaoktató és egyben zenetanár a sakk-logika munkatankönyvek egyik szerzője, és művésztanárként végzett a SZTE Zeneművészeti karán. Az egyik tanár magyar – történelem szakos és hazánk egyik legkiválóbb pedagógusa. A másik tanár biológia-egészségtan - természetismeret, valamint testnevelés-gyógytestnevelés szakos, ezen kívül Tervezett Szenzomotoros Tréning terapeuta.  A pedagógiai asszisztensek az ELTE hallgatói.

SZ2.0: Milyen lesz a napirend?

SE: 8.30-től gyülekező 9-ig. 9-kor indulnak a beszélgető körök, majd kb. 12 óráig tartanak a foglalkozások 3 kis létszámú csoportban. Nincs csengetés, és nincsenek percre kiszámított foglalkozások. Viszont ha a gyerekek fáradnak, akkor frissítő és szenzomotoros jellegű gyakorlatokat, játékokat építünk be a kicsik és nagyobbak foglalkozásaiba. 12-13 óráig ebéd majd 13 órától 14.30-ig folytatjuk a foglalkozásokat. Egy-egy csoportban 6-10 gyermekkel.

Augusztus 22-én reggel 9 órától nyílt napra várja a tanulócsoport az érdeklődőket. Részletek a FB oldalukon!

Képek: Pinterest

Ezt tűzte szászlajára a kínai vezetés a made in china felirat helyett. Befektettek a kreativitás, a gondolkodás fejlesztésbe, a betanított munkás, szakdolgozókká képzés helyett. És nem kispályáznak. Felépítettek harminc egyetemet, a világ legjobb szakembereit hívják meg minden tudományágból, és nyolcszor, tízszer több fiatalt képeznek, mint idehaza.
NA

Mert ez a jövő. Az iskola ma elvesztette a feladatát. A tudomány kiszorította az eredeti funkcióját. Csapó Benő, egyetemi tanár a kisgyermekkori gondolkodás fejlesztéséről tartott előadást, ahol a kínai példa bemutatásával a kisiskolások tanításának és tanulásának az egyéni tanulói igényeket kielégítő, és támogató iskolai gyakorlatokra hívta fel a figyelmet.

Az alapkészségek fejlesztése mellett a gondolkodás szeretetét, az attitűdöt és a motivációt kell kialakítani és fenntartani. Nem más az általános iskola dolga, minthogy olyan helyzetbe hozza a gyerekeket, hogy örömmel és eredményesen sajátítsák el a gondolkodás rutinját, a tudás megszerzését. Ehhez képest, már az első osztályokban sikerül elidegenítenünk, és súlykolással megutáltatnunk a gyerekekkel a tanulást.

Holott, ha tiszteletben tartaná minden pedagógus, hogy a gyerekek fejlettsége és képességeinek szintje különböző, és különböző ütemben is fejlődik, és egyéni mérési, diagnosztikus rendszereket használnának az iskolákban, akkor nagyon hamar el lehetne érni, hogy minden gyerek biztos alapokra tudjon építeni. A gondolkodást, a kreativitást kisgyermekkorban kell megalapozni.

A kidolgozott mérőrendszer, amely az edia.hu oldalon érhető el, világosan lebontja az első hat osztályra a mérési pontokat, amelyekkel rávilágíthatunk a hiányosságokra, felismerhetjük a kimagasló tehetségeket. Mindezekhez megfelelő feladatokat, fejlesztő programokat rendel a program, amelyekkel ott, ahol szükség van erre, segíteni tud a pedagógus.

Ehhez képest a mai gyakorlat az, hogy még százszor leíratják, gyakoroltatják, olvastatják. Holott valószínűleg abban az esetben, ha a megfelelő irányú fejlesztést, gyakorlatot beiktatná a pedagógus a tanmenetbe, akkor könnyebben venné minden diák a feladatokat. Ehhez azonban szabadságra, egyéni döntési helyzetekre, valódi pedagógusokra van szükség.

A tananyag tartalom csökkenésén már dolgozik az oktatási vezetés. Talán lassan arra is rájönnek, hogy nem kocka gyerekeket tanítanak egyen fejjel, hanem sokféle diákot, sokféle igénnyel. A differenciált tanítást pedig csak a velük időt eltöltő és őket ismerő szakember, a tanító tud biztosítani. 

képek: Pinterest

Nem akarok hálátlannak, vagy telhetetlennek tűnni. Bár a cinizmus nem áll távol tőlem, mégis igyekszem visszafogni magam, amikor komoly dolgokról van szó. Olyan komoly dolgokról, mint az oktatás, a tanítás, a gyermekeink jövője. De hogy most épp leesett Palkovics államtitkár úrnak a kisiskolások tűrőképessége, az finoman szólva is nevetséges.

