Szülő2.0

Ez a személyes poszt több mint két éve íródott. Azóta sokat változott a világ. A kisfiú nagyobbacska lett, iskolás, és bár a szertartások folytatódtak, némileg átalakultak az esték. Ezzel egészítettem ki az utolsó bekezdést.

Ha csecsemő korában nem tanítottad meg egyedül elaludni a gyermeked, akkor 4 éves korában már nem fogod. Ha megtanítottad, 4 évesen akkor sem fog aludni.

A mi nem túl következetes, de átlagos családunk mindennapjai a korai lefekvéssel és korai ébredéssel alakultak. Ami a felnőtt életünknek megfelelt. Este tudtam végezni a munkám, vendégeket fogadtunk, vagy egyszerűen csak kettesben lapultunk a tv előtt. Bár a korai kelések időnként ólom súllyal nehezedtek ránk, mégis az esti szabadság és felnőtt élet feledtette vagy legalábbis ellensúlyozta a hajnalokat. 

A mi fiúnk baba korában nem volt nagy alvó napközben, de este fél nyolckor két puszi és simogatás után már aludt, egészen hajnali ötig. Két évesen, a legnagyobb buli közepén fél hétkor rámnézett, és szólt, mehetünk fürdeni, aludni. Mindig, minden körülmények között szinte percre pontosan tudta, mikor jött el az ESTE és mi a teendő. Persze mi is alkalmazkodtunk ehhez az időponthoz, ebben szögletes mamák előnyben! Hangos szó, nyafogás, kellemetlenségek nélkül. Minden percét élveztem!

Aztán ennek egyszer csak vége lett. Nem egyik napról a másikra, de rohamosan. A nem tudok elaludni, a nem szeretek aludni, a még egy mesét, szomjas vagyok, éhes vagyok, kakilni és pisilni kell, rosszat álmodom, jót álmodom, eszembe jutott egy fontos, le kell rajzoljak valamit, énekelj még, a Papát akarom, melegem van, fázom, takarj be, takarj ki, valami zörög, kopog, nem adtam jó éjt puszit a kedvenc autóknak, félek, még nem is meséltem mi volt a legviccesebb az oviban, most kell megtudnom, mi van az űr után, és hogyan kerül az anyuka hasába a kisbaba, és folytatja, folytatja, folytatja.... Sosincs vége, és én úgy érzem szétrobbanok. Meg kell még írnom két anyagot, bankolni, postolni, átolvasni, javitani, válaszolni, és már negyven perce ez megy s még negyven percig tart, miközben próbálok a lelkére beszélni, egyre feszültebben, aztán kimegyek, sír, bemegyek, üvöltok, fenyegetek, aztán végkimerülésben mindketten elalszunk. Hajnalban ébredek, nem csinálok már semmit... 

Így indultak a rázós estéink. S hamarosan minden este ilyen lett. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszakapjam a korábbi nyugodt fektetéseket, a problémentes gyerekemet. Dühített, hogy miért romlott el. Pedig szerelgetem én mindig, hát csak nem tönkre ment, hiába minden igyekezet? Persze drasztikus módszerekre nem tértünk rá, tehetetlenül álltunk a sarat, hol felváltva, de leginkább a Mama, amit gyakran már úgy éreztem kötőszóként használ mindenki a családban. 

Hónapok hiábavaló küzdelmei után be kellett látnom, vesztettem. Vagy erőszakot teszek, betörom, magára hagyom, vagy elviselem és alkalmazkodom. Vártam. Kipróbáltam, hogy nem tettem le napközben, az nem működött, mert ötkor elaludt. Később fektettem le, de akkor is kellett a másfél óra. Elolvastam egy csomó szakirodalmat, mindegyik megírta, hogy én vagyok a hibás, nem tanítottam meg aludni, nem vagyok elég következetes, sőt, szegény gyerek.... Használható megoldási javaslatot nem találtam. 

Végső esetben hát nem maradt más választásom, gondolkodtam. 

Tanultam valaha a négyévesek félelmeiről, a sötétségről, a bizonytalanság érzéséről, a leválás konfliktusáról. Hogy az éjszaka szimbolizálja az elmúlást, a kontroll elvesztését, a megsemmisülést. Hát ebben kell segítenem.

