Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tiszta erőből nyár

Lassan tényleg elhisszük, hogy itt a vakáció. Minden iskolában lezárult a tanév, kiosztódtak a bizonyítványok, túlléptünk az eredményeken. A hátunk mögött hagytuk mi is az elmúlt évet, és azon vettük észre magunkat, hogy belefulladunk a logisztikába, kicsit ingerültebben szervezzük a hétköznapokat, és dolgozni, alig marad időnk. Leültünk hát, hogy még ha nem is tudjuk a megoldást, azért ne felejtsük el, milyen fontos a vakáció. Sírva röhögtünk…
NA

Az első nagy feladat, a szervezés, hová tegyük a kölköket. Mit kezdjek az 1-2-3 vagy sok gyerekkel, akik általában különböző életkorúak, amikor kigurul alóluk az intézmény. Mivel nyári szünidő van, pihenni és feltöltődni kell. Újratölteni az elemeket, regenerálódni, élményeket szerezni, élni nagyokat. De mindezt két dolgozó szülővel, akiknek szintén kéne egy kis leállás, még nagymamák, nagypapák, táborok és barátok segítségével is munkás feladat.

Ha “jól pihenünk”, ha jól használjuk ki a szünet adta lehetőségeinket, ha hagyjuk magunkat szabadon ellazulni,  akkor majd szeptemberben ismét vágyakozunk a rendszeres életre, a tanulásra, munkára. Már kis korban érdemes tudatosítani és felhívni a figyelmet a váltakozó életmódra, a pihenés és erőkifejtés változó ciklusaira. Megtaníthatjuk gyermekeinknek, hogyan haszonosítsák és raktározzák el a szünidőben, a pihenés alatt felgyülemlett energiákat és pozitív élményeket.

nyár vakáció pihenés szülői minta család szabadidő nevelés

Miközben görnyedtünk a naptár felett, ki, mikor mit csinál, felidéztük kedvenc gyerekkori nyarainkat. Az első élményem nekem például az volt, hogy unatkoztunk. Az unalom sokunk számára az ős ellenség. A semmittevés, a konkrét tevékenység nélküli lét az életben az egyik legnagyobb bűnök egyike, amit elkövethetünk. Illetve ezt hittem sokáig, és kicsit most is bűntudatom van, ha a gyerek, vagy én magam nem végzünk fontos dolgot. Pedig az unalom, az unatkozás csoda dolgokat hoz elő.

Nyáron hagyd unatkozni a gyereket!
Ha unatkozunk, akkor van, hogy csak úgy bambulunk. Nem vagyunk a levegőn, nem sportolunk épp, nem veszünk részt hasznos, ismeretterjesztő sétákon. Nem tévézünk és nem kütyüzünk. Csak úgy elvagyunk. Piszkálgatjuk a dolgainkat, fiókokat nyitogatunk, firkálgatunk, zenét hallgatunk, eszünkbe jutnak emlékek, közelebb kerülünk belső énünkhöz. Magunkkal vagyunk. Felfedezni magunkban a jó társaságot, életre szóló élmény. Erre nincs időnk év közben.

Nyáron legyen kevesebb szabály, több lehetőség.
A vakáció alatt fellazulnak a szabályok, más keretek és másképp értelemezett napirend van érvényben. Kicsit engedékenyebb szülők vagyunk, lelassul a tempó. Ahhoz, hogy fontosnak, szeretettnek érezzük magunkat nem csak arra van szükségünk, hogy lehetőségekhez juttassuk egymást. A passzivitásban, a hátra lépésben rengeteg szeretet és törődés bújhat meg. Lehet hagyni egy kicsit, döntsön ő. Most van idő és tér megtapasztalni a negatív következményeket. Mi van, ha hajnalig fenn maradok. Mi törénik, ha utána délig alszom. Vagy mi történik, ha nem vagyok elég óvatos, elég figyelmes, elég kedves…

“Az első nyáron, amikor kislányom óvodába került aggódtam, hogy felborul a napirend. Születése óta azt hallottam, olvastam, hogy tartsam a napirendet, hogy a legfontosabb pontoktól ne térjünk el. Azonban azt tapasztaltam, hogy a nyaralások alatt csakúgy, mint a család többi tagjának, más igényei vannak a lányomnak. Később alszik el, hiszen tovább van világos. Másképp eszik, hiszen nagyon meleg van. Kevesebbet olvasgat, mert a szabadban más elfoglaltságok kötik le. Az elején sok konfliktusunk volt, amíg próbáltam tartani magam a hétköznapi élethez, azonban rájöttem, hogy ahogy a felnőtteknek, a gyerekeknek is szükségük van, hogy kieresszék a gőzt.” – meséli egy anyuka.

nyár vakáció pihenés szülői minta család szabadidő nevelés

Kicsik és nagyok számára is – természettől függően ugyan – megterhelést jelenthet az állandó szabályokhoz, és keretekhez való igazodás. Mindamellett, hogy fontos feladatunk, hogy az alkalmazkodó képességet, a szabálykövetést kialakítsuk a gyerekekben, hogy a későbbiekben gördülékenyebb életet élhessenek, legalább ugyanolyan fontos, hogy megtanítsuk számukra az örömszerzést, az élet élvezetét. Időről időre legyenek olyan szakaszok, amikor nagyobb szabadsággal, és kevesebb kötelességgel élhetjük napjainkat. Ha a család életét be tudjuk aszerint rendezni, hogy jól látható és megkülönböztethető egységekben váltsák egymást a munka és pihenés szakaszai, akkor a gyerekek fel tudnak töltődni, majd nagy erőbedobással tudnak nekilendülni a következő,“munkás” szakasznak. Ne féljünk attól, hogy nem tudnak majd visszaállni a nyolc órási lefekvésre, ha a szünetben tízkor fekszenek. Ha tudatosan kialakítjuk az átmenet időszakát, ha időben felhívjuk a figyelmüket a változás érkezésére, akkor zökkenőmentes lehet a visszaállás.

