Szülő2.0

Amikor igyekeztem összeszedni a tudnivalókat jelen cikk megírásához nagyon hamar a szemembe ötlött egy könyv, a „Robotika feladatgyűjtemény”. Mert az én időmben legfeljebb matematika, fizika vagy kémia feladatgyűjteménnyel találkoztam és azt hiszem egy ilyen könyv legfeljebb a „Hogyan képzeled a jövőt” című 1986-ban írt fogalmazásomban szerepelhetett volna. Most meg itt van, tessék, ebből tanulhatnak azok a szerencsések, akik olyan iskolába járnak, ahol értik a lényeget.
Kárpáti Judit

Az interneten már korábban is hallottam róla, hogy ez vagy az a tanító néni milyen ügyes ötlettel állt elő és Lego kockák segítségével tanítja a kisiskolásokat számolni. Nem tudtam azonban arról, hogy a Lego-nak külön oktatási programja is van, a Lego Education. A konferencián, ahol kiállítóként jelent meg a hazai forgalmazó, egy nagyon kedves és lelkes hölgy alig bírtam elszakadni a standtól, ahol egy csoport Vértesszőlősi iskolás még azt is bemutatta, hogyan terveztek robotot és miként nyerték meg vele a hazai robotépítő versenyt. Hogy aztán novemberben a szintén nagyon lelkes informatika tanárukkal Indiába utazzanak a nemzetköz versenyre.

Számolj, mesélj, írj!

De a Lego Education korántsem a robotikára korlátozódik, sőt, a legjobb segédletek a számolást, a történelmet, a magyart és tulajdonképpen bármely tantárgyat támogathatják. Ami elsőre a legjobban megragadott a „More to math”, a matematikai oktatókészlet, biztosan azért, mert soha nem voltam jó ebből a tárgyból, miközben annyira jó lett volna érteni és szeretni a számokat. Ez a program egy komplett csomag, amiben van interaktív táblára szabott szoftver a tanároknak, tanítási útmutató és tréning csomag szintén nekik, animált feladatmegoldó segédlet a gyerekeknek és persze egy speciális doboz, ami a Lego elemeket tartalmazza. Ez utóbbiból két gyerek használhat egyet, így osztályonként, a létszámtól függően 10-15 dobozba kell befektetni és a további évfolyamok is használhatják még sokáig.

A kommunikációt fejleszti a StoryStarter, ami tematikus kiegészítőket tartalmaz; ilyenek a Tündérmese, az Űrállomás és a Mindennapok. A forgalmazó, Kopasz Anikó szerint egy vidéki általános iskolában esett meg, hogy megbetegedett a történelem tanár és a helyettesítő informatika tanár felkapta a StoryStarter csomagot, azzal ment be az órára. Végül sikerült úgy megtanítania a készlet segítségével a mohácsi vészt, hogy a gyerekek mind ötös dolgozatot írtak később, amikor az eredeti tanár sort kerített a számonkérésre.

Robotok minden mennyiségben

Mindjárt értelmet nyerhet a Robotika feladatgyűjtemény, ha az iskolában a Lego Mindstorms robotok segítségével tanulnak a gyerekek programozni. A csomag egy grafikus szimbólum alapú intuitív programozással tanít, ami gyakorlatilag megegyezik azzal a programnyelvvel, amit a tudósok és a mérnökök világszerte használnak. Ki nem szeretné, ha a gyereke a suliban szórakozásból tenne szert olyan tudásra, ami belépő a legjobb jövőbeni állások elnyeréséhez? A Lego Education még egy csomó egyéb szuper csomagot fejleszt folyamatosan és szerintem nagyon menő, hogy már itthon is elérhetők ezek a segédletek. Persze nincsenek ingyen a csomagok és az iskoláknak a zsebükbe kell nyúlniuk, ha el szeretnének indulni egy ilyen vonalon, de már az is egy lépés, ha legalább tudnak róla a szülők és a pedagógusok is, hogy van ilyen.

