Kitől tanul a gyerek?

És mit! Ez az egyik legfontosabb kérdésünk. Azaz, hogyan lehet felkelteni és  megtartani az érdeklődést. Hogyan lehet örömszerzés, jutalom a tanulás. És mitől lesznek motiváltak és aktívak a gyerekek a tanulás folyamán? Ha kicsit figyelünk a nyáron, akkor észrevehetjük, hol vannak ezek a pontok.
NA

Néhány első osztályt végzett gyerek között végeztem egy nem reprezentatív felmérést arról, milyen az iskola. Volt köztük mindenféle intézménybe járó. Hiper gyerekközpontú, alternatív, állami, egyházi, nemzetközi. A gyerekek képességei és aktivitása is eltérőek, sokszínű volt a mintavétel. Egyben, azonban megegyeztek. Mind, kivétel nélkül azt mondta, hogy jó dolog ugyan az iskola, csak az a kár, hogy sokszor unalmasak az órák.  Van aki szerint mindig, és van, aki szerint csak időnként. És ez önmagában elég kiábrándító.

 tanulás kooperatív nyár közösség

A 7-8 éves gyerekek a szabadidejük során nagyon gyakran végeznek ismeretszerző és ismeretterjesztő tevékenységeket. Imádják a tudományos filmeket, könyveket, történeteket. Érdeklődnek a természet jelenségei iránt. Folyamatosan megfigyelnek és kérdeznek, véleményt formálnak és értelmeznek. Játékaik során a párbeszédekbe, szituációkba beleszövik az eddig megszerzett ismereteiket, tapasztalataikat, amelyek minden egyes gyerek esetén más és más. Megfigyeléseiket folyamatosan közkinccsé teszik, eszmecseréik, játékaik folyamán vitáznak, és tanulnak egymástól! Nyáron mindezt önmaguktól, külső irányítás nélkül teszik, ettől még hatékonyabb a tanulás annak is, aki befogad és annak is, aki épp átadja a tudását. Aki hallgatja, az kötetlenül, a maga örömére, saját érdeklődéséből, szivacsként szippantja föl az információkat. Aki átadja, annak olyan formába kell hoznia a tartalmat, hogy az rendszerezett, érthető és befogadható legyen. Pontosan és összefogottan kell fogalmazni, ehhez a legtökéletesebb részleteket kell előhívnia magából. Természetesen mindkét szerep vagy aktivitás folyamatosan váltakozik, hol az egyik, hol a másik gyerek teszi hozzá a saját tudásmorzsáját.

Az elmúlt hetekben megfigyelhettem, hogy bármilyen összetételű csoport esetében kitűnően működik ez a rendszer. A nyaraláson egyes gyerekek érkeztek, mások távoztak, és mindenkinél ugyanúgy működött az egymástól tanulás. Akár a vízben végzett játékok, akár a szerepjátékok, a homokban építkezés, vagy a szobai tevékenységek során, folyamatosan tanították egymást. Amellett, hogy nagy élvezet volt hallgatni és ellesni tőlük az ártatlan és tét nélküli tanítás-tanulás folyamatot, persze ott motoszkált bennem a kisördög, hogy vajon hogyan őrizhetném meg ezt a hangulatot, és közben mi lenne, ha én mondhatnám meg, hogy mi legyen a tartalom? Azaz, hogyan érhetném el azt, hogy azt tanulják, gyakorolják, amit én szeretnék tőlük.

tanulás kooperatív nyár közösség

És persze ragyogóan ment. Elég volt egy-egy eszközt véletlenszerűen “elhagynom”, előbb-utóbb valaki megtalálta és elkezdte forgatni, ami következtében lassan mindenki odasereglett, és mint új zsákmányt azonnal elkezdték birtokolni. Így volt ez a szókirakó gyűrűvel is, amit fejlesztő eszközként vettem a fiamnak, komoly irodalommal az interneten, milyen gyakorlatokat végeztessek vele. A kis kompánia lelkesen kezdte el tologatni a betűket, majd hamarosan rátaláltak a legszórakoztatóbb játékra, ki milyen malacságokat tud kirakni, és azon lehet röhögni, kuncogni, amikor már erősebb szavakra került a sor, akkor elbújni. Hangsúlyozom, hét éves fiúkról beszélünk. Természetesen kijavítják saját, vagy egymás “elütéseit”, a nagyobbacskák már a helyesírás pontosításával is bekapcsolódnak, és ettől egy pillanat alatt olyan rögtönzött nyelvtan óra kerekedik, hogy csak somolygok magamban a sarokban.

Szintén nyelvtanos sztori, amikor külföldi vendégek érkeznek a szomszédba, és az idősebb gyerekek a nyelvtudásukról kezdenek el beszélgetni. Meg arról, vajon milyen lehet a magyar nyelvet hallgatni. Ebből aztán hamarosan megint nyelvtani szabályok, a helyesírás lesz a téma, meg hogy milyen rendhagyó esetek vannak, amit a külföldiek számára nehéz megtanulni. A kisebbek is ott sertepertélnek, és persze beleszólnak, kérdeznek. Senki nem tud mindent, nincs egy mindent tudó megmondó ember, hanem közösen összeteszik mindazt, amit tudnak a szabályokról, mit hogyan írunk, hogyan ejtünk. Egészen addig jutnak, amíg valaki elővesz egy könyvet – találomra a polcról – és ott néznek meg olyan szavakat, amiknek nem tudják, vagy aminek vita alakul ki a helyesírásáról. Kétség sem fér hozzá, bár nem mértem, hogy azonnal mindegyik megtanulta az ott elhangzó nyelvtani szabályokat.

 tanulás kooperatív nyár közösség

De ugyanez vonatkozik más tudományterületekre is. Például, amikor boltosat játszanak, vagy hadi sarcot szednek egymástól az ellenséges csapatok. Olyan gyönyörűen összeadnak, kivonnak, mintha nem ez ellen tiltakoznának év közben a házi feladat írása során. A vegyes csoport előnye, hogy a nagyobbak észrevétlenül vezetnek be új fogalmakat, új ismereteket, például a szorzást.

