“A Papa munkája, hogy hallgatja a híreket, sokat beszél telefonon, és bejár az irodájába megbeszéléseket tartani. A Mama számítógépezik egy csomót, könyvet olvas, telefonál vagy konferenciára megy, szokott még rendezvényt csinálni és kerámiás is volt.” – Válaszol a majdnem hétéves arra a kérdésemre, nekünk, a szüleinek mi a munkánk.

Nem egyszerű a mai szülők feladata, ha gyermeküknek arról akarnak beszélni, mi is a foglalkozásuk… Hajdanán, úgy harminc évvel ezelőtt, az osztály csaknem minden tagja egyszerű néhány szavas megfogalmazással a többiek tudtára adhatta, kik a szülei. Ha ma erre kérem a gyermekem, igencsak bajban van, s nem azért mert nem mesélünk a munkánkról. Sokkal inkább, mert mi magunk sem tudjuk egy szakma alá besorolni azokat a tevékenységeket, amiket végzünk.

 

Persze még ma is van egy csomó olyan foglalkozás, amivel könnyebb helyzetben vagyunk. Az orvos, ügyvéd, fodrász, boltos stb… még mindig könnyen és egyszerűen azonosítható. Azonban a megélhetést hozó tevékenységeink sokszor rendkívül elvont, részfeladatokat vagy több szakmát is érintő komplex tevékenységet takarnak, netán életünk során, szakmai fejlődésünkben sokféle feladatkört elláttunk, többmindenbe beletanultunk, az életfogytig tartó tanulás jegyében is.

A környezetvédelem, az egészségügyi tudományok és az informatika területén ma már olyan új és eddig ismeretlen tevékenységek alakultak ki és terjednek, amelyekről a nem szakembereknek szinte fogalmuk sincs.

Mit tehet hát a szülő, aki saját, vagy az osztálytársak szülei a család, a baráti társaság munkájáról akar beszélni gyemrekének, a világ működését a szakmák, a munakvégzésen keresztül szeretné bemutatni, megtanítani?

Ha arról beszélünk, éppen milyen munkafolyamatban vagyunk, a tevékenységünk milyen célt tűzött ki, mit kell elérnünk, miért dolgozunk, az megvilágít egy csomó összefüggést a világ működéséről. Ha nem szakmákban, egy-egy tevékenységben gondolkodunk, hanem együttműködésről, kreativitásról, alkotó attitűdről beszélgetünk, akkor egy tágabb értelmezését adhatjuk a munkavégzésnek. Ha létre hozunk valamit, akkor nem csak egy kötelező, elvégzendő feladattal állunk szemben, hanem saját magunkat, a gondolkodásunkat az emberiség kibontakozását mutatjuk meg.  Az iskolai munkának, a tanulásnak is valami ehhez hasonló összefüggés rendszert kellene megvilágítania. Ahelyett, hogy a kötelező házifeladatok, a kihegyezett ceruzák, a bebiflázott adattömegek körül zajlanának az események.

Miközben a gyerekek java reggel nyolctól katonásan ül az iskolapadban, a szülők életébe beköszöntött egy kevésbé formális, mégis annál felelősségteljesebb, a közösséget közvetlenül érintő és munkaidőt mellőző munkavégzés. Vagy sokszor nem is nevezhető munkának, hanem életcél, feladat, hivatás. Ezt kell elmondanunk, erről kell beszélgetnünk. És nem csoda, ha azt látják a mi munkavégzésünkön, hogy élmény alapú, rugalmas, bennünket motivál, akkor felteszik a kérdést, nekik mi dolguk a katonás, szögletes, fegyelmezett rendszerben.

Egy nemzetközi kutatás szerint a munkaadók az alábbi öt készséget várják el az iskolából kikerülő leendő munkavállalóiktól: tudásépítés, IKT használat, önszabályozás, valódi problémák megoldása, kollaboráció. Ezekről kell beszélnünk, hogy ezeket hogyan érjük el, hogyan fejlesztjük ki magunkban.

És hogy húsz év múlva milyen újabb szakmák jönnek? Arra a jövőkutatóknak csak jóslataik vannak. Egy néhány évvel ezelőtti írás, már eljátszott a gondolattal: http://www.origo.hu/tudomany/20111216-jovokutatas-urturizmussal-klimavaltozassal-nanotechnologiaval-osszefuggo-foglalkozasok-jonnek.html

Irodalom: http://tanarblog.hu/attachments/2951_5_21_szazadi_tanulas.pdf

Képek: Pinterest