Az első pillanatban, amikor néhány napja olvastam a NAGY BEJELENTÉST, miszerint megvizsgálják a lehetőséget, és már szeptembertől bevezetik a 30 perces tanórákat, magam sem tudtam, hogy most akkor hová is legyek. Egyrészt azt gondoltam, hogy hurrá. Másrészt viszont kezdtem kényelmetlenül érezni magam, amiért rögtön az jutott eszembe, hogy majd azt is törvénybe iktatják, hogy a tanító hányszor gyakoroltassa az olvasást? És hogyhogy most rájöttek? És mire? Hogy élő emberekkel játszadoznak? Akiknek eltérő igényeik vannak? Hogy végre valami e századi információ is eljutott hozzájuk? És most büszkén odavetik a koncot, hogy nesztek, adunk egy kis kedvezményt? És aztán belegondoltam abba is, hogy majd ha a monotonitást jobban tűrő gyerekek szülei és képviselői fellázadnak, hogy de nekik negyvenhárom és fél perc kéne? Akkor majd az lesz a nagy reformintézkedés?

Egyre inkább azt gondolom, hogy ez egy agyrém. Hogy teljesen félreértelmeznek mindent és mindenkit. Hogy valóban zsigerileg távol áll ettől a Kormánytól a szabad gondolkodás, a felelős felnőtt élet. Hogy csak és kizárólag utasításokban, kontrollokban és szabályozásban tudnak gondolkodni. És szegény Palkovics talán tényleg azt hiszi, hogy ő most jófej. Ő az alternatív, mert rájött egy olyan megoldásra, amit amúgy már ötven évvel ezelőtt is tudtak azok a tanítók, akik valamit konyítottak a gyerekekhez. És amit, amúgy minden normális tanító gyakorol is. Ha elfáradnak a gyerekek, akkor pihen velük, mást csinálnak, ha pedig megy, akkor tovább tart az óra. Emlékszem én azokra az általános iskolás óráimra, amikor azt mondta a tanító néni, hogy folytassuk órarenden kívül a munkát, legyen dupla matek vagy magyar. Vagy amikor hamarabb befejeződött a munka és inkább kimentünk rohangálni, mert épp annak volt értelme.

Közben persze utálom magamat is, amiért már megint opponálok, és mondhatják, hogy persze, ezeknek semmi sem jó. Annyira szeretném, ha csinálna valamit ez a kormányzat, amire azt lehetne mondani, hogy OK, bevállaljuk, egyet gondolunk. Nekem nem derogál, és nincs Orbán fóbiám, örömmel állnék egy normális koncepció mögé. De ez megint arról szól, hogy mindent ellenőrizni, meghatározni, előre kitalálni és befolyásolni felülről. Nem bízni a tanítókban, a szakértőkben, a pedagógusokban.

Megkérdeztek valakit, mielőtt ezt a zseniális ötletet kihírdették? Volt társadalmi egyeztetés, szakértői vita? Elképzelem, amikor az oktatási stáb gondolkodik, vajon mit lehet tenni. Olvastam múltkor a Nők Lapjában, - szólhat egy hivatalnok -, hogy vannak olyan elsősök, akik kevesebb ideig tudnak koncentrálni. Azt is mondják sokan, hogy megterhelő a tananyag – veti oda az államtitkár. Hát akkor legyenek harminc percesek az órák! Remek ötlet, - helyeselnek a köztisztviselők. És akkor gyorsan lenyilatkozzák, a sok tüntetőnek meg be legyen fogva a szája.

Hát ennyi. Ezt akartátok nem?

Nem! Sajnos ennél sokkal többet és komplexebbet. Azt, hogy az osztályteremben, az iskola falain belül, a gyerekekre szabva follyon az oktatás. Bízzunk meg a tanítókban, fejlesszük olyan szintre a felsőoktatást, hogy azok, akik bekerülnek 20-30 kisgyerek közé, képesek legyenek megítélni, egy-egy tartalommal mennyi ideig kell foglalkozni, hogyan kell gyakorolni, - kell-e egyáltalán gyakorolni -, mitől fogja megtanulni az a kisgyerek, aki az én osztályomban ül.

Ha valaki azt hinné, hogy ez egy munkajogi kérdés, az téved! Ha valaki azt hiszi, hogy óraszámban kell gondolkodni, amikor a tanítók, tanárok bérét kiszámolják, az rossz úton jár! Nem leckék vannak kérem, hanem projektek. A tanárnak egy projekt, hogy a-ból b-be jusson el az egyes gyerekkel, és annak legyen egy mérhető eredménye. De hogy oda hogyan jut el, az legyen egy szigorú szakmai kérdés, amire lehet tenni javaslatokat, lehetnek alternatívák, módszerek, amiből szituációra szabva lehet választani és alkalmazni azt, de kötelező direktívák mentén nem lehet meghatározni. Csak mert helyi szinten mutatkoznak a helyzetek, az egyes gyerekek, a különbözőségek. Nincsenek receptek. És aki ezt nem érti, annak mindegy, hogy 30 vagy 45 percesek-e a tanórák. Sőt, annak az is mindegy, hogy mi zajlik az oktatásban. 