Mindezek mellett a négyéves, aki egész nap az oviban van, majd hazatérve nekiesik saját birodalmának, én a saját játékaimmal, a háztartással és egyebekkel vagyok elfoglalva, jövünk-megyünk, dolgokat csinálunk, amikor eljön az este, akkor akarja megkapni mindazt, amit korábban egész nap átélt. A ráérős beszélgetést, az egymás mellett fekvős semmittevést, zenehallgatást, olvasgatást, hancúrozást. Korábban bármikor volt erre idő, bármeddig. Komoly, munkába járó óvodásnak erre este adódik ideje, a lefekvéskor. 

És elkezdtem belehelyezkedni. Kitaláltunk játékokat, szertartásokat, amik segítenek eljutni az elalvásig. Nem feltétlenül tartanak rövidebb ideig, mint a veszkedős, “aludj már kisfiam!” esték, de kevésbé unalmas és idegtépő, mint tízszer pisilni, kakilni, enni, inni..... stb...

Ilyenek: Hanyatt fekve együtt számolni a lélegzetvételünket. 

Végisgsimítani a testrészeket, amelyek ellazulnak és az alváshoz készülnek. 

Csukott szemmel elképzelni hegyeket, völgyeket, fákkal szegélyezett hosszú utakat, amelyek álomvilágba vezetnek. 

Úgy szeretlek mint... játékot játszani, minél abszurdabb, oda nem illő hasonlattal leírni hogyan szeretjük egymást, de ezek rímeljenek egymásra, vagy egymás ellentétei, vagy szinonimái legynek. (úgy szeretlek mint egy kályha, úgy szeretlek, mint egy mályva, úgy szeretlek mint egy málha….)

Elmondjuk, kik alszanak. Mindig ugyanabban a sorrendben ugyanazokat a rokonokat és barátokat. A verssé fejlődött felsorolás egyéni ritmussal és dallammmal akár százszor is ismételhető. 

Alig hallhatóan lassú zenét hallgatunk, fekve, kezdetben elmutogatjuk a dalokat, de nagyon kis mozdulatokkal, mert a lepedő súrlódásától nem hallanánk a zenét.

Rövid történeteket suttogunk egymás fülébe, és az örök klasszikus: mindenféle dalokat énekelünk, templomi kórusból, iskolai énekkarból, úttörő gyűlésről, letűnt popsztároktól.

Minden este történik valami fontos. Ha más nem, hát csak annyi, hogy elalszik. 

Visszatekintve alig két évig tartott ez az időszak, mégis legalább száznak tűnik. Annyi történet, annyi esemény, annyi hosszú altatás jó és rossz emlékeket – persze többnyire jókat – idézhetek fel, mintha egy hosszú időszak lenne a hátunk mögött. A nagycsoportos élet, a délutáni alvás kimaradása, a hirtelen iskolássá avanzsálás az alvási szokásainkat is megváltoztatta. A nyári vakáció a teljes szabadságot hozta, és a teljes biológiai óra átállást. Este későig buli, reggel sokáig pihenés, igazi dolce vita!

Szeptembertől más világ köszöntött ránk. Az iskolai beszokás, az új feladatok, új emberek, a fokozott figyelem és a korai kelések az első napokban este hatkor az ágyba terelték az újdonsült iskolást. Aztán szép lassan kialakult a rend, és az új élet korábbi lefekvést és hosszú pihenést kíván. Ezek az estéink rövidebbek, gyorsabban zajlanak. Mindenki érzi, hogy kell a csend. A kis szertartásainkból egy-egy rövidített verzió azért még időnként megmarad, bár helyettük új szokást vezettünk be. Az este beköszöntével, a sötét szobában kuksolva mindenki elmeséli a napját. Időrendben vagy összevissza, van hogy csak néhány elemét, van, hogy nagyon részletesen. És erre várunk délután. Erre a negyed órára. Mert utána jön az ájulás. De legalább nem kell kérdezgetni, mi volt a suliban, és válaszolni rá, hogy semmi.

