Szülő2.0

” … nincs is gyereknevelés. Csak együttélés van, együtt élünk gyerekeinkkel, és nem azzal nevelünk, amit mondunk vagy követelünk, sokszor még csak nem is azzal, amit teszünk – hanem azzal, amilyenek vagyunk legtitkosabb vágyaink, a bennünk bujkáló és keveredő jó és rossz indulatok szerint. 
Ezt fogják fel, erre érzékenyek a gyerekek.
  Törődjünk hát magunkkal – így törődünk legjobban gyerekeinkkel is. ”

Vekerdy Tamás iskolája a példamutatást, a szótlan iránymutatást tanítja. A tanár úr sok példája, története sokak fülében cseng. Könyveiben, beszélgetéseiben a szelídségre a megértő erőre, a támogató szülői magatartás kialakítására hívja fel figyelmünket.

Minden szülő mester. Mestere, tanítója gyermekének. Akivel egy közös úton, egymás mellett lépdelnek, majd a gyerek elhagyja szüleit, a szülő lemarad, és hátulról bátorít, enged és támogat. A gyerek beteljesíti a szülő feladatát, továbbgondolja és továbbviszi az utat. Jobb, teljesebb válaszokat ad a kérdésekre és új irányokat nyitogat saját gyermekei számára. Felülmúlja mesterét.

Sokezer éve az antik világban, a harcosok, történetírók és uralkodók mind példaképei voltak a felnövekvőknek. Azóta is meg voltak minden kornak a maga példaképei.  Aki kiemelkedőt alakít, nem mindennapit teljesít, akit a többség kiemel, arra sóvárogva nézünk, mert mi is szeretnénk hasonló erényekkel, tettekkel megmutatkozni. Egy magabiztos jellem, egy surázó erő példaként szolgál a mindennapi problémák, nehézségek sodrában.

A szülő nem magyarázza el gyermekének, hogyan járjon, beszéljen, egyen, mosolyogjon, énekeljen, ugráljon, stb. Megmutatja a csörgő rázást, rámosolyog gyermekére, előtte eszik, iszik, előtte él, s ezzel mutatja, tanítja, mit hogyan kell tenni. Ugyanígy van ez a többi dologgal is. A kapcsolatokkal, a figyelemmel, a bizalommal, a tisztelettel, az álhatatossággal, a rendszerességgel, a szorgalommal. S így van mindazzal is, amit nem szeretünk. A durvasággal, a hangos szóval, az oda nem figyeléssel.

A csecsemő, a gyermek, a kamasz azt utánozza amit lát. Nem szándékosan, hanem ösztönösen azzal azonosul, amibe beleszületik. Felnőtt korban nagyon szisztematikus és következetes belső munkára van szükség ahhoz, hogy ezeket a mintákat átalakítsuk.

Egy biztonságos, “kipránázott”, stabil érzelmi környezetben, ahol a gyermekek pozitív szülői mintákat kaptak, masszívabban állnak ellent a negativ kihívásoknak. 

Kép: Pinterest

Tudásalapú társadalom. Az nyer, aki a leggyorsabban, a legpontosabban szerzi meg az információt, és a legjobban tudja felhasználni. Aki naprakész, hiteles és korszerű. Aki állja a sarat és keményen dolgozik. Hogy erre ki képes azon is múlik, mennyire fejlett az érzelmi intelligenciája.

A mai gyerekeket figyelve megállapíthatjuk, hogy elképesztően okosak, tájékozottak, verbálisan sokszor erősebbek, mint mi magunk voltunk náluk tíz évvel idősebb korunkban. Az angol nyelv szinte észervétlenül költözik be a hétköznapjaikba, elképesztő tudományos és környezeti információk ragadnak rájuk. Hihetetlen sebességgel, szivacsként szívják magukba az ismereteket, és szülőt, tanárt egyaránt zavarba ejtő mélységekig tudnak elmerülni dolgokban.

Az információszerzés gyors és hatékony módjai az internet, a televízió, az ismeretterjesztő műsorok, könyvek, a szülői motiváció a tudás bekebelezésére, mind segítik ennek a különleges képességnek a kifejlődését.

