Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Isten, haza, család

A fennálló hatalom nem először kukkant be a hálószobánkba. Még az Alaptörvénybe is beleépítette, hogy családként, házastársként csak férfi és nő közötti kapcsolatot érthetünk. Nagy felháborodást váltott ez ki akkor, a média, a közélet számos szereplője tiltakozott, miképp lehetséges az, hogy alapvető emberi jogunkat, a választás szabadságát kérdőjelezi meg a hatalom.

Ma, amikor a párok gyermekvállalási hajlandóságát minősítik az állami vezetők, amikor beletenyerel ostoba tulok módjára a politika az életünkbe, megint felhorkanunk. Ez talán még jobban a húsunkba vág, mint a meleg házasság kérdése, hiszen többünket érint. De hiába minden megnyilatkozás, hiába emeljük fel a hangunkat, látható, hogy ez nem befolyásolja őket. Egy dolog jutna el az igerküszöbükig, ha végre valódi reakcióként, csökkenne a támogatásuk. De valahogy a 21. század Magyarországán, a képviseleti demokrácia sajátosan elnéző.

család gyerekvállalás szülői minta magánélet felelősség tanítás

Bizonyára vannak olyanok, akik ezzel a rezsimmel szimpatizálnak, erre a kormányra szavaznak, azokat a politikusokat éltetik, akik ezeket a médiahirdetéseket elrendelik, amelyben a kívánatos gyerekszámot erőltetik, mégsincs, vagy nem lehet gyermekük vagy csak egy született. Bizonyára vannak olyanok, akik szerint rendben van a kövéri retorika, de alapvetően jószándékú emberek. Bizonyára vannak olyanok, akik őszintén hiszik, és gyakorolják, hogy a legfontosabb dolog egy nő életében, ha sok gyereket szül. És ezzel nincs is semmi baj. Mindenki higgyen és gondoljon, ami neki jó. De ha ezek jószándékú emberek, akkor miért hagyják, hogy másokat intézményesen, kollektíven megszégyenítsenek, kirekesszenek? Hiszen ez őket, vagy közvetlen családtagjait, barátait is érinti, érintheti.
Arra vagyok kíváncsi, hogy ezek az emberek, mit gondolnak, éreznek akár egy-egy személyes élettörténet, akár a soviniszta nyilatkozatok, hirdetések kapcsán? Meghosszabbítják majd ezeknek a férfiaknak a felhatalmazását, mert elnézik ezt az otrombaságot? Vagy végre lesznek olyanok, akik elismerik, hogy van egy határ, ami után nem lehet szimpatizálni ezzel az állásponttal? Mert hogy leginkább rajtuk múlik, meddig mehet ez még így tovább… Mi írhatunk még ezer és ezer cikket, beszélgethetünk, a gyerekünkkel, aki majd normális lesz. De ettől ez az ország nem lesz normális, csak ha végre a "haveroknál" és a “rajongótábornál” is betelik a pohár. Van erre esély?

család gyerekvállalás szülői minta magánélet felelősség tanítás

Én addig pótcselekszem, mint sokan mások is. Nincs más eszközöm.

Egy Disney klasszikus újkori epizódjában, ahol Tigris színre lép, Micimackó és társai a jól megszokott ügyefogyottsággal és kedveskedéssel kutatják Tigris családját. Mindent elkövetnek, hogy boldoggá tegyék Tigrist. Kutatják naphosszat a családtagokat, levelet írnak a tigris család nevében, beöltöznek tigriseknek, de persze lelepleződnek, mert nem felelnek meg Tigris elvárásainak, nem olyanok, mint a tigris családtagoknak lenniük kell. Tigris átmenetileg el is szomorodik, sőt, haragszik is a betolakodókra, akik nem méltók nemhogy a tigris családságra, ettől fogva a barátságra sem. 
A történet végén, amíg sok viszontagságon mennek keresztül együtt, még a csekély értelmű medve is tudja, és a Tigris is rájön, hogy nem kell keresnie a családját, hiszen megtalálta már, ott voltak eddig is. A többiek próbálnak kedvére tenni, gondoskodnak róla, aggódnak miatta, keresik ami mindvégig ott van. Megosztoznak bánatában, örömében. Egyszerűen csak együtt élik mindennapjaikat és összeköti őket a szeretet.
 Ez jellemzi a családot. Az összetartozás, egymás értése és segítése a mindannapokban, jón és rosszon való osztozás. A közösségvállalás, az elfogadás, a másik döntéseinek elfogadása és tiszteletben tartása, legyen bár szamár, malac vagy nyúl az illető. Tudjuk ki a családunk. A legkisebbek is tudják. Mert érzik.