Hogy mennyire aktuális és slágertéma folyamatosan az altatás, arra is bizonyíték, hogy tegnap találtam az alábbi cikket véletlenül. És az is jól látszik, hogy úgyis csak az működik, amire magunk jövünk rá. HOGYAN FEKTESSÜK LE A KISGYEREKÜNKET 100 EGYSZERŰ LÉPÉSBEN http://www.evamagazin.hu/psziche_csalad/42749_gyerek_fektetes_humor.html?utm_medium=social&utm_campaign=postplanner&utm_source=facebook.com

Képek: Pinterest

– akik kilógnak a generációelméleti jellemzés alól –

Korábbi posztomban a digitális kor gyermekeit és jellemzőiket szedtem csokorba, hogyan tekintsünk rájuk, miként közelítsünk hozzájuk szülőként, pedagógusként. De nem mehetünk el azok mellett, akik szintén e kor szülöttei, de földrajzi vagy szociális elhelyezkedésük okán, mégsem illeszkednek bele a dotcom gyerekek sorába. Kik ők?

A magyarországi 9-16 éves gyerekek  internethasználati szokásai a nemzetközi trendeket követik. A gyerekek többsége számára hozzáférhető az internet és az eszköz is, amin napi szinten fejleszthetik készségeiket otthon vagy az iskolában. Sőt, a családi körben, már egészen kis kortól alkalmazzák a modern technológiákat, így beleszületnek, egyfajta új anyanyelvükké válik a digitális kultúra.

A lehetőségekhez való hozzáférésban azonban nagyon nagy eltérések mutatkoznak. A vizsgált korosztály egynegyedénél a szülők nem használnak internetet. Ebből adódóan otthon nem férnek hozzá a technikához. Sok kistelepülésen nem is adottak a megfelelő minőségű internet elérés feltételei, a lefedettség, sávszélesség gyakran hiányosságot mutatnak.

Persze az iskolai és egyéb közösségi terek nyújtotta lehetőségek ott állnak a gyerekek előtt, de egyértelmű, hogy nem ugyanazokkal az esélyekkel indulnak ők, akik otthon nem ebbe a kulturális közegbe születnek bele. Ennél fogva elmondhatjuk, hogy a társadalmi különbségek egy újfajta dimenziója jelenik meg ennél a korcsoportnál, ezt a réteget nem nevezhetjük egyértelműen digitális bennszülötteknek.

Az információs vagy tudás alapú társadalmunkban való helytállás egyik legfontosabb mérföldköve, miként jutok hozzá az információhoz, elég gyors vagyok-e, el tudok-e igazodni megfelelően a kínálatban. A tudás megszerzése és felhasználása az, ami a versenyképességet megteremti. Az ehhez való hozzájutási technikák már kora gyermekkorban elkezdenek kialakulni a kétezres években született korosztálynál, hiszen mindennapivá válik vagy válhat az IT felhasználás. Kivéve persze, ha ezek nem állnak rendelkezésre vagy a társadalmi különbözőség miatt vagy mert ha kifejezetten technológia ellenes családban nő fel a gyerek.

Ennél fogva azok a kutatók, akik a generációelmélet finomításán dolgoznak azt állapítják meg, hogy tévedés volna az egy korosztály valamennyi tagját és azok képességeit csupán a beleszületésük apropóján megítélni és egységesen digitális gyerekeknek tekinteni. Nagyban szükséges a környezet és a társadalom segítsége is, hogy a korosztály tagjai megfeleljenek a digitális kor kihívásainak.

Természetesen lehetnek a körülményeik miatt kevésbé digitális gyerekek között is olyan tulajdonságok, amelyek az információs társadalom máködésére jellemzőek. A televízió illetve az iskolai hozzáférés tapasztalatai következtében rájuk is jellemző lehet a gyorsabb gondolkodás, a párhuzamos tevékenységek, vizuális ingerek iránti vágy, a multicasting tevékenység.

A szülői, pedagógiai munkánk során veszélyes lehet, ha csupán a generációs jellemzők alapján tekintenénk a gyerekekre és az egyéni jellemzőket, sajátosságokat figyelmen kívül hagynánk.

Hogy ez mit is jelent pontosan számunkra?

