Szülő2.0

Ma Magyarországon, egy magát értelmiséginek és haladó gondolkodásúnak tartó rádióban egy újságírótól és egy egyetem neveléstudományi intézetének tanárától egy olyan következtetés hangzik el nagy egyetértésben, amely arról szól, hogy a mai diákok a szóbeli feddésre túl érzékenyek, mert el vannak kényeztetve.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatásában, az iskolai erőszakról kérdeztek általános iskolásokat, és e felmérés kitért a tanári agresszióra, erőszakra is. A válaszadók 20%-a szerint heti rendszerességgel találkoznak a pedagógusok felől jövő verbális agresszióval, leggyakoribb az óráról való kiküldés, a lesújtó megjegyzés, mint pl lusta vagy, ostoba vagy, szégyelld magad stb.

A mai gyerekeink nem tűrik a megalázást, a felsőbb rendű, tekitélyelvű kommunikációt, az intézményesített terrort. Megbecsülést szeretnének, elfogadást és partneri kommunikációt.

Aki azt gondolja, mindez azért, mert el vannak kényeztetve, talán maga egy kicsit ostobácska, vagy legalábbis rendkívül téjékozatlan, de biztosan nagyon old school.

Semmi sem fekete és fehér. A kutatás azt is elemzi, mennyire eltérőek iskolánként és társadalmi körönként a jelenségek, a szülői motiváció gyakran alacsony vagy ellentétes, hogy a gyerekeket nehéz aktivizálni, és még rendkívül sok szempont kerülhet elő, ha az iskolai agresszió kérdéskörét vizsgáljuk.

Mindenesetre az biztosan nem hangozhatna el egy médiában, hogy mindez csak azért problematikus, mert a gyerekek el vannak kényeztetve. Bezzeg régen, amikor még a körmös is milyen korszerű eszköz volt! Akkor aztán volt rend!

Nagyon remélem, hogy minél több olyan gyerek, szülő, család és iskola lesz Magyarországon, akik kivívják és megkövetelik a kulturált párbeszédet, a tiszteletet egymás iránt és a megbecsülést a közösségekben.
Már csak azért is, mert ha ez így lenne, akkor  ezt tanulnák a gyermekeink és egyre kevesebb kérdést vetne fel az iskolai agresszió jelensége.
Persze akkor nem tehetnének okoskodó megjegyzéseket magukat fontosnak vélő, old school véleményformálók.

Az iskoláválsztáskor az egyik legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy milyen szellemben, közegben szeretnénk felnevelni és taníttatni a gyermekünket. Ma, e globális és tudással, információval telített világban elkerülhetetlen, hogy szülőként választ adjunk erre a kérdésre. Legalább saját magunk számára.

A jelenlegi trendek, a világban látható folyamatok és társadalmi mozgások, átrendeződések egyetlen lehetőség felé mutatnak, mégpedig a partneri viszony és a szolgáltató iskola létrejöttéhez, működtetéséhez.

Bármilyen erősen és bármennyi energiával dolgoznak sokan azon, hogy az iskola egy tekintély elvű, hierarchikus rendszerre épülő nevelő intézmény legyen, egyszerűen nem lesz képes a globális folyamatok ellen hatni, mivel ebben a szellemben nem tudja felvenni a versenyt, ettől kezdve egyre kevesebben fogják választani az efféle, hagyományos iskolákat.

Amíg a szabad iskolaválasztás joga nem korlátozódik, addig egyre többen fogják előnyben részesíteni azokat az intézményeket, amelyek a szabad gondolkodásra, a kreatív és nyitott szemléletre és a partneri viszonyra helyezik a hangsúlyt.

Hiszen azok a készségek, tudások és ismeretek, amelyek a 21. századi érvényesüléshez szükségesek, nem fejleszthetők elavult eszközökkel.

Persze némileg faramuci a helyzet, mert egy olyan szolgáltatást kívánok igénybe venni, aminek az igénybevétele kötelező mindkét fél, azaz a szolgáltató és a szolgáltatást igénybevevő számára is, de mégis, vannak lehetőségek, hogy egyénileg a számomra és a gyermekem elvárásainak a legjobban megfelelő iskolát válasszam.

Nehezítő körülmény, hogy ma Magyarországon persze nincs minden igényre kínálat, nincs olyan széleskörű iskolarendszer, amely elegendő sajátosságnak adna választ, vagy ha van is, rendkívül kis létszámot tudnak befogadni.
Mégis, vagy épp ezért, egyre több iskola fog abba a helyzetbe kényszerülni, hogy szolgáltató iskolává váljon, megfeleljen azoknak az igényeknek, amelyeket a kor, a kiszélesedett világ, és amiket a szülők támasztanak feléjük.