Köszönjük szépen, nem kell megmondani nekünk, ki a családunk. Pláne nem kell leírni, nem kell az iskolában megtanítani, nem kell kötelezővé tenni. Majd megtaláljuk mi magunk, megnevezzük mi magunk és szeretjük őket mi magunktól!


Aki másképp hiszi, javaslom neki Micimackó örökbecsű mondását: „Gondolj, gondolj, gondolj!”

Képek: Pinterest

4 Tovább

Ünnep másképp

Már hetek óta folyik és egyre erősödik a karácsony nyomása. Mostanra nem lehet nem észrevenni. Itt az ideje az általános boldogságnak, ünneplésnek, meghittségnek. Legalábbis készülni kell ezerrel. És akinek nem sikerül, nagyon béna!

A női lapok hasábjaitól az iskolai készülődésen át, a szomszédasszony ügyeskedéséig, mindenhonnan a földre szállt angyali pillantások és repkedések kísértenek bennünket, és átszellemült arccal várjuk az óvodai ünnepséget, a beigli illatát, a karácsony esti bontogatást. És hogy mi vezet el addig? Na az, csak rajtunk múlik!

Mert amilyen az addig elvezető út,  a készülődés hangulata, olyan az ünnep maga is.
A karácsony is csak olyan, mint az év többi ünnepe, csak sokkal inkább uniformizált, nagyobb a füstje, jobb a marketingje. Ja, és az év többi ünnepén kevésbé tartjuk fókuszban a szeretet kifejezést. Vagy legalábbis más értelmet adnunk neki, amikor egyszerűbb a gyerek szülinapját a harmincharmadik ostoba játszóházban megtartani, mert úgy nem kell beengedni a hülye Pistike szüleit a lakásba, és nem kell órákig mosogatni utánuk. És lesz ott egy bohóc/tündér/varázsló/celeb, aki majd leköti a gyerekeket, és nem kell csak félóránként egyszer válaszolni a feltett kérdéseire.
A szülinapi ajándékokat szerencsére nem kell kitalálni, mert úgyis a tv reklámok megválaszolják a kérdéseinket, mit is szeretne az egyszem, kétszem… sokadik gyermekünk.

karácsony ünnep szülői minta

A húsvét, a pünkösd vagy egyéb ünnepekkor egyszerűen kéznél lesz valami tabor, ahol jól lekötik a gyerekeket, és hulla fáradtan érkeznek haza, akkor már sok bajt nem okoznak. Meg okosodtak, ügyesedtek is! Szerencsésebb esetben becsekkolunk egy wellness szállóba, ahol nem kell kijönni a medencéből három napig, és az úszómester úgyis szól, ha van valami probléma.

Így aztán élménydús és mozgalmas ünnepeinkből csupán egy dolog vész el: mi magunk. Mert bár megfeleltünk a trendeknek, kielégítettük a vágyakat, letudtuk a kényelmetlen és macerás helyzeteket, kipipáltuk az ünnepeket, mégis vajon mitől nem érezzük olyan jól magunkat, mikor itt liheg a nyakunkban a karácsony? Talán mert lelki szemeink előtt ugyanúgy egy üres vállveregetés lebeg?