“Nálunk augusztus 20-án szokott lenni az utolsó fennmaradás. Együtt nézzük a tűzijátékot, jó későn szoktunk hazaérni, és aztán elkezdődik a visszaszoktatás. Persze jónéhány nap, amíg visszaállunk a fél kilences alvásra, de a gyerekek is tudják, hogy onnantól nyolckor ágyban kell lenni. Az első néhány nap még játszanak, trécselnek az ágyban, sokszor rájuk kell nézni, de szép lassan visszaszoknak.” – meséli egy sokgyermekes anyuka.

nyár vakáció pihenés szülői minta család szabadidő nevelés

Ne tanuljunk a nyáron!
Eszünkbe se jusson gyakorolni, átvenni, kikérdezni, emlékeztetni, feladatlapozni! A mókuskerék felejtődjön el, ne legyenek előírt feladatok. Persze adódik az otthoni segítség, a kerti munka, vagy ha szívesen veszi elő a füzeteket, ne tiltsuk, de ne juttassuk eszébe az iskolai tanulást.

A nagyobbaknál iskolája válogatja, milyen és mennyi feladatot, kötelező olvasmányt, stb. adnak a gyerekeknek nyárra. Sokszor a szülőknek persze nincs ezekre befolyása, azonban az időbeosztásban tudnak segítségére lenni a gyerekeknek. A nyár a pihenés időszaka. Adjunk lehetőséget valóban a pihenésre. Ne halmozzuk el iskolai feladatokkal. A kötelező olvasmányok megismertetésére válasszunk olyan módszert, ami örömöt jelent a gyermeknek.

“Mi a feleségemmel sokat olvasunk. Azt reméljük, hogy ez példa lesz a kiskamasz gyerekeink számára. Ezeddig azonban nehezen vettük rá őket az önálló olvasásra. Sokkal inkább a TV és a számítógép az a műfaj, amit örömmel fogyasztanak. Pedagógusok vagyunk és mindketten tudjuk, hogy a modern technikától felesleges és káros is tiltani őket. Persze a túlzott fogyasztást sem pártoljuk. Igyekszünk ésszerű határokat szabni, és persze nem vagyunk supermanek, ez nekünk is nagyon nehezen megy…. Viszont abban hiszünk, hogy az olvasás, élmény. És hajlandók vagyunk energiát fektetni abba, hogy valamilyen módon ez az élmény megérintse a gyermekeinket. A klasszikus irodalmat nehéz olvastatni. Más a nyelvezet, nagyon idegen a történet. Kiskoruk óta van esti mese az ágyban és ezt akkor sem hagytuk el, amikor megtanultak olvasni. Ha nem megy, fejezetenként felolvassuk nekik a kötelező olvasmányt. Amit megtaláltunk filmesített változatban, azt közösen megnéztük, és utána olvasta a nagyfiam. Rendszeresen beszámolt róla, hol tért el a film és a könyv egymástól. Tavaly már több olvasmány is szerepelt a nyári listán. Nyár elején vettünk neki egy e-könyv olvasót. Majdnem olyan mintha számítógép lenne, és könnyen beszerezhető hozzá a tartalom is. Az olvasásszerelem még várat magára, de azért jól látható a változás.” – meséli egy kollégánk.

nyár vakáció pihenés szülői minta család szabadidő nevelés

Mindegy mit, csak EGYÜTT!
Tényleg midegy de minden nap legyen 1-2 óra, amit együtt töltünk el. Persze ez igaz a hétköznapokra is, de a nyári esték több lehetőséget adnak. Legyen közös olvasás, társasozás vagy csak láblógatás minden nap. Ha jól megfontoltan elölhagyunk néhány játékot – ne kelljen a szekrényben vagy a polcon turkálni, mit is játszunk – könnyebben ráállunk a rendszeres együtt töltött időre. Nem kell szégyelni, igen, mindenkinek tudatos odafigyelésre van szüksége, hogy minőségi időt töltsünk együtt szeretteinkkel, és ezen dolgozni kell néha. A vakáció alkalmas idő erre. Olyan új szokásokat vezethetünk be, ami később az év közbeni rohanásban is tartható, vagy egy-egy része átvihető. Határozzuk el, hogy minden este fürdés után, fél órát kártyázunk, sakkozunk, fényképeket nézegetünk, dumálunk, röhögcsélünk, vagy mindezeket felváltva.

