Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Iskolapolgárok

Pistike ellenörzőjébe beír a tanár: Tisztelt Szülő! Pistike az órán fegyelmezetlen volt. Aláírás: Osztályfőnök. Szülő válasza: Tisztelt Osztályfőnök! Pistike este nem ette meg a spenótot. Aláírás: szülő. A fenti megtörtént “levelezés” mellett sok hasonlót ismerünk, ha máshonnan nem, a közösségi oldalakról. S jól példázzák a groteszk helyzetet, ami kialakulhat, ha tanár és szülő áthárítja egymásra a gyereknevelés problémáját, ahelyett, hogy együttműködne. De hogyan?

Az iskolapolgár kifejezést már a nyolcvanas években használták azok a korszerű pedagógusok, akik tudták, hogy a sikeres tanító, nevelő munka nem képzelhető el a szülők aktív közreműködése nélkül. Iskolapolgárok  a szülők, tanárok és gyerekek, akik mind szerepüknek megfelelően részt vesznek az iskola életében. A részvétel ezúttal persze az együttműködést jelenti. Feljelentés, riogatás és hárítás helyett a közösen megtervezett tudatos együttműködésről van szó. Ahol a szülő és pedagógus közös érdeke, hogy egymást segítve neveljék a gyermeket. Ahol az iskola és a szülő nem “megy egymásnak szembe”, ezzel biztonságos és egyértelmű közeget teremtve a gyerek fejlődésének. És ehhez mindkét fél partneri viszonyára van szükség, nem egy erőfitoktató, tekintélyelvű rendszerre, ami gyakran a szülőket is sarokba állítja.

Jogos szülői elvárás, hogy a nevelőmunkában érvényesüljön a minőségfejlesztés, és hogy fontos legyen a kvázi megrendelő, azaz a szülő és a gyerek elégedettsége a szolgáltatással, azaz az iskolával/óvodával szemben.

Ma, amikor sokféle intézmény közül választhatunk, érdemes ezt a szempontot is figyelembe vennünk. Vagy ha úgy érezzük, iskolánkban/óvodánkban nem megfelelő a szülő és a pedagógus közötti kommunikáció, érdemes lépéseket tenni az osztályfőnök, évfolyamfelelős vagy igazgató felé, hogy mindkét fél számára megfelelő és vállalható partneri viszony alakuljon ki a gyermekek hatékony és jó hangulatú nevelése során.

Csokorba szedtem néhány olyan szempontot, ötletet és kezdeményezést, amit követendőnek, hasznosnak látok, és amelyek segítenek abban, hogy a szülők is aktív iskolapolgárnak érezhessék magukat.