Érdemes kedvcsinálónak megnézni ezeket a kisfilmeket és tallózni az oldalon, egy más világ, mint amiben mi tanultunk:

https://education.lego.com/en-us/elementary/explore

www.hdidakt.hu

Egy alkalommal már volt lehetőségem a Skool lelkes csapatának köszönhetően a Scratch alapjaiba betekintést nyerni és most az IVSZ webináriumán, Tisza Géza előadásában kicsit tovább mélyíthettem az amúgy még nem túl stabil lábakon álló ismereteimet. Az online okítás célcsoportja nem titkoltan a pedagógusok voltak, illetve olyan szülők, akik nem várják meg, hogy a gyerek beelőzze őket, szeretnének maguk is belelátni, hogyan indul el egy mai kisgyerek a digitális tudás megszerzésének útján.
Kárpáti Judit

Az ominózus uzsonna

A webinárium délután négyes kezdése éppen megfelelőnek bizonyult, ugyanis ezen a napon az iskolai szünet okán a kisfiammal múlattam a napot. Eltöltve egy remek délutánt az egyik, hétköznap lévén szinte teljesen üres játszóházban, a trambulinon ugrálásból siettünk haza, hogy elérjük az előadást. Éhesek és szomjasak voltunk, de gyorsan bekapcsoltam a gépet és beléptem a megadott felületre, a megadott jelszavakkal. A webinárium legnagyobb előnye, hogy nem kell, hogy megálljon az élet; nekiálltunk párhuzamosan uzsonnát készíteni. Mikor máskor, épp ezen a délutánon kívántuk meg a kolbászt, így a képernyő előtt a mit sem sejtő Géza előadása közben gyulait falatozva kezdtünk bele a Scatch képzésbe. Míg harapdáltuk a sajt, kenyér, kolbász, retek falatokat, nekiláttunk, hogy a Code Week feliratot egy saját magunk alkotta program segítségével megmozgassuk, animáljuk.

Ez könnyű, de tényleg!

Bevallom, a nyolcéves az első kanyarban feladta és inkább megnézett egy epizód Spongyabob Kockanadrágot, ami szerintem várható volt. Korábban ugyanis már beszélgettem Gézával és teljesen egyértelmű, hogy egész másként kell a kölyköknek átadni a tudást, mint nekünk felnőtteknek. Pont ezért van szükség arra, hogy képzett pedagógusok maguk vegyék a fáradtságot és ezeken a tényleg mindenki által – igen, még nekem is megy – könnyedén elsajátítható, kifejezetten gyerekeknek készített programozó felületeken keresztül elkezdjék megtanítani nekik annak az alapjait, ami az ő felnőtt életükben nélkülözhetetlen lesz. Az előadás első harmadában kaptunk vagy fél tucat tippet arra nézve, hogy mely programok, oldalak azok, amelyek a kezdő, hat-nyolcéves korosztálynak sikerélményt jelenthet, de a nagyobbaknak is van pár biztos befutó oldal. A legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy az alapok bemutatása után, gyakorlatilag bárki el tud kezdeni kísérletezni a Sratch-ben és rájöhet magától, mivel érheti el, hogy amit kitalált működjön.

Hogy induljak el?

Ennek a blokk alapú programozási környezetnek – ilyen szövegeket is elsajátít időközben az ember – éppen az a lényege, hogy már a hatévesek is kenik-vágják nagyon hamar, mivel színek és formák dominálnak, nagyon könnyű megérteni és nagyon variábilis. Ráadásul egy közösség veszi körül, így mindig van kitől kérdezni, tanulni, van kivel megosztani a tudást. Mivel arra nem szerződnék botcsinálta Scratch tudásommal, hogy egy rövid cikkben gyorstalpalót tartsak, de kedvcsinálónak szeretnék megosztani néhány linket, tudásanyagot, aminek a nyomvonalán el lehet indulni pedagógusnak szülőnek egyaránt. Az IVSZ gyűjtését a cikk alján találjátok, de addig is van még valami, amiről biztos már sokan hallottatok, de mégis ez a „minél többször mondjuk el” kategória!

CODE WEEEEEEK!!!!!