Tart még az iskola, hajtanak még a gyerekeink, és azt szeretnénk, ha a jó jegyek, a sikeres előmenetel mellett figyelmes, érzékeny felnőttekké válnának. Csakhogy mindez az iskolában nem megtanulható. Ezt csak tőlünk, a szüleiktől lesik el. És úgy fogják csinálni, ahogy mi csináljuk velük, egymással.

karácsony ünnep szülői minta

Ha hosszú, alapos tervezgetés során, személyes meglepetést készítünk, ha fáradságos munkával igyekszünk megvalósítani egymás álmait, ha a jelenlétünkkel, az indőnkkel ajándékozzuk meg családtagjainkat, a barátainkat, akkor van rá esély, hogy megértsék és megtanulják ezt a gyermekeink is.

Látszólag letudható egy csomó dolog. Rendelhetünk ételt a neten, mert az nagyon korszerű és kényelmes, és egyszerű. És gyakran meg is van a helye, az ideje. Nem az ünnepnap az. Vagy szerveztethetjük mással a vasárnapi szórakozásainkat, ez lehet üdítő és változatos, vagy kipróbálhatjuk, milyen az, ha otthonunkba engedünk be néhány barátot.

És megvehetjük a legdrágább kincseket vagy a legnépszerűbb játékokat, a valódi tartalom úgyis az lesz, mennyi időt és figyelmet fordítottunk a megajándékozottra.

 karácsony ünnep szülői minta

Így karácsony előtt mindig arra gondolok, amikor éppen elkap és beszippantani készül a kollektív készülődés, hogy az időmet fogom adni. Még többet. Mert ez vagyok én, és ennél többet úgysem tudnék adni, mint magamból plusz perceket, órákat. Nem csak a téli születben, hanem a hétköznap délutánokon is többet fogok társasozni, fúrni-faragni, olvasni, menni, futkározni, beszélgetni, csendben hallgatni a gyerekkel, többet fogok a barátaimmal találkozni, figyelemmel meghallgatni, költözésnél segíteni, és többet fogok telefonálni, írni, válaszolni a rokonaimnak. És többet fogok olvasni, jógázni, szaunázni, sétálni és zenéthallgatni. Több időt fogok magamnak is adni.  

Képek: Pinterest

 

0 Tovább

Tanulni másképp

Gondoljunk bele, hogyan is tanultunk gyerekkorunkban? Mik azok, amiket sosem feledünk? Azok a tartós tudásaink, amelyek olyan helyzetek és szituációk során értek el bennünket, amik valamilyen esemény vagy rendkívüli helyzet, vagy valamilyen érzelmi töltés során történtek meg.  Abban vagyunk motiváltak, amiben teljes lényünk jelen lehet.

És persze akkor van teljes lényünk jelen, ha motiváltak vagyunk. Az élménypedagógiáról, az élmény házakról, játszóhelyekről, élmény dús eseményekről harsog a gyerekeket és szüleiket támadó media, a kínálat, ahol arra várnak, lesnek, vadásznak a szolgáltatók, hogy becsábítsanak, és legomboljanak egy kis összeget rólunk, hogy nekik is menjen egy kicsit. Ez persze rendben van, élni kell valamiből.

De mit gondolunk élménynek, mi az, ami beleég a gyerekbe?

A zajos, hangos, pörgős, ugrálós fényes és harsány játék világ? A trendi, édes, cukros, színes előadás? Minden ami sok, ami lehengerlő, ami felpezsdíti az életfunkcióinkat?

Vagy azok a helyzetek, ahol önmaga lehet, ahol fontos a véleménye, a tapasztalása, a saját egyénisége? Ahol a tanuláshoz a saját szándékait, az önálló tevékenységét, a gondolatait kell felhasználni?

Nyilván ez utóbbit gondolja mindenki, de milyen utak vezethetnek el eddig? Hogyan teremtsünk ilyen lehetőségeket otthon vagy az iskolában, a hagyományos közegben, a megszokott környezetben, amúgy millió munka, dolog, feladat között?