  1. Már az óvoda/iskola kiválasztásánal, első találkozáskor sokminden kiderül: Mennyire engednek bepillantást a napi működésbe. Lehet-e beszélgetni, találkozni a leendő tanítókkal, óvónőkkel? Kapunk-e egy áttekinthető napirendet, heti rendet az intézmény életéről. Mennyire rugalmasak a látogatásban, vagy szigorú szabályok és kötöttségek mentén lehet csak kommunikálni? – Ha elzárkózást tapasztalunk, az nem jó jel. Egy szülői partnerségben működő iskola vagy óvoda törekszik arra, hogy minél átláthatóbb, megismerhetőbb legyen az ott folyó munka a szülők számára. Ezzel biztonságot, magabiztosságot és szakértelmet sugallva, hiszen rejtegetnivalójuk nincs.
  2. Jó ötlet a kezdő évfolyamoknál a tanév megkezdése előtt egy közös családi játszóterezés, kirándulás vagy az iskolaudvaron történő piknik. Itt összerázódhatnak a szülők, gyerekek, pedagógusok, kötöttségek nélkül. Jó és eredményes, ha év közben is vannak kisebb osztály vagy csoport rendezvények, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az iskolai munkához és ahol a szülők is jelen vannak.
  3. Vannak-e iskolai testületek, ahol a szülők is képviseltethetik magukat? Minimum szülői szervezetnek működnie kell minden iskolában és óvodában. (A szülői szervezetet a szülők hozzák létre, az ott folyó munkára nincsen befolyása az intézménynek.) Az együttműködést komolyan vevő iskolák, óvodák esetében többféle csoport vagy testület is működik, ahová a szülők is delegálhatnak képviselőket.
  4. Van-e rendszeres egyéni szóbeli és írásbeli visszajelzés (vagy annak lehetősége) a gyermekről a féléves és évvégi értesítőn kívül? Fontos, hogy a pedagógusnak és szülőnek igénye és lehetősége legyen a konzultációra, mind a gyerek közérzetét, mind tanulányi eredményét elősegítendő!
  5. Hasznos, ha kialakítunk az osztályon, csoporton belül egy kommunikációs csatornát (közösségi oldalon csoport létrehozása, vagy levelezőlista) ahol az azonnali vagy mindennapos kérdéseket problémákat meg tudjuk konzultálni nem csak a pedagógussal, hanem a szülőtársakkal is.
  6. Fontos, hogy megismerjük az intézmény házirendjét, elvárásait, pedagógiai programját, hogy ne kerüljünk ellentmondásba, ne a beiratkozást követően szembesüljünk az iskola szabályaival és irányultságával. Ha ismerjük az alapdokumentumokat, úgy könnyebb lesz az együttműködés is.
  7. A pedagógussal való jó viszony kialakítása gyermekünk szempontjából elengedhetetlen. Ha azt érzi rajtunk (és nem szükséges szavakkal kifejezni), hogy elfogadjuk, hitelesnek tartjuk a pedagógust, ha bizalmunk és együttműködési szándékunk teljes, akkor tud a gyermek is megfelelően alkalmazkodni az iskolai elvárásokhoz. Ha a szülő nem elegendő figyelemmel van az iskola iránt, ha nem tartja megfelelőnek, nem respektálja az itézményt és az ott dolgozókat, akkor a gyerek sem tud annak zökkenőmentes része lenni.

Kép: Pinterest

0 Tovább

Óvodaválasztás másképp

Nagyon sok okos tanáccsal találkozhattok, hogyan, milyen szempontok szerint válasszatok óvodát. Legyen az óvónéni cuki, angol, lovaglás, úszás, bió és még annyi minden... A mi történetünk kicsit másról szól, egy a sok közül... ha beléptek az oviba, nézzétek meg a nagycsoportosokat. Ha túl rendesek, meneküljetek!

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát – mondás jutott eszembe, amikor a szuper ovinkban végigszenvedtük a nagycsoportot. Ha az elején tudom, milyen metamorfózison megy át a kedves és kiegyensúlyozott légkörű családi hangulatú ovi az utolsó évben, talán lett volna valami stratégiám, hogyan éljük túl, hogy a gyerek hat éves lett. Így azonban, csak kapkodtuk a fejünk…

Arra fel voltunk készülve, hogy az iskolaválasztás maga egy végtelen és kabaréba illő mizéria. Tudtuk jól, hogy milyen szempontok fontosan számunkra, milyen iskolát keresünk, nagyon nem kellett keresni, nem túl nagy a választék… S miközben azzal voltunk elfoglalva, hogy gyermekünk számára egy kiegyensúlyozott, békés átmenetet biztosítsunk óvoda és iskola között, hogy az esztelen elvárások, az egyéniség mellőzése, az idomítás és a hajszolás ne érhesse el őt az iskolában legalább az alsótagozatban, szép alattomosan azért bekúszott a mindennapjainkba a magyar közoktatás, óvodai iskolaelőkészítés formájában.

Elkezdődött azzal, hogy heti háromszor iskolásdit játszott velük egy tanítónéni. Amiről amúgy – legalábbis én úgy vélem – köztudomású, hogy kicsit károsabb, mint hasznos, mivel, majd egy évvel korábban, olyan keretek közé szorítják a gyerekeket, amire nagyon nincs még szükségük. Emellett ezzel a spontán tanulást, az érdeklődést, jó korán elkezdik kiölni belőlük, lehetőleg az iskola elkezdésekor már jól utálják a “negyvenötpercig ülj a fenekeden rendesen!” életérzést.