Itt az idő!
Van, ami nem oldódik meg könnyen. Van, aminek időt kell adnunk, vannak olyan beszélgetések amelyeket később kell lefolytatnunk, nem az aktuális szituációban. A nyári szünet, a pihenés arra is alkalmas időszak, hogy szülő és gyerek egy kicsit lassabb tempóban, ráérősen beszéljék meg a legfontosabb problémákat, témákat. Ha a gyereknek gondja van az iskolában, azt nehéz év közben a hétköznapi hajtásban kibeszélni. Szeptember előtt beárnyékolhatja az utolsó heteket az aggodalom, hogy újra érkeznek az iskolai problémák. Ha azt gyanítjuk, valami nagyon nyomja a gyermek szívét, szakítsunk néhány külön napot, amikor az egyik szülő kettesben tölti vele az idejét. Egy kirándulás, vagy sportolás, a meghitt együttlét megoldhatja a nyelvét, és lehetőség nyílik arra, hogy közösen készítsünk startégiát a gondok leküzdésére.

Többen is azt mondtuk, hogy mindig nyáron nőnek meg a gyerekeink. Egy nyár alatt óriási változásokon mennek keresztül. Felnőnek, megváltoznak, és egyre kevésbé van már szükségük ránk. Használjuk és élvezzük ki a nyarat. Csak gyönyörködjünk bennük, és élvezzük a társaságukat, nincs már olyan sok nyár amikor erre lehetőségünk lesz.

 

Képek: Pinterest

nyár vakáció pihenés szülői minta család szabadidő nevelés

0 Tovább

Aki okos, eszik

Akár tagadjuk, akár nem, az evés az egyik legjobb élvezet. Ösztönösen ráérzünk arra, nekünk mi a jó: ízlik, vagy nem ízlik. De ahogy öregszik az ember, egyre több elvárása fogalmazódik meg az ételekkel kapcsolatban (is).
Gasztroforradalmat nem indítok, de egy jó kaja, még nekem is megér egy posztot.

Azért is, mert sosem voltam az a főző típus. Érteni sem értek egyáltalán a főzéshez, bár a környezetemet ellátom időnként megfelelő táplálékkal. De a profizmust inkább a barátaimra hagyom, akik között vannak kitűnő szakemberek. Már csak ennek okán sem sandítok ismeretlen terepre.
Viszont az étkezés, mint mindennapi ügy természetesen jelen van az életemben, és mint minden más, ez is más értelmet nyert, amikor már egy kiskorú táplálásáról is nekem kellett gondoskodnom. A legfontosabb változás az volt, hogy rendszeres és visszatérő témaként állandóan jelen van, mit együnk.
A gyerek etetéséről nagyon sok, nagyon okos dolgot elolvastam már. Sokan nagyon sok okos dolgot el is mondtak nekem. És későn érő típus lévén, most, hét év eltelte után már valami koncepcióm is kialakult. Így hát közreadom mindenki okulására, meg magam megnyugtatására, hogy van még milyen távlatokat meghódítanom.

szülői minta egészség étkezés nevelés okos étel

A férjem lánya egyszer, amikor hazajött és szemügyre vette a hűtőnket, csak annyit kérdezett, ti mit esztek? Mert egyáltalán nem talált értékelhető eledelt raktározva. Holott egy rendes családban rendes készletek állnak rendelkezésre. Nálunk nem, vagy csak kampány szerűen. Aztán persze ez is változott az évek során.
Mára a legfőbb elveink a finom és ízletes mellett a könnyen beszerezhető, egészséges, nem túl hízlaló, idény jellegű étel, és helyet kapott még emellett az okosító is.
Mert bizony az okosító ételek osztályzása amellett, hogy jópofa, még hasznos is. Egy szakember barátnőm magyarázta a kisfiamnak az ünnepi sütés közben, hogy a dió, milyen jó hatással is van az agyra, ez abból is jól látszik, hogy formájában is hasonló. Azóta, napi rutin a dió evés. (köszi Dóri).

szülői minta egészség étkezés nevelés okos étel

Az esszenciális zsírsavak javítják, illetve segítik az agy koncentráltabb működését. Így a dió, a napraforgómag, a mandula és a többi népszerű olajos magvak rendszeres fogyasztása (só nélkül) sokat segíthet, hogy hosszú távon jobban teljesítsenek gyerekeink.
Tojást is eszünk gyakran, mert az segíti, hogy jó legyen, illetve megmaradjon a jó memóriánk. A kolin tartalmú ételek ehhez mind hozzájárulnak.
Az állati fehérjék, a sovány marhahús, a hal, a csirke, mind vitaminban és mind fehérjében jó hatással van az agyunkra. A hús rizzsel, nyerő párosítás.

Elcsépelt, de minden szoktatás kérdése. Nálunk már a korai időszakban is a rozskenyér ment, később a fekete csoki. Ezeket szokta meg, és ezeket szereti a kisgyerek. Persze ma már megeszi a fehér kenyeret és a tejcsokit is, de szívesebben az előző kettőt. Így aztán kipipálhatjuk a teljes értékű gabonát, és a jó kis fekete csokit, ami a hét vége felé segíti az iskolai teljesítményt. Persze délelőtt adagolva, és nem estére.

A tej az egyik legnagyobb port felkavaró élelmiszer, ami nálunk sem játszott egy ideig, semmilyen formában. D vitamin tartalma miatt azonban vagy magunkhoz kell venni, vagy pótolni kell, mert az agyfejlődésben és működésben kiemelt szerepet játszik. Ráadásul a legújabb kutatások szerint még a rákos megbetegedések megelőzésében is szerepe van a D vitaminnak.