Első sorban azt, hogy mindazok, akik azt hiszik, reménytelen ez a generáció, ellustul, ellaposodik, nem tudnak dolgozni, nem tudnak emberi kapcsolatokat építeni, zombivá válnak, azok mind csupán a generációs elméletek szűk értelmezése nyomán gondolják ezt. Az egyéniség, a szűkebb közösségek, a család mind befolyással bírnak a gyerekekre, - továbbra is, csakúgy mint az eddigi generációknál – az egyéni életút nem kikapcsolható, és nem tekinthetünk egységes halmazként a gyerekekre.

Illetve figylemmel kell lenni, és segíteni kell a felzárkózásban az egyenlő esélyek megteremtésével azoknak, akiknek kevésbé biztosított az elérés gazdasági, földrajzi vagy egyéb szociális okok folytán.

Valamint tudatosíthatjuk, hogy bár sokszor úg ytűnik, megátalkodott ez a korosztály – ahogy minden korosztály az volt – a szülői, nevelői tevékenységünk nem hiábavaló, ha az értelmes és tudatos használatra, és az emberi kapcsolatok, a valódi közösségek működésére is megtanítjuk gyermekeinket. 

Forrás: Lénárd András a digitális kor gyermekei, Gyermeknevelés 2015

Képek: Pinterest

A kétezres években született gyerekeket sokan, sokféleképpen hívják és jellemzik. Van, aki ördögtől valónak véli a viselkedésüket, van aki magasabb szellemi létet tulajdonít nekik, ki-ki saját vérmérséklete és hitvallása szerint. Ebben a posztban összeszedtem, mi mindent gondolunk róluk leginkább a generációelmélet tükrében.

Úgy hívják őket, hogy Z generáció, digitális bennszülöttek, vagy “dotcom” gyerekek. Facebook-generáció, zappers, azaz kapcsolgatók, „Instant online”, netgeneráció, iGeneráció. Előbbiek miatt gyakran nevezik őket C generációnak, ami az angol connection szó után kapta a nevét, illetve D-nek, ami a digitális szóra utal, de R-nek is, ami az angol responsibiliy vagyis felelősség kifejezésből származik.

Ezek az elnevezések mind arra utalnak, hogy beleszülettek az információs társadalomba, a digitális technológiába. Anyanyelvként használják az IT eszközöket, és elképzelhetetlen az életük a web 2, az internet, a mobiltelefonok és azok alkalmazásai nélkül. Kapcsolatrendszerüket, kommunikációjukat ez a kultúra határozza meg.

Ez a generáció az első, akik a globális világba születtek bele. Ettől is olyan nagyon különböznek az előző generációktól. Ugyanazon a zenén, divaton, filmen, kifejezésmódokon nőnek fel. A technikai forradalomnak köszönhetően egyidőben, ugyanúgy érik őket a hatások, mint a világ többi részén.

Ezt a globális életérzést még az is erősíti, hogy a világ különböző pontjain élő fiatalok, azonnal kapcsolódni tudnak egymáshoz a világhálón, így különös képpen ugyanazon trendek hatása alatt állnak.

Sokan azt hiszik, és a technikai eszközök negatív hatásai közé sorolják, hogy kevéssé építenek kapcsolatot, elszigetelődnek. Azonban ez nem igaz, illetve a kutatások azt bizonyítják, hogy nem így igaz. Nagyon is fontosak számukra a barátok, csak másképp ápolják ezeket a kapcsolatokat. A valós világ mellett a virtuális világban is aktívak társas életüket illetően, és ez egészen más színezetet ad az emberi kapcsolatok megélésének. Egyidőben több szinten is jelen vannak egymás életében. Sokan láttunk más egymás mellett ülő párocskákat, akik mobilon kommunikálnak. Azaz flörtölnek hülyéskednek, beszélgetnek vagy vitatkoznak. Igen, inkább írásban kommunikálnak. De ugyanazokat az érzéseket és interakciókat élik meg, mint a személyes, élőszóbeli beszélgetések során.

A kutatások egyben azt is kimutatták, hogy míg a technikai fejlődést azonnal tudják követni, az információhoz való egyszerű hozzáférés nyomán hatalmas mennyiségű tudásra tesznek szert, nagyon okosak, amellett érzelmileg kevésbé fejlettek, tovább maradnak gyerekek.