Ezek az elvárások persze különbözőek lehetnek mind tananyagra, mind módszerre, mind világnézeti szemléletre vonatkozóan. Néhány dologban azonban megegyeznek:
A szolgáltató iskola partnerként kezeli a szülőket, gyerekeket a családokat. Azok mind azonos mértékben iskolapolgárokként vesznek részt a tanítási és tanulási folyamatban. Ezen szereplők együttműködésével és aktív kommunikációjával folyik a munka.

Figyelembe veszi az egyéni igényeket, az egyéni fejlődési ütemet, a gyerek, a család elvárásait. Alkalmazkodik a sajátosságokhoz, nem kíván egységesíteni, nem akar tömegoktatást létrehozni. Ezen különbözőségek figyelembevétele és tiszteletben tartása sokak szerint különcséget és kivételezéseket szül. Azonban téves ez a megközelítés, hiszen az egyéniség tiszteletben tartása elfogadásra és együttműködésre tanít. Hiszen a közösség, az osztály valamennyi tagja számára elérhető az egyéni elbánás, így mindenki a maga számára leginkább fejlesztő és építő módon juthat hozzá az iskolához.

A szolgáltató iskola bepillantást és aktív közreműködést enged a szülők számára a tanítási rendbe, a módszerekbe. Közösen lefektetett és mindkét fél számára elfogadott szabályok mentén, együttműködve. Nem alárendeltje egyik fél sem a másiknak, sem a szülő, sem az iskola!
Mindkét fél elismeri és elfogadja a másik kompeteciáit a gyereknevelés során. Szakít az évszázadok során beidegződött frusztrált, megfélemlítő attitűddel, és fontos számára a szülők és családok elégedettsége.

A szolgáltató egyértelműen és jól megfogalmazva kommunikálja hitvallását, világnézetét, pedagógiai programját. Fontos számára, hogy az oda járó gyermekek és családok azonos értékrenddel bírjanak, ezzel is hatékonyan elősegítve a közös munkát.

Mi az, amit ha tapasztalunk az iskolában, bizonyosak lehetünk benne, hogy nem szolgáltató szellemiségben gondolkodnak?
Ha nincs rendszeres, aktív kommunikáció a szülők és az iskola között. Ha nincs felelősségmegosztás a szülő és az iskola között a gyereknevelésben. Ha nincs folyamatos jelzés, melyik fél, mely feladatokat érzi magáénak és várja el a másiktól.
Ha kevés a közösségi tevékenység a családokkal együtt. Ha merev és mindenáron betartandó szabályok vannak. Ha nincs lehetőség az egyéni fejlődésre, a javításra, a korrigálásra. Ha a pedagógus kizárólag ítélő, értékelő attitűddel fordul a gyermek és szüleik felé. Ha nem, vagy csak névlegesen működik szülői szervezet, családi képviselet.

És hogy mindez miért fontos? Azért, hogy az iskola ne valami kötelező rossz legyen, ennek valamennyi következményével, hanem egy jó hely, ahol normális, emberhez méltó körülmények között tudnak fejlődni a gyermekeink.

Képek: Pinterest

Az osztályban van egy rossz gyerek. Mindenki szerint rossz. Piszkálja a gyerekeket, belerúg a lányokba, zavarja az órát.

Képzeletbeli történet!

Pistike otthon beszámol a szüleinek:

- Képzeld Mama, a Józsi bántja a gyerekeket. Ordibál, bögdös, csúnyán beszél. Nem hagyja, hogy mások beszélgessenek, elveszi a radírt. Kitöri a ceruza hegyét, belebeszél a tanár meséjébe. Dobálja a szendvicset, nem jön fel az udvarról. Kicsúfolja az éneklőket, eldugja a játékokat, lelocsolja a füzetet, letekeri a wcpapírt.

- Miért?

- Mert rossz.

- Miért rossz?

- Mert fekete a szíve.

- Miért fekete a szíve?

- Mert nem fogad szót.

- Miért nem fogad szót?

- Mert idegesíteni akarja a tanárt.

- Miért akarná?

- Mert azon röhög.

- Miért vicces ez neki?

- Nem tudom, mert hülye.