 

Nagyon sok olyan kisebb-nagyobb csoportosulás van jelen, akik alternatív utat választanak a gyermeknevelésben, a taníttatásban. Gondoljunk csak az otthon tanuló közösségekre, vagy az alternatív iskolákra, ahol bár eltérő nézetek és módszerek mentén, de gyermekre szabva, gyerekközpontúan tartják a foglalkozásokat. Mindez nem mindenki számára elérhető. Van, hogy anyagi, vagy hogy egyéb társadalmi, családi vagy szemléletbeli kötöttségek okán. Kis lépésekben, egyéni megoldásokban attól még gondolkodhatunk. Ha nem tudjuk fenekestül felforgatni az életünket, akkor is találhatunk egy-egy olyan menekülő útvonalat, ahol felszabadíthatjuk a gyermeket, magunkat, ahol adhatunk egy kis szabadságot, saját utat, élménypedagógiát, önmaga megismerését.

Házi feladat és otthoni tanulás

Magától érthetődő, hogy ezzel valamit kezdeni kell. Akár az iskolában, akár otthon írja a házifeladatát, előbb utóbb elkövetkezik a pillanat, amikor otthon is végeznie kell valamilyen iskolai feladatot. Mindehhez tudatos szülői koncepció és egy egyértelmű hozzáállás kell, miként kezeljük.

Alapvetés, hogy a tanulás, az iskola a gyerek feladata, az ő felelőssége, mégis sokan vannak, akik ott ülnek szorosan az elsős mellett, amíg megírja a betűsort, aztán valahogy ott is ragadnak éveken át. Mert ezt a felelősséget valahogy ki kell alakítani, el kell indítani, valamilyen viszonynak lennie kell. Nem feltétlenül az a jó startégia, hogy magára hagyjuk, bírkózzon meg, mert vagy megbírkózik, vagy sosem ír házit, ezzel pedig egy életre elássa magát saját maga és a tanár előtt is.

Mint mindenben itt is az arany középút lehet célrevezető. Az első időszakban ott kell állnunk, támogatni kell, meg kell mutatni, ki kell alakítani olyan, később követhető és tarható hagyományokat, amelyek támogatják a házi feladat és az otthoni tanulás képességét. Mert ezt is tanulni kell, magától nem történik meg a tudás.

Otthon is dolgozó szülők előnyben vannak, mert van rá példa, hogy az ember maga végzi el a feladatát. Elvonul, koncentrál, ír, olvas, stb. Magad mellé is ültetheted, eljátszhatod, hogy egy irodában dolgoztok. Vagy egy-egy részfeladat megoldására, magára hagyod, de elérhető vagy. Belefér egy-egy rossz élmény is, amikor este tízkor kell hulla fáradtan elkészíteni, vagy reggel, vagy akkor sem. De persze ez nem lehet állandósult szokás.

Ha szeretnél többet segíteni, vagy jobban motiválni, akkor kereshettek az interneten – nagyon sok ilyen van – házilag elkészíthető segédanyagokat, amiket ha közösen elkészítetek, már tettetek egy lépést az alternatív tanulás felé. Maga a készítés öröme, az utánajárás, a konstruálás, hozzásegíti, hogy magát a feladatot, a problmát sajátjának érezze, így könnyebben vesse bele magát a tanulásba. Ezek az eszközök ténylegesen megkönnyítik a tanulást, a házi feladat megírását.

A legfontosabb, hogy a saját feladata elvégzésében saját magát tartsa kompetensnek a gyerek. Persze jó beszélgetni, eszmét cserélni, büszkélkedni a feladatokkal. Azonban előbb-utóbb vonulj ki! Vonulj ki úgy, hogy mindig elérhető légy. Ez a Te feladatod!

 

Technika

A tanulási folyamatok sokszor – vagy legtöbbször – az iskolán kívül zajlanak. Egyik ilyen terep lehet a Technika alkotókör “A Technika Budapest első, egyetemisták, asztalosok, laikusok és gyerekek számára is elérhető nyitott faipari műhelye. A Hello Wood alkotótcsoport és a Közgazdasági Politechnikum hívta életre azzal a céllal, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítson  arra, hogy megismerkedhessen és elmélyülhessen a faipar és a barkácsolás újra népszerű és izgalmas világában.” Hát  mi más lenne az a hely, ahol tanulni lehet? És mást is, nem csak barkácsolást. Hanem? Önálló gondolkodást, felelősséget, magabiztosságot, tervezést, kivitelezést és még sorolhatnánk.