Mindezek után nem meglepő, hogy óriásit fejlődik a szociális életük is, a konflikutsmegoldó képességük, növekszik a tűréshatáruk. Mert persze balhé is van elég, klikkesedés, kiszorítás, bántás. Amit az esetek többségében épp a gyerekek önrendelkezésének és saját döntéseinek létjogosultásga miatt maguk között intéznek el, többnyire sikerrel.

És mielőtt a felzúdult tömeg kikelne magából, hogy nem lehet a gyerekek értékítéletére hagyatkozni, mert nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel, és elfajulhat az ilyen jellegű “gyerektartás”, egyrészt biztosíthatok mindenkit, hogy legtöbbször jobban tudnak dönteni, mint a felnőttek, pontosabban látnak helyzeteket, és kevésbé részrehajlóak, valamint ettől még igen, szükséges a felnőtt jelenléte. Mert van, hogy szükséges közbeavatjozni, mert vannak kérdések, és van, hogy kell egy kívülálló, felelős személy. Azonban az egészen biztos, hogy ez egy moderáló, terelgető szerep, nem egy mindenttudó, tekintély.

 tanulás kooperatív nyár közösség

Vélhetően – sőt olvasmányaimból, tanulmányaimból tudom – más is jutott már arra a felismerésre, hogy a gyerekek tanítását csoportokban, az egymástól tanulás örömével és az ösztönös kíváncsiság felébresztésével és annak felhasználásával kellene végezni. Kicsit békénhagyva őket, bízva bennük és az érdeklődésükben. Mégis, hiába a sokféle iskola, a sokféle módszer, végülis, nem sikerül ezt megvalósítani. Győz a formalitás és az unalom.

Lehet, hogy át kéne gondolni a kereteket? Lehet, hogy nem kéne megrettenni, az új kezdeményezésektől, az új formáktól? Lehet, hogy nem kéne ragaszkodni, a hagyományos iskola elképzelésekhez?

Olvasni egy csomó jó, új iskoláról. Akik lendületesen, szép szavakkal hitet tesznek egy másfajta tudás megközelítés mellett. És vannak, akik bátrak, és nem kényszerítik bele magukat a hagyományos iskola struktúrákba. Velük szemben például mindig ott a félelem, hogy vajon milyen mérhető eredményekkel jönnek majd ki a gyerekek?! Ezért gyakran döntünk mégis az iskola szerű iskola mellett. Erről legalább pontosan tudjuk, milyen eredménnyel végződik. (Gyakran ócskával.) Még ha tudjuk, hatékonyabb keretek is vannak. És legtöbbször mi szülők vagyunk a gátjai annak, hogy új utak nyíljanak a gyerekeink számára. Mert rettegünk, hogy elrontjuk, hogy nem lesz versenyképes, hogy lemarad. Pedig mindig, mindent be lehet pótolni.

Hát mikor leszünk végre elég bátrak?

 

Képek: Pinterest

2 Tovább

Apás nyaralás

Ez a poszt nem a nemi szerepekről szól, hanem az együttlétről, a személyes kapcsolatokról. Írhatnám, hogy anyás nyaralás, vagy szülős nyaralás. Nálunk épp úgy alakultak a hétköznapok, a feladatok leosztása, hogy épp a Papa az, akivel kevesebb személyes időt tud eltölteni a gyerek. Így hát az apás nyaralás az a különlegesség, ami nyáron bearanyozza mindannyiunk egy hetét. Úgyhogy most, az apáké a főszerep!
NA

Június elején ünnepeljük az apák napját. Azaz, aki ünnepli. Egyre inkább szoktuk itthon is. Úgy vagyok ezzel, mint az anyák napjával. Olyan kötelező. És persze elcsépelt, de inkább a hétköznapi apáinkról szól az életünk, mintsem az ünnepeltekről. Sokszor tűnik úgy, hogy az apák jelentőségéről kevesebb szó esik. Pedig mint szülők, pont annyira esnek a latba. Egy az apák szerepét vizsgáló kutatás szerint  az apa nélkül felnövő gyerekek – és ez nem csak a fizikai, hanem a lelki távolságot is jelentheti – nagyobb valószínűséggel lesznek erőszakosak, rosszabb teljesítményt nyújtanak az iskolában, kamaszkorukban nagyobb eséllyel lesznek tagjai valamilyen tinédzserbandának. Azoknál a lányoknál, ahol az apai, a férfi minta hiányzik, vagy negatív, ott jellemzően kisebb a lányok önbecsülése, korábban kezdik a szexuális életet, valószínűleg sikeretelenebb párkapcsolatok elé néznek.

Az apa dolga nem könnyebb vagy nehezebb az anyákénál. Más mintát ad, jellemzően más tevékenységekben tud erős lenni. Ugyanúgy meghálálja magát, ha odaadjuk az időnket. Ha letesszük a könyvet, telefont, távirányítót. Ha elmeséljük, mit csináltunk napközben, ha megbeszéljük azokat a dolgokat már a kisgyerekkel, amik minket érdekelnek. Ha közösen végzünk el feladatokat az anyák nélkül, ha kettesben szórakozunk és töltünk időnként néhány napot gyermekünkkel. Az apáktól tanulják meg a fiúk, hogyan bánjanak a lányokkal, és a lányok, hogyan bánnak velük férfiak.