Józsit mindenki elkerüli, az egyetlen fiú, akivel eddig barátkozott, már ő sincs szívesen vele. Van aki fél tőle, van aki harcol vele. A tanárok harcolnak is, meg kicsit félnek is.

Egy rossz gyerek bármire képes. Kiszámíthatatlan. Ha nagyon rászólunk, az is kiszámíthatatlan. Ha a gyerekek kirekesztik, az is veszélyes. Ha többen összeállnak és megverik, botrány. Ha büntetésből kizavarjuk a folyosóra, lebontja a faliújságot. De nem megy ki, mert nem érdekli, mit üvölt a tanár. Ha behívjuk a szülőket, az sem jó, kérdőn néznek ránk, a szolgáltató iskola miért nem tudja megoldani, nehogy már mi szülők legyünk a hibásak? Hiszen annyi mindent megteszünk. Hiszen ide járatjuk.

A tanítónéni lyukas órájában kihívja Józsit. A tanítás nyugalomban zajlik az osztályteremben. Ők ketten kimennek az udvarra, beülnek a hintába. Odaad neki egy szendvicset. Reggel kettőt csomagolt, nutellásat! Hintáznak. Józsi gyanakodva néz, majszol. A késő őszi napsugár felmelegíti a kezüket.

- Én vidéken jártam iskolába, - kezdi a tanárnő. - Mindenkit ismertem az osztáyban már kicsi koromtól. Nagyon szerettem. Biztos ezért lettem tanító. Esténként alig tudtak minket hazavinni a szüleink. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Aztán később, amikor felkerültem Budapestre, az már más volt. Sokáig tartott, amíg lettek barátaim.

(…) csönd, hallgatás, majszolás…

- ÚÚÚ, de az nagyon vicces volt, amikor egyszer a szomszéd telekről beszabadult néhány sáros disznó az iskolaudvarra… és amikor a Jancsiék felkötötték a mászókára a fodrászatból kilopott levágott hajcsomókat… óriási balhé volt… - hangosan nevet. Józsi zavartan nevetgél.

- Karácsony előtt mindig benn aludtunk egy éjszakát az iskolában. Az egész osztály. Gyertyával meg otthonról hozott sütikkel. A téli szünet első napjaiban többen gyomorrontás miatt hánytak… -Ettől már Józsinak is nevetnie kell.

Elfogytak a szendvicsek, csöndben üldögélnek. Hintáznak élvezik a napsugarakat.

- Holnap délután hamarabb megyek haza – szól aztán a tanárnő – délután a barátom szüleihez megyünk. Izgulok.

(…) ismét kis csönd.

- Na, menjünk be Józsi, vár még ránk néhány feladat, nem végzi el helyettünk senki!
Reggelente kérlek szedd majd be a gyerekek füzeteit és a házifeladatnál kinyitva tedd az aztalomra őket. De ne felejtsd el, mert különben nem tudom megdicsérni a feladatokat.

Józsiból nem lesz egycsapásra angyal. Egyik nap például arra kell kérni, hogy szedje le az osztályfüggönyt, mert elviszi a tanítónéni kimosni. Annyira fel van pörögve, hogy nem lehet mással lenyugtatni. Ez persze egy szokatlan feladat. Legalább benn marad és hallja, miről szól az óra.

Józsinak lett egy szövetségese. Aki nem kiabál vele, nem lelkifröccsöt ad, hogyan is kéne viselkedni, nem tartja reménytelennek. Valaki aki megosztott magáról néhány személyes információt. Aki nem elszigetelte, hanem közelebb tolta magát hozzá. Később, amikor Józsi a szelektív szemetet gyűjtötte be az osztályokból, több fiú is csatlakozott hozzá, hogy segítsenek az érdekes és felelősségteljes feladatban, persze matek órán!

Az őszi osztálykiránduláson már Józsi több gyerekkel együtt gyűjtögeti a botokat, husángokat, amivel megrohamozzák az erdőt.

Józsi valamitől ilyen. Nem biztos, hogy kiderül mi az oka, de Pisti meghívja a születésnapjára. És bár fél még kicsit tőle,  de a múlt héten kettesben tudtak egy szuper űrhajót rajzolni, amit otthon meg lehetne festeni nagy kartonra.

Képek: Pinterest

Hogy ma nem szívesen lennék gyerek, bármilyen fokon iskolaválasztó gyerek, az tuti. De nem szívesen lennék értelmiségi, vagy felelős, vagy egyszerűen normális szülő sem, akit érdekel, mi lesz a gyerekével, mert az is reménytelen. (Na most ez mind voltam, vagyok.) Ami ma Magyarországon az iskolák körül folyik, az olyan, mint egy elkeseredett hidegzuhany a kert végi locsolóból. Nem kétség, hogy novemberben nem melegíti fel a nap.

