Apáinkra sokan sokféleképpen emlékezünk vissza. A történelmi viharok, a társadalmi elvárások, a családi szokások mind meghatározták, milyennek kell lenniük. És ők alkalmazkodtak, megfeleltek, alul vagy túlteljesítettek, majd gyermekeik pellengérre állították őket, és újabb elvárásokat fogalmaztak meg. Így élték életüket a századok folyamán, és így érkeztek meg napjainkba, ahol mi anyák az évszázados tapasztalatok tükrében akarunk egy tökéletes apát faragni belőlük.

Az archaikus apaszerep a védelmező, az erős, a gondoskodó, a szilárd és szigorú, aki a rendet, a szabályokat a család megtartása, és életben tartása miatt tartja és tartatja be. Jung a modern lélektan egyik nagy alakja azt írja, hogy az apa kézen fogja a tudatlan vagy vonakodó gyermeket, biztos úton vezeti át a barátságtalan sötétségen. Az apa felelősnek érzi magát a megértésért, a megértés felé egyengeti az utat, és igyekszik elejét venni a tévedések rossz következményeinek.

Általános és széleskörű az egyetértés abban, hogy az anyákra, a nőkre igen sokféle és teljesíthetetlen elvárástömeg zúdul, hogy a modern nőknek párhuzamosan több területen is helyt kell állniuk. Nincs ez másképp az apákkal sem. Csak miközben a nőket felmagasztaljuk, a férfiakat kárhoztatjuk bizonyos szerepeikért. Negatív kritika éri a férfiakat a versenyszellem, a küzdő, harcos attitűd, a fajfenntartó ösztön megnyilvánulásai miatt. Pedig mindezek megfelelő mértékű önkorntroll mellett, egészséges egoizmussal fűszerezve pozitív mintaként szolgálhatnak lány- és fiúgyereknek egyaránt.

A női egyenjogúság és érvényesülés alakíthat ki egy olyan kedvezőtlen jelenséget, ahol az anyák gyermekeikkel együtt nevelik az apát is, szoktatják rendre és engedelmességre az érzelmek, a szeretet vagy a nyugalom reményében. Pláne, ha az erős és erőszakos anyaszerep már a szülők kisgyermekkorából is ismert. Így mi magunk hozzuk létre a tökkelütött apát, aki nem partnerként, hanem asszisztensként, kényszerű segédként közreműködik vagy lábatlankodik a családi tevékenységek során.

 

A férfi erő tart meg minket szilárdan mindennapjainkban. De a teremtő erő gyakran túlzott erőszakba torkollik. A túlzott irányítási hajlam, a mindent jobban tudó szülő lelki gyötrelemben, erős gyámság alatt tartja a gyermekeket. E félreértelmezett szülői felelősség gyakran csupán sanyargatás, amellyel egyéni kétségeink kerülnek felszínre.
A magát ismerő és elismerő apa, akinek szerepe élete egyik legfontosabb hivatása, az élet más oldalait tudja megmutatni gyermekének, mint ami az anyától tanulható.
Apa másképp csinálja. Ügyetlenebbül pattentol, félresikeredik a rúgdalózó. De viccesebben adja a főzeléket, nem sopnkodik, ha kiborul a paradicsomleves, és ő is szeret belenyalni a pudingba. Erősebben tart, és magasabbra dobál, mint anyu, ami ugyan félelmetes, de mégis nagyon jó érzés.
A pici baba megtanulja a rugalmasságot, az alkalmazkodás képességét. Biztonságot és bizalmat tanul az új, kevésbé megszokott dolgokkal szemben is.
Önfegyelemre és figyelemre tanít az apa, amikor a harcos, birkózós játékok közben óvatosan nyúl gyermekéhez és szünetet tart, ha a játék eldurvul.
Bizalmat mutat, amikor nem kérdez, nem utasít, hanem a valódi tekintélyt és tiszteletet pozitív érzelmekkel támasztja alá, és nem hiszi magát a tudás egyedüli letéteményezőjének.

Apa…
“Apa este sokáig dolgozik, de amikor hazaérkezik fenn lehet még maradni és akkor birkózunk.”
“Apának a legkedvesebb dolga a könyve. Meg szokta mutatni, melyik műszer mit csinál benne. És ilyenkor felnőttesen beszélgetünk.”
“A Papa nagyon erős és sokat horkol. Ő a kedvencünk, a mi Papánk.”
“Ha Apával ketten vagyunk otthon, mindig én mutatom meg, hogy hol vannak a dolgok. És olyankor nem kell mindig elpakolnom és ehetünk a szobában is.”
“Apával szoktunk járni az építkezésekre, és vele szoktam beszélgetni a félelmetes dolgokról is.”
“Apuval azt szeretem játszani, hogy ő a herceg én pedig a hercegkisasszony. De az oviban ő az apukám. És nem szeretem ha a többi lánnyal beszélget.”
“Apának Anya a szerelme, és ha nagy leszek, nekem is lesz férjem. De ő nem Apa lesz, mert ő már Anyáé.”
“Apa sokszor visszaemlékezik, milyen volt fiatalkorában. Időnként a barátaimnak is elmeséli... ez egy kicsit ciki, de azrét jó fej”

Egy az apák szerepét vizsgáló kutatás szerint  az apa nékül felnövő gyerekek – és ez nem csak a fizikai, hanem a lelki távolságot is jelentheti – nagyobb valószínűséggel lesznek erőszakosak, rosszabb teljesítményt nyújtanak az iskolában, kamaszkorukban nagy valószínűséggel lesznek tagjai valamilyen tinédzserbandának. Azoknál a lányoknál, ahol az apai, a férfi minta hiányzik, vagy negatív, ott jellemzően kisebb a lányok önbecsülése, korábban kezdik a szexuális életet, valószínűleg sikeretelenebb párkapcsolatok elé néznek.

Az apa dolga nem könnyebb vagy nehezebb az anyákénál. Más mintát ad, jellemzően más tevékenységekben tud erős lenni. Ugyanúgy meghálálja magát, ha odaadja az idejét. Ha leteszi a könyvet, telefont, távirányítót. Ha elmeséli, mit csinált napközben, ha megbeszéli azokat a dolgokat már a kisgyerekkel, amik őt érdeklik. Ha közösen végeznek el feladatokat az anyák nélkül, ha kettesben szórakoznak és töltenek időnként néhány napot gyermekünkkel. Az apáktól tanulják meg a fiúk, hogyan bánjanak a lányokkal, és a lányok, hogyan bánnak velük  a férfiak.

Az apáktól tanulják meg gyermekeink a küzdelmet, és az önkontrollt, a bátorságot és a kalandvágyat. A bizalmat, amit házastársunk felé érzünk, hogy ő is képes megbirkózni még a gyermeknevelés hatalmas feladatával is, amit mi nők olyan nagyon jól tudunk. 

Képek: Pinterest