Európában és a világ sok más országban 2016. október 15-23. a programozás hete. Az EU Code Week üzenete, hogy a programozás hasznos, egyben szórakoztató is, mindenki képes rá. Európa-szerte több millióan vesznek részt ezeken a rendezvényeken és az volna a jó, ha itthon is tolonganának a lelkes pedagógusok, az iskolák, tagozatok vezetői, hogy hozzájuk is delegáljanak a szervezők előadókat. Ami engem illet, nagyon boldog lennék, ha a kisfiam nemcsak tőlem hallana ezekről a dolgokról, hanem az iskola is támogatna abban az elképzelésemben, hogy a programozásról minél hamarabb, minél több gyereknek kéne minél többet tudnia! Katt a linkre és bombázzátok az IVSZ-t a jelentkezésekkel!

http://ivsz.hu/codeweek/iskolai-eu-code-week-programok-szervezese/

Nos, akkor az ígért linkek és szakirodalom:

Takács Valéria: Tananyagkészítés a Scratch programozási környezethez

Scratch Magyarország http://scratch.inf.elte.hu/

ELTE Scratch Portál http://scratch.elte.hu/

Scratch Meccs http://scratchmeccs.hu/

Programozás gyerekeknek:

• Kodu
• Pocket Code
• Blocky Games
• code.org
• App Inventor
• LightBot
• és persze a Scratch!

Képek: Pexels.com

Mi a közös az iskolai vegzálás, a munkahelyi furkálódás, a feljelentgetés, a kirekesztés és a népirtás között? Az, hogy mind egy tőről fakad. Nemzeti hagyományunk ez, öröklődő családi tradíció, nemzedékről nemzedékre. Ma se felejtsünk el gyűlölni!

A gyerekek a szüleiktől, a tanáraiktól, a nagyobb gyerekektől tanulnak meg nagyon hamar gyűlölködni. Anya és apa konfliktusaiból, ki, hogyan “győzi” le a másikat. Hogyan alázza porba hétköznapi semmiségekért. Magán tapasztalja meg, milyen is az, amikor nem számít a szava, amikor neki nem osztottak lapot. Kuss a neved, ha gyerek vagy. És nehogymár Te szólj bele, és neked álljon feljebb, ha unalmas az óra. Nem lehet tőletek tanítani, nem lehet tőletek létezni! Lefele taposunk, és ez elfogadott. Mindenki uralma alá igyekszik hajtani valakit, még jobb, ha többeket, csoportokat. Ez ér valamit!

Ha valaki másképp illeszkedik egy rendszerbe: egy családba, óvodába, iskolába, azon munkálkodunk, hogy beletuszkoljuk mihamarabb abba a mederbe, amit a többség elfogadhatónak, ezáltal biztonságosnak tart. És ettől működik a rendszer! Mert a többség hamar leveszi, hogy melyik tanárral nem jó ujjat húzni. Ha anya vagy apa hörögve ad ki utasításokat, jobb elvégezni őket. Ha gyűlölni kell valakit az iskolában, vagy froclizni a gyengébbet, jó minél hamarabb csatlakozni, nehogy visszájára forduljon a dolog.

Az utcán sétálva is óriáspalkátok hirdetik a gyűlöletet. Hol egyértelműen, hol burkolt vulgáris felhívásokkal esik egymásnak egyik vagy másik csoport, felhasználva egy harmadik, szerencsétlen áldozatot, akik csak ócska statiszta szerepet kaphatnak, a saját személyes életükért vívott harcban.

Kevés az olyan család, iskola, tanító, aki eltökélt szándékkal igyekszik ebben a zavaros és egyértelműen a gyűlöletre építő világban más szempontokat is felmutatni és szélmalom harcba kezdenek, hogy megfékezzék a belénk ívódó utálkozást, kirekesztést.
A fiaink iskolájában bizony megy az adok-kapok. Senki sem szeretne vesztes lenni, senki sem szeretne áldozattá válni. Főképp azok nem, akik valaha megélték milyen kiszolgáltatottnak lenni egy hangosabbal, egy erősebbel szemben. Az a gyerek, akit korábban csúfoltak, bántottak, természetes ösztöne, hogy kipróbálja a másik oldalt is. De persze ez nem mentség. Meg kell állítani az üldözést, a kirekesztést! Mert nehogy azt higyjük, hogy ahogy a gyerekeink üldözik egymást, az nem válhat olyan komollyá, mint ahogy a társadalom üldözi a cigányokat, zsidókat, menekülteket. Innen indulhat minden.