Ezzel szemben azonban az érzelem lemaradva kullog az értelem mögött, aki mint felelősségteljes nagytestvér kézen fogva rángatja, vonszolja maga után a kisöcsit, aki lemaradt és kicsiny lábait kapkodja, hogy a nagyobb nyomába érjen. Sokszor elesnek, és hátráltatják egymást, így számos próbálkozás, előrelépés, fejlődés megtorpan, késlekedik.

A kisgyermekkori körülmények, az intézményi és családi rendszerek mind arra rendezkedtek be, hogy ezt a lépéstartást ne segítsék. Miközben az érzelmi fejlettség, az érzelmi intelligencia jelentőségét már évtizedekkel ezelőtt mainstream témaként emlegették a társadalomkutatók, mégsem alakultak ki a hétköznapokban erre irányuló programok, fejlesztések tömegesen. Pl. a közoktatás rendszerében nagyon nem.

Gondoljunk egy egyszerű iskolaérettségi felmérésre. Az iskolába lépés feltételeként csupa olyan érettségi feltételt figyelnek, amely belülről kialakult, a tudás meglétével, elsajátításával áll összefüggésben. Figyelmen kívül hagyva olyan alkalmassági kérdéseket, amelyek az egyéniség és a környezete kölcsönhatását, a környezeti adottságot figyelné. És a szemlélet később sem változik. 

A mai társadalmak családmodelljei is sokkal kaotikusabbak és érzelmileg kevésbé stabilak, mint voltak ezek úgy ötven évvel ezelőtt. Az életben való beválási startégiák próbálgatása, a megélhetés, a boldogulás a mai szülők számára is sokszor nehéz kihívást jelentenek. Emellett számukra is a munkavégzés, az előmenetel neveltetésüknél fogva nagyon nagy jelentőséggel bír, miközben az egyéni figyelem, a kapcsolatok, a személyes érzelmek nagyon kevés figyelmet kapnak a hétköznapokban.

És kialakul egy kognitív disszonancia, mert a ma gyakorló szülők jelentős hányada a saját gyerekkorában tapasztalt lelki távolságtartást igyekszik lecsökkenteni saját gyerekeivel kapcsolatosan, azonban az elvárásrendszert, az irányító szerepkört a legjobb szándékaik mellett sem tudják levetkőzni.

Mostanában is fut még a mozikban az Agymanók című Disney mese, ami az ovisok és kisiskolások mellett a szülőknek is segít tudatosítani az érzelmeket. 

Az érzelmi intelligencia fejlesztésére, az érzelmi élet megélésére, ami felvértezheti gyermekeinket a kihívásokkal szemben, az alábbi módszerek adhatnak választ:

Elfogadni azokat a sajátos igényeket, amikkel a gyerek rendelkezik. Úgy szeretni őt, ahogy neki az jó és megfelelő. Figyelembe venni az ő szeretetnyelvét, valamint megtanítani, megmutatni neki valamennyit.

Szülői interakció erősítése. Minél többet értő figyelemmel fordulni hozzájuk. A mindennapi élet kereteit ehhez igazítani.

Az ülj figyelmesen mint egy béka című meditációs könyv a tudatos jelenlét és a koncentráció fejlesztése mellett az érzelmekről és azok meg- és átéléséről is mutat hasznos gyakorlatokat. Önmagában ezek közös elvégzése is érzelmileg megerősíti a résztvevőket.

Beszélni és mutatni az érzelmeket.  Példamutatással, megélni az érzelmeinket. Nem elfojtani, jópofát vágni, hanem kinyilvánítani és azt is megmutatni, hogyan lehet ezekt kezelni. Szavakba önteni a dühöt a haragot a fájdalmat, ezek között különbséget tenni, de nem csapkodni ordítani, törni – zúzni. Ugyanezt a pozitív érzelmekkel is.

Lehetőleg meghagyni a korának megfelelő közegben. A mára fókuszálva, nem a jövőbeli előmeneteleket hajszolni. Mindent a maga idejében meg fog tanulni, el fog sajátítani.