Az apáktól tanulják meg gyermekeink a küzdelmet, és az önkontrollt, a bátorságot és a kalandvágyat. A bizalmat, amit házastársunk felé érzünk, hogy ő is képes megbírkózni még a gyermeknevelés hatalmas feladatával is, amit mi nők olyan jól tudunk. Nehéz és érzékeny kérdés, kinek mi a feladata a családban. De ha egy pár azt mutatja, hogy tagjai a helyén vannak, és magából mindenki mindazt őszintén átadja, amire képes, akkor biztosan érzelmi biztonságban tud felnőni a gyerek.

 

De persze tudjuk, hogy az életünk nem csak az idilli gyereknevelésről szól. Valamelyik szülő óhatatlanul kiesik a napi rutin java részéből, mert hogy dolgozik. Sokat, hogy ellássa a családot, anyagiakban, szellemiekben egyaránt. Ez persze nem feltételezi, hogy a szülőpár másik tagja ne tenné ezt, de általában nincs egyensúlyban a mérleg nyelve. És ez jól is van így.

Sok családban a mamák töltenek több időt a hétköznapokban a gyerekekkel. Hozzák-viszik őket, intéznek, adnak, kapnak, szidnak, dícsérnek, problémát oldanak. Azaz, minden szinten részt vesznek a kicsik életében. Nyáron – télen, ősszel vagy tavasszal – adódhat egy-egy olyan nap, hét, amikor kicsit változhatnak az arányok. Mindenki felfrissülésére.

 

A nyári apás nyaralásainkat komoly készülődések előzik meg. Már csak azért is, mert apának, fiúnak nagy kihívás az előirányzott teljesítmény, idén a 80 km-es Kék túra útvonal, árkon-bokron, falvakon és erdei utakon keresztül. Mondhatjuk úgy is, hogy nomád. Mert sátorban, falusi házaknál, sokszor az egyéni leleményességre támaszkodva, úttalan utakon visz a kis csapat útja, hogy legyőzve önmagukat, a forróságot, a piszkot és a rovarokat, jóleső elégedettséggel térjenek vissza civilizációba. A vándortáborban, amellett hogy kettejük férfi dolgáról van szó, egy kis közösség tagjai is lesznek. Erre a túrára az összeverődő barátok egy új családot alkotnak. Új apákkal, anyákkal, testvérekkel és néhány háziállattal kísérve. Az új család pedig új helyzeteket, új szabályokat és rengeteg új élményt is jelent.

Hamar, már a második napra kiosztódnak a szerepek, ki, mit vállal, ki miben jó és ügyes, és ebben a gyerekeknek is komoly szerepet kell vállalni. A közel húsz fős kompánia étkezését, felszerelését, pihenőit és útvonalát megtervezni és kézben tartani persze a felnőttek feladata, de a gyerekek számára is fontos részfeladatok adódnak. Minden táborhelyen például felelőse van, hogy ne maradjon el semmilyen holmi. Az utolsó körülnéz, és ha talál valamit, annak a gazdája fizeti az aznapi fagyit a következő állomáson. A gyerekek gyűjtik a gyújtóst az esti tábortűzhöz. A túra alatt az ő feladatuk figyelemmel követni a kék jelet. A saját cuccok rendbentartása, hátizsákok ki és bepakolása, napkrémek és rovarirtók alkalmazása, szendvicsek elkészítése, kulacsok feltöltése mind saját hatáskör. Nincs egy anyaaaa, mamaaa, nyaf-nyaf segííííts a negyven fokban, hegynek felfelé sem. És nem azért, mert olyan keményen volnának fogva, hanem mert annyira más rendben, más környezetben, más szokások és szabályok mentén zajlik az életük, hogy eszükbe sem jutnak azok a hétköznapi rossz szokások, amelyekkel gyakran az idegeinkre mennek. A hétköznapi kényelem, a jól bejáratott szülői “személyzet” annyira távol van, és annyira távolinak tűnik, hogy eszükbe sem jut.

A környezetváltozás, a gyakran extrém körülmények olyan izgalommal árasztják el őket, hogy mindenáron a kihívásnak akarnak megfelelni és az önálló problémamegoldás, a teljesítmény mindennél fontosabb lesz. Még a lustaság is köddé válik. És mielőtt bárki azt hinné, hogy túlélő táborba küldjük a gyerkeinket, vagy valami átnevelő szigetre, gyorsan cáfolom! Ez nem kötelező. Sőt, semmi sem kötelező. Például ki lehet szállni. Lehet egy-egy napot lógni. Fel lehet hívni anyát, ki lehet borulni és lehet utálni is az egészet. De épp ezért, mert lehet, valahogy nincsenek végérvényes és visszafordíthatatlan helyzetek. Már csak azért is, mert a túrán résztvevő felnőttek számára épp olyan kihívás az egy hetes túra, mint a gyerekeknek. Közös vállalás, és közös nehézség végigjárni hegyet, völgyet. Izzadni, vakarózni, szomjazni, fura helyeken mosdani és aludni és menni végtelen sokat. És a közös kihívás eggyé kovácsolja a gyereket és az apját. Arról nem is beszélve, hogy annyit tanulnak, látnak és tapasztalnak, hogy aztán hetek múlva is arról beszélgetünk. Például ma reggel egy szántóföld mellett elhajtva, a termésről hallgattam egy kis expozét.