Amikor a gyerek iskolájában a tanítók hadat üzentek a csúfolódás, a bántás ellen, egy nagyon fontos történet zajlott le. Javában folyik a menekült üldözés. Az állóháború és a gyűlöletkeltés a mi hétköznapjainkba is belefurakodik. Ha kinézek az ablakon, egy olyan otromba plakát néz vissza, amitől összeszorul a gyomrom, mit mutogatnak itt az én családomnak!?
Mit mondjak a fiamnak? Hogy azok, akik most épp a menekültek mellett érvelnek – már ha valóban ezt teszik, és nem inkább a politikai életbenmaradásukért küzdenek – azok alpári, szégyenteljes eszközökkel támadnak rá másokra? Nehezen magyarázom el, mennyivel jobb bemutatni valakinek egy vulgárisat, mint elolvasni minden buszmegállóban és minden házfalon, hogy a menekültek gyilkosok. De ez nyilván az én nehézségem, amivel küzdök.

Szóval a történet, ami ebbe a szép környezetbe ágyazva talál ránk, arról szól, hogy mitől vannak a háborúk, miért volt a zsidóüldözés, hogyan kerülhető el a terrortámadás. Ha Z nem bántja S-t, ha hatan nem esnek egynek, ha valaki aki gyengébb vagy épp erősebb valamiben azt nem röhögik ki, ha a csúfolódás ciki, akkor lehet mással foglalkozni. Lehet arról beszélni, hogy aki más, az miért jó. Hogy én más vagyok, az miért értékes a többiek számára.
Amikor a suliban az egyik gyerek elkezdi csúfolni a másikat és a többiek csatlakoznak, az megágyazhat a későbbi felnőtt kori viselkedésnek: háborúhoz, a zsidók kiírtásához a menekültek üldözéséhez és kirekesztéséhez. Mert egy tőről fakad. Nincs együttérzés, nincs empátia, nincs közösségvállalás, hanem egyéni érdekek és gyűlölködés van. Aki ebben nő fel, az maga is kiszolgáltatott és bántalamzott lesz a többiek, és saját maga által. És ugyanilyan felnőtté is válik. Így hozza meg majd a döntéseit. Ez a gondolkodásmód vezet majd a háborúkhoz, szögesdrótokhoz, ostoba kampány plakátokhoz.

Kisfiam, ezek a felnőtt férfiak és nők nem tanulták meg kisgyerek korukban, kamasz éveikben és fiatal felnőtt életükben, hogyan kell valódi módon tisztelni a másik embert.

De tudjátok mit?! Amikor egy ilyen környezetben megérti a nyolcéves, hogy mennyi minden múlik rajta, hogy jobb legyen a körülöttünk lévő világ, amikor az iskola ki mer állni mindenki mellett és azt hangoztatja, hogy mindenkit elfogad annak, aki, ha egy osztályt arra treníroznak sokszor a szülői attitűdök ellenére is a pedagógusok, hogy nincs kirekesztés, akkor egyáltalán nem érdekel a gimnáziumi felvételi, az egyéni fejlesztés, az OKTV eredmények. Mert rájövök, hogy ez az igazi útravaló. Mert bár itt vannak a nagyszerű, vörösdiplomás, Bibó kollégiumos tanult vezetőink, és lám, mire megy velük az ország? Ahogy az óvodában és az iskolában tanulták, kirekesztik azt, aki nem közéjük való, mert dagi, mert szemüveges. Mert zsidó, mert cigány, mert szír, afgán, menekült. Mert nehogymár idejöjjenek.

Ja, amúgy nem is akarnak ide jönni és amúgy nincs kvóta. És nincs már lelkiismeret. Mert senki sem gondolja komolyan, hogy befogadna. Politikai harcokat játszanak a fiúk. Mert a gyűlölködés, a kirekesztés lett a szakmájuk. Ehhez értenek. Ezért nem tudnak egy egyszerű igent sem mondani. És ezt nem kell ennél jobban túlgondolni.