A hosszú láncú zsírsavak agyban történő metabolizmusához nékülözhetetlenek a zöld élelmiszerek. Hogy mit is jelent ez pontosan, mindegy is, a zöld cuccokat a legnehezebb megetetni bárkivel is. Vannak a spenót és sóska drukkerek, illetve vannak a kelkáposzták, a kelbimbók, hagymák, saláták. Mi a spenótig jutottunk, és a fokhagymás pirítósig, de ez utóbbi már nem sorolható a zöld ételek közé.

szülői minta egészség étkezés nevelés okos étel

Biztos minden kisgyereknek van egy élménye arról, hogy milyen, amikor elfelejt inni. Ha nekik nem is, nekünk biztosan. A víz különösen fontos ahhoz, hogy fenntartsuk agyunk csúcsteljesítményét, és a jó közérzetünket.

A legokosabb étel a chia mag. És bár az ilyen csodaélelmiszerek nemigen szoktak bejönni a családban, ennek nagy sikere lett! Az elkészítés fázisaiba nem avatom be a férfi kollégákat, mert ott volna néhány pont, ahol kiszállnának, de a végeredmény ízlik nekik, és eszik. Ki gyümölccsel, ki kakaóval, pudingszerűen reggelire vagy édességnek, megvéve! És ettől leszünk ám igazán okosak! Mert hogy a chia magban az omega 3 zsírsavak aránya eléri a 25%-ot! Teljes értékű fehérjéket tartalmaz, mind a 8 esszenciális aminosavval együtt. És ha ez nem elég, értékes rostokat, vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz. És ami nekem jó hír, hogy nagyon egyszerű elkészíteni!

 szülői minta egészség étkezés nevelés okos étel

Így aztán, az okos telomra letöltögetek néhány okos ötletet az okos ételekről, és ha gondolkodni kell a bevásárlólista felett, mit is egyenek a szerencsétlenek, akikkel egy családba terelt a sors, az okos sorokból válogatok.

És ha még arra sincs idő, hogy okoskodjak, akkor jön a csodafegyver, ami az élet több területén is kisegít az étkeztetés nehézségeiből: Egyszerre berendelek otthonra 10-15 db Polcz Special-t, amelyek előre elkészített, tartósítószer és adalék mentes, egytál ételek, vagy levesek, és leveszem a polcról, megmelegítem, esetleg köretet készítek hozzá, és készen van a varázslatos meleg vacsora. De ha napközben dolgozom, és nem szeretném az újabb szendvicsemet megenni, akkor köret nélkül, a melegítő lábasból azt kanalazom. A szomszédok is abból kaptak néhány adagot, amikor váratlanul beállítottak borozni. Az irodába is ezekből rendeltünk jónéhányat, és a munkatársak is ebből választhatnak maguknak vagy vihetnek haza a családjuknak estére. (Pénz kisdobozba beletesz!)
Olcsóbb, vagy legalábbis nem drágább, mint a hagyományos ételrendelős cuccok. Viszont biztosan egészségesek, a fenti okosító összetevőket tartalmazzák, bármikor felhasználhatók, nem kell előre gondolkodni, várni a rendeléssel, egyszerűen kiszolgál bennünket. Persze van lejárati idejük, és mi nem a mikróban melegítjük, mert ki tudja, ha már egészséges, maradjon is az. És lehetne bővebb is a választék, de majd biztos az lesz. A fontos, hogy tudom, mi van benne. Tudom, hogy finom, tudom, hogy mindig megment, ha nincs kaja és a diétámba is bele tudom illeszteni, amit a mértéktelen hétvégi dorbézolások után minden hétfőn elkezdek.

Képek: Pinterest

0 Tovább

A fehérneműszabály

Kevés aktuálisabb kérdést tudok most elképzelni, mint a gyerekeink megóvását az erőszaktól. Az erőszkos felnőttek, a tiszteletlen szülőkkel és nevelőkkel való bánásmód megtanítását. A képességet, hogy NEM-et tudjon mondani, ha számára kellemetlen helyzetbe hozzák. És ez több, mint a szexuális erőszak elleni védelem. Ez az egyén tisztelete.

A mi doktornénink az újszülött kisfiúnktól is megkérdezte, hogy megengedi-e, hogy hozzáérjen a vizsgálat során. Persze akkor még nem várt tényleges választ a kicsitől, de már ekkor arra tanította őt, és minket, a szüleit is, hogy kérdés nélkül a másik ember nem érhet a kicsi testéhez. Hogy vannak határok, amelyeket egy idegennek mindenképpen tiszteletben kell tartania.