Játszani hagyni sokat. A játék élményekkel, érzésekkel átszőtt tapasztalatszerzés. Ami beég. A tanulós helyzetek feladatcentrikusak, azaz teljesítenie kell ezekben a helyzetekben. Figyeljük meg a játékát, ott ismerhetük rá valódi természetére igazán.

Irodalom: http://fejlesztok.hu/szekciok/fejlesztopedagogusoknak/79-koragyermekkori-fejlesztes.html

Képek: Pinterest

Apáinkra sokan sokféleképpen emlékezünk vissza. A történelmi viharok, a társadalmi elvárások, a családi szokások mind meghatározták, milyennek kell lenniük. És ők alkalmazkodtak, megfeleltek, alul vagy túlteljesítettek, majd gyermekeik pellengérre állították őket, és újabb elvárásokat fogalmaztak meg. Így élték életüket a századok folyamán, és így érkeztek meg napjainkba, ahol mi anyák az évszázados tapasztalatok tükrében akarunk egy tökéletes apát faragni belőlük.

Az archaikus apaszerep a védelmező, az erős, a gondoskodó, a szilárd és szigorú, aki a rendet, a szabályokat a család megtartása, és életben tartása miatt tartja és tartatja be. Jung a modern lélektan egyik nagy alakja azt írja, hogy az apa kézen fogja a tudatlan vagy vonakodó gyermeket, biztos úton vezeti át a barátságtalan sötétségen. Az apa felelősnek érzi magát a megértésért, a megértés felé egyengeti az utat, és igyekszik elejét venni a tévedések rossz következményeinek.

Általános és széleskörű az egyetértés abban, hogy az anyákra, a nőkre igen sokféle és teljesíthetetlen elvárástömeg zúdul, hogy a modern nőknek párhuzamosan több területen is helyt kell állniuk. Nincs ez másképp az apákkal sem. Csak miközben a nőket felmagasztaljuk, a férfiakat kárhoztatjuk bizonyos szerepeikért. Negatív kritika éri a férfiakat a versenyszellem, a küzdő, harcos attitűd, a fajfenntartó ösztön megnyilvánulásai miatt. Pedig mindezek megfelelő mértékű önkorntroll mellett, egészséges egoizmussal fűszerezve pozitív mintaként szolgálhatnak lány- és fiúgyereknek egyaránt.

A női egyenjogúság és érvényesülés alakíthat ki egy olyan kedvezőtlen jelenséget, ahol az anyák gyermekeikkel együtt nevelik az apát is, szoktatják rendre és engedelmességre az érzelmek, a szeretet vagy a nyugalom reményében. Pláne, ha az erős és erőszakos anyaszerep már a szülők kisgyermekkorából is ismert. Így mi magunk hozzuk létre a tökkelütött apát, aki nem partnerként, hanem asszisztensként, kényszerű segédként közreműködik vagy lábatlankodik a családi tevékenységek során.

A férfi erő tart meg minket szilárdan mindennapjainkban. De a teremtő erő gyakran túlzott erőszakba torkollik. A túlzott irányítási hajlam, a mindent jobban tudó szülő lelki gyötrelemben, erős gyámság alatt tartja a gyermekeket. E félreértelmezett szülői felelősség gyakran csupán sanyargatás, amellyel egyéni kétségeink kerülnek felszínre.
A magát ismerő és elismerő apa, akinek szerepe élete egyik legfontosabb hivatása, az élet más oldalait tudja megmutatni gyermekének, mint ami az anyától tanulható.
Apa másképp csinálja. Ügyetlenebbül pattentol, félresikeredik a rúgdalózó. De viccesebben adja a főzeléket, nem sopnkodik, ha kiborul a paradicsomleves, és ő is szeret belenyalni a pudingba. Erősebben tart, és magasabbra dobál, mint anyu, ami ugyan félelmetes, de mégis nagyon jó érzés.
A pici baba megtanulja a rugalmasságot, az alkalmazkodás képességét. Biztonságot és bizalmat tanul az új, kevésbé megszokott dolgokkal szemben is.
Önfegyelemre és figyelemre tanít az apa, amikor a harcos, birkózós játékok közben óvatosan nyúl gyermekéhez és szünetet tart, ha a játék eldurvul.
Bizalmat mutat, amikor nem kérdez, nem utasít, hanem a valódi tekintélyt és tiszteletet pozitív érzelmekkel támasztja alá, és nem hiszi magát a tudás egyedüli letéteményezőjének.