Képek: Pinterest

Sosem gondoltam volna, hogy a kicsomagolás üzlet és még pénzt is lehet keresni azzal, ha valaki kicsomagol valamit. Na, jó, vannak esetek, amikor a kicsomagolásért egyértelműen sokat kell fizetni, de mivel nem vagyok pasi és a piros lámpás negyedekben sem gyakori vendég, most egy másik kicsomagolási jelenséget szeretnék körbejárni.
KJ

Ez pedig az un. unboxing. A nyolcéves fiam ugyan nem tud angolul, mégis hallottam a kifejezést, lévén ő a legnagyobb fogyasztója a fenti címkével ellátott videóknak. A lényeg pedig egészen pontosan az, amit a szó jelent; végig lehet nézni a kicsomagolást. Hogy térjek már a tárgyra és bökjem végre ki, mit csomagolnak ki? Bármit. Akármit, ami be van csomagolva. Vécépapír gurigákat a nejlonból, postai csomagokat, fogkrémet, kozmetikumot, focis kártyát, Kinder tojást, Gyermelyi száraztésztát, új cipőt, telefont, televíziót, lapra szerelhető bútort, gyári csomagolású koporsót. Tényleg mindent.

Tévedsz, ha azt hiszed, téged nem érdekelne!

Amikor két ismerősömnek meséltem erről, bámultak rám és nem értették, mi bajom van, hogy miről beszélek. Mikor elmeséltem, nem hitték el. Időközben - tényleg így volt, nem most találom ki – az irodába, ahol beszélgettünk, érkezett egy csomag. Benne céges ajándék az ott dolgozóknak, valamiféle együttműködés tárgyi letéteményei. Kellett néhány perc, míg újra fel tudtuk venni a beszélgetés fonalát, mert két beszélgetőtársam azt nézte meredten, ahogyan amazok egy szobával arrébb kicsomagolnak, minden egyes darabot jól megnéznek és meg is beszélik, mi micsoda és miért lesz jó odahaza.

„Na, látjátok, erről beszéltem!” – mondtam a két hitetlenkedőnek. Pont így bámulja a fiam is a neten, ahogyan mások kicsomagolnak. Meg fiatal nők és meglett férfiak, csak éppen ők nem kártyákat, hanem kozmetikumokat és technikai kütyüket bontogató bloggereket néznek. Mert úgy látszik ilyen az ember, ha valaki más kap valamit, ő azt is szereti nézni, egy kicsit úgy érzi, ő is részese a dolognak, ha nem is lehet az övé a cucc, legalább látja, más, hogy örül neki. Ami külön érdekessége a dolognak, hogy ennek a kicsomagolgatásnak van egyfajta közös stílusa, egy hanghordozás, amivel minden egyes bontogató elmagyarázza, most éppen mit fog csinálni, hol tart a kicsomagolásban és végül mit rejt a csomag. Közben zörög a papír, a nejlon, a celofán, ez is hozzátartozik a dramaturgiához.

Amikor a te gyereked „csomagol kifele”

A fiam nagyon hamar rájött, még jó, hisz nem hülye, hogy ilyen videókat ő is készíthet, ha vele egykorú kölykök sokasága bontogat külön videó csatornákon és –gondolom, itt már nem spórolható meg a jelző, - hibbant szüleik felrakják a videóikat a netre. Egy bontogatás közvetítésének nem sok értelme van szerintem, de az a része, míg a gyerek elkészíti a videót még egészen tanulságos is lehet. Az enyém már megtanult vágni, effektezni és feliratozni, de hiába könyörög, egyértelmű, hogy soha nem fogjuk a világhálón közzétenni, ahogyan nagyi kibontogatja a nyaralásból ajándékba hozott cantuccit, majd a közvetítés végeztével megmutatja a kávét is, majd azt mondja a bárgyú bontogatók hanghordozásával; „És most megiszom ezt a kávét és megeszem mellé ezt a cantuccit, amit ebből a dobozból épp most bontottam ki.”