 

Mindezeken túl, ezeknek a kirándulásoknak a további értéke, egy másik dimenzióban, hogy a városi gyerekeink testközelből ismerik meg és élik meg a vidéki Magyarországot. Megismernek falvakat, állatokat, a természetet. Megismerik, hogyan lehet másképp élni. Érdekes, hagyományos vagy épp újszerű foglalkozásokkal találkoznak, lesz egy személyes viszonyuk, kötődésük a hazájukhoz. S mindez a saját tapasztalatukká válik, igazi belső élménnyé alakul, nem valami kötelező tananyag vagy propaganda termékként ég az agyukba.

A csodás persze az, hogy az egy hét alatt itt felszedett új szokásait haza hozta a hétköznapokba. Olyan hosszas unszolások, könyörgések árán sem teljesített vágyaim valósultak meg, amik miatt azóta is naponta többször csöndben ujjongok.

És hogy mindeközben mi van a Mamával? Arról akár egy másik poszt is szólhatna. Elég az hozzá, hogy van az évben egy hét, amikor magam kelek, magam fekszem. Az adott pillanat dönti el, mit csinálok. Lehet ez hasznos munka, vagy olcsó lustaság. És van egy hét az életemben, amikor hálát adok minden nap, hogy nem így kell leélnem az év hátralévő heteit.

Képek: Pinterest, családi

 

1 Tovább

Kütyü vagy nem kütyü

Ez itt a kérdés. Azaz, hogy nyáron mennyit vagy mennyivel többet, kevesebbet nyomkodjon az embergyerek. Vannak iskolák, akik szerint az egészséges egyensúly fenntartható tiltás nélkül is. Vannak, akik az áthághatatlan szabályokra esküsznek. Az ember lánya, fia pedig kapkodja a fejét. De vajon kitől tanulja egy óvodás, kisiskolás, hogyan kell élni?
NA

Kárpáti Judit megosztotta velünk a minap, mennyit tévézett. Csupa nem neki valót. És amikor dolgoztunk ezen a témán, azonnal nosztalgikus hangulatban kezdtük felidézni az ócska szoci műsorokat, tv adásokat és persze jókat röhögtünk. Fel sem merült a szüleinkben annak idején, hogy nem nekünk való a tartalom, vagy hogy káros hatások érnek bennünket.

Ma persze, mint annyi minden másban is, védtelenebbek vagyunk. Sokkal több információ és hatás ér bennünket is, és gyermekeinket is. Természetes az ösztön, hogy igyekszünk megóvni őket a túl sok, és felkavaró behatástól, de egyáltalán nem biztos, hogy ezt megtehetjük, vagy meg tudjuk tenni. Mert miközben igyekszünk “elugrani” az információ elől, abban élünk, és ez vesz minket körül. Nem tudunk úgy végigmenni az utcán, a boltban, az ismerősök és barátok között, hogy ne találkoznánk csomó olyan tartalommal, amit talán nem érzünk szükségesnek. Mégis elérnek bennünket, ha tetszik, ha nem. És akkor kezdenünk kell valamit ezekkel. Illetve hozzászokunk.

 

A hétvégén egy társaságban, az ebédlő asztalnál négy felnőtt és hat gyerek kezében volt végig mobil, vagy tablet, amik nyomogatásával a fogások közötti időt töltötték ki. Vagy a beszélgetés alatti csendeket, de volt olyan barátunk, aki miközben beszélgetett velünk, nyomogatta a telefonját. Meg is kérdezte valaki, hogy rögzíti-e az amúgy nagyon elmés eszmecserét, hogy a későbbiek folyamán kielemezze…. Természetesen nem erről volt szó. Egyszerűen csak a közösségi oldalra feltöltött képeket nézegette. A címeket, bevezetőket olvasgatta, de leginkább csak nézegetett. Vizuálisan lekötötte magát, az olvasással már nemigen bíbelődött.

Ez a szokás egy kis élcelődést szült, de tulajdonképpen mindenki átsiklott rajta, és az érintettek jó viccnek tartották, eszükbe sem jutott letenni, esetleg abbahagyni, és minden szentimentalizmust félretéve, egyszerűen csak ránézni a vele szemben ülőre. Nem, ezek nem jutottak senki eszébe. Ezek a pót- vagy mellékcselekvések a társasági eseményeken, már megszokottak és elfogadottak.

Csakúgy, amikor az anyukák az étterembe érkezéskor azonnal a gyerekek kezébe adtak valamilyen nyomogatni valót, nehogy zajt, kellemetlenséget okozzanak a “banditák”, vagy esetleg türelmetlenkedésbe fogjanak, amiért nem jön egy percen belül a még meg sem rendelt, csak fejben kitalált étel.

 

Miközben azon sopánkodunk, persze már aki, hogy a gyerekek rabjaivá válnak az eszközöknek, mi magunk lökjük oda őket, azokba a szituációkba, amikor értelmetlenül, hosszú ideig ülnek a tv előtt, játszanak a számítógépen, telefonunkon, tableteken. Akkor, amikor még volna más érdeklődése is, gyorsan rászoktatjuk őket a csendes és másokat nem zavaró tevékenységre, mert felnőtt életünkbe így illeszkednek be szépen. Valamint saját magunk szokásait is aszerint alakítjuk, hogy a közösségi oldalakon ki, milyen marhaságot tesz közzé, illetve azonnal közveítetnünk kell a legfontosabb családi esemnyeket, hogy mindenki tudja, ilyen szupi szülők is vagyunk mi. “Béluka biciklizik, Pistike átugrott egy szakadékot, Zsuzsika negyven perce hintázik.” Vagy egyszerűen csak “vagyunk mi, és nézzétek, miylen szép, idilli élete is van a mi kis családunknak!” A bejegyzés után még csekkoljuk, ki mit posztolt aznap, ki melyik tengerparti üdülőben pózol, illetve, hogy mik az aktuális fogyási trendek. Persze lenyomunk egy-egy menetet még a függőséget okozó játék alkalmazásunkon is, mindezt olyan fontos pofával, hogy mindenki azt hiszi, a főnök legfontosabb kérését teljesítjük éppen, e-mailen. És ha a gyerek negyvenedszerre nyarvog, hogy üssük már vissza azt a nyamvadt tollaslabdát, akkor felháborodva teszünk megjegyzést, hogy nem elég, hogy szabadság alatt is zaklatnak minket a munkahelyünkről, még be sem fejezhetünk nyugodtan egy levelet.
Őrülten fontosanak érezzük magunkat, ha minden hírt, tudósítást és eseményt azonnal megismerünk, és nagy veszedelemben érezzük magunkat, ha akadozik a wifi ellátás.