Munkatevékenységüket és életvitelüket jelentősen meghatározza, hogy ez a nemzedék a legkisebb létszámú, a legoktatottabb, a legkisebb családba született, a legidősebb anyák nevelik és a leghosszabb várható élettartammal rendelkezik.

Milyenek az iskolában?

A technológiai bumm természetes következménye, hogy ugyanazokkal a mintákkal és eljárásokkal nem lehet őket motiválni, mint a korábbi nemzedékeket. Az írásbeliség, a statikus alkalmazások, az adathalmazok, az egyirányú kommunikáció nem köti le őket, nem segíti őket a tudás megszerzésében. Ráadásul sokkal gyorsabban és jobban jutnak hozzá információkhoz, mint tanáraik, szüleik. A lineáris gondolkodásmód helyett a párhuzamos vagy hipertextes gondolkodás, (internetes linkek mintájára gondolati linkek, amik előhívnak korábbi tapasztalatokat, tudásokat vagy más vonatkozásokat újabb kérdéseket, információkat) tanulás jellemző rájuk. Ettől egy egészen sajátságos, egyéni érvényesülési módot, más kommunikációt és eltérő figyelemirányítást igényelnek. Ebből adódóan sokkal inkább a win-win megoldás hívei, - azaz hogy mindkét fél járjon jól -, mint a tekintélyelvűségnek.

Szintén a digitális kor hozza magával, hogy végtelenül fontos a kepi megjelenítés az életükben. Fokozódik a vizuális élmény iránti vágy. Sokkal inkább leköthetők és figyelmük inkább fenntartható koszerű képes vagy filmes alkalmazásokkal.

A tanulás, tanítás oldaláról a leglényegesebb feladat a tanár-diák kapcsolat, jelen esetben az együttműködés kialakítása és megteremtése. Csak egyenrangú félként, partneri viszonyban lehet velük bármit is elérni. Ez a megváltozott pedagógus és bizonyos értelemben a megváltozott szülői szerepet is eredményezi, vagy eredményezné, ha a szereplők hajlandóak lennének erre.

A sok konfliktus a meg nem értés, a generációs ellentétek ebből az egészen apró és annál súlyosabb mozzanattól alakulnak ki. És enélkül továbblépni nem lehetséges.

Mind az iskolának és mind a szülőnek fel kell vennie a kesztyűt és meg kell bírkóznia, vagy meg kellene próbálnia alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Más szempontból kell tekinteni ezekre a gyerekekre, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Egyrészt ez azért is borzasztóan nehéz, mert egy jelentős tapasztalattal és rutinnal rendelkező pedagógus számára szinte lehetetlen hirtelen attitűdöt váltani és az egész szemléletmódját átalakítania, másrészt maga a pedagógus képzés sincs erre felkészülve. Tehát nem olyan pedagógusok érkeznek a pályára, akik kész módszertani válaszokat kapnának ezekre a krédésekre. Ebből kifolyólag csak az a pedagógus tud sikeres és eredményes lenni, aki maga is ennek a generációnak a tagja, vagy érzékenyebb, nyitottabb ennek a generációnak a problémáira, sajátosságaira.

Szerencsére van számos iskola, pedagógus műhely, akik külön munkacsoportban foglalkoznak ezzel a korszerűsítéssel, és ahol a pedagógusok kifejlesztenek egyedi módszereket és tanulási eljárásokat, amelyek illeszkednek az adott korosztály sajátosságaihoz.

Mindez persze a szülőkre ugyanúgy igaz. A szülő – gyerek kapcsolatban ennél a korosztálynál még az is nehezítő tényező, hogy sokszor nem egy, hanem két generációval korábbi életkorúak a szülők. Mindannyian ismerük azt a társadalmi jelenséget, hogy a nők karrierjük megalapozása után, harminas éveikben vállalnak gyereket, illetve az apák még később is tudnak akár második családot is alapítani. Így még távolabb állnak egymástól, ezzel még nagyobb kommunikációs szakadék tud kialakulni.

Milyenek a munkában?