Mi magunk persze fetrengtünk a röhögéstől, amikor megtekintettük nagyi és az unokája közös produkcióját, ami nagyon találó lett, hiszen mindketten képben vannak és ismerik a bevált fordulatokat, az ő filmjük inkább lett paródia, mint komoly kicsomagoló videó. Nálunk nemcsak a gyerek, hanem a nagyanyja is képben van az unboxingban, az ő tabletjén sokszor együtt nézik a hülyeséget. Megkértem ugyanis az anyámat, hogy figyeljen és inkább közös program legyen a videók nézegetése, ha már ennyire érdekli a gyereket.

Cukros bácsi 2.0

Ez ugyanis bármilyen ártatlanul is hangozzék elsőre, kifejezetten veszélyes tevékenység is lehet. A nagy nézettség ugyanis nyilvánvalóan nemcsak a gyerekek és a jó szándékú hülyék– mindenféle szépség és egyéb bloggerek (elnézést mindenkitől, de azt gondolom, értelmesebb tartalmat is elő lehet állítani ezekben a témákban) – számára roppant vonzó, hanem az olyan felnőttek számára is, akik így akarnak a gyerekek közelébe férkőzni. Erre akkor jöttem rá, amikor egy alkalommal egy idegen férfi nevét kezdte emlegetni a fiam és nagyon hamar kiderült, hogy egy olyan pasiról van szó, aki nagyjából hivatásszerűen bontogat gyerekeknek való dolgokat; focis kártyát, Kinder tojást és egyéb a kisebbek számára érdekes gyűjthető játékokat. Azon kívül tehát, hogy érdemes ezzel a jelenséggel tisztában lenni és itt is az a tanulság, hogy nagyon oda kell figyelni, milyen online tartalmakat fogyaszt a gyerek, sok egyéb konklúziót nem nagyon lehet levonni.

A régi kilencedik kerületi emlékeimmel a tarsolyomban, amikor a ballonkabátjukat nyitogató hiányos öltözetű fazonokra mi kislányok már gyakran csak legyintettünk, „unalmas vagy aranyapám” flegmával azért mégis eszembe jutott valami.

Lehetséges, hogy az unboxinggal és társaival együtt eljött az idő, amikor visszasírjuk a játszóterek környékén lődörgő kispályás szatírokat, a mutogatós és cukros bácsikat...?

From giphy.com

Ma becsengettek már szinte minden iskolában, leaglábbis hivatalosan is elkezdődtek az iskolai napok… Indulhat a kaland a tudás világába! De vannak olyan gyerekek, akiknek szeptember 1-jén nem a boldogság, hanem a pokol kezdődik. És vannak családok, akik tanácstalanul állnak, és a sok rossz közül végül a legrosszabbat választják. Maradnak. Pedig nem kellene.
NA

Iskolába kötelező járni. Ha tetszik, ha nem. Mondjuk mi, felelős szülők, pedig nem igaz. Azaz nem így igaz. Tankötelezettség van, szerencsére kötelező iskolába járás nincs. És kötelező iskola választás sincs. És bár sokan úri huncutságnak vélik a magániskolákat, mégsem azok.

Számtalan lehetőségünk nyílik arra, hogy megtaláljuk a megfelelő tanulási formát valamennyi gyereknek. Még ha szűkösek is a terek, és nehéz is az eligazodás, aki igazán elszánt, az megtalálja a keresett iskola típust.

Van, aki a gyerekek természetes kíváncsiságára, van aki az együttműködésre, van aki a terhelésre és van aki a nevelésre esküszik. Van aki pedig valami másra… De abban mindenki egyetért, hogy a rossz iskolánál nincs rosszabb.

Mitől lesz egy iskola rossz? Attól, hogy nem annak a gyereknek való, aki oda jár. Nem azért, mert nem tanul meg valamit, ami később fontos lesz számára. Nem azért, mert majd nem veszik fel az egyetemre, nem azért, mert leromlik az átlaga, ezeket mind be lehet pótloni, ki lehet javítani. Akkor rossz egy iskola, ha egy gyerekhez nem találja meg az utat.  Akkor rossz, ha nem ismeri fel az adott gyerek lényegét. Ha nem tudja megszólítani, ha nem tud benne elindítani egy folyamatot. És ha ez így van, akkor ki kell mondania az iskolának is magáról, rossz iskola vagyok ennek a gyereknek. Másra van szüksége.