 

Mindeközben a gyerekünk, aki természetesen türelmetlen az étteremben, amikor rendelni és várni kell, nem azt tanulja meg, hogy a kellemetlen érzést el kell viselni, amíg megérkezik az első fogás, hogy ki kell várni, amíg sorra kerülünk, hogy esetleg nem túl érdekes egy csomó felnőtt között ücsörögni egy asztal körül, de kibírható. Mi nem vállaljuk be nem csak a saját unalmunkat, üres járatainkat, de nem tűrjük a gyerektől sem, hogy ösztönösen reagáljon, hogy a nehéz helyzetekből megtanuljon szituációkat, kialakítson magának technikákat azokra az esetekre, amikor kevésbé izgalmas az élet.
Sőt, azt látja tőlünk, hogy menekülni kell ezek elől, magunk elől. Bele kell zuhannunk egy virtuális világba, ahol lehetőleg sosem vagyunk magunk, mindig ér valami inger, ettől nem érezzük úgy, hogy magányosak maradunk a gondolatainkkal, esetleg a másokra való figyelmünkkel.

Ezzel a mintával nőnek fel, és amikor már kiskamasz gyerekünket valóban csak a kütyü köti le, akkor őt hibáztatjuk, meg a korosztályát. Eszünkbe sem jut, hogy lett volna néhány olyan év, amikor ennek elejét tudtuk volna venni.

 

Ha még ezelőtt állsz, vagy ha nem, de a magad és gyermekeid számára is egy másik minőséget szeretnél az életben megteremteni, mint amilyen a fentiekben vázolt, fogadj meg néhány könnyen tartható szabályt magad, és a családod számára.

  1. Adj teret a kütyüzésnek. Ez így elsőre épp az ellenkezőjét is jelentheti, de talán mégsem, ha magad és gyermekeid számára is vannak olyan helyek, időszakok, felületek, ahol engedünk a kütyü hívásának.
  2. Kütyüzzetek együtt! Azaz, legyenek olyan gépezéssel töltött alkalmak, amikor hús, vér emberek közösen szórakoznak az eszközzel. Lehet ez játék, vagy közös nyaralás, útvonal tervezés, on-line bevásárlás.
  3. Osszátok meg egymással az on-line térben töltött időtök élményeit. Ha lehet róla beszélgetni, egy másik síkon is megélni a kütyüzés adta gyönyöröket, akkor a személyes interakciót erősíted, miközben a nyomkodás hasznáról, illetve veszélyeiről is tudtok kötetlenül beszélgetni, nem csak irányított keretek között.
  4. Ne sajnáld az időt és energiát, hogy a digitális eszközök nyújtotta hasznos és előnyös alkalmazásokat felkutasd. A tablet nem csak az ördögtől való lehet. Találhatsz fejlesztő, a tanulást segítő alkalmazásokat, művészeti vagy tudományos élményekben lehet részetek, időt és pénzt takaríthattok meg, például a vásárlásnál. Esetleg létrehozhattok közösen a család számára fontos eseményekről filmeket, emlékeket, felkutathatjátok őseiteket, rokanaitokat.
  5. És legyenek olyan pillanatok, napszakok, események, amikor nem kütyüztök. Amikor rohangáltok, játszotok, együtt töltitek az időt az on-line tér nélkül. És legyenek olyan alkalmak, amikor azt látják a gyerekek, hogy a felnőtt életetekben is van olyan, amikor lehalkítod, kinyomod, nem veszed elő. Például beszélgetsz, olvasol, vagy csak figyelsz. Rá, magadra, másokra. Pihensz és nem veszel részt semmiben.

A gyerekek a szüleiktől tanulnak a legtöbbet. Később, amikor már a társaik lesznek fontosabbak, akkor is az a minta lesz a legerősebb, amit tőled lát. Még ha kipróbál időnként vad túlzásokat is. Szóval rajtunk múlik, hogy kütyü, vagy nem kütyü. És ez nem kérdés.