A Z generáció tagjai jellemzően még iskolába járnak, de azokon, akik már kikerültek a munkaerő piacra és az iskolás korosztályon nagyon jól látható az átrendeződés és a megváltozott munkaformák. Egyrészt a kötetlen, szabad formában végezhető munkát részestíik előnyben, otthonról, a világ más pontjáról, közösségi terekből. A távmunka on-line formában, vagy egyszerre több munkahely, többféle munkégzés jellemző rájuk. Piaci szerepét ennek a munkaerőnek nagyban meghatározza, hogy az európai munkaerő piac nagyban átrendeződik, a kínálati oldal iránti kereslet erősen megnövekszik. Azaz kevés lesz a potenciális munkavállaló, nagyon sok a nyugdíjas korú. Ettől a digitalis nemzedék egy nagyobb szabadságot kap a munkavégzés terén. Jobban meg tudja valósítani amgát és elképzeléseit, szabadabban tud mozogni a munkahelyek között, kevésbé lesznek kényszerpályára állítva. Mindemellett az egyéni ötletek, az egyéni megvalósítás mellett kiemelten fontos számukra a közösségért való tevékenység, az együttműködés, a közös munka.

Forrás: http://www.cvonline.hu/blog/2011/hirek/jon-a-z-generacio-kik-ok-es-mit-akarnak/1145

A „Z” generáció - Irodalmi áttekintő, összefoglaló, Pál Eszter, Készült a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016 - Tudománykommunikáció a Z generációnak projekt keretében

Tari Annamária: Z generáció, 2011, Tercium

http://gyermekneveles.tok.elte.hu/5_szam/pub/lenard.pdf

Képek: Pinterest

Hát szülő legyen a talpán, aki egyértelműen eligazodik a digitális eszközök okozta káros, vagy hasznos hatásai között, és mérlegelni tudja, mikor, mennyi elég. Én úgy érzékelem, a közbeszédben kicsit nagyobb hangsúlyt kap a veszélyek felsorolása. Bizonyára minden lelkiismeretes szülő fel tud sorolni legalább öt olyan érvet, ami alapján gyermekeinknek nem kellene - vagy csak nagyon kevés - Tv-t, számítógépet, kütyüt használnia. Mégis alig van olyan gyerek, aki ne élvezné a gyerekcsatornák rajzfilm áradatát! Álljon hát itt néhány olyan gondolat, amely szerint nem ördögtől való a technika…

Első gondolat: TV-t nézni jó! (Vagy filmet, vagy számítógépet, vagy egyéb digitális tartalmat.) Aki nem így vélekedik, annak nemigen kell tovább olvasnia, mert aki nem néz otthon TV-t, nem kapcsolja be a gyerek előtt, nem ül a számítógéphez, nem nyomkodja élvezettel az sms billentyűket, annak nem merül fel a kérdés: mennyit nézzen a gyerek? A kicsiknél nem maguktól adódik, hogy tévézzenek. Minta. És ha azt látják, hogy ez jó, érdekes, és rendszeres, akkor nézni fogják. És miért hazudjak, tényleg jó. Szórakoztat, érdekes, kikapcsol, tanít, érzelmeket generál, elgondolkodtat, stb…

Második gondolat: nincs megváltoztathatatlan szokás. Ha úgy érezzük, mi magunk is erős viszonyban állunk a “műszaki osztállyal”, de gyerekeink mindenképpen, próbáljuk ki az ősi elterelő módszert. Ami persze főképp az elején sok energiát és állhatatosságot kíván, de garantáltan beválik! Ugyan melyik kisgyerek választaná inkább a technikát, mint a saját szüleit? Figyeljük meg, mikor van a gyereknek leginkább igénye a rajzfilmre. Ne tiltsuk! Ha erre kerül sor, halmozzunk egy adag játékot a közelébe, és üljünk le játszani. Építsünk, kártyázzunk, sakkozzunk, öltöztessünk babát, vagy vágjunk ki papírpillangókat. Ha ezt először látja tőlünk, bizonyára gyanakodva figyel majd egy ideig, de aztán elfordul majd a TV-től, és odafigyel. Néhány alkalom múltán ki lehet kapcsolni, vagy már be sem kell majd.