Egy kisgyerek életében vannak fizikai határok, amelyeket nem léphetunk át. Ezek az őt megillető alapvető jogok. Ezen kívül vannak olyan további, az egyéni érzékenységből adódó sajátosságok, szintén határok, amiket szintén nem léphetünk át. Amelyek esetében el kell fogadjuk, hogy van, ami a gyerek kompetenciája. Ha azt már kora kisgyermekkorától érzékelheti, hogy maga dönthet arról, mi az, ami kellemes vagy kellemetlen neki, akkor később képes lesz megóvni magát az abuzáló felnőttektől is. Vagy legalábbis segítséget fog kérni, jelezni fog, ha sérelem éri, és nem fogja magát hibáztatni egy esetleges konfliktus esetén.

 fehérneműszabály szülői minta tisztelet család nevelés

A fehérneműszabály egy markáns, jól körvonalazható ismeret, amit át kell adnunk a kisgyerekeknek. Azokat a testrészeinket, amelyeket ruha fed, nem érintheti senki, semmilyen célból a mi beleegyezésünk nélkül.
Ez egy nehéz és bonyolult kérdéskör, ami persze nem ebből az egy mondatból áll. Nehéz, mert beszélgetni kell arról, amiről velünk  – a mostani szülők generációival – nem, vagy csak nagyon kevéssé beszélgettek a szüleik.
Nincsenek rá szavaink, nem tudjuk a helyzeteket, mikor is kéne beszélni arról… az egészen kicsinek tartott gyerekünkkel. Pláne, amikor az egészen kicsi gyerekünk egészen kicsi korában fütyizik, puncizik, és ez jó hosszú ideig eltart, aztán ezen később röhögnek, viccelődnek a társakkal. Minderről tudjuk, hogy normális, jó esetben nem tiltjuk, de mégis van valami fura érzésünk, hogy ezt inkább mégse.
Sokan inkább szemethunynak, átsiklanak a korán érkező szexuális megnyilvánulások fölött, vagy egyszerűen elütik egy jajj ne malackodj – megjegyzéssel.
Pedig ezek remek alkalmak volnának, hogy beszéljük arról, mi a csók, melyek az intim testrészeink, azok mire valók, hogyan bánunk magunkkal, a társunkkal, és az élvezetekkel.

fehérneműszabály szülői minta tisztelet család nevelés

Nehéz, mert ezek a kérdések is, mint annyi minden más is, mintha korábban érkeznének, mint a mi korosztályunkban.  És csak annyit szabad mondani, amennyit az adott korú gyermek fel tud dolgozni értelmileg és érzelmileg is.
Azon túl, hogy ezekkel a beszélgetésekkel megvédjük, felvértezzük őket, tudást és tudatosságot adunk a boldog,  felelős és felszbadító felnőttkori szexuális életre is. Ami legalább olyan fontos, mint a védelem.

A fehérnemű szabály nagyon fontos tudás, amit minden gyereknek ismernie kell. De ez persze önmagában kevés. Az együttélést kell úgy berendezni, hogy az a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuljon. Nehéz egy kisgyermek jogait úgy körülírni, hogy közben a szülő-gyerek viszony ne íródjon felül. Nehéz úgy nevelni, úgy a szülői akaratot átvinni, hogy közben ne sérüljenek a gyermek jogai, de ésszerű határokat tudjunk szabni neki.
Állandó balansz ez, amiben nincs megnyugvás, nincs lazítás, talán csak egy-egy pillanatra. Újabbnál újabb helyzetek érkeznek, amikor meg kell küzdenünk azzal, hol vannak  a határok, hogyan tudjuk az egyensúlyt tartani. Másképp az óvodában, az iskolában, kamasz korban és fiatal felnőtt esetében.

A családokban, az óvodai, iskolai élet folyamán leggyakrabban a felnőttek “uralmára” van berendezkedve a társadalom. Utasítások, direktívák, megkérdőjelezhetetlen elvárások között nőnek fel a gyerekek. A jógyerek ellenvetés nélkül teljesíti a felnőtt akaratát. Ám veszélyes dolog ez. Mert ha nem tanítjuk meg NEM-et mondani, akkor legjobb szándékunk ellenére is nagyon rosszat teszünk.
Egy nehéz helyzet során, egy abúzus esetén a gyermek nem tudja érvényesíteni saját akaratát, és nem tud jelzést adni arról, mit nem szeretne, vagy mi volt rossz neki.

fehérneműszabály szülői minta tisztelet család nevelés

Nem csak az a baj, ha egy gyereket megerőszakolnak, persze ez a legnagyobb baj, de az is nagy baj, ha egy gyerekkel folyamatosan úgy bánnak, olyat tesznek, ami neki rosszul esik. Mert mi felnőttek sem szeretjük azokat a helyzeteket, amelyekben nem érezzük magunkat komfortosan. Igy vannak ezzel a gyermekeink is. Nem a gyötrelmektől lesznek nagy szellemek, szárnyaló jellemek, hanem a feléjük áradó megbecsüléstől.

Egy tiszteletben felnőtt gyerek esetében, aki hozzászokott ahhoz, hogy nem kiszolgáltatott az őt körülvevő felnőttek társaságában, az jó eséllyel olyan felnőtté válik, olyan férfivá és nővé, aki tiszteletben fogja tartani embertársait. Aki nem fogja azt hinni, hogy a nem az igent jelent, vagy nem fog akkorára dagadni az egoja, hogy saját vágyait mindenek felett kielégítendőnek fogja érezni.
Mert ugye mindenki olyanná válik, amilyen élmények érik élete során. Aki az erőszakkal találkozik, az jó eséllyel ezt a mintát követi, és maga is erőszakos lesz.
Aki megbecsülést kap, csupán a saját létezése okán, az másokat is megbecsül majd és  egyenrangú, korrekt felnőtt kapcsolatokat tud majd építeni.