 

Képek: Pinterest

0 Tovább

Sziklamászás disznókkal, nyulakkal és lovaglással

A héten már írtunk egy Balatonos posztot, most kicsit ehhez kapcsolódva még itt maradunk a heti programajánlóban is. Azon belül is a Káli medencében, ami eleve az a hely, ahol nemigen kell agyonszervezni az időtöltést felnőtteknek sem, annyira kínálják magukat a látnivalók és ugyanez igaz gyerekkel közösen is. Mi egy olyan délelőtt kerekedtünk fel, amikor már untuk a strandos napok monoton egymásutánját és inkább jönni-menni támadt kedvünk. Zsörtölődés és nyafogás nélküli szuper nap lett, nagyon ajánlom mindenkinek!
Kárpáti Judit ajánlja

Még a kisfiam születése előtti időkben jártunk egyszer az édesapjával Szentbékkállán és emlékeztem, milyen gyönyörű volt a falu és a környezet. Rémlett a szép falu melletti sziklás kirándulás, de szégyen ide vagy oda, nem emlékeztem a pontos nevére a helynek. Másodjára már tutira nem felejtem el a Kőtengert, merthogy - biztosan sokan ismerik - erről van szó. A kövek és sziklák mindig beválnak, ezért is gondoltam, hogy itt kezdjük a túrát, a „sima” kirándulás, már maga a szó is, a fiamnál ugyanis kiveri a biztosítékot. Ez számára egyet jelent a sétával, ami maga a tömény unalom. (Az már más kérdés, hogy ha nagy kelletlenül mégis eljön végül, akkor este nem győzi felidézni, milyen jó volt. Ki érti ezt?) Kivéve persze, ha több gyerek van, ilyenkor bármilyen hosszúságú gyaloglásra kapható és észre sem veszi a távolságot, amit megtett.

Szentbékkállai Kőtenger

Ha azonban csak vele megyünk hármasban elsődleges kirándulási célpontok a köves, sziklás utak. Ezt imádja, fáradhatatlanul mászik fel a legmagasabb sziklára is és ugrál egyik kőről a másikra. A Szentbékkállai Kőtenger megmászása közben pedig el lehet mesélni egy csomó mindent a vulkánokról, a Pannon – tengerről és az évmilliók súlyáról. Ahogyan a kiállítások kapcsán is írtam, a kirándulásoknál is elv számomra, hogy ne akarjak egyszerre mindent a fejébe tömni a gyereknek, hogy jól megtanulja, és majd okosan visszamondja a környezet órán. Három információ szerintem épp elég is; jelen esetben a tenger, a 8-10 eltelt évmillió és a vulkánok összefüggése. A hatalmas, ház nagyságú sziklákon klassz fotókat is lehet lőni és a sziklák között nőtt tölgyekre is könnyű átmászni és a lombok között is pózolni egyet.

Salföld Major

A jó egyórás kiruccanás után még szerettünk volna kicsit körülnézni a Salföldön lévő majorban is és végül ezzel lett tökéletes a napunk. (A Salföld Major autóval 10-15 perc Szentbékkállától Tapolca felé.) A sziklamászás után a fiam megrészegülve szaladgált a parasztgazdaságban, amit tényleg úgy alakítottak ki, hogy a gazdálkodást a városi gyerekek és a szüleik is élvezzék. A játszótér számít itt a legkevésbé látogatott attrakciónak; kit érdekel a mászóka, ha a disznók épp moslékebédjüket fogyasztják, egy fehér tyúk kiszökött a baromfiudvarból és a nyulak összevesznek az ól előtt a fehérrépán. A Balaton felvidéki Nemzeti Park által működtetett majorban lovagolni és lovas kocsikázni is lehet. Mi az előbbit próbáltuk, nagyon kedves fiatal lányok vezetésével, akik nemcsak a lovakról, de a környékről is meséltek. Nemcsak állatok, hanem gyógynövénykert is van a majorban és nagy élmény volt Milánnak az is, amikor az öthónapos pumi, Ímél beterelte a juhász társaságában a birkákat a legelőről.

A programokat a nagymamával hármasban jártuk végig, így ha nem is olyan az a kirándulás, mint a Ravensburger egyes társasjátékai – 0-99 éves korig -, de tényleg bátran neki lehet vágni óvodással és nagyszülőkkel is!

http://www.ingoko.hu/start.php

https://bfnp.hu/hu/salfoldi-major-salfold

 

0 Tovább

“HA ESIK, HA FÚJ, ESTE MÁR A BALATONON BONTJUK A BORT”

Balatonfüreden tanultam meg úszni, a vízbe vezető lépcső alatti pár centis vízben. A vállalati üdülőben a búcsú esten a legszebbnek éreztem magam, lebarnulva, a hófehér, vállpántos, darázsolt ruhámban. A minden évben két hét Balaton megtette a hatását, felnőtt fejjel a mi tősgyökeres pesti családunk is visszavágyott. De már nem két hetekre és nem egy személytelen vállalati üdülőbe, hanem egy saját házba. Bátyám révén a mi családunk is balatoni háztulajdonos lett. Ahogyan még nagyon sokan a budapesti társaságból.
Kárpáti Judit nyaral, és kérdez

 

Balatoni emléke mindenkinek van, és nagyon sokan vannak, akik a gyerekkori emlékeket újra feléleszteni, a saját gyerekeiknek az ő saját Balaton élményeiket megadni vesznek egy házat. De ezen kívül mit remélnek, mi a közös bennük, miért jelent többet egy ház, mint egy balatoni nyaralás?

 

Kiszállni a történetből

“A Holt Költők Társaságában megmutatja a tanár a diákjainak, hogyha felállnak a pad tetejére, onnan más a perspektíva. Ha valaki elmegy valahová, ott nem csak a fizikai tér változik meg, hanem a lélektani tér is. Ha lemegyek valahová és onnan nézek vissza, akkor onnan már másképpen látok dolgokat. Jung kifejezetten javasolta, hogyha valakinek valamilyen problémája van, amit nem tud a szokásos köreiben megoldani, akkor érdemes elutazni, mert onnan minden másképp néz ki, és olyan felismerésekhez jut, amihez a megszokott élethelyzetében nem.” – mondja Dr. Vízi János pszichiáter.