Harmadik gondolat: csokit is mértékkel zabálunk! Ugyanígy nem járunk mindennap vidámparkba, nem veszünk mindennap új játékot, nem tartunk, csak évente egyszer karácsonyt, farsangot, nem hívjuk meg mindennapra a barátainkat. A tévézés is nagyobb örömöt okoz, ha mértékkel, tudatosan használjuk! Megtaníthatjuk a gyermekeinknek, hogy egy örömteli dolog túlzott élvezete sokszor az ellenkező hatást váltja ki. Megfájdul a hasunk, elfárad a testünk, megúnjuk a játékot, elfogy az öröm…. De ha arra kijelölt időpontban, tervezett időközönként nézzük, akkor mégjobban örülünk, előre várjuk, izgatottak vagyunk, készülünk rá!

Negyedik gondolat: Végtelen lehetőséget nyújt egy egyszerű, butának mondott rajzfilm is a tanulásra, a tanításra. Feltéve, ha élünk a lehetőséggel. Ha vesszük a fáradságot, és odaülünk mi is, és belekukucskálunk a mesébe, biztosan találunk néhány olyan momentumot, amiről aztán tudunk beszélgetni. Netán új ismeretekkel gazdagíthatja a tudásunkat. A rajzfilmekből kiindulva, továbbgondolkodhatunk, esetleg együtt tanulhatunk a kicsikkel.

Néhány példa erre: Miki egér játszótere alkalmat adhat arra, hogy kör, négyzet, háromszög alakú formákat rajzolgassunk. Tűzoltó Sam-ék Postas Pat, Bob a mester vagy a Szirénázó Szupercsapat segít megtanulni a szakmákat, az életmentést vagy akár a városszerkezetet is. A rajzfilmek alapján készíthetünk otthon rajzos, lego vagy kartonmakett kisvárost, amit a gyerek rendez be, és keresi meg a szereplőket hozzá.

Nagyobb korban például az Állati küldetés, T-Rex Expressz vagy a Lili a kis boszorkány konkrét tudományos ismereteket is közvetítenek. A természetismeret és a történelem az óvodás és kisiskolás gyerekeket nagyon elvarázsolja. Olyannyira, hogy a mesén túl is beleképzeli magát, továbbjátsza, továbbgondolja. Pláne, ha adunk hozzá egy kis muníciót, az adott korszakról további információkkal szolgálunk, további képeket mutatunk. Kisiskolások akár konkrét projektet is alapozhatnak egy-egy mese epizódra (szóljon az bogarakról, fáraókrók, dínókról), amiből kiindulva segítséget kaphatnak az internetről, könyvtárba mehetnek, múzeumot látogathatnak.  És máris használták a fantáziájukat, gondolkodhatnak önállóan, beleélhetik magukat mesevilágukba.

Ötödik gondolat: nem tőlem származik, de nagyon fontos! “A modern technikákban ugyanúgy benne van a jobb világ lehetősége, ahogy az elidegenedésé” (http://urbanplayer.hu, Az év eddigi legjobb appja) Szóval tehetünk úgy, mintha nem ez venne bennünket körül, csak akkor egy olyan világot mutatunk a gyerekeinknek, ami nem valós. Inkább tanítsuk meg őket arra, hogyan tudja hasznosan és magát megvédve használni a tévét, a számítógépet, az internetet. Különösen a nagyobb iskolásoknál, csak ártunk azzal, ha eltiltjuk őket a technikától. Béna dolog, ha valaki azért nem nézhet egy menő sorozatot, mert a szülei nem engedeik. És menő, ha a szülei választás elé állítják, bíznak a józan eszében, és mérlegre teszik számára, mit kockáztat, ha túlzott mértékben nézi a tévét, vagy a nem neki való tartalmakat. Ez persze feltételezi, hogy a szülők állandó jelenléttel és segítő kézzel támogassák a gyerekeket

Azt szeretnénk, ha gyermekeink sikeresek és boldogak lennének. Ha megállnák a helyüket. Ha magabiztosak lennének és nem maradnának le. Ma itt van ez a technika dolog.. ezzel kell a szülőknek és a pedagógusoknak megbírkoznia. A kovakövön és a tűzgyújtáson már túl vagyunk.