Ha a szülő nem nagy barkács mester, akkor még nagyobb az élmény, közösen tanulhattok meg valami újat!

Otthon tanulós csoportokhoz való csatlakozás, betekintés

Az otthon tanuló csoportok, közösségek egyéni tanrendben nem hagyományos eszközökkel tanulnak. Néhány gyerek együtt, közösen keresi a problémákra a válaszokat, szülők vagy pedagógusok támogatásával. Van, akinek inspirálóbb az otthoni közeg, könnyebben teljesít lazább keretek között. Van lehetőség ezeket kipróbálni, időlegesen csatlakozni, kapcsolatokat felépíteni, talán a délutáni otthoni feladatokat így könnyebb elvégezni.

Családi kirándulások

A családi kirándulások, egyéb programok szintén lehetőséget teremtenek az ismeretek bővítésére, a tanulásra. Ha előtte “felkészülünk” milyen témákat hozunk fel, mit nézünk meg az interneten, milyen “feladatokat” vagy szerepet adunk a gyereknek a program során, észrevétlenül tanítjuk.

 

Családi munkamegosztás

A tanulás egy kiváló formája, ha a gyerek kezébe adunk feladatokat és felelősséget. Ha először közösen, majd később rá bízzuk az on-line bevásárlást. Ha kihasználjuk és élünk a digitális fogékonyságának előnyeivel, és segítséget kérünk tőle akár kulturális tartalmak kereséséhez, akár praktikus dolgok intézésében. De egy klasszikus boltos játékkal is sok ismeretet fejleszthetünk, gyakorolhatjuk az olvasást, számolást.

Walking minds

Sokszor a délutáni különórák, korrepetálások emésztik fel a gyerekek tudás iránti lelkesedését. “Napjaink közoktatási rendszere a legtöbb gyerek számára túlterhelő és időpazarló. Ezt a helyzetet enyhíti a Walking Minds, amely egy tanulást kiegészítő program. Csökkenti a hétköznapi, iskolai eredetű stresszt, hatékonyabb ismeretszerzést, jól struktúrált tudást és ezzel nyugodtabb családi légkört biztosít. A holnap sikeres emberének kulcskompetenciáiról alig esik szó az iskolákban, az izolált tananyagok nem kedveznek az integrált gondolkodás kialakulásának. A Walking Minds szabadlevegős, mozgást igénylő programja segíti az egészséges fejlődést, eközben korszerű megoldásainkkal segíti áthidalni a szakadékot amely a digitális bennszülöttek (gyerekek) és a digitális bevándorlók (szülők és tanárok) között keletkezik. A gyerekek a csoportvezető tanárral áttekintik az iskolai tananyagot és érthető rendszert építenek az ismeretekből. A rendszeres heti foglalkozások az időjárás függvényében szinte mindig szabadlevegőn zajlanak, ezért nevezzük walking minds-nak.”

Mindezek után csak a fantáziánk és a kreativitásunk szab határt. Mert nem feltétlenül kell beleörődni a megváltoztathatatlanba, az unalmasba, a tömeges oktatásba. Harcolnunk kell, hogy meglássuk, miben különleges a mi gyerekünk, hogy ő maga meglássa, és harcolnunk kell, hogy elismerjük saját szülői teljesítményünket, minden nap!

Képek: Pinterest

0 Tovább

Fejlesztem a gyerekem

Mások elmeséléséből ismertem egyenes derekú, kötelességtudó gyerekeket, akik vég nélkül ülnek a zongoralecke előtt, gyötrik fájdalmas gyakorlatokkal testüket, játék helyett feladatok, kötelességek fölött görnyedve érnek el kiemelkedő eredményeket, váltják be maguk és szüleik álmait. Irígykedve néztek ránk, nekünk semmit sem volt muszáj.