Ez is a 21. század. Ez is egy olyan tudás, ami nélkül nem tudunk jövőt, sikeres életeket építeni. Ezek nélkül az elvek nélkül nem történik más, mint a történelem ismétli önmagát: a hatalmasok elnyomják a védteleneket, az edzők bántalmazzák a tanítványaikat, az államok kizsákmányolják a polgáraikat. Akik pedig egymás torkának esnek. Csak úgy, mint napjainkban.

 

Képek: Pinterest

7 Tovább

„MA NEM AKAROK EDZÉSRE MENNI!!!”

A legjobb érzés, amikor egymásnak segítünk. És még ha időnként jó érzéssel be is gubózunk, előbb-utóbb utólér, hogy nem tehetünk úgy, mintha minket nem érintene mások élete... Ezért most már többen is írni fogunk ide. 

Elsőként Kárpáti Judit írása a gyerek sportoltatásáról.

Gyerekkoromban teniszeztem, úsztam, balettoztam és vívtam. Na, nem párhuzamosan, még véletlenül sem. Sőt. Iskolás koromtól olyan egy-két évente meguntam az aktuális sportot és hamarosan valami más iránt kezdtem rajongani. A szüleim pedig folyton azt mondták, soha nem fejezel be semmit.

Hogy mi volt a rosszabb, az, hogy tényleg soha nem fejeztem be semmit vagy az, hogy ezt folyton a fejemhez vágták? 

Versenyzés helyett mozgás
Nos, valóban, egyik sportágat sem űztem huzamosabb ideig, addig semmiképp, hogy értékelhető eredményt értem volna el, mondjuk egy versenyen. Igaz egyre sem jutottam el, hiszen nem voltam olyan szinten, hogy érdemes legyen engem indítani.

Tény az is, hogy egy idő után valahogy nem tűnt már olyan érdekesnek egyik sport sem, mint a kezdetekkor. Mindig jött egy barátnő, egy film vagy valami más élmény, ami miatt jó ötletnek tűnt belefogni valami újba.

Sport Szülői minta Nevelés

Nem lettem sportoló. De mégis sportoló felnőtt lettem. Dacára ugyanis minden látszólagos kudarcnak, fiatal felnőtt koromban elkezdtem futni. Csak úgy. Ahol éppen laktam, ott futottam. Nem futottam időre, nem volt edzéstervem és nem tűztem ki célokat. Csak mozogni akartam, mert rájöttem, hogy milyen jól érzem magam tőle.

Egy idő után végül még versenyeken is elindultam, a félmaratont is lefutottam, hogy kipróbáljam ezt is. Rájöttem, hogy mindez nem nekem való, nem szeretem, hogy izgulni kell. Idegesít, hogy felkészülés van, hogy időket kell teljesíteni, hogy elvárás van.  
Így nekem a sport végül a mozgást jelenti, amire ugyanúgy szükségem van, mint a munkára, a beszélgetésre vagy az evésre.

A gyerekkel más a helyzet?
A fiam hamarosan nyolcéves. Ötéves kora óta úszik, hatévesen kezdett tae-kwan-dozni és hétévesen focizni. Az úszással kezdtük, miután sokat vagyunk vízparton és a család maga is gyakran jár kikapcsolódásként a közeli uszodába. Elég hamar kiderült, hogy amennyire ügyes a fiam és imádja a vizet, annyira nem szereti magát az edzéseket. Egy idő után elkezdett panaszkodni, majd nyúzni és gyötörni. 

Úgy gondoltuk, hogy ebben nincs apelláta – egyértelműen a szüleim hagyatéka ez a szó, mennyit hallgattam…- a vízbiztonság fontos, ezt végig kell csinálni.

Sport Szülői minta Nevelés

Addig hallgattuk a nyüglődést, míg kikötöttük neki, ha leúszod egy úszásnemben az ötvenméteres medencében a távot, befejezheted az edzéseket.
Úgy tűnt ez beválik, egyből belegyezett. Majd azzal a lendülettel a következő edzés végén leúszta a teljes hosszt, nem is egyszer, hanem kétszer egymás után, majd vigyorogva kiszállt a medencéből.
Szegény még nem tudta, hogy az iskola első osztályában kötelező lesz az úszás…

Közben az óvodában elindult a tae-kwan-do. Az edzőről kiderült, hogy szuper nő, nagyon jól bánik a gyerekekkel. A fiamnak pedig persze hogy megtetszett a fehér felszerelés és az, hogy a barátai is járnak. Az úszásból tanulva kialakítottunk egy elvet; minimum egy év egy sport. Ha már megvesszük a felszerelést, fizetjük az órákat, legalább ennyi ideig tartson a próba.
Az alkudozás pedig itt is elindult, végül másfél év után nem „jártunk” többé ide sem, a ruhát eladtam.

A fociszenvedély egyelőre tart. Heti két edzés, az iskolában minden alkalom, amikor csak focizni lehet és otthon velünk minden délután.
És ott van megint az úszás. Az iskolai edzések, amiket ismét szívből utál. Sokan vannak, ő már ugyanezt végigcsinálta egyszer, ráadásul a nevét sem tudja megjegyezni a gyerektömeget irányító edző.
Az edzést megelőző nap már azzal telik, hogy nyafog. „Borzalmas napom lesz holnap”- mondja és hozzáteszi „Itthon hagyom véletlenül a gatyát és akkor nem kell úsznom.”