Képek: Pinterest

A korszerű tudásról és a kreatív gondokodásról beszélünk manapság. Olyan készségekről, amelyek nélkül nincs jövője a mai társadalomnak. Gyerekeink mégis a 19. századi minták szerint tanulnak. Adatokat és már meglévő elméleteket sajátítanak el, ahelyett, hogy új dolgokat találnának ki.
Mérő László, a Gondolkodni Máshogy konferencián elhangzott előadásáról hoztam gondolatokat.

Ha megfigyeljük a nagy újítókat, a sikeres üzeltembereket, a kreatív alkotókat, mindannyiuknál megfigyelhetünk néhány általános jelenséget: ők valami olyat tudnak, amely nélkül lehet ugyan élni, de az ő tudásuk hozzásegíti az emberiséget ahhoz, hogy jobb legyen az élet, valamelyik területen.

Ezeknek az üzleti gondolkodóknak, akik sikeresek, érdekesek, tehetségesek, lényegéban bármi lehet a tanult szakmájuk, abban megegyeznek, hogy a korábban szerezett tudásukat jól tudták konvertálni. Képesek voltak arra, hogy a megszerzett szaktudásukon felülemelkedjenek, és azt a gondolkodásmódot, kreatív képességgel más, továbbfejlesztett ötletekre hasznosítsák.

Jól látható, hogy azok az országok lesznek sikeresek, és nyertesek, akik minél több üzleti gondolkodót tudnak kitermelni, illetve olyan munkatársakat, akik ebben a gondolkodásban, az álmodozásban a segítségükre tudnak lenni.

Ma nem az a feladatunk itt Európában, hogy a mindennapi megélhetéshez szükséges alapfeltételeket megteremtsük, hanem ennél jóval távolabbra mutató, nagyobb összefüggéseket felismerő újítások megalkotására. Ami akár érintheti a mindennapi boldogulást is, de annak korszerűbb, és kreatívabb újrafogalmazását.

Ehhez képest mi Magyarországon még mindig a lexikális tudást, a szakmát tudjuk felmutatni, mint a tudás értékét, mibenlétét. Egy statikus, már elavult tudáshalmazt próbálunk konzerválni, és ezek keretei között tartani a gyerekek és fiatalok jelentős hányadát. Esélyt sem adva arra, hogy üzleti gondolkodókká váljanak.

Mérő László felette a kérdést, mit jelentett eddig okos embernek lenni? Azokat tartottuk okosnak, akik képesek voltak a jövőt megjósolni. Ma már az az okos ember, aki tudja, lehetetlen a jövőt előre látni. Lehetetlen minden aspektusra felkészülni. Nem lehet megközelítőleg sem előre jelezni. Mégis, az okos ember tud alkalmazkodni hozzá. Alkalmazkodik és készenlétben áll a változásra, a rugalmas gondolkodásra. Bármikor, bármire konvertálható tudása van.

És ez persze nem jelenti azt, amit sok rendpárti kolléga hisz, hogy valamennyi a tananyagot, annak tartalmát, vagy az elvalult oktatási rendszert bíráló kritikus tulajdonképpen a tudást önmagában szentségteleníti meg, és hiszik, hogy nincs is szükség semmiféle tudásra. Nem, nem erről van szó. Hanem arról, hogy MÁSMILYENRE van szükség! Igen, az ABC kell. Összedani, kivonni kell. Szorzótábla, földrajzi ismeretek, irodalmi élmények, történelmi események kellenek. Van egy csomó dolog, amire szükségünk van ahhoz, hogy újabb tudások birtokosai legyünk. Hogy legyen mit konvertálnunk. Hogy tudjuk a tanulás, gondolkodás, alkotás folyamatait felhasználni sok-sok területen. Az eszetlen, vég nélküli dátumokra, nevekre, életrajzi eseményekre, vagy részletekbe menő biológiai adatokra kevésbé van szükség. Vagy ha igen, azok beszerezhetők más forrásokból. Az kell, hogy összefüggésében, globálisan lássák a gyerekek a folyamatokat.

Azért tanulunk ma, hogy legyen mit konvertálni holnap. A 21. század didaktikája, pedagógiája arról szól, hogyan konvertálja a tudást. Ehhez pedig nem szakmunkásokra van szükség, hanem gondolkodókra, akik saját tapasztalataikból, megismerő folyamatokból merítik a tudásukat.