Gyerekkorunkban mi játszottunk. Ha tudtunk. Magunk fedeztük fel a világot, ha tudtuk. Volt időnk megismerni önmagunkat, ha kerestük. És megtalálni azt, amiben tehetségünk van. Nem kellett a napi elvárásoktól, kötelességektől szorongva felnőni. Később lehetett azon szorongani, merre visz az út, miben lehetnénk kiemelkedőek, aztán nem lettünk semmiben azok. Vagy mégis. Irígykedve néztünk azokra, akiknek muszáj volt.

Munkám során gondosan tanulmányoztam a különböző pedagógiai iskolákat, nevelési módszereket. Vannak remek alkalmazható technikák, módszerek, többnyire jól bevált rendszerek. A tudomány eszközeivel megkíséreljük gyermekeinket az élvonalba állítani, felvértezni az élet kihívásaira. FEJLESZTJÜK ŐKET. Már az óvodában. Sőt,  a bölcsődében. Azt képzeljük, hogy a lelkes kétévesnek való a 45 perces kötött foglalkozású angolóra. Nem sír, vagy ha igen, majd megszokja. És megtanul angolul. Azt hisszük, hogy ha a hét minden napján sportra, zenére logikai fejlesztésre cipeljük el a gyereket, akkor biztosan nem marad le az élvonalból. És mi jól végezzük szülői feladatunkat.

De sajnos ennél bonyolultabb a képlet. Szülőként az a feladatunk, hogy megismerjük gyermekünket és a számára legjobb iskolát, fejlesztést, gondoskodást biztosítsuk neki. Ehhez pedig el kell hinnünk, hogy ő egy egyedi és megismételhetetlen személyiség. El kell ismernünk és tiszteletben kell tartanunk szabad akaratát, különállóságát, véleményét. Kétévesen és hatévesen ugyanúgy, mint tizenkétévesen.

Állandó figyelemmel kell lennünk és állandó készenlétben kell állnunk, hogy felismerjük, mire van szüksége. Hogy ott legyünk, ha foglalkozásra vágyik, hogy hátra lépjünk, ha egyedül próbálná. Buzdítsuk, ha kitartásra van szüksége, engedjük elmerülni saját világába, ha oda kívánkozik, eszközöket adjunk a kezébe, ha tovább szeretne lépni, és támogassuk, ha valamit nem akar, ha mást választana. Minderre nem a magunk, hanem az ő szempontjából kell rátekintenünk. És ez a legnehezebb. Felkínálni számára a lehetőséget, bevezetni oda, ahol a lehetőségek várják, és elfogadni, hogy ő választ. De a mi felelősségünk, hogy legyen mire rátalálnia, hogy legyen miből választani.

Azt kérdezed, mindezt hogyan tudod megtenni. Add az idődet, a figyelmedet, a türelmedet, a példádat. Ne mondd, hanem mutasd meg. Légy nyitott és érdeklődő. Szeress valamit csinálni, amit fontosnak tartasz, és törekedj arra, hogy ebben te legyél a legjobb. Ha ezt látja, ő is így tesz majd. 

Kép: Pinterest

0 Tovább

Biztonságban az interneten 

Ha ma a gyerekeink internetezési szokásairól beszélgetünk, leginkább a veszélyekre irányul a figyelmünk. A függőségre, a nem nekik való tartalmakra, a zaklatásra. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy ezekkel szembe kell nézni. De hogyan? Amikor mi szülők sokszor nem is értjük, mit csinálnak a gyerekek a gépen.

Annyira egyszerűbb volt a TV. Az ember bekapcsolta, lehetett látni, hogy mi van benne, ha anyám nem akarta, hogy nézzem, kikapcsolta. Egyértelműen megállapítható volt, hogy sok az én koromnak, vagy vagyok már akkora, hogy nézhetem.

Szemben, ha ma a gyerek leül gépezni, az mégkevésbe tud közösségi tevékenység lenni, mint a televíziózás. És én, a negyvenes anyuka, messze nem tudom követni minden tevékenységét. Persze a mi generációnknak van már némi tapasztalata és jártassága az információs technológiában, de az amit a mai tizenévesek leművelnek, az egyszerre elképesztő és csodálatra méltó. Azaz, követhetetlen.