 

A szakember szerint nagyon sokan munkamániásak, akik csak akkor tudnak kiszállni a “történetből”, ha önként megteremtik a lehetőségét az elvonulásnak. Nem viszik magukkal a laptopot, a keményebbek a telefont is kikapcsolják, azaz nem tudják folytatni a szokásos őrületüket. Számukra az önkéntes lehetőség a ház a Balatonon.

Egy másik csoportja a városiaknak, akik a munkájuk során nagyon elvont dolgokkal foglalkoznak. Nincs kézzelfogható eredménye annak, amit létrehoznak, csak valamilyen indirekt módon lehet tudni, hogy valamit jól vagy rosszul csinálnak. Ugyanez az ember egy vidéki házban barkácsol, lefesti a kerítést és gyakran tetten érhető náluk, hogy valamit termesztenek.

A teljesen magától értetődő dolgok mellett, mint az eltávolodás, a csend, a friss levegő, sokan azért is vásárolnak saját házat, mert ez lehetőséget nyújt egy egészen másfajta kommunikációra, életritmusra.

 

“Ugyanaz az ember, aki Budapesten halálra idegesíti magát, ha egy percet sorban kell állni, át tud állni a vidéki, falusi ritmusra. Megéli, hogy esetleg másképp is lehet, nem muszáj rohanni. Együtt csinál dolgokat a családjával, együtt kapirgál a kertben, együtt megy biciklizni. Ezután sokszor kiderül, hogy amikor úgy érzi, hogy muszáj rohanni, rájön, hogy nem is biztos, hogy tényleg kell. ”– mondja Dr. Vízi.

 

Unatkozni a Balatonon

Niedermüller Anna kolléganőm, és a családja szintén háztulajdonosok a Balatonon, így amellett, hogy neki miért fontos ez a színtér azt is látja, hogy a gyerekek számára miért akkora érték, ha megtapasztalják a balatoni nyarakat.

“Más ritmusban telnek a napok, más környezetben, más tevékenységet végez a gyerek, mint a dolgos hétköznapokban. Ez persze így kimondva magától értetődik, azonban a pihenés és kikapcsolódás képességét ugyanúgy tanulni kell, mint minden mást, gyereknek és felnőttnek egyaránt. Főképp ma, amikor bárki, bármikor elérhető, amikor legtöbbször otthonról is végezni tudjuk a munkánkat. Tudni kell leállni, kikapcsolódni. És ezt a mintát kell mutatni a gyerekeknek is.” – vázolja Anna, milyen előnyei is vannak, ha a városiak vidéken, a Balatonon vesznek házat, alakítanak ki egy nyugalmasabb életszeletet maguknak.

Szerinte érdemes azon is elgondolkodni, mennyi időt töltünk semmittevéssel. Amikor nem ér minket semmilyen inger, nem végzünk hasznos dolgot, csak úgy unatkozunk. Ha unatkozunk, akkor magunkban vagyunk. Gondolkodunk dolgokon, eljátszunk lehetőségekkel, megfigyelünk, csak úgy vagyunk. Cél nélkül. Ugyanis ez legalább olyan fontos, mint tenni, akarni, csinálni. Így kerülök magamhoz közelebb, így pihenem ki magam és a környezetem. És a gyerekekben ekkor mélyülnek el az ismeretek, ekkor érik meg benne a tudás, ekkor “ugranak” egy nagyot. Erre kéne felhasználni a szünidőt. Hogy a kikapcsolást gyakoroljuk.

Anna számára a saját házukban a legkedvesebb azt látni, hogy fantasztikus családi nyaralások helyszíne. A baráti, családi kapcsolatok, az együttlétek felhőtlen színtere, ahol az ottlét alatt mindenki kicsit hátrahagyja a problémáit.
Anna és családja egészen véletlenül lett nyaraló tulajdonos, a racionális érvek helyett, inkább a szívükre, az érzéseikre hallgattak és utólag igazolódott be, mennyire jól döntöttek, amikor házat vettek.

“A mi esetünkben speciális a környezet. Egyrészt mert otthon lakásban élünk, és mi itt tapasztalhatjuk meg a közvetlen kertkapcsolatot, ami nagyon üdítő. Amikor ide kerültünk, pici gyerekünk volt. Itt tanult meg járni, beszélni.
Másrészt ahol a mi nyaralónk van, az egy közösségi tér, több, egymást jól ismerő baráti család tölti együtt a szabadidejét, ami kitágítja a lehetőségeket a társas együttlétre, és megkönnyíti a nyaraló menedzselését, mert a közös területek, közös problémamegoldást is jelentenek. Mindemellett megmarad az intimitás is és az elvonulás lehetősége is.

A közös területeken 6-8 gyerek mindig együtt tud játszani, bandázni, együtt nőnek fel. És mindig van valaki, aki figyel rájuk, segíti őket. Szóval kicsit a régi, hagyományos családmodellek újraértelmezése ez, ahol nagynénik, nagybácsik és egyéb rokonok is részesei a mindennapoknak.  
Év közben péntek délután bevágjuk magunkat az autóba, és ha esik ha fúj, este már ott bontunk egy üveg bort. Nyáron persze több időt tudunk lenn tölteni. A gyerekek egész szünidőben ott bandáznak, mi felváltva járunk fel dolgozni, és persze hála a technológiai lehetőségeknek, a munkánk java része onnan is elvégezhető. Sőt, sokkal inspirálóbb a közeg a munkavégzéshez is!” – mondja Anna.

 

Tavasszal és ősszel a leginkább a miénk a Balaton

Annáékkal szemben Csüllög Mónikáék családja egészen tudatosan és célzottan keresett házat a Balatonon.
Mindig is volt kötődésük Balatonlelléhez, így itt kerestek ingatlant és amikor találtak egy megfelelőt, meg is vették a szülők és felnőtt lányaik, ki-ki már a saját családjával.