Illúzió azt hinnünk, hogy egy mindenki más által jónak ítélt iskola jó lesz a mi gyerekünk számára is. Hiszen olyan sokfélék vagyunk mi családok, szülők, és olyan sokfélék a gyerekeink is. És nincs ezzel semmi baj. Azzal viszont van, ha az elakadást nem vesszük észre. Ha a gyereket okoljuk, szidjuk a rossz teljesítménye miatt.

A kicsikkel még könnyebb. Ha nem vadállatok a tanítók, akkor nagy kárt nem tudnak okozni, ha lemarad, majd behozza. De ha sokáig halogatjuk a “feltárást” akkor bevésődhetnek rossz, és nehezen átírható élmények, amik már a gyerek gondolkodására, egész lényére hatással lehet. Ez pedig lehet gátja a sikeres felnőtt életnek.

Ha egy gyerek rosszul teljesít, annak oka van. Nem az ő rossz jelleme, vagy rosszasága az oka. Visszatükrözi valahogy a külvilágot, a viszonyokat, a bánásmódot, ami őt éri. És ez is sokféle lehet. Eltérő egy családon, egy-egy osztályon belül is. A mi feladatunk, szülők, és pedagógusok feladata, hogy dekódolják ezeket az üzeneteket. Megfejtsük, mire van szüksége a gyereknek ahhoz, hogy kiteljesedjen. És ha ez az eddigi gyakorlatok kudarcát jelenti, akkor ezzel szembe kell nézni!

A kamaszokra, nagyobb gyerekekre rendkívül nagy teher hárul. Az önmagukkal való megbírkózás mellett egy állandó stressz, hajtás a továbbtanulás, az iskolai szorítások, a teljesítmény. Sokan kerülnek zsákutcába. És ez egyet jelent: fel kell ismerni a pillanatot, amikor váltani kell. És mindegy, hogy szeptember van, vagy március, hogy talán a következő tananyag könnyebb lesz, vagy abban bízunk teljes metamorfózison esik át a gyerek a következő két hétben. Ha senki nem dolgozik azon, hogy utakat nyisson a gyerek felé, akkor tovább kell állni.
Ezt meg lehet tenni szeptember első hetében is.

A Humagi, Humán Intézet Gimnázium 1993-tól keresi az egyéni utakat a gyerekek felé. Folyamatosan arra törtekszenek, hogy a legtöbbet hozzák ki a gyerekkekből. És mindent megtesznek azért, hogy a kiválasztott egyetemen folytassák majd tanulmányaikat. A tanítás kiscsoportokban zajlik, és mindenki egyéni figyelmet kap.

Blokkosított rendszerben oktatnak, ami kevesebb és hatékonyabb óraszámot jelent, amivel a diákok globális gondolkodását nyitják.

Kötelezően napi 6 tanóra a penzum ( nincs 0. és 7.8.9. óra). Latin nyelv tanulás 2 évig, mellé választható nyelvek: angol, német, francia, japán, olasz, spanyol, kínai, török, norvég, orosz, finn. De az egyéni igényeknek is megteremtik a lehetőségét. Tehetséggondozásra, felzárkóztatásra az iskolában van lehetőség. Nem kell további korrepetálásra, különórákra költeni. Mindenki a számára legmegfelelőbb fejlesztést kapja.
Kifejezetten humán beállítódottságú diákokat várnak, persze a szükséges minimális reál tárgyak is megtartásra kerülnek. De olyan témakörökkel foglalkoznak, amelyek a csoport számára a legfontosabbak.
Különleges kapcsolatot ápolnak Japánnal, amellyel újabb távlatokat, lehetőségeket tudnak nyitni.

És ha valaki idegenkedne, vagy aggódna, hogy egy eltérő rendszer mennyiben tudja a kívánt szintet elérni, az megnyugodhat, az iskola diákjai sokféle hazai és nemzetközi tanulmányi versenyen is kitűnő eredményeket érnek el.

Csak az nem nyugodhat meg, annak van aggódni valója, aki nem mer egy újba belevégni, ha eljött az ideje.

Keresd a Humagit a facebook-on!

Képek: Pinterest