Valahol október derekán problémás anyuka lévén jeleztem is aggodalmaimat a gyakorlattal szemben, azonban megnyugtattak, hogy ez csupán a játékos foglalkozások bizonyos formája, köze sincs az iskolához, vagy bármilyen iskolai formális órához. Hittem is meg nem is mindezt addig a pillanatig, amíg megláttam a füzeteket, feladatlapokat és egyik reggel kicsit késve érkezvén fül- és szemtanúja voltam, hogy az akkor öt évesek egyenes derékkel ütemes tapssal szótagolnak, majd alapvető számtani feladatokat oldanak meg.  Igazi, régimódi tanítónénis felszólítások mellett. (Ez a fajta kommunikáció kicsit még jobban megrázott, mint maga a tevékenység.)

Csalódásom tetőfoka ott teljesedett, amikor más szülőkkel beszélgetve megtudtam, hogy szülőtársaim némelyike számára mindez még így is kevés, aggódnak, hogy gyermekeik hogyan fognak megfelelni az iskolában, elég felkészültek lesznek-e, megfelelő tudással érkeznek-e a felvételire. És ezeknek az elvárásoknak az óvoda igyekszik megfelelni. Nem próbálja meg megnyugtatni az anyukákat és apukákat, hogy elég jók ezek a gyerekek, és az óvoda egy különleges hely, ahol úgy is tudnak fejlődni, hogy közben jól érzik magukat. Hogy a pedagógusaik fel vannak készülve, és az elmúlt évek alatt folyamatosan megágyaztak az iskolának, nem az utolsó hónapokban kell kikészíteni az amúgy is feszült és sok változás előtt álló nagycsoportosokat.

 

Viszonylag hamar eldőlt, hogy a mi gyerekünk nem jár az iskolaelőkészítő foglalkozásra, pláne nem plusz ovi-suliba, és hasonló összejövetelekre, s ezzel áthidaljuk ezt a kis döccenőt. De kiderült, ennél sokkal mélyebb a probléma. Mert amellett, hogy van ez az iskolásdi dolog, az óvoda egész légköre megváltozott. Értelmetlen szabályok, idomítás és fegyelmezés következett minden mennyiségben. És erre nem voltunk felkészülve. Eddig egy olyan óvodát ismertünk meg, ahol lassan, az egyéni igényeket figyelembevéve, érzékenyen közelítenek a gyerekek felé. Ma a gyerekek maguk kérik, legyen egy kis szabad játék, ne állandóan különböző irányított feladatokban kelljen részt venniük. Ma a nagycsoportba nem lehet játékot bevinni, mert a kisautó nem fejleszti őket eléggé – te jó éééég! és ezt egy szakképzett óvónéni mondta. A gyerekem azon izgul, hogy az iskolában hogy tud kijárni pisilni, és ezen kívül millió aggodalmat, félelmet ültettek beléjük az értelmetlen fegyelmezés által. Mert az iskolában már másképp lesz, ott már ezt nem lehet, azt nem lehet, nem csoda, ha karácsonyra készen voltunk mindannyian. Nem győztem csillapítani és cáfolni az aggodalmakat, ott álltam, mint egy hülye, az utolsó fél évben nyilván nem viszem el másik óvodába.

Persze az óvónénik kedvesek voltak továbbra is, lezajlott számtalan beszélgetés, megértő bólogatás, együttérzés, de látható, hogy a világkép egész másról szól. Hogy semmit sem változott valójában a gyerekekről alkotott kép az elmúlt évtizedek alatt. Hogy ma is azt hiszik, a viszonylag frissen végzett pedagógusok is, hogy nem a partnerként kezelés, hanem a hatalmi szó, az egyenlősdi az, ami célrevezető a nevelésben. És ahelyett, hogy egy jó nevű óvoda, a szekértelmét felhasználva a szülőknek is segítene egy békésebb gyerekkort kialakítani, partnerei a tekintélyelvűségnek, a félelem kommunikációnak, a direkt, szájbarágós nevelésnek.

Bár minálunk sok hétköznapi bonyoldalmat okozott ez az utolsó év, mégsem nekünk a legrosszabb. Hosszú beszélgetések során képet kapott a gyerek az eltérő gondolkodásról, a másságról. Mert nálunk másképp mennek a dolgok. Másképp érjük el egymással azt, amit szeretnénk. Vagy meggondoljuk, el kell-e érni mindenáron. Még ha ez egy melósabb útja is a szülői önérvényesítésnek. De látom azokat az ovistársakat, akik mind az óvodában, mind az iskolában csak ezzel találkoznak. Esélyük sincs arra, hogy megértsék a különbözőséget, a másságot, az eltérő véleményeket. Ugyanúgy beleszületnek és megtanulják azokat a rossz mintákat, amiket a szüleik is, és ugyanúgy parancsolgatnak majd, és rend pártiak lesznek és elfelejtik majd felfedezni az alternativ utakat. Nem beszélve a tanulás öröméről.