Apa…
“Apa este sokáig dolgozik, de amikor hazaérkezik fenn lehet még maradni és akkor birkózunk.”
“Apának a legkedvesebb dolga a könyve. Meg szokta mutatni, melyik műszer mit csinál benne. És ilyenkor felnőttesen beszélgetünk.”
“A Papa nagyon erős és sokat horkol. Ő a kedvencünk, a mi Papánk.”
“Ha Apával ketten vagyunk otthon, mindig én mutatom meg, hogy hol vannak a dolgok. És olyankor nem kell mindig elpakolnom és ehetünk a szobában is.”
“Apával szoktunk járni az építkezésekre, és vele szoktam beszélgetni a félelmetes dolgokról is.”
“Apuval azt szeretem játszani, hogy ő a herceg én pedig a hercegkisasszony. De az oviban ő az apukám. És nem szeretem ha a többi lánnyal beszélget.”
“Apának Anya a szerelme, és ha nagy leszek, nekem is lesz férjem. De ő nem Apa lesz, mert ő már Anyáé.”
“Apa sokszor visszaemlékezik, milyen volt fiatalkorában. Időnként a barátaimnak is elmeséli... ez egy kicsit ciki, de azrét jó fej”

Egy az apák szerepét vizsgáló kutatás szerint  az apa nékül felnövő gyerekek – és ez nem csak a fizikai, hanem a lelki távolságot is jelentheti – nagyobb valószínűséggel lesznek erőszakosak, rosszabb teljesítményt nyújtanak az iskolában, kamaszkorukban nagy valószínűséggel lesznek tagjai valamilyen tinédzserbandának. Azoknál a lányoknál, ahol az apai, a férfi minta hiányzik, vagy negatív, ott jellemzően kisebb a lányok önbecsülése, korábban kezdik a szexuális életet, valószínűleg sikeretelenebb párkapcsolatok elé néznek.

Az apa dolga nem könnyebb vagy nehezebb az anyákénál. Más mintát ad, jellemzően más tevékenységekben tud erős lenni. Ugyanúgy meghálálja magát, ha odaadja az idejét. Ha leteszi a könyvet, telefont, távirányítót. Ha elmeséli, mit csinált napközben, ha megbeszéli azokat a dolgokat már a kisgyerekkel, amik őt érdeklik. Ha közösen végeznek el feladatokat az anyák nélkül, ha kettesben szórakoznak és töltenek időnként néhány napot gyermekünkkel. Az apáktól tanulják meg a fiúk, hogyan bánjanak a lányokkal, és a lányok, hogyan bánnak velük  a férfiak.

Az apáktól tanulják meg gyermekeink a küzdelmet, és az önkontrollt, a bátorságot és a kalandvágyat. A bizalmat, amit házastársunk felé érzünk, hogy ő is képes megbirkózni még a gyermeknevelés hatalmas feladatával is, amit mi nők olyan nagyon jól tudunk. 

Képek: Pinterest

A kétezres években született gyerekeket sokan, sokféleképpen hívják és jellemzik. Van, aki ördögtől valónak véli a viselkedésüket, van aki magasabb szellemi létet tulajdonít nekik, ki-ki saját vérmérséklete és hitvallása szerint. Ebben a posztban összeszedtem, mi mindent gondolunk róluk leginkább a generációelmélet tükrében.