Jelenleg épp a ház bővítése zajlik, a nagy család számára is megfelelő teret alakítanak ki, ahol három különböző, teljes komfortot nyújtó apartmant hoznak létre.
“Nekünk ez gyakorlatilag a második otthonunk. Az első unoka már ide született és a többi gyerek számára is hatalmas öröm minden alkalommal a Balaton, amikor lejövünk.” – magyarázza Mónika, miért olyan fontos számukra a lellei ház.
A család ide kizárólag pihenni jár. Ha van kedvük virágot ültetni, megteszik, de van egy már családtagnak számító fiú, Zoli, aki mindent megcsinál  a kertben, a ház körül és a takarításra sem kell gondolniuk, erre is van segítség.
Ismerik a környékbeli vendéglőket, megvannak a bejáratott helyeik, ilyenkor együtt járnak ebédelni, vacsorázni, ez is a pihenés része.

“Nagyon szeretjük az északi partot, de mi Lellén találtuk meg, amit kerestünk. Ráadásul nyáron sem úgy pihenünk, hogy végig a házban és a környékén tartózkodunk csupán, hanem a pár hét alatt, amit lent töltünk, jelentős időt töltünk kirándulással a Balaton körül. Ismerjük a badacsonyi pincéket, a borászatokat, átjárunk vásárolni, enni, inni.

A nyári nyüzsgés is jó, de mégis a tavasz és az ősz a leginkább a miénk,  balatoni háztulajdonosoké. Ilyenkor van lehetőség a helyi vendéglősökkel beszélgetni, megélni a helyi, családias hangulatot, amitől érezzük, hogy mi is ide tartozunk, részei vagyunk a Balatonnak. Ahogyan valahogy ahhoz, hogy magyarok vagyunk, az is hozzá tartozik, hogy vannak balatoni nyaraink”.

Képek: Pinterest, Zih Zsolt, ArtHekk

2 Tovább

Szülő2.0

blogavatar

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek nem alkalmazhatók. mit tehet egy szülő, ha ő maga is, és gyermeke is egy új kultúra szülöttje. kis generációelmélet, digitális kultúra, 21. század. magunknak kreálunk mintákat.

Utolsó kommentek

Követők

nianna

Címkefelhő

iskola (36),szülői minta (27),tanulás (19),21. század (19),nevelés (15),iskolakeresés (12),oktatás (10),család (9),tanítás (9),szabadidő (9),felelősség (7),alternatív (6),agresszió (5),tanár (4),érzelmi intelligencia (4),tudás (4),fejlesztés (3),program (3),empátia (3),nyár (3),értékelés (3),magántanuló (3),digitális kultúra (2),szigor (2),pihenés (2),szeretet (2),szülő (2),karácsony (2),digitális (2),partneri viszony (2),szolgáltató iskola (2),fehérneműszabály (2),pedagógus (2),óvodaválasztás (2),verés (2),halál (2),szabadság (2),z generáció (2),hit (2),alternatív iskola (2),halloween (2),játék (2),alternatív tanulás (2),gyerekkor (2),különóra (2),elismerés (1),vakáció (1),bizonyítvány (1),művészet (1),robot (1),Nevelés (1),tisztelet (1),fejlődés (1),Szülői minta (1),Sport (1),büntetés (1),érzelmi ntelligencia (1),nyitott (1),technológia (1),autóvezetés (1),okos program (1),korszerű tudás (1),gondolkodás (1),szünidő (1),okos étel (1),egészség (1),étkezés (1),tanóra (1),kultúra (1),boldogság (1),boldog gyerek (1),szabad játék (1),robotika (1),új írástudás (1),programozás (1),kódolás (1),dícséret (1),halottak napja (1),megosztás (1),használható tudás (1),tudástranszfer (1),új tudás (1),trambulin (1),mozgásfejlesztés (1),ugrálás (1),menekült (1),csúfolódás (1),színes világ (1),wc (1),tanárok (1),közösség (1),kooperatív (1),televízió (1),technika (1),múzeum (1),tanévkezdés (1),internetbiztonság (1),kirekesztés (1),video (1),gimnázium (1),alternatív oktatás (1),21. századi tudás (1),kreatív (1),ünnep (1),IKT (1),közösségi oldalak (1),ajándék (1),kisgyerek (1),alvás (1),altatás (1),apa (1),modern (1),fenyítés (1),osztályzat (1),gyerek verés (1),finn (1),épület (1),jövő iskolája (1),leszakadók (1),tv (1),mobiltelefon (1),iskolaelőkészítés (1),középiskolai rangsor (1),felvételi (1),matek (1),app (1),óvoda (1),együttműködés (1),projekt módszer (1),szakma (1),menekültek (1),helyesírás (1),otthon oktatás (1),segítség nyújtás (1),jótékony (1),független iskola (1),gyerekvállalás (1),állami iskola (1),egyszerűsítés (1),fáradt (1),koncentráció (1),magánélet (1),egyházi iskola (1),jótanuló (1),tüntetés (1),waldorf (1),újév (1),erkölcs (1),fogadalom (1),túlpörgött (1),szünet (1),biztonság (1),vallás (1),internet (1),rossz gyerek (1),együttélés (1),verekedős gyerek (1),fegyelem (1),első osztály (1),házi feladat (1),otthontanulás (1),élménypedagógia (1),iskolaérettség (1),tanító (1),új iskola (1)

Kedvencek

Szülő2.0 Szülő2.0

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos...

Reblog