Mindennaposak az új játékok, alkalmazások, közösségek, amelyekre úgy találnak rá, mintha az anyatejjel szívták volna magukba. Nekünk persze hosszas keresgélés után sikerül csak rátalálnunk, majd megértenünk egy-egy oldal működését. És ha sikerült, gyakran nem is értjük, hogy most akkor ebben mi a jó?

Tipikus példája ennek a snapchat. Elképzleni sem tudom, hogy milyen szituációban használnám – nyilván nem én vagyok a felhasználói célcsoport – a funkció, miszerint küldhetsz egy képet, írást, videot, amit a címzett 1-10 másodperc közötti időintervallunban láthat, aztán törlődik. Tehát kapok egy vizuális élményt, valamilyet, aztán vége. Válaszként küldhetek egy másikat. Persze nem ilyen egyszerű, mert a címzett készíthet róla screeshotot, és akkor máris megmarad, illetve a szerverekről is visszanyerető, ahogy arra már bűncselekmények nyomozása során volt is példa, de az alapfunkció, a néhány pillanatnyi létezés.

Mindez számtalan problémát és veszélyt rejt magában. Például a tinik előszeretettel küldözgetnek egymásról, magukról, valakikről szexképeket, mert úgyis törlődik, nincs tétje, és milyen vices. De milyen! Ugyanígy ferde hajlamú felnőttek is bekapcsolódhatnak ebbe a játékba, és az is mekkora…! Vagy másokat megalázó, csúfos képeket, kellemetlen pillanatokat lehet megörökíteni és szétküldeni. Szintén abban a hitben, hogy nincs tétje.

Nekünk felnőttként az a feladatunk, hogy kereteket adjunk. Keretet a gondolatokhoz, a viszonyulásokhoz, az élethez. Keretet adjunk annak, hogy mik a lehetőségek, mik a határok amelyek között mozoghatunk. Ezek a keretek nem korlátozások, nem értelmetlen szabályok vagy tiltások, hanem minták.

Hogyan és mire használjuk mi a technikai eszközöket. Mennyit engedünk be ebből a gyerkeinknek. Azaz van-e közös tevékenységünk? Bevezetjük-e ebbe az új világba, vagy hagyjuk, hogy maga fedezze fel?

 

A kisebbeknél számos szülői felügyelet szoftver alkalmazásával, amelyek biztosítanak némi szabadságot, biztonságos keretek között tarthatjuk őket. Nem azt mondom, hogy ne engedjük időnként szabadjára a kísérletezni vágyó ifjoncokat, de csak akkor, ha ott állunk mellettük, kinyújtott kézzel.

Minden kisiskolás, óvodás szívesen tevékenykedik a szüleivel együtt. Ebben az életkorban még nem utasítják el a közös játékot. Így van rá esély, hogy ha közösen kezdjük el felfedezni az új alkalmazásokat, játékokat, akkor amellett, hogy tisztában vagyunk azzal, mivel foglalkozik, közös élményt is szerzünk, a személyes kapcsolatot is építjük. A közös gépezés lehetőséget teremt arra is, hogy a veszélyekre felhívjuk a figyelmet. Kultúrát teremthetünk, hogyan használjuk. Mi az amit illik, és mi az, ami nem, és nem csak a nagymami vasárnapi ebédjein fontos a kulturált viselkedés. A virtuális térben is kellene erre adni. Később, amikor kamaszkorban “elvesztjük” őket, lesz már muníciójuk, lesz belső, családi múltjuk, mintájuk, amikre támaszkodhatnak az internetes felnőttkorban.