Úgy hívják őket, hogy Z generáció, digitális bennszülöttek, vagy “dotcom” gyerekek. Facebook-generáció, zappers, azaz kapcsolgatók, „Instant online”, netgeneráció, iGeneráció. Előbbiek miatt gyakran nevezik őket C generációnak, ami az angol connection szó után kapta a nevét, illetve D-nek, ami a digitális szóra utal, de R-nek is, ami az angol responsibiliy vagyis felelősség kifejezésből származik.

Ezek az elnevezések mind arra utalnak, hogy beleszülettek az információs társadalomba, a digitális technológiába. Anyanyelvként használják az IT eszközöket, és elképzelhetetlen az életük a web 2, az internet, a mobiltelefonok és azok alkalmazásai nélkül. Kapcsolatrendszerüket, kommunikációjukat ez a kultúra határozza meg.

Ez a generáció az első, akik a globális világba születtek bele. Ettől is olyan nagyon különböznek az előző generációktól. Ugyanazon a zenén, divaton, filmen, kifejezésmódokon nőnek fel. A technikai forradalomnak köszönhetően egyidőben, ugyanúgy érik őket a hatások, mint a világ többi részén.

Ezt a globális életérzést még az is erősíti, hogy a világ különböző pontjain élő fiatalok, azonnal kapcsolódni tudnak egymáshoz a világhálón, így különös képpen ugyanazon trendek hatása alatt állnak.

Sokan azt hiszik, és a technikai eszközök negatív hatásai közé sorolják, hogy kevéssé építenek kapcsolatot, elszigetelődnek. Azonban ez nem igaz, illetve a kutatások azt bizonyítják, hogy nem így igaz. Nagyon is fontosak számukra a barátok, csak másképp ápolják ezeket a kapcsolatokat. A valós világ mellett a virtuális világban is aktívak társas életüket illetően, és ez egészen más színezetet ad az emberi kapcsolatok megélésének. Egyidőben több szinten is jelen vannak egymás életében. Sokan láttunk más egymás mellett ülő párocskákat, akik mobilon kommunikálnak. Azaz flörtölnek hülyéskednek, beszélgetnek vagy vitatkoznak. Igen, inkább írásban kommunikálnak. De ugyanazokat az érzéseket és interakciókat élik meg, mint a személyes, élőszóbeli beszélgetések során.

A kutatások egyben azt is kimutatták, hogy míg a technikai fejlődést azonnal tudják követni, az információhoz való egyszerű hozzáférés nyomán hatalmas mennyiségű tudásra tesznek szert, nagyon okosak, amellett érzelmileg kevésbé fejlettek, tovább maradnak gyerekek.

Munkatevékenységüket és életvitelüket jelentősen meghatározza, hogy ez a nemzedék a legkisebb létszámú, a legoktatottabb, a legkisebb családba született, a legidősebb anyák nevelik és a leghosszabb várható élettartammal rendelkezik.

Milyenek az iskolában?

A technológiai bumm természetes következménye, hogy ugyanazokkal a mintákkal és eljárásokkal nem lehet őket motiválni, mint a korábbi nemzedékeket. Az írásbeliség, a statikus alkalmazások, az adathalmazok, az egyirányú kommunikáció nem köti le őket, nem segíti őket a tudás megszerzésében. Ráadásul sokkal gyorsabban és jobban jutnak hozzá információkhoz, mint tanáraik, szüleik. A lineáris gondolkodásmód helyett a párhuzamos vagy hipertextes gondolkodás, (internetes linkek mintájára gondolati linkek, amik előhívnak korábbi tapasztalatokat, tudásokat vagy más vonatkozásokat újabb kérdéseket, információkat) tanulás jellemző rájuk. Ettől egy egészen sajátságos, egyéni érvényesülési módot, más kommunikációt és eltérő figyelemirányítást igényelnek. Ebből adódóan sokkal inkább a win-win megoldás hívei, - azaz hogy mindkét fél járjon jól -, mint a tekintélyelvűségnek.

Szintén a digitális kor hozza magával, hogy végtelenül fontos a kepi megjelenítés az életükben. Fokozódik a vizuális élmény iránti vágy. Sokkal inkább leköthetők és figyelmük inkább fenntartható koszerű képes vagy filmes alkalmazásokkal.