Sport Szülői minta Nevelés

Hallgatom és bizonytalanná válok. Hát minek ezt az egy évet végigcsinálni, amikor ennyire utálja? De már csak pár hétig kell járnia és vége az évnek, akkor meg ne hagyja épp most abba.

Hogy mi segít végül a döntésben? Barátnőm mondatai:

„Szerintem a kudarcot, az abbahagyást is meg kell ismerni. Azt az érzést is kell gyakorolni, mert nekik is ugyanolyan ez, mint nekünk. És ettől fogják majd tudni nem abbahagyni, hanem végigcsinálni a dolgokat.
Mint a nevelés többi területén is nem a direkt, hanem az indirekt tapasztalatok viszik előre a gyerekeket. Nem attól lesz kitartó felnőtt, hogy ezt a plusz hónapot végigszenvedi az úszáson. Bizonyított már épp eleget, hogy meg tudja azt is csinálni, amit utál. 

Apám mindig azt mondta, hogy nem azért élünk együtt, hogy megnehezítsük, hanem hogy megkönnyítsük egymás életét. „

Képek: Pinterest

0 Tovább

Nyitott ajtók, zárt szemek

Hallgattam egy embert, akiről azt mesélték, lázadó volt az iskolában. Konfliktusai voltak a tanáraival, a felnőttekkel. Nagy elismeréssel beszélnek róla ma, ezekért a tetteiért is. Mert nem állt be a sorba, saját útját járta. Ugyanazok is akár, akik őt korábban kirekesztették, eltávolították, mert kellemetlen volt, ma méltatják korai tetteit is.

Hogy kiből lesz sikeres ember, nehéz megjósolni. Hogy mitől lesz valaki önálló, akotó személyiség, sokmindentől függ. Néha azt mondjuk, az iskolától. Néha pedig azt, a szülőktől, a környezettől, vagy az adottságoktól. Néha így, néha úgy látjuk. Talán mindezek összessége, a hatások együttállása, minden őt érintő és megérintő esemény, folyamat. Jó és rossz élményei együttvéve, és hogy ezekre hogyan rezonál a belső hangja.

 iskola nevelés szülői minta szigor érzelmi intelligencia nyitott tanulás tanítás

Sokféle iskolában járok sokszor. Kívülről figyelem a tantermeket, a folyosókat. Vannak csukott és nyitott ajtók. Vannak zárt és kitárt karú tanítók, gyerekek. És vannak változó intenzitású befelé fordulások, és kifelé irányúló figyelmek.
Látni a hullámzást, a befogadást vagy a kirekesztést.

Egy nyitott ajtó jelentheti, hogy készek vagyunk a feltett kérdésekre válaszokat adni. Hogy bárki vagy, gyere és megmutatjuk. Nincsenek titkaink, vállaljuk azt,  amik vagyunk. Egy nyitott ajtó azt is jelentheti, hogy fél lábbal kinn vagyok, résen vagyok, ki jár erre, lehetőségem van a menekülésre. Egy zárt ajtó üzenheti, hogy állj meg kinn, nincs közöd hozzánk, félek, hogy meglátod ki is vagyok valójában. Egy csukott ajtó jelentheti, hogy együtt vagyunk, egy közös meghitt zúgban, titkaink vannak, és élményeink.

Hogy hol, mi mit jelent, leginkább a gyerekek arcán látni. Amikor kijönnek a tanteremből. Hogy szárnyakat kaptak, vagy gúsba kötötték őket. És persze jó tapasztalat, ha ilyet és olyat is lát, érez egy gyerek.

 iskola nevelés szülői minta szigor érzelmi intelligencia nyitott tanulás tanítás

A szabályok, a  rend és rendszeresség fontos feladat. De ha csak az van, akkor agyonnyom. A szabadság és annak használata elemi szükségletünk, de ha csak az van, akkor elszállhatunk. Ha a felnőtt, a szülő, a tanító maga sincs tisztában magával, a szerepével, az életével, akkor nem önazonos. És ha így van, akkor esély sincs rá, hogy mintát vagy utat mutasson egy kibontakozó tehetségnek, egy induló életnek.

A minta és az átadandó üzenet nem más, minthogy érezd jól magad. Találd ki, ki vagy, és ragaszkodj magadhoz. Ragaszkodj mindehhez úgy, hogy közben örömöt szerezz másoknak, tudj együtt dolgozni és közösen létrehozni dolgokat. Mert nem az a nagy szám, hogy már másodikban tudod az egyszeregyet, hanem az, ha örömmel tanulják meg tőled mások.

Olyan borzalmasan nagy érték egy iskolában a küzdelem, a véres tenyérrel való kapaszkodás, a tudás megszerzése. És olyan kevés figyelmet kap a könnyedség, az érzékenység és a boldogság. Pedig nem ettől volna mindenki jobban? Nem ettől lehetne megmozgatni a világot, újat alkotni, tudományt felfedezni?