És kényszerhelyzet, mert itt kocog a november és jön az iskolaválasztási szezon. Iskolát választani, nézegetni, gondolkodni, méregetni elvileg jó lenne. De gyakorlatilag olyan nyomasztó, súlyos teher, amit nehéz cipelni gyereknek, szülőnek egyaránt. És hogy miért? Mert nincs iskola. Nincs olyan iskola, amilyet mi szeretnénk. Nincs választási lehetőségünk. Elvileg persze van. Mert van az alternatív, a magán, az egyházi, a nemzetközi, ja és persze az állami, aminek leginkább feladata lenne az oktatás, de nagyon nehéz a választás.

Nem kell ahhoz speciális igényűnek lenni, hogy ne akarjam az államit választani. Nem akarom, mert nem szeretném, ha pontokkal, csillagokkal, boszorkány vagy tündér nyomdákkal, és egyéb idióta méricskéléssel zaklatnák a gyerekemet, aki ennél többet ér. Többet ér a pontnál, csillagnál, a gnóm jutalom figuráknál. Mert amúgy speciális. Sajátos. Egyedi és megismételhetetlen. És ne álszerénykedjünk meg szégyellősködjünk már, amiért nem érjük be a középszerűvel. Vannak persze jó és jobb iskolák, de nagyon kevesen. Így a bejutás sokak számára egyszerűen lehetetlen.

Ha netán valamilyen különleges képessége van a gyereknek, amiről már az óvodában vagy később a kisiskolában gondoskodtak a pedagógusok, hogy papírral is alátámasszák, akkor pedig pláne nem találok iskolát. Mert az állami rendszer nincs erre felkészülve. A nem állami sem.

Először is azért, mert kinek kell a plusz munka? Másrészt azért, mert miért ne a tehetséges, kis gondot okozó, megfelelni vágyó gyerekek férjenek be a létszámba? Hát nem egyszerűbb, mint a problémás anyuka, a problémás gyerekével?

Van néhány olyan független iskola aki kimondva vagy kimondatlanul felvállal egy-egy témát, problémát, amit az államnak nem sikerül jól megoldania. Ezekben az iskolákban végtelen nagy a túljelentkezés. Illetve vannak azok a sulik, akik integrálnak, de nem merik nagydobra verni, mert így is terjed, és szintén elképesztő arányban kell visszautasítaniuk a jelentkezéseket. Van ahol előre 2-3 évre adják be a szülők a kérelmüket.

És arról nem is beszélek, hogy mindez attól is függ, hol laktok. Mert ha a fővárosban vagy a környezetében, akkor maxium napi több órát utazol. De vidéken ennél még nehezebb a helyzet.

Senki nincs, aki segítséget tudna adni. Senki nem vállalja fel a mondatot, hogy kedves anyuka, apuka, nem tudunk iskolát javasolni. A szakma is befelé fordul, és inkább a saját problémáival foglalkozik, a napi ügyekkel. Ha valaki elég ügyes, rátermett, annak sikerül megoldást találni. Aki nem, az marad az állami iskolában. Ami lehet, hogy jó lesz. De lehet, hogy nem. Mindenesetre nem a szabad iskolaválasztás jegyében történt.

És akkor jöhetnek még az otthonoktatós tanulócsoportok. Lehet hogy ez lesz a jövő?

Néhány munkatársammal arra gondoltunk, hogy megpróbálunk segíteni. Ettől persze nem lesz több iskola, nem lesznek jobbak a feltételek. De hátha adódik egy-egy új ötlet. Írni fogunk olyan iskolákról, amelyek megoldásokat kínálnak és lehetőséget azoknak, akik másképp képzelik az oktatást egy pontgyűjtő akciónál.

Van másik iskola

Alternatív és alternatív jellegű iskolák

Képek: Pinterest

Bizonyára sokan láttátok már Joós Andrea videóját az iskoláról, a tanári szerepről.

Válságban van az oktatás. Mindannyiunk felelőssége, hogy változtassunk, tegyünk azért, hogy jó legyen iskolába járni, hogy jó legyen gyereknek lenni. 

Ha nem láttátok, nézzétek meg! Ha láttátok már nézzétek meg újra! Mert szülőként, tanárként egyaránt csak ez az utunk!