Képek: Pinterest

Nyugi, jó iskolát úgysem találsz! Nyugi, az életre a legfontosabb útravalót otthonról viszi a gyerek! Nyugi, van már internet, ahonnan bárminek utánanézhet majd! A legfontosabb a közösség, a normális és szeretetteljes kapcsolat, a nyitott szemlélet, a befogadás, az önbizalom. Az összes többit felszedi! Ja, írni és olvasni meg kell tanulni, és vagy Te tanítod meg, vagy az iskola. Többségünk az iskolát választja. És mint a szükséges rossz az életünk része lesz. Próbáljuk minimalizálni a feszültséget!

Ha még nem találtad meg kisgyermeked számára az igazi sulit, vagy ha még a kereséssel sem indultál el, 10 szempontot hoztam Neked, hogy segítsen, milyen irányba indulj.

1. Elsőként a legfontosabb, hogy összeszedd, mik a legfontosabb elvárásaid az iskolával szemben. Például a teljesítmény, versenyek, siker, eredmények, a gyermek közérzete, családias hangulat, tehetséggondozás, egyéni figyelem vagy a felszereltség, a környezeti adottságok.
2. És ugyanilyen fontos, hogy összeszedd, vajon mik a legfontosabbak a gyermeked számára. Mert bár egy kisiskolás nem áll kész szempontrendszerrel az iskolaválasztás elé, de már nagyon sok tapasztalattal rendelkezünk az óvodás éveiről. Igyekezzünk az ő egyéniségét figyelembe venni, ne csak a saját elvárásainkat.
3. Vegyük figyelembe a családunk szokásait, életvitelét, világfelfogását. Fontos, hogy az iskola illeszkedjen a családunk életéhez. Ne legyen túl messze se földrajzilag, se gondolatilag.
4. Legyünk bizonyosak abban, hogy gyermekünk testileg és lelkileg is fel van készülve az iskolára. Ha bármiben bizonytalanok vagyunk, akkor kérjük ki szakember véleményét, és vagy várjunk még egy évet, vagy keressünk speciális iskolát. A lassabb lépések biztosabbak, mintha belekényszerítjük egy teljesíthetetlen elvárásrendszerbe.
5. Ki lesz az, aki a gyermekünkkel tölti az időt az iskolában. Azaz ismerjük meg mielőbb a pedagógust! Azok az iskolák, akik nem engednek bepillantást mindennapi életükbe, ahol nehéz a tájékozódás, ahol megtagadják a tanítókkal való előzetes konzultációt, biztosan nem jó hely a gyerekek számára. Lehetőleg a gyerek is találkozzon előre a tanítóval, a hellyel, hogy ne a teljes ismeretlenbe csöppenjen. Megnyugtató, bizalommal teli légkörbe kell érkeznie a kisiskolásnak.
6. Ismerjük meg az iskola pedagógiai programját is. Milyen lesz a napirend, hogyan tervezik az évet, milyen egyéb programokat biztosítanak a gyerekek számára. Hogyan értékelik, és mennyi feladatot adnak a gyerekeknek. Az iskolai élet aktivitásra, barátságokra, a társas élet szépségeire is felkészíti a gyermekeket, vagy csak a követelményrendszer mentén zajlik az élet.
7. Mennyire “gyerekbarát” az iskola. Nézzük meg a dekorációt, a szünetek hangulatát, vagy magát a felvételi eljárást. Nem félni mennek a gyerekek az iskolába, hanem tanulni és élni.
   

   

8. Van-e olyan iskola, ahová gyermekem barátai is mennek? Nehéz közös nevezőt találni a szülőtársakkal, de hihetetlen biztonságot adhat a gyerekeknek, ha olyanokkal ülnek egy osztályban, akik közül néhányukkal már ismerik egymást. Pláne ha még barátok is!
9. Van-e elegendő idő és tér a mozgásra. Olyan mintha titkolnánk, hogy a 6-7 éves gyerekek számára az egyik legfontosabb tevékenység a futás, ugrálás, rohangálás. Jó lenne, ha ezt az iskolában is tudná a tanítónéni. És még ha ehhez alkalmazkodna is, az maga volna a csoda!
10. Ha ezeket a szempontokat körbejártuk, nyugodjunk meg, hogy jól döntünk. És ne veszítsük szem elől, hogy gyermekünk boldogságra és sikerre vezető útját nem az iskola, hanem a család teremti meg.

És persze van még egy csomó egyéb szempont is. Írjátok meg, nektek mik a legfontosabbak!

Képek: Pinterest