A könnyedség nem egyenlő a lustasággal. Az elfogadás nem egyenlő a nemtudással. Sőt! Aki szigorúskodik, aki nem enged, aki megkövetel és kőkeményen behajt, nem tesz mást, mint palástolja a félelmét, hogy nem megy. Nem megy azon az úton, amit eltervezett. Hogy más utat kellene választania.

iskola nevelés szülői minta szigor érzelmi intelligencia nyitott tanulás tanítás

Van, hogy valaki csak harcok árán tud eljutni az önmagához vezető útig. Van, hogy botrányt okoz, hogy felháborodást kelt, hogy nem tetszőt alkot. És van, hogy valaki belesimul, megcsinálja, rendes és követő. Majd nem történik semmi, így marad.

Az az ember, akit ma tisztelnek, míg korábban peremre szorítottak, azért fontos nekem, mert példája annak, hogy magunk vagyunk magunk. Gyerekként és felnőttként magunk tudjuk a saját szabályainkat. És a 21. század nem ad annyi fogódzót, nem kísér olyan szorosan minket, mint az előzők, de helyette tág tereket, tág lehetőségeket és egyéni szabadságot ad nekünk.
Csak az a kérdés, hogy ki tanítja ezt meg a gyerekeinknek? Ki jár elöl jó példával? Hogy a szabadságot ne kárhoztassuk, hogy ne áldozatai legyünk, hanem jól tudjuk felhasználni belső képességeink kibontakoztatására.

Mindehhez egy felnőtt társadalomra volna szükség. Felnőtt vezetőkre, felnőtt szülőkre, felnőtt tanítókra. De sokszor nincsnek ők sehol.
Viszont vannak gyerekek, akik tudják már korán, kinek, mit jelent a nyitott vagy a zárt ajtó. És átlátnak rajtunk. Ezt a tudást legalább ne vegyük el tőlük!

Fotó: Pinterest

0 Tovább

Szülő2.0

blogavatar

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek nem alkalmazhatók. mit tehet egy szülő, ha ő maga is, és gyermeke is egy új kultúra szülöttje. kis generációelmélet, digitális kultúra, 21. század. magunknak kreálunk mintákat.

Utolsó kommentek

Követők

nianna

Címkefelhő

iskola (36),szülői minta (27),tanulás (19),21. század (19),nevelés (15),iskolakeresés (12),oktatás (10),család (9),tanítás (9),szabadidő (9),felelősség (7),alternatív (6),agresszió (5),tanár (4),érzelmi intelligencia (4),tudás (4),fejlesztés (3),program (3),empátia (3),nyár (3),értékelés (3),magántanuló (3),digitális kultúra (2),szigor (2),pihenés (2),szeretet (2),szülő (2),karácsony (2),digitális (2),partneri viszony (2),szolgáltató iskola (2),fehérneműszabály (2),pedagógus (2),óvodaválasztás (2),verés (2),halál (2),szabadság (2),z generáció (2),hit (2),alternatív iskola (2),halloween (2),játék (2),alternatív tanulás (2),gyerekkor (2),különóra (2),elismerés (1),vakáció (1),bizonyítvány (1),művészet (1),robot (1),Nevelés (1),tisztelet (1),fejlődés (1),Szülői minta (1),Sport (1),büntetés (1),érzelmi ntelligencia (1),nyitott (1),technológia (1),autóvezetés (1),okos program (1),korszerű tudás (1),gondolkodás (1),szünidő (1),okos étel (1),egészség (1),étkezés (1),tanóra (1),kultúra (1),boldogság (1),boldog gyerek (1),szabad játék (1),robotika (1),új írástudás (1),programozás (1),kódolás (1),dícséret (1),halottak napja (1),megosztás (1),használható tudás (1),tudástranszfer (1),új tudás (1),trambulin (1),mozgásfejlesztés (1),ugrálás (1),menekült (1),csúfolódás (1),színes világ (1),wc (1),tanárok (1),közösség (1),kooperatív (1),televízió (1),technika (1),múzeum (1),tanévkezdés (1),internetbiztonság (1),kirekesztés (1),video (1),gimnázium (1),alternatív oktatás (1),21. századi tudás (1),kreatív (1),ünnep (1),IKT (1),közösségi oldalak (1),ajándék (1),kisgyerek (1),alvás (1),altatás (1),apa (1),modern (1),fenyítés (1),osztályzat (1),gyerek verés (1),finn (1),épület (1),jövő iskolája (1),leszakadók (1),tv (1),mobiltelefon (1),iskolaelőkészítés (1),középiskolai rangsor (1),felvételi (1),matek (1),app (1),óvoda (1),együttműködés (1),projekt módszer (1),szakma (1),menekültek (1),helyesírás (1),otthon oktatás (1),segítség nyújtás (1),jótékony (1),független iskola (1),gyerekvállalás (1),állami iskola (1),egyszerűsítés (1),fáradt (1),koncentráció (1),magánélet (1),egyházi iskola (1),jótanuló (1),tüntetés (1),waldorf (1),újév (1),erkölcs (1),fogadalom (1),túlpörgött (1),szünet (1),biztonság (1),vallás (1),internet (1),rossz gyerek (1),együttélés (1),verekedős gyerek (1),fegyelem (1),első osztály (1),házi feladat (1),otthontanulás (1),élménypedagógia (1),iskolaérettség (1),tanító (1),új iskola (1)

Kedvencek

Szülő2.0 Szülő2.0

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos...

Reblog