Kicsit megnyugtató azért, hogy a tanítóképzőn létezhet egy ilyen konferencia, ahol gyakorló pedagógusok, és kutatók, saját tapasztalataikat osztják meg arról, hogyan lehet korszerű tudáshoz juttatni a gyerekeket. Bár a konferencián elenyésző számban voltak jelen a hallgatók, azért mégis bizakodásra ad okot, hogy ezek az emberek tanítják őket. Őket, akik majd a jövő generációját tanítják meg gondolkodni.

Persze ha körbenézek kétséges, mi marad meg ebből a szemléletből. Lúzer Ország, azért erősen tartod még magad.

Képek: Pinterest

A hetvenes, nyolcvanas évek óta a családok, gyerekek életének egyik jelentős „szereplője” az autó. A hétvégék, a nyaralások és ma már a napi rutin is a család egy vagy akár két autójához szorosan kapcsolódik, így teljesen természetes, hogy a gyerekek hamar kíváncsiak lesznek, milyen a vezetés élménye. Egészen a jelen korig gyerekek nemzedékei várták, hogy betöltsék a tizenhetet és minél hamarabb elkezdhessék az autós sulit.

Kárpáti Judit írása

A szöget a fejembe, - mint olyan sokszor - egy reggeli, iskolába tartó út során folytatott beszélgetés ütötte.
A mindjárt nyolcéves fiam, ahogy nyilván a legtöbb gyerek már egészen kiskorától érdeklődik a vezetés iránt, izgatja, melyik pedál mire való, melyik gomb, mit indít el.
Ezen a reggelen is hasonló kérdések érkeztek hátulról és persze a szokásos türelmetlen kérdés; „Mikor vezethetek már?”

Mielőtt rávágtam volna, hogy még kilenc év és megszerzed a jogsit, hirtelen beugrott, de hát már most is tesztelnek önvezető autókat az utakon, majd’ tíz év alatt kizárt, hogy ne fejlődne annyit az autóipar, hogy akár egy jelentős tömegnek ilyen autója legyen.

Komolyan izgatni kezdett a kérdés, ezért kicsit utánajártam a dolognak, hogy okosan tudjak válaszolni a fiamnak. Aki egyébként alaposan el volt szontyolodva, amikor felvetettem, hogy lehetséges, más lesz a vezetés akkor, mint most.

Három trend

Az autóipar egyik vezető irányvonala az elektromos autók elterjedése. A Morgan Stanley elemzői szerint 2025-re – ekkor lesz a fiam éppen 17 éves – közel 7 millió elektromos autó készülhet, ami a teljes autógyártás nagyjából 7 százalékát teszi majd ki.

Egy másik fontos vonal, mely az előző technológiát is alkalmazva megvalósul majd az önvezető autók elterjedése. Ez az irány a technológiai cégek számára is kihívás, mutatja ezt a Google autonóm robot autója is.

Ennek az iránynak egy másik vonala az önvezető autók hálózatának megalkotása, ami azt jelenti, hogy az autók képesek egymással kommunikálni, a közlekedés tökéletesen kiszámíthatóvá és megbízható válna.

A harmadik nagy változásokat hozó trend a car sharing, az autó megosztás lesz, ami azt jelenti, hogy a birtoklás helyett a közösségi használat lép előtérbe.

A jelenlegi és több nagy autógyár által már tesztelt elképzelés szerint egy mobil applikáció segítségével bérelhetők a városokban elhelyezett autók.

Tényleg így lesz?

Mindhárom trend nagyon vonzó és izgalmas alternatíva és nehéz elképzelni, hogy valóban megszűnhet az autóban idegeskedés, a dugó és maga a vezetés is.

Ezekkel a lehetőségekkel mégis számolni kell és elég jól elmagyarázható mindegyik alternatíva, illetve az egymást kiegészítő technológiák is, már egy óvodás kisgyereknek is.

Ahhoz viszont, hogy ezek a kicsit viccesnek tűnő, de mégis nagyon közeli változások bekövetkezzenek, még sokat kell fejlődnie a közlekedési infrastruktúrának. Társadalmi és állami szinten is konszenzusra kell jutni és lesznek nehezebb, átmeneti időszakok, amikor a régit még nem váltja fel teljesen az új.

Amikor az utakon szemben állnak majd egymással az önvezető autók és az autóvezetők, a saját autóval közlekedők és a megosztást kihasználó tudatos fogyasztók.

Jogsi 2.0

Abban azért biztosak lehetünk, hogy magát a közlekedést akkor is tanulni kell majd, amikor már rendszerbe szerveződve járnak az áramvonalas kisebb, nagyobb robot autók, így valószínűleg az autós utazás élménye, még ha egy teljesen más formában, de a gyerekeinknek is megadatik.

Képek: Pinterest