A tanulás, tanítás oldaláról a leglényegesebb feladat a tanár-diák kapcsolat, jelen esetben az együttműködés kialakítása és megteremtése. Csak egyenrangú félként, partneri viszonyban lehet velük bármit is elérni. Ez a megváltozott pedagógus és bizonyos értelemben a megváltozott szülői szerepet is eredményezi, vagy eredményezné, ha a szereplők hajlandóak lennének erre.

A sok konfliktus a meg nem értés, a generációs ellentétek ebből az egészen apró és annál súlyosabb mozzanattól alakulnak ki. És enélkül továbblépni nem lehetséges.

Mind az iskolának és mind a szülőnek fel kell vennie a kesztyűt és meg kell bírkóznia, vagy meg kellene próbálnia alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Más szempontból kell tekinteni ezekre a gyerekekre, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Egyrészt ez azért is borzasztóan nehéz, mert egy jelentős tapasztalattal és rutinnal rendelkező pedagógus számára szinte lehetetlen hirtelen attitűdöt váltani és az egész szemléletmódját átalakítania, másrészt maga a pedagógus képzés sincs erre felkészülve. Tehát nem olyan pedagógusok érkeznek a pályára, akik kész módszertani válaszokat kapnának ezekre a krédésekre. Ebből kifolyólag csak az a pedagógus tud sikeres és eredményes lenni, aki maga is ennek a generációnak a tagja, vagy érzékenyebb, nyitottabb ennek a generációnak a problémáira, sajátosságaira.

Szerencsére van számos iskola, pedagógus műhely, akik külön munkacsoportban foglalkoznak ezzel a korszerűsítéssel, és ahol a pedagógusok kifejlesztenek egyedi módszereket és tanulási eljárásokat, amelyek illeszkednek az adott korosztály sajátosságaihoz.

Mindez persze a szülőkre ugyanúgy igaz. A szülő – gyerek kapcsolatban ennél a korosztálynál még az is nehezítő tényező, hogy sokszor nem egy, hanem két generációval korábbi életkorúak a szülők. Mindannyian ismerük azt a társadalmi jelenséget, hogy a nők karrierjük megalapozása után, harminas éveikben vállalnak gyereket, illetve az apák még később is tudnak akár második családot is alapítani. Így még távolabb állnak egymástól, ezzel még nagyobb kommunikációs szakadék tud kialakulni.

Milyenek a munkában?

A Z generáció tagjai jellemzően még iskolába járnak, de azokon, akik már kikerültek a munkaerő piacra és az iskolás korosztályon nagyon jól látható az átrendeződés és a megváltozott munkaformák. Egyrészt a kötetlen, szabad formában végezhető munkát részestíik előnyben, otthonról, a világ más pontjáról, közösségi terekből. A távmunka on-line formában, vagy egyszerre több munkahely, többféle munkégzés jellemző rájuk. Piaci szerepét ennek a munkaerőnek nagyban meghatározza, hogy az európai munkaerő piac nagyban átrendeződik, a kínálati oldal iránti kereslet erősen megnövekszik. Azaz kevés lesz a potenciális munkavállaló, nagyon sok a nyugdíjas korú. Ettől a digitalis nemzedék egy nagyobb szabadságot kap a munkavégzés terén. Jobban meg tudja valósítani amgát és elképzeléseit, szabadabban tud mozogni a munkahelyek között, kevésbé lesznek kényszerpályára állítva. Mindemellett az egyéni ötletek, az egyéni megvalósítás mellett kiemelten fontos számukra a közösségért való tevékenység, az együttműködés, a közös munka.

Forrás: http://www.cvonline.hu/blog/2011/hirek/jon-a-z-generacio-kik-ok-es-mit-akarnak/1145

A „Z” generáció - Irodalmi áttekintő, összefoglaló, Pál Eszter, Készült a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016 - Tudománykommunikáció a Z generációnak projekt keretében

Tari Annamária: Z generáció, 2011, Tercium

http://gyermekneveles.tok.elte.hu/5_szam/pub/lenard.pdf

Képek: Pinterest