Vajon értjük-e miért kell egedni egy kicsit a szorításból? Mikor fogjuk mind tudni, hogy a kevesebb több? És ez egy ország, egy társadalom nagy kérdése is!

Képek: Flickr, Parent Co Magazine

 

0 Tovább

Szülő2.0

blogavatar

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek nem alkalmazhatók. mit tehet egy szülő, ha ő maga is, és gyermeke is egy új kultúra szülöttje. kis generációelmélet, digitális kultúra, 21. század. magunknak kreálunk mintákat.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Követők

nianna

Címkefelhő

iskola (36),szülői minta (27),tanulás (19),21. század (19),nevelés (15),iskolakeresés (12),oktatás (10),család (9),tanítás (9),szabadidő (9),felelősség (7),alternatív (6),agresszió (5),tanár (4),érzelmi intelligencia (4),tudás (4),fejlesztés (3),program (3),empátia (3),nyár (3),értékelés (3),magántanuló (3),digitális kultúra (2),szigor (2),pihenés (2),szeretet (2),szülő (2),karácsony (2),digitális (2),partneri viszony (2),szolgáltató iskola (2),fehérneműszabály (2),pedagógus (2),óvodaválasztás (2),verés (2),halál (2),szabadság (2),z generáció (2),hit (2),alternatív iskola (2),halloween (2),játék (2),alternatív tanulás (2),gyerekkor (2),különóra (2),elismerés (1),vakáció (1),bizonyítvány (1),művészet (1),robot (1),Nevelés (1),tisztelet (1),fejlődés (1),Szülői minta (1),Sport (1),büntetés (1),érzelmi ntelligencia (1),nyitott (1),technológia (1),autóvezetés (1),okos program (1),korszerű tudás (1),gondolkodás (1),szünidő (1),okos étel (1),egészség (1),étkezés (1),tanóra (1),kultúra (1),boldogság (1),boldog gyerek (1),szabad játék (1),robotika (1),új írástudás (1),programozás (1),kódolás (1),dícséret (1),halottak napja (1),megosztás (1),használható tudás (1),tudástranszfer (1),új tudás (1),trambulin (1),mozgásfejlesztés (1),ugrálás (1),menekült (1),csúfolódás (1),színes világ (1),wc (1),tanárok (1),közösség (1),kooperatív (1),televízió (1),technika (1),múzeum (1),tanévkezdés (1),internetbiztonság (1),kirekesztés (1),video (1),gimnázium (1),alternatív oktatás (1),21. századi tudás (1),kreatív (1),ünnep (1),IKT (1),közösségi oldalak (1),ajándék (1),kisgyerek (1),alvás (1),altatás (1),apa (1),modern (1),fenyítés (1),osztályzat (1),gyerek verés (1),finn (1),épület (1),jövő iskolája (1),leszakadók (1),tv (1),mobiltelefon (1),iskolaelőkészítés (1),középiskolai rangsor (1),felvételi (1),matek (1),app (1),óvoda (1),együttműködés (1),projekt módszer (1),szakma (1),menekültek (1),helyesírás (1),otthon oktatás (1),segítség nyújtás (1),jótékony (1),független iskola (1),gyerekvállalás (1),állami iskola (1),egyszerűsítés (1),fáradt (1),koncentráció (1),magánélet (1),egyházi iskola (1),jótanuló (1),tüntetés (1),waldorf (1),újév (1),erkölcs (1),fogadalom (1),túlpörgött (1),szünet (1),biztonság (1),vallás (1),internet (1),rossz gyerek (1),együttélés (1),verekedős gyerek (1),fegyelem (1),első osztály (1),házi feladat (1),otthontanulás (1),élménypedagógia (1),iskolaérettség (1),tanító (1),új iskola (1)

Kedvencek

Szülő2.0 Szülő2.0

mit kezdjünk magunkkal, gyermekeinkkel, amikor azt látjuk, hogy a hagyományos...

Reblog