Ha komolyan vesszük szülői feladatainkat, és látjuk 21. századi gyerekeinken, milyen új kihívások elé állítanak minket, akkor belevágunk az új szülői szerep tanulásába. Amikor a megváltozott szerep és elvárások társulnak a technológiai kihívásokkal. Mert fel kell vennünk a kesztyűt, bele kell ásnunk magunkat azokba a tartalmakba is, amiket amúgy bottal sem piszkálnánk. És amiben gyerekeink annyival jobbak, hogy messze túlszárnyalnak minket. Ennek az elfogadása, feldolgozása is egy új kihívás. De mindezt meg kell lépni, hogy megmaradhassunk óvó, védő szülőnek. Csak nem úgy, ahogy a nagymamáink voltak azok. 

Képek: Pinterest

0 Tovább

Szülő2.0

blogavatar

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek nem alkalmazhatók. mit tehet egy szülő, ha ő maga is, és gyermeke is egy új kultúra szülöttje. kis generációelmélet, digitális kultúra, 21. század. magunknak kreálunk mintákat.

Utolsó kommentek

Követők

nianna

Címkefelhő

iskola (36),szülői minta (27),tanulás (19),21. század (19),nevelés (15),iskolakeresés (12),oktatás (10),család (9),tanítás (9),szabadidő (9),felelősség (7),alternatív (6),agresszió (5),tanár (4),érzelmi intelligencia (4),tudás (4),fejlesztés (3),program (3),empátia (3),nyár (3),értékelés (3),magántanuló (3),digitális kultúra (2),szigor (2),pihenés (2),szeretet (2),szülő (2),karácsony (2),digitális (2),partneri viszony (2),szolgáltató iskola (2),fehérneműszabály (2),pedagógus (2),óvodaválasztás (2),verés (2),halál (2),szabadság (2),z generáció (2),hit (2),alternatív iskola (2),halloween (2),játék (2),alternatív tanulás (2),gyerekkor (2),különóra (2),elismerés (1),vakáció (1),bizonyítvány (1),művészet (1),robot (1),Nevelés (1),tisztelet (1),fejlődés (1),Szülői minta (1),Sport (1),büntetés (1),érzelmi ntelligencia (1),nyitott (1),technológia (1),autóvezetés (1),okos program (1),korszerű tudás (1),gondolkodás (1),szünidő (1),okos étel (1),egészség (1),étkezés (1),tanóra (1),kultúra (1),boldogság (1),boldog gyerek (1),szabad játék (1),robotika (1),új írástudás (1),programozás (1),kódolás (1),dícséret (1),halottak napja (1),megosztás (1),használható tudás (1),tudástranszfer (1),új tudás (1),trambulin (1),mozgásfejlesztés (1),ugrálás (1),menekült (1),csúfolódás (1),színes világ (1),wc (1),tanárok (1),közösség (1),kooperatív (1),televízió (1),technika (1),múzeum (1),tanévkezdés (1),internetbiztonság (1),kirekesztés (1),video (1),gimnázium (1),alternatív oktatás (1),21. századi tudás (1),kreatív (1),ünnep (1),IKT (1),közösségi oldalak (1),ajándék (1),kisgyerek (1),alvás (1),altatás (1),apa (1),modern (1),fenyítés (1),osztályzat (1),gyerek verés (1),finn (1),épület (1),jövő iskolája (1),leszakadók (1),tv (1),mobiltelefon (1),iskolaelőkészítés (1),középiskolai rangsor (1),felvételi (1),matek (1),app (1),óvoda (1),együttműködés (1),projekt módszer (1),szakma (1),menekültek (1),helyesírás (1),otthon oktatás (1),segítség nyújtás (1),jótékony (1),független iskola (1),gyerekvállalás (1),állami iskola (1),egyszerűsítés (1),fáradt (1),koncentráció (1),magánélet (1),egyházi iskola (1),jótanuló (1),tüntetés (1),waldorf (1),újév (1),erkölcs (1),fogadalom (1),túlpörgött (1),szünet (1),biztonság (1),vallás (1),internet (1),rossz gyerek (1),együttélés (1),verekedős gyerek (1),fegyelem (1),első osztály (1),házi feladat (1),otthontanulás (1),élménypedagógia (1),iskolaérettség (1),tanító (1),új iskola (1)

Kedvencek

Szülő2.0 Szülő2.